RSS

június 2011 havi bejegyzések

A tudomány mai állása szerint

Fontos minden tudományos kijelentéshez hozzáfűzni a címben szereplő megjegyzést. Jól megvilágítja ennek igazságát egy napokban olvasott könyv. A címe: Májbetegségekről májbetegeknek, a szerzője: Dr. László Barnabás, aki annak idején a budapesti Szent László Kórházban dolgozott, értelemszerűen hepatológiával, májbetegekkel foglalkozott, a 4. kiadás van nálam 1967-ből. Könyvében a következőt olvassuk:

“Az 1950-51. évi koreai háborúról is meg kell még emlékeznünk néhány szóval. Szaklapokban sokan dolgozták fel annak a májgyulladás járványnak az adatait, amely a Koreában harcoló amerikai katonák között tört ki. Sokezer megbetegedésről adtak számot ezek az adatok annak idején. Talán innen indult el útjára az a képtelen hiedelem, hogy a nálunk dúló májgyulladás járvány Koreából került hozzánk az utóbbi években.
[…]
Külön érdekességként említem meg Andersen dán kutató vizsgálatait, amelyeknek eredményeit még a napilapok is közölték, és amelyekből a nem szakemberek sok téves következtetést vontak le. Andersen nyilvánosságra hozta kísérleteinek eredményét, amelynek lényege az volt, hogy sikerült az emberi májgyulladás vírusát sertésekre átvinnie. Ehhez kapcsolta azt a megfigyelést, hogy Dániában sok a hepatitiszes sertés. Miután Dánia lakossága igen sok nyers húsárut fogyaszt (kolbászféléket), az említett kutató megkockáztatta azt a feltevést, hogy a fertőző májgyulladás kórokozójának természetes rezervoárja (tárolója) a sertés, és az emberi megbetegedés a nyers sertéshús fogyasztásával jön létre. Azóta ez a feltevés megdőlt, tisztázódott, hogy a sertések májgyulladása külön álló betegség. Megcáfolták az után vizsgálók azt az adatot is, hogy emberi hepatitisz vírussal sertések fertőzhetők. Sertésre csak a sertés hepatitisz vírusa vihető át. Így tehát a sertéshús és a májgyulladás összefüggése “Andersen meséjének” bizonyult.
Ez a modern “Andersen mese” azonban a laikusok körében a továbbiakban is hitelre talált. Ha betegekkel, hozzátartozókkal beszélgetek, és sikerül egy-egy kétkedőben eloszlatnom azt a gyanút, hogy a májgyulladás járvány Koreából indult el, rögtön következik a másik bizalmas kérdés: “Ugye a Közért-zsír okozza ezt a sok májbajt?” Sokat gondolkoztam azon, vajon honnan eredhet ez a tévhit. Így jutottam el Andersenhez.
Bizonyára sokat tudják, hogy a sertészsír nagyüzemi előállítása hideg préseléssel történik (nemcsak nálunk, de mindenütt a világon). Ehhez az élelmiszeripari alapismerethez már nem is kellett más, mint félfüllel hallani valamit a dán kutató álláspontjáról. (Az ezt követő cáfolat – mint ahogy ez egyébként is így szokott lenni – már nem jutott el a megfelelő helyre.) A “jólértesült” rémhírterjesztő csak a “végeredményt” hozta bámuló környezetének tudomására: “Bizalmas helyről tudom, hogy a vágóhídi sertészsír, amit a húsboltokban árulnak, fertőzött. Ettől májgyulladást lehet kapni”. Ez a rémhír azután jóval gyorsabban terjedt és fertőzött meg sok hiszékeny embert, mint maga a hepatitisz-járvány. Midnekit szeretnék megnyugtatni afelől, hogy a májgyulladás és a kereskedelmi sertészsír között semmiféle kapcsolat nincs, a zsírt mindenki nyugodtan fogyaszhatja.”

Vagy mégsem? László doktornak teljesen igaza van az emberek hiszékenyégével kapcsolaban. De két fenti kijelentését a tudomány már megcáfolta.

A hepatitis E vírus főleg Ázsiában fordul elő (akár éppen Koreában is), de Magyarországon sem ritka (erről Reuter Gábor virológus kollégám számolt be, klikk: ide), és éppen sertésekben fordul elő, illetve gyakoribb a sertésekkel foglalkozók körében. Andersennek mégiscsak van egy kis igazsága, jóllehet tévedés az akkori hepatitis A járványokat a sertésekre kenni. Akkoriban még nem ismerték a hepatitis vírusok fajtáit (A, B, C, E).

A másik problémás kérdés a zsír. Valóban semmi köze a vírusos májgyulladáshoz a zsír fogyasztásának, de mégis tud májgyulladást okozni. Úgy hívják, hogy nem-alkoholos steato-hepatitis (rövidítése NASH). A túlsúlyos, elhízott emberben a zsír éppúgy lerakódik a májban, mint a bőr alatti szövetekben, csak éppen ott nem látszik. Mégis károsítja a májat. A megoldás: testsúlycsökkentés.

Óvatosan a zsírral, de nem a vírus, hanem a kalóriatöbblet miatt!

(A könyvet Nagy Róbert főorvos kollégámtól kaptam, ezúton is köszönöm.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/06/30 hüvelyk Kórház és a szakma, Olvasónapló

 

Címkék: , , , , , , ,

Bélának hívják, mégsem magyar

Ha feltesszük a kérdést: mondj híres bendzsóst, az első név, ami beugrik: Earl Scruggs, aki az 5 húros, háromujjas pengetést a tökélyre fejlesztette. Januárban töltötte a 87-et, és a legidősebb aktív banjo-man-ként ismert. Híres száma a Foggy mountain breakdown. A fiaim rendszeresen megkérnek, hogy kapcsoljuk be a YouTube-on: “Apa! Egy kis Earl Scraggs!” Aki kíváncsi rá, meghallgathatja: klikk ide. Nem véletlenül ért meg három és félmillió letöltést a felvétel. A blue-grass stílus legkíválóbbjai játszanak. Az idős bendzsós Earl Scraggs (a szemüvegben), a fiatalabb (mégis őszhajú) Steve Martin, aki szintén világhíres a hangszerével. Kár, hogy a magyar Wikipedia (S. Martin) csak a filmes karrierjéről ír, ami engem nem érdekel különösebben. Az angol wiki viszont a Music alcím alatt ír a zenei produkciójáról (itt az angol S. Martin szócikk). De visszatérve Earl Scraggsre: több generációt is tanított a hangszeren játszani. Jól mutatja ezt az a felvétel, amin szintén a Foggy moutain-t játszák, de vagy két tucat bendzsós. A bevezető, a mikrofonnál – akkor még középkorú, kissé hajott hátú, szemüveg nélkül – természtesen Earl. A felvétel itt nézhető.

Utánuk jött egy új generáció, aki már progresszívebb blue grasst kezdett el játszani. Így jutunk el a mai egyik leghíresebb bendzsóshoz: Béla Fleckhez. Amikor először meghallottam a nevét, elmosolyodtam: biztosan egy külföldre szakadt hazánkfia, vagy inkább egy ötvenhatos magyar gyermeke lehet. Hát nagyot tévedtem. Kiderült, hogy valóban Bélának hívják, de nem a származása miatt, hanem azért, mert a szülei nagy zenerajongóként, tisztelve Bartók Bélát, a fiuknak ezt a nevet adták.

De már helyesbítenem is kell a bejegyzés címét: Bélának hívják és “tiszteletbeli magyar”. Az origo 2007-ben számolt be arról, hogy Simonyi András amerikai nagykövet tisztelebeli magyar címet adományozott neki. Így nyilatkozott a világhírű bendzsós:

“Nagyon jól eső érzés, meg fura is” – mondta az MTI-nek Béla Fleck, bevallva, hogy eddig egy kicsit mindig szomorúnak érezte magát, amiért nem magyarnak született. “Gyerekkorom óta mindenki azt kérdezte tőlem, hogy magyar vagyok-e?” – mondta, s hozzáfűzte, “most már mondhatom, hogy tiszteletbeli magyar vagyok”

Érdekes és kissé mulatságos is.

Akit érdekelnek a zenéi, biztosan talál néhányat az interneten. De az egyik legjobb, amikor éppen Steve Martinnal és Tony Trischkával (a tanárával) játszik együtt. Klikk: ide a meghallgatáshoz. Béla a jobb szélső bendzsós.

Ajánlom még kikapcsolódásként Béla Fleck: Places c. albumát, nagyon jó.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/06/29 hüvelyk Vélemény, Zene

 

Címkék: , , , , ,

Paul White, a dzsungeldoktor

Sok-sok éve hallottam először a buyufáról. Ez a növény nem létezik Paul White találta ki egyik legismertebb művének kereteként: “A buyufa alatt” c. könyvében. Gyermekkönyv, de történetei olyan tanulságosak, hogy minden felnőttnek érdemes lenne elolvasnia. Állatmesék az élet nagy kérdéseiről.

De most egy másik művét olvastam: “Dzsungeldoktor az oroszlánok csapásán“. Ez is gyerekkönyv, mégis üdítő. Paul White első szám elsőszemélyben írja, hiszen ő maga dolgozott Afrikában, a Tanganyika tó környékén, orvos-misszionáriusként. Történeteit élményeiből merítette.

Ha már a maláriáról és Albrecht Dürerről írtam korábban (klikk: ide), akkor hadd következzen egy részlet a könyvből ebben a témában:

“Simba a kórház kapuja előtt egy majomkenyérfa árnyékában ült. A szeme csukva volt és a foga vacogott. Odamentem hozzá és a vállára tettem a kezemet. A bőre szinte sütött.
– Simba! – Felugrott.
– Bwana (Uram)… – hol.. – ah…!
– Hiszen te beteg vagy, öreg barátom! – mondtam. – Jobb lesz, ha most mindjárt átjössz a kórházba, adok neked gyógyszert.
– Nem aludtam semmit az éjszaka. Tudod, úgy kopog, kopog a fejemben. A szívem is olyan szomorú. Látod, minden munkám teljesen hiábavaló. Ó, pedig mennyire igyekeztem, hogy hasznossá tegyem magam, de…
Kezébe temette az arcát és felnyögött, az egész testét rázta a láz. Karon fogtam és felvezettem a kórházba. Az iskola felé pillatntott és rekedt hangon mondta:
– Bwana, csődöt mondott az Istennek való szolgálatom… És most már hogy bizonyítsam be Perisinek, hogy méltó vagyok hozzá? Ó, Bwana, jobb lett volna, ha sohasem mentetted volna meg az életemet itt a kórházban!
– Figyelj ide, barátom! Sohasem tudunk jó döntéseket hozni, amíg betegek és haragosak vagyunk. Most ágyba veled! Vedd be ezt a gyógyszert, aludj néhány órát, egyél, és majd utána beszélünk ezekről a dolgokról.
Mellette álltam, amíg néhány gyapjútakaróval jól betakarták Simbát, miután ezt megelőzően kinint fecskendeztem erős, izmos combjába.
– Ejj! – kiabált Simba, miután kihúztam a tűt. – Ó, Bwana, hiszen ez a tű olyan, mint egy tőr!
– Ez bizony tőr! – feleltem – És a csúcsűn van a gyógyszer, a méreg a malárialégy csípése ellen, ami ezt a lázat okozza. Látod, a baktériumok most menekülnek a gyógyszer elől, de ő utánuk fut és utoléri őket, s megöli olyan biztosan, mint mikor te kígyóra vadászol a botoddal.
Most Daudi jött be és két aszpirin tablettát és vizet hozott Simbának. A tablettákat Simba nyelvére helyezte és ő engedelmesen lenyelte. Utána valóságos oroszlánordítást hallatott:
– Ó, Bwana, ez aztán a gyógyszer! Hogy elveszi a fájdalmakat a fejemből is, az izmaiból is! Ó! – és jólesően elnyújtózkodott. – A kórház az a hely, ahol az ember minden fájdalmára enyhülést talál! De jaj, úgy fázom!
Daudi a hóna alá dugta a hőméről és gondosan fogta. Aztán kivette és leolvasta.
– Negyven fok!
Lerázta a higanyt és ekkor megkérdezte Simba:
– Bwana, mit mond az üvegszög?
– Micsoda?
Daudi nevetett:
– Bwana, Simba szeretné tudni, hogy milyen magas láza van? Az üvegszög alatt a hőméről érti!
– Igen? – nevettem – Az üvegszög a következőt mondja: Körülbelül három napig ágyban kell maradnod, a azután már majd jobban fogod érezni magad.” 

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2011/06/28 hüvelyk Afrika, Olvasónapló

 

Címkék: , , , ,

Szalay Lajos hétköznapjai

Dr. Nagy Róbert könyve a Szalay házaspárról

Dr. Nagy Róbert könyve a Szalay házaspárról

Nagy Róbert főorvos kollégám ismét alkotott. Vagyis nem most, hanem évekkel ezelőtt: élményeit kötetbe szedte, így született a könyv Szalay Lajos grafikus hétköznapjairól. A naplószerű feljegyzések hosszú ideig az íróasztal fiókjában hevertek, de most felkarolta a Miskolci Galéria és kiadta. Ízelítőként beillesztem a bevezetőt:

“Hivatásomból adódóan már több, mint öt évtizede nap mint nap küzdök a betegek gyógyulásáért. Személyes gondjaikat a munkaidő leteltével sem tudom “otthagyni” a kórházban, s a kikapcsolódást számomra mindig is a zene és a képzőművészet jelentette. Érdekesség, hogy ez utóbbiból mindig a grafika érdekelt jobban, valahogy kifejezőbbnek éreztem a vonallal való alkotást, mely a művész egyéniségét is jobban tükrözi. Számos kiváló grafikussal és alkotásaival ismerkedtem meg életem folyamán, s ennek során meghatározó élményem maradt a Szalay Lajossal, a világhírű grafikusművésszel és feleségével, Juci nénivel való megismerkedés, majd látogatásaim a Szalay házaspárnál a Miskolcra való visszatelepüléstől (1988) Szalay Lajos haláláig (1995. április 1.) eltelt időszak alatt. Ez a kis könyv nem irodalmi alkotás, hanem naplója a Szalay házaspár hétköznapjainak. Szalay Lajos már betegen érkezett haza, sajnos itthon már nem alkotott. Nagyon nehezen mozgott, hűséges társa, Juci néni mindent megtett, hogy életét megkönnyítse, megszépítse, gondos ápolása, odafigyelése nélkül biztos, hogy nem élt volna hét évet a hazajövetel után.
Ritkán találkoztam életemben ilyen szimpatikus házaspárral, akik ennyire összetartoztak egymással testben és lélekben.”

Ez úton is gratulálok Nagy főorvosnak az újabb könyve kapcsán és köszönöm az ajándékba adott példányt.

Korábbi könyveiről írtam már lassan egy hónapja: akit érdekel, klikk ide.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/06/26 hüvelyk Emberek, Vélemény

 

Címkék: , , , ,

A végzet katonái – 5 – Plasmodium malariae etc.

Végül részlet Ralph H. Major: A végzet katonái c. könyvének A sötétben járó betegség c. fejezetéből:

“De a malária nem maradt meg csupán Rómában. A római utak mentén hamarosan elterjedt egész Európában és századokon keresztül szörnyű rendet vágott emberéletben. Egyik ország sem menekedett meg tőle és nem volt tekintettel nemre és korra. Királyok, püspökök, tábornokok és nemes hölgyek éppenúgy áldozatul estek neki, mint egyszerű parasztok. Mint mondottuk, hamar elterjedt Itáliában, onnét átkerült Németországba, Franciaországba, Németalföldre és Angliába is. Más lázas betegségek is pusztítottak a századok során mindezen országokban: kiütéses tífusz, hastífusz, vérhas, és ha a történelemben azt olvassuk, hogy valamelyik király, államférfi vagy tábornok lázban szenvedett vagy halt meg, gyakran nem tudunk biztos diagnózist mondani a valódi megbetegedésre. Mindazonáltal számos olyan eset maradt ránk, ahol kétségtelenül malária sujtott egy-egy híres embert. Közöttük volt korának, sőt minden koroknak egyik legnagyobb művésze: Albrecht Dürer.
Albrecht Dürer egyike azon kevés művészeknek, akik legalább annyira híresek rajzai és karcai, mint festményeik révén. Ismert metszetei, mint “A lovag és a halál“, “Melankólia“, “Szt. Jeromos szobájában”, “Az Apokalipszis négy lovasa” legalább annyi reprodukcióban forognak közkézen, mint akármelyik mester festményei. Egy kiváló műkritikus azt írja róluk: “A legnagyobb művészszellem megnyilatkozásai ezek, aki valaha is használta ezt a kifejezési formát”.
Dürer az ecsettel is nagymester volt. Velencében meglátogatta a nagy Bellinit, akinek nagy bámulója volt. Bellinit annyira megragadta az az ügyesség, amellyel Dürer hajat tudott festeni, hogy kért egyet a német művésztől azokból a különleges ecsetekből, amellyel hajat szokott festeni. Dürer odaadta neki ecsetét, amit használni szokott. “De hiszen ez egész közönséges ecset,” mondta Bellini, “tényleg evvel az ecsettel fested azt a csodálatos hajat?” Dürer mosolyogva vette az ecsetet és a meglepett Bellini előtt festett egy-két hajtanulmányt, a maga utánozhatatlan módján. Velencében a megbecsülés és tisztelet minden jelével elhalmozták, nagy tisztességet és vagyont ajánlottak neki, ha otthagyja régebbi otthonát és Itáliába költözik; de minden csábítás ellenére Dürer visszatért nürnbergi otthonába, bár megjegyezte, fél tőle, hogy az északi tél szigora bizonnyal ismét meg fogja borzongatni a meleg Dél után.
Visszatért Nürnbergbe és tovább festett és metszett a maga felülmúlhatatlan modorában. 1520-ban Németalföldre ment, hogy jelen legyen az ifjú V. Károly császár koronázásán; Antwerpenben, Brugesben és Ghentben is nagy tisztelettel fogadták. Vázlatkönyvét magával vitte és tele is rajzolta tervezett festményeinek skicceivel; ezeket Nürnbergbe való visszatérte után akarta véghezvinni. Két festményét el is készítette: “Szt. János és Szt. Péter” az egyik, “Szt. Pál és Szt. Márk” a másik, együtt “A négy apostol” néven ismeretesek. Most a müncheni pinakotékában vannak, s általános vélemény szerint a német művészet legnagyobb remekei közé tartoznak. Többi vázlatai azonban tömbjében maradtak.
A németalföldi csatornák közt lázat kapott, s ettől nem birt többé megszabadulni. Betegségének diagnózisa nem kétséges. Egy vázlatrajz, amit önmagáról küldött orvosának, magát Dürert ábrázolja, amint testének baloldalára mutat, ahol a megduzzadt lép látható; a rajz fölött pedig saját kézírásával az áll, hogy a fájdalom ott fészkel, ahová az ujja mutat. Nyolc éven keresztül szenvedett a hidegrázástól és a láztól és semmi gyógymód nem segített. Arca csonttá soványodott, válla meghajolt, arcszíne szürke lett és úgy lefogyott, hogy hosszú haját, nagy büszkeségét, le kellett vágatnia. Művészi munkáját nem tudta folytatni. A halál után vágyódott, mint a szenvedéseitől való megváltás után. Halála hirtelenül következett be 1528-ban és Dürer megtért apáihoz. Malária volt halálának oka, de a betegség többet is elvett tőle életénél – elragadta tőle művészi álmainak beteljesülését. Alkotó korszakának legcsúcsán sujtotta a kór, s ha tovább élhetett és dolgozhatott volna, ez bizonyára nem maradt volna hatás nélkül a művészet történetére. Albrecht Dürer orvosai nem tudtak a betegség ellen semmit sem tenni – abban a korban egyik orvos sem. Száz évvel később az Újvilág ajándékozta meg a malária gyógyszerével a világot – sőt nem csupán gyógyszerével, hanem kigyógyításával is.”
—Kevesen tudják, hogy Dürer ugyan német festő volt, de Magyarországról származott:: “Ősei a Gyula melletti Ajtósról származtak, a falu nevét mint nemesi előnevet használták („ajtós” németül Türer). Id. Albrecht Dürer 1455. március 11-én, 28 évesen érkezett Nürnbergbe. 1467-ben házasságot kötött Barbara Holperrel, 18 gyermekük született, de csak 3 fiuk érte meg a felnőttkort. Ifj. Albrecht harmadik gyermekként 1471. május 21-énlátta meg a napvilágot. Apjához és anyai nagyapjához hasonlóan ő is kitanulta az ötvösmesterséget, tanítómestere édesapja volt. Ebben szerzett jártassága egész életére kihatott.” (Wikipedia)

Képeit végignézve, tényleg hatalmas életmű áll mögötte, és még mi várhatott volna rá, ha nem jön a kór. Orvostörténetileg nagyon érdekes. Ha feljebb nem klikkeltél kedves olvasóm a “vázlatrajz”-ra (a pirossal kiemelt szavak klikkelhetők), akkor klikkelj: ide. Tényleg mutatja Dürer a lépét.

Ezzel vége a sorozatnak, amiben Ralph H. Major könyvét dolgoztam fel. Az előző részhez klikk ide.

 

Címkék: , , , ,

Csúcs!

Nevezhetnénk kúpnak is. Nem a süvegcukorról, hanem annál finomabbról van szó. Sokkal finomabb! A neve csokicsúcs (nem tudom ez-e a helyes írásmódja), de úgy is írhatnánk: csokicsúúúcs. Azt hiszem három “ú” elég bele. Nagy találmány. Ínyencek falatozhatnak belőle apránként is, de akinek elég nagy a szája, az egyszerre is betolhatja, aztán néhány másodperc és lent is van. Nem krém, mégis zamatos, nem átlagos sütemény, mégsem émelyítő. Szóval, finom. Muszáj írni róla, mert a kedvencem. Persze más süteményt sem vetek meg, de ezt kifejezetten kedvelem.

Hol találták fel, fejlesztették ki; hol született? Néhány éve, talán évtizede történt a dolog Tarnaleleszen, a Fodor-cukrászdában. Ma is ott gyártják, de nem csak ott lehet enni, hanem az ifj. Fodor-cukrászdában is Pétervásárán.

Jó étvágyat kívánok!

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/06/25 hüvelyk Vélemény

 

Címkék: , , , , ,

A végzet katonái – 4 – Poxvirus variolae & YFV

Fekete himlő. Rosszul hangzik és az is. Még jó, hogy a Földet 1980-ban himlőmentessé nyilvánították. Rémálmainkban azért tovább él a terroristák biológiai fegyvereként vagy a nagyhatalmak titkos laboratóriumaiban. Valahol csak kell lennie lefagyasztva egy kicsinek, még őrizgetik tudományos célból. Hát az a kicsi épp elég lenne, hogy újra megtizedelje az emberiséget. Ahogyan ezt megtette korábban. Reménykedjünk, hogy nem történik meg.

“20-30 év közötti férfi inasi állást kaphat előkelő családnál; anglikán vallású legyen és olyan, aki már átesett himlőn.” – olvashattuk volna kétszáz évvel ezelőtt az újsághirdetést. Azért foglalkoztattak inkább himlőt átvészelt szolgákat, mert ők már nem kaphatták el, nem terjeszthették a himlőt. Honnan tudták, hogy valaki átvészelte? Onnan, hogy himlőhelyes volt az arca. Ez a kórság nagyon gyakran torzító hegekkel gyógyult, ellentétben a bárányhimlővel, ami kevésbé okoz maradandó hegeket. Még Sztálint is elcsúfították az elváltozások, de a fényképeken természtesen kiretusálták.

Védőoltásokkal sikerült a Földről eltüntetni a betegséget. Emlékszem, hogy általános iskolában nagy rettegést váltott ki, hogy kapunk-e karcolást. Mi már nem kaptunk. Akkor örültünk, mert megúsztuk: nemcsak a fájdalmat, de a hegek kialakulását is a karunkon. Most nem örülök. Ugyan életre szóló, teljes védettséget nem adott volna, mégis, ha újra világjárvány törne ki, akkor az emberek jelentős része teljesen védtelen lenne. Sebtiben kellene oltani tömegeket.

Variolatio versus vaccinatio: védőoltás humán himlővírussal vagy tehén (vacca) himlővírussal. Edward Jenner nagy koponya volt, ő jött rá, hogy a tehéh himlőjével kíméletesebb és járványmegelőzés szempontjából is hasznosabb oltani. Elterjedt, alkalmazták és 200 év alatt meg is oldódott a kérdés.

Spanyol hódítók versus beszülött indiánok, majd francia katonák versus néger rabszolgák: a helyszín Haiti. Többszáz éves adok-kapok. Hiszen a fekete himlőt a spanyol hódítók hozták be Amerikába. Az indiánok között nagy pusztítást végzett. Könnyű szerrel legyőzték őket. Aztán amikor a Haitire behurcolt néger rabszolgák fellázadtak (jobb minkabírásuk miatt cserélték le rájuk az indián rabszolgákat), hiába volt minden próbálkozás, az Európából érkező haderők nagyrésze meghalt sárgalázban, amit a sárgaláz vírus okoz (yellow fever virus, YFV), és a szúnyog terjeszt. Hiába küldött Napóleon (mert akkor Haiti éppen francia gyarmat volt) 15 ezer katonát, háromezren maradtak. Ez a két küzdelem és kimenetele jól mutatja, hogy a járványok milyen sokszor befolyásolták a történelmet és egy-egy háború végeredményét.

(Ralph H. Major könyve bőséges történelmi utalással rendelkezik még.)

Előzmény: A végzet katonái 3 > Következő: A végzet katonái 5

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/06/25 hüvelyk Kórház és a szakma, Olvasónapló

 

Címkék: , , , , , , ,