RSS

masza bejegyzései

masza névjegye

Christian medical doctor in a county hospital - keresztyén orvos egy megyei kórházban.

Utolsó Vacsora járvány idején – avagy a biológiai közösségekről

Leonardo da Vinci: Utolsó Vacsora (forrás: Internet)

Jól ismert kép ez Leonardo da Vinci művei közül. A középpontban Jézus, a tanítványok pedig körülötte – egy hosszú asztalnál. Mintha úgy ültek volna le, hogy a közönség bekukkantva a terembe, mindenkit jól lásson. Ennél azért az eredeti helyzet kicsit másabb volt. Nyilván egymást látták és abban az időben nem mindig jutott asztal (Jézus is az ács fia volt, akkoriban az asztal-os – bútorkészítő kisiparos – ritkább volt).

Ennek a képnek valaki elkészítette a jelenlegi járványra adaptált változatát:

Mém: Az Utolsó Vacsora járvány idején – avagy karanténban
(ismeretlen készítő, forrás: Internet)

Miért érdekes az utóbbi kép? Azért, mert mi is most hasonló helyzetben vagyunk. Az imaházak, templomok zárva, üresek. A hívők otthon ülnek és online vannak kapcsolatban egymással.
De nézzük meg mi történt azon a bizonyos utolsó vacsorán, ahol az Úr Jézus együtt volt a tanítványokkal!

János evangéliuma 13. rész 1-11. versek, majd 21-26. versekig (illetve a 30. vers) – elolvasható a szentiras.hu-n ide kattintva

Miért hagytam ki a köztes igeverseket? Persze, fontos üzenete van a teljes igeszakasznak. Hiszen nagyon komoly krízis előtt vagyunk. Már ezen az estén drámai események történnek, hiszen Júdás távozott (30. vers). Ráadásul ezen a vacsorán Jézus régi dolgokat összegez és új dolgokat is mond.

De én most három másik, talán elsőre földhözragadt momentumról szeretnék említést tenni:

1. Lábmosás – mármint Jézus a tanítványoknak

  • nem fertőtlenítő szeres vizet használt, még ha akkoriban használtak illatszereket, főzött detergenseket (szappant) hamuból
  • nem gumikesztyűben mosta a tanítványok lábát
  • nem csipesszel az orrán tette (voltak szagok biztosan), amit tett

Mi volt ez, ha nem közelség, belépett a személyes térbe! Vegyük tudomásul, hogy ez ma a betegápolásban, elesettek gondozásában történik hasonlóan.

2. „ráhajolt a kebelére” (odahajolt) – mármint János, a tanítvány Jézus kebelére

  • belépett, belehajolt a személyes térbe
  • a távolság kevesebb volt mint 1,5 méter
  • ráadásul nem volt rajta szájmaszk sem sebészi, sem FFP2/3, N95

Mi volt ez, ha nem közelség, ismét beléptek egymás személyes terébe! (János volt a “szeretett” tanítvány. Nyilván egy szeretet kapcsolat ezt megengedi.)

3. „bemártotta a falatot és odaadta” – mármint Jézus Júdásnak

  • nem csipesszel vagy villával adta
  • nem is kesztyűben
  • hol volt még akkor a HACCP?

Szoros együtt étkezés volt ez. Mi, ha nem közelség?

Kimondhatjuk, hogy az Úr Jézus és a tanítványok szoros közelségben voltak… testileg is. De milyen közösségben voltak?

Nyilván lelki, szellemi közösségben, hiszen naponta itták Jézus szavait, az élő vizet, az élő Igét! De ez a kis csapat bizony biológiai közösségben is volt!

Pár szót ejtsünk erről a mindennapi közösségről, hiszen fontos kérdéssé vált most, amikor járvány van a világon és Magyarországon is.

Biológiai közösség az, amikor a testi kontaktusok által rendszeresen baktériumokat (és néha vírusokat is) adunk, veszünk egymás között.

Talán elsőre furcsán és csúnyán hangzik, mégis az intimitás, a belsőséges kapcsolat része ez a folyamat és ez így van rendjén. Azonban ebben is vannak fokozatok:

  • Legszorosabb biológiai közösség a házasság, a szexualitás. Nem véletlenül mondja a Biblia, hogy a házasságban férj és feleség lesznek ketten egy test. (1Korintus 6,16)
  • Hasonló ehhez az anya-gyermek kapcsolat, különösen az első életévekben, leginkább pedig a szoptatás időszakában. Szinte szó szerint össze vannak nőve!
  • De ha továbbmegyünk: ilyenek a gyermekközösségek is, ahol pl. az óvodában a játékok megfogása, egymás lebirkózása során hasonló történik, szoros kapcsolat jön létre. A gyermekek adják veszik a baktériumokat, váladék, nyálcseppeket.
  • Gondolhatunk ilyenkor a sportolókra is. Akik együtt izzadnak a pályán, a gépeken és egymást ölelgetik egy szép gól után.
  • De egy-egy táborozás vagy éppen a kollégiumi életforma (pl. egymás poharába beleisznak stb.) szintén ilyen.
  • Szorosabb munkahelyi közösségek az együtt töltött idő és a feladat formája szerint változhatnak.
  • Most a COVID-19 járvány során kiderült a laikus közönség számára is, hogy az ápolási otthonok, szociális otthonok (esetleg kórházi osztályok) is biológiai közösségek (szakemberek korábban is tudtuk, láttuk a rezisztens baktériumok terjedése alapján). A járvány ilyen helyeken üti fel a fejét könnyedén.

Valljuk be: mi, mint az Úr Jézus tanítványai a helyi gyülekezetben is kicsit biológiai közösségek is vagyunk.

Gondoljuk a következőkre:

  • kézfogás
  • ölelés
  • egymás arcának érintése (puszi)
  • együtt étkezés: vendégszeretet és az úrvacsora (ez utóbbit különböző képen gyakoroljuk, de az egy kehely vagy pohár erre utal)

A közelség, kapcsolat és intimitás része ez. Baj lenne? Egyáltalán nem. Mindennapi hitéletünk, a testvéri közösség része. S egy közösségen belül is kivel szorosabb, kivel lazább ez a kapcsolat, de megvan, nem kerülhetjük ki a biológiai közösséget.

Azt mondtam nem baj… KIVÉVE, amikor járvány van és ezáltal veszély fenyeget, különösen jelen helyzetben, amikor az idősnél súlyos formában érkezhet meg a fertőzés.

Ezért kiemelem még egyszer. Nem baj… és itt egy nagy DE következik: járvány van, ezért most BAJ.

Ebben a helyzetben érvényes számunkra a Prédikátor üzenete a Prédikátor könyve 3. rész 5. versében: „megvan az ideje az ölelésnek és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak”

  1. Mi történt a tanítványokkal, miután az Úr Jézus meghalt a kereszten? Testileg elszakadtak az Úr Jézustól. Bár a feltámadást követően találkoztak, de a mennybemenetelkor végleg elszakadtak.
  2. Mi történt a jeruzsálemi gyülekezettel (olvashatjuk később az Apostolok Cselekedeteiben) – jött az üldözés és szétszórattak, elszakadtak egymástól.
  3. Mi történt Pál apostollal? Előfordult a szolgálata során, hogy éveket töltött együtt a testvérekkel, de aztán el kellett szakadnia tőlük. Közben viszont vágyakozott, hogy újra találkozhasson velük!

Testi elszakadás – a biológiai közösség megszakadása – ennek vagyunk most tanúi ebben a járványos időszakban. Nem más ez, mint a lelki, szellemi közösség próbája! A testileg távolkerült hívő emberek között a kapcsolat megmarad Krisztusban és a lehetséges kommunikációs formák használatával.

Annak idején Isten használta pl. Pál apostolon keresztül az új, római úthálózatot és remekül működött a levelezés (lásd a teljes Újszövetséget).

Ma sincs másként Isten használja azt, amink van. Pl. a technikát, ami rendelkezésünkre áll – használjuk is! A lelki, szellemi közösség megvan Krisztusban, kamatoztassuk ezt a hétköznapokban és közösségeinkben.

Amikor az Ige azt mondja a Zsidók 12. rész 1. versében, hogy „Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet… állhatatossággal fussuk meg az előttünk lévő pályát”, akkor ennek a futásnak része most az otthon maradás, egymás segítése a nehezebb időkben. Ki kell tartani a járvány megfékezése érdekében, hogy aztán eljöjjön az az idő, amikor újra találkozhatunk és megérinthetjük egymást, kezetfoghatunk és gyakorolhatjuk a közösségben a vendégszeretet, úrvacsorát stb.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/26 hüvelyk Nincs kategorizálva

 

Címkék: , , , , ,

Dobhártyából arcpajzs

Viszonylag ritkán veszek gitárhúrt (ráadásul a családban már más intézi a hangszerekkel kapcsolatos ügyeket – zenész itt), de legutóbb egy D’Addario nickel ötvözetet szereztem be (három jó hely van erre és hangtechnikai eszközök beszerzésére: hangszerdiszkont.hu, muziker.hu és persze a Mezzoforte, ami egri garázscégként indult évtizedekkel ezelőtt). Az öreg PF-10-es Ibanez gitárom ettől a klassz húrtól új életre kelt, nagyon jól szólt. Meglepően jól. Naná, hiszen előtte már sok éve nem cseréltem.

Azóta is kapom a D’Addario hírleveleit, mert akkor regisztráltam a honlapjukon. A hírleveleket John D’Addario III írja alá (ezek szerint családi cég).

Meglepetés hírlevél érkezett tőlük a napokban. Méghozzá az, hogy átálltak egy új eszköz gyártására. Eddig az Evans dobbőröket gyártották az egyik műhelyben, most ezeket a remek fóliákat egészségügyi arc-pajzsok gyártására használják fel.

Néhány szót a nómenklatúráról, vagyis a nevezéktanról. A dobokon korábban bőrt használtak (ma is használnak valódi bőrt) felületté feszítve, de mára szintetikus hártyákat használnak. S míg az angol ezekre a bőrökre, hártyákra a drumhead szót használja, magyarul függetlenül a hártya anyagától dobbőrnek nevezzük. Mert ugyebár a dobhártyát másra használjuk, mégha zene létezik dobbőr nélkül, de dobhártya nélkül nem hallanánk a zenéből semmit!

De ez már anatómia, amit az angolok úgy írnak, hogy anatomy. Nos, egészen biztosan nem véletlen a szójáték az új D’Addario egészségügyi arc-pajzs elnevezésében sem: Dynatomy.

A honlap tanúsága szerint minőségi, szép kivitelű (márha a szépség számít egyáltalán egy olyan járványban, ami lerohanta az Egyesült Államokat – a D’Addario országát is) pajzsok ezek.

S itt hadd szóljak ismét a nevezéktanról, nómenklatúráról: a pajzsról általában a görög, vagy római pajzs jut eszünkbe. Talán ritkábban emlegetjük a hegesztőpajzsot, kivétel az, akinek ez a foglalkozása. Mégis, az egészségügyben megjelent az igény a hegesztőpajzshoz hasonló, fejre pánttal erősíthető pajzsra. Nos, ezeket emlegetjük arcpajzs-ként.

Jó látni azt, hogy a békeidőben minőségi hangszereket, hangszer alkatrészeket, kiegészítőket gyártó cég pillanatok alatt átállt, és használható orvosi eszközt kezdett el gyártani.

Ugyanígy üdvözölhető, hogy többen (félprofi otthoni) 3D nyomtatók kapacitását kihasználva építenek arcpajzsokat a járvány idején. Persze vigyázni kell, hogy viselése kényelmes legyen, hiszen hosszú órákat tölt benne az ellátó személyzet a kórházakban. S persze legyen masszív, megbízható eszköz.

(Zárásként még egy apróság: a fejlesztőt pedig Jim D’Addarionak hívják a cégnél. Úgyhogy mégiscsak családi vállalkozás!)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/04/11 hüvelyk Nincs kategorizálva

 

Címkék: , , , , , , ,

Forrás fakad a pusztában – COVID-19 idején is?

Jelenleg is kapható az Amazonon

Öt évvel ezelőtt – távol Európától – Zambiában, korábbi misszionáriusok által hátrahagyott könyvek közt leltünk rá a Streams in the Desert c. mindennapi áhítatos könyvre.
Ezek a könyvek általában az év minden napjára tartogatnak egy egy bibliai verset, illetve hozzájuk kapcsolódó néhány gondolatot (általában egy oldal terjedelemben). Nagyon értékesek ezek a művek, hiszen naponta segítenek töltekezni Isten Szavából, a Szentírásból.
Nos, nekünk is sokat jelentett ez a könyv ott, elzárva a világtól. S akkor még nem is tudtuk, hogy éppen abban az évben (2014-2015) – miközben mi sok ezer kilométerrel odébb voltunk – magyarul is kiadásra került. Azt sem tudtuk, hogy ez a könyv valamikor az 1800-as években jelent meg először. S egy olyan hölgy szerkesztette, aki az angolul beszélő keresztyén körökben nagy áldást jelentett ezekkel az egy évre összeállított gondolatokkal.

Most, amikor újra távol vagyunk egymástól, a többi magyar embertől – hiszen a „social distancing” távol tart egymástól a koronavírus járvány miatt –, most újra kezembe került a könyv, de most már a magyar fordítása. S éppen a mai napon a gondolatok erről az elzártságról szólnak:

Megjelent 2014-ben az Evangéliumi Kiadónál, Budapesten

„Amit a sötétben mondok nektek, a világosságban mondjátok el, és amit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek!” (Máté evangéliuma 10. rész 27. vers)

Lehet, hogy egy otthon sötétsége ez, ahol a gyász engedi le az ablakredőnyt, vagy egy magányos, elhagyatott élet sötétsége, ahol bizonyos betegség vágott el minket a világosságtól és az élet tevékenységétől; vagy valamilyen összeszorító szomorúság és kiábrándulás.
Ő
(mármint Isten) ott mondja el nekünk titkait – amelyek nagyszerű és csodálatos, örökkévaló és végelen titkok. Szemünkkel, ami megvakult a földiek sziporkázásától, láttatja a mennyei csillagképeket. Aztán fülünk hirtelen észreveszi még hangjának suttogását is, ami gyakran elhal a Föld hangos kiáltásának zűrzavarában.
Ám ezek a kinyilatkoztatások megfelelő felelősséggel járnak: „Amiket mondok nektek… a háztetőkről hirdessétek!” Nem szabad haboznunk a sötétben vagy a szobába bezárkózottan. Hamarosan felszólítást kapunk, hogy foglaljuk el helyünket az élet zűrzavaraiban és viharaiban. Amikor eljön ez a pillanat, beszélnünk kell, és hirdetnünk kell azt, amit megtanultunk.

(MZ) Még nincs itt az idő, hogy visszatérjünk az élet zűrzavaraiba (mi egészségügyi dolgozók folyamatosan benne vagyunk egyébként), hiszen a kijárási korlátozás érvényben van. Tartsuk be, tartsuk meg, maradjunk otthon! Nem azért, mert #mindmeghalunk, hanem azért, mert szeretteink halhatnak meg (gondolunk az idősebbekre, betegekre), és mert országokat és azok egészségügyi rendszereit harcolja le egy ilyen járvány.
De az online eszközöket használva (ez még Lettie B. Cowman idejében még nem állt rendelkezésre a XIX. században), itt a lehetőség hogy beszéljünk, hirdessünk… (MZ)

Ez új értelmet ad a szenvedésnek, aminek gyakran a legszomorúbb részét a haszontalanság érzete okozza. Hajlamosak vagyunk arra, hogy ezt gondoljuk: „Milyen értéktelen vagyok! Mit teszek én olyat, ami hatással van másokra? Mire való lelkem ‘drága kenete’ (János evangéliuma 12. rész 3. vers), amit elpocsékolok?” Ezek a szenvedő ember elkeseredett kiáltásai, de Istennek célja van mindnyájunkkal. A vele való közösség magasabb szintjére emeli gyermekeit, hogy hallják hangját „színről színre…, ahogy az ember a bártjával szokott beszélni.” (Mózes második könyve -Kivonulás- 33. rész 11. vers) aztán elmondja az üzenetet azoknak, akik a hegy lábánál vannak. Vajon elveszett az a negyven nap, amit Mózes a hegyen töltött? Mit mondjunk akkor arról az időről, amit Illés töltött a Hóreb-hegyen és azokról az évekről, amiket Pál töltött Arábiában?
Nincs lerövidített ösvény a hitéletben, mert felkészülés szükséges a szent és győzelmes élethez. Lennie kell időszakoknak, amikor magányosan elmélkedünk, és közösségben vagyunk Istennel! Lelkünknek időt kell szakítania a vele való közösségre a hegyen, és megtapasztalni a csöndes nyugalom völgyét a nagy szikla árnyékában. Északákat kell töltenünk a csillagok alatt, amikor a sötétség mindent betakar a földön, elcsöndesül az emberi élet zaja, és kitágul látásunk a végelen és az örökkévaló kijelentése által. Mindezek abszolút módon lényeges táplálékok, mint az élelem a testünknek.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/11 hüvelyk Nincs kategorizálva

 

Címkék: , , , , , ,

Az egri remete és a veszettség

Nemrégiben olvashattuk a hírt az indexen (itt), hogy egy norvég ápolónő a Fülöp-szigeteken rabiessel, vagyis veszettséggel fertőződött, ami halálosnak bizonyult… mint ahogy a veszettség általában halálos is!

Veszett kutya (A dog with rabies), metszet: Louis-Pierre Baltard után

Lassan száz éve, hogy megíródott az a kis könyv, amiben remek novellák (útleírások) találhatók, jól ismert szerző tollából. Az egri remete nem más, mint Gárdonyi Géza. Legtöbben az Egri csillagok miatt ismerik, de ne feledkezzünk meg számtalan egyéb, remek művéről. Az elfedettek között is meglehetősen hátul biceg a sorban az “Amiket az útleíró elhallgat” című kötet.

Ebben a műben olvashatjuk a Kire bízta (17. fejezet) című írást. Nem más ez, mint egy fiktív szereplő által talált fiktív levél (remek trükk ugyebár). A megtaláló személye talán éppen saját maga.

Ebben a fejezetben Gárdonyi megcsillantja kiváló, természettudományos ismereteit és tudományos eszköztárát. Mellette bemutatja az orvosi esetek regényes, színezett formájában való megjelenítésének lehetőségét.

A teljes könyv elolvasható a Magyar Elektronikus Könyvtárban: http://mek.oszk.hu/04500/04546/ A tartalom jegyzékben pedig – ahogy fentebb írtam -, a Kire bízta fejezetet kell keresni.

Mivel elég hosszú rész, így mindössze a bevezetését másolom ide. Ígérem, hogy roppant izgalmas rész…

Az ülőhelyemre rádobtam a felsőkabátomat. És a kocsi folyosójára léptem, hogy lássam a kis araukáriai fás állomást. Mikor visszafordulok, épp akkor zöttyen a helyemre, a kabátomra egy álmos spanyol, – amerikai spanyol.
– Pardon, – mondja felugorva, – nem láttam. Mi ropogott benne?
– A szemüvegem.
– Valami vastagabb…
– Egy kis skatulya szivar. Az nem volna baj, de a szemüvegem.
– Nincs másik?
– Nincs.
– Lesz.
Megnézte a szivaros skatulyát.
– El Tributo, flor fina, ez bizony pozdorjává törött.
Megnézte a szemüvegem cserepeit is. Az egyik cserepet kivitte. Valamit beszélt a konduktorral az ajtó előtt.
Egy óra multán a városba érkezett a vonat, Rosarioba. A kocsinkba egy ezüstpaszomántos sapkájú inasgyereket igazított be a konduktor. A gyerek papirosba burkolt valamit hozott a spanyolnak, és elegáns mozdulattal vette le a sapkáját, amelyen valami nagy szivarszállító cégnek a betűi ragyogtak.
– Mennyi! – kérdezte a spanyol.
– Két pezo, – felelte az inas, – és húsz centavosz.
A húsz centavoszra kissé elpirult.
A spanyol megfizette, s nekem nyujtotta a papirosba burkolt valamit.
– Tessék a szivar és a szemüveg.
Kibontottam a papirost.
A szivar csakaz: El Tributo, flor fina. A szemüveg is csakolyan, amilyen az eltörött. Meg is próbálom a burkolópapiros betűin:
a halál tehát itt ül a nyeldeklőmben…
Kézírás, dán nyelven. Tavaly foglalkoztam a dán nyelv megtanulásával. Nem nehéz nyelv annak, aki a németet érti…
a halál tehát itt ül a nyeldeklőmben…
Valami regény kéziratából való, – gondoltam. Nem foglalkoztam vele tovább. A fő az, hogy a szemüveg jó.
Úgy egy óra multán azonban megint fölvettem a papirost és magamuntából nézegettem. Vékony sárgás papiros. Elfakult máknyi apró írás. Bizonyára rövidlátó ember írta. A papiroson fönt kék nyomtatással:
Victoria Ocean steamer.
Tehát mégse regény, hanem levél. Valami levélnek a belső része. Se eleje, se vége. Rest ember írhatta, vagy zavargatott, mert a betűk dőlésén, sorok változásán látszik, hogy nem egy-ültében írta: ötször-hatszor is másul a toll vagy a tenta. A trafikos bizonyára a burkolópapírosok között vette.
Estefelé járt már az idő, – nem rontottam tovább a szememet. De nem is érdekelt. Föltettem a papirost a poggyászhálóra a szivar fölé.
Buenos-Airesből indultam akkor északnak. Ott is kellett hálnom a vonaton.
Másnap délelőtt, hogy a szivargyujtásra gondolok, megint megpillantom a levelet. Magamúntából silabizálom:
Victoria Ocean steamer
…is nem telegrafáltam, hogy meglepődjetek. Aztán látod, ha mégis valami bajom történnék, mellettem vagytok. És még egy: inkább gyógyíttatom magamat a mesterrel, hogysem a tanítványokkal. A párizsi Pasteur-intézet máris világhírű.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/05/11 hüvelyk Nincs kategorizálva

 

Címkék: , , , ,

Farkasokkal táncoló… bárányok

Michael Griffiths: Farkasokkal táncoló bárányok (hasznos egy könyv)

Michael Griffiths: Farkasokkal táncoló bárányok (hasznos egy könyv)

Képzavar? Nem, hanem egy könyv címe. Egy remek, de nehéz könyv, sok érdekességgel, lényeges pontokkal abban a témakörben, amit úgy hívunk: misszió (küldetés).

Amikor valaki egy idegen kultúrába utazik, hogy ott hosszabb időt eltöltsön, sőt, hasznos tagja legyen a társadalomnak, akkor valamilyen szinten be kell illeszkednie. Ebben segít Michael Griffiths könyve, a Lambs dancing with wolves. Ajánlom a könyvet mindenkinek, aki nem turistaként, hanem hosszabb időre utazik külföldre, akár misszió, akár munka vagy tanulás okán.

Részlet a könyv elejéről (fordítás utána):
Many of us enjoy sci-fi adventures where space travellers encounter, and try to understand, alien life forms in other imaginary worlds in differenct time warps from our own. There is comparable, real-life adventure in entering different communities of human beings living in our own time scale in this present real World. We can enjoy the privilege of crossing cultural boundaries, and meeting real fellow human beings, whose culture, ways of thinking and language are entirely different from our own. I have tried to express the excitement of that ’venture into the unknown’ and the enrichment it brings. To remain monocultural in today’s global village is to impoverish oneself, and to leave vast areas of our potential memory banks as cold, draughty, empty vaults. The creator has provided every one of us with the capacity for cross-cultural communication, and to neglect this might be seen as a malfunctioning of our God-given human capability.

While tourists traverse other cultures from the safe distance of glass-bottomed boats, and a few may have the courage to snorkel for two or three weeks, they aren’t touching on the real adventure. The real adventure is to risk learning to live and breath in a new cultural environment. The creator is a God who communicates, and has blessed us his cratures by giving us the capacity to communicate. Indeed, his command that we love all our neighbours as ourselves means we must learn to communicate. And more than that – to enjoy the privilege of building relationships across cultural fences, so that we bond with other human beings of different tribes, tongues and nations. This can be a foretaste of heaven to come.

“Sokan vagyunk olyanok, akik élvezzük azokat a sci-fi kalandleírásokat, amiben űrutazók találkoznak, és próbálják megérteni a miénktől igen különböző időben, más, képzeletbeli világban élő idegen életformákat. Van ehhez hasonló, a valós életben tapasztalható kaland, amikor a jelen, valós világban, a saját időnk szerint élő, de más emberi lények közösségbe lépünk be. Élvezhetjük annak a kiváltságát, hogy , hogy kulturális határokat lépünk át, és olyan embertársainkkal találkozunk, akiknek kultúrája, gondolkodásmódja és nyelve teljesen különböző a miénktől. Megpróbáltam kifejezni annak izgalmas voltát, hogy milyen az ismeretlenbe való kalandozás és mekkora gazdagságot (nem anyagi) hozhat számunkra. Egykultúrájúnak (monokulturális) maradni a mai globalizálódott világunkban tulajdonképpen saját magunk elsekélyesedése, és óriási kihasználatlan területet hagy elménkben, mint hideg, száraz, üres kripták. A teremtő minden egyesünknek megadta a kultúrák közötti kommunikáció képességét, és ennek figyelmen kívül hagyása olyan, mintha az Isten által adott emberi képesség fogyatékkal funkcionálna.

Miközben turisták más kultúrákba láthatnak bele üveg fenekű csónakok biztonságos távolságán keresztül és néhánynak meglehet a bátorsága, hogy két-három hétre is beleszippantson, valójában nem érik el a valódi kaland mélységét. A valódi kaland éppen azzal kockáztat, hogy az új kulturális környezetben él és lélegzik. A teremtő olyan Isten, ki kommunikál, és megáldott bennünket, mint az Ő teremtményeit a kommunikáció képességével. Valójában, a parancsa, hogy szeressük a mi összes felebarátunkat mint magunkat, azt jelenti, hogy meg kell tanulnunk kommunikálni. Sőt, több is ennél – élvezhetjük annak a kiváltságát, hogy a kulturális kerítéseket átívelve kapcsolatokat építhessünk, így kapcsolatba kerülünk olyan emberekkel, akik különböző törzsekből, nyelvekből és nemzetekből jönnek. Ez valójában a közelgő Menny előzetes megízlelése.”

A könyv taralomjegyzéke, melyből kiderül, hogyan is gondolkodik a szerző:

1. Lambs Learn the Language of the Wolf-pack

2. Lambs Bond with Wolves

3. Lambs Face Culture Shock and Stress

4. Different Breeds of Lamb Inter-relate

5. Lambs Relate to Indigenous Wolves

6. Lambs Learn to Appreciate Wolf Culture

7. Lambs Try to Explain God to Wolves

8. Lambs Bond with Wolves in a New Flock

9. Lambs Relate with their Flock Leaders

10. Lambs Stay Single11. Married Lambs Bond with Others

12. Quality of Life for Isolated Lambs

13. Lambs Bond with their Shepherd

A könyv kapható többek között az Amazonon: https://www.amazon.com/Lambs-Dancing-Wolves-Michael-Griffiths/dp/0825460166

 
 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

Egy újabb öreg gondolatai

Annak idején az I-es számú SOTE belgyógyászati klinikán tölthettem gyakorlataimat, akkor már de Châtel Rudolf professzor volt az intézet vezetője. Őt előzte meg Holló professzor, aki nyugdíjasként gyakorlatvezetőm lehetett (roppant fegyelmezett és logikus gondolkodású orvos volt). Ő emlegette a klinika korábbi vezetőjét, Magyar Imre professzort, akinek a nevét jól ismertük, hiszen a Magyar-Petrányi belgyógyászat tankönyv évtizedekig volt használatban, mint egyetemi tankönyv (jó vastag kötetek). Annak idején (90-es évek) vettem meg egy könyvét. “Kici, óccó”, de hasznos gondolatok vannak benne. Stílusa egészen jó. Nem véletlenül, hiszen Magyar professzornak szépirodalmi vénája és ambíciói is voltak (több regénye is megjelent). Bár az 1980-as évek elején íródott, az alább idézett gondolatokból látni fogjuk, hogy ma is aktuális.

Részleteket szeretnék közreadni ebből a kis könyvecskéből.

Magyar Imre közérthető, könnyedebb írása az orvos és a beteg kapcsolatáról

Magyar Imre közérthető, könnyedebb írása az orvos és a beteg kapcsolatáról

Elég tetemes számú oldalon foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a milyennek is kellene lennie egy orvos személyiségének (27. oldal): “Személyiségének fontos jegye tehát a munkaképesség megőrzése súlyos emocionális helyzetben. A háborús vagy háborúval kapcsolatos emlékek bukkannak elő a gyógyszerhiány vagy az eszközhiány emléke és más emlékek, amelyek arra vonatkoznak, hogy időnként gyógyító munkát kellett végezni mindenféle gyógyító eszköz hiányában is fronton, munkatáborban, romok között. Az igazi gyógyító orvos egyénisége azé az orvosé, aki akkor is gyógyít, amikor ez csak szavakkal és magatartással lehetséges, ilyen körülmények között nyilatkozik meg igazán, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ezek a körülmények kívánatosak. De ez a tulajdonság teszi lehetővé az orvos munkáját mindenféle rendellenes állapotban, pánikban, riadalomban, zűrzavarban, amikor az orvos feladata nem csupán a szorosan vett gyógyítás, hanem a nyugalom biztosítása. Engedtessék meg, hogy a gyógyító orvos személyiségének e jegyére hivatkozzam akkor is, amikor a mai kórházi vagy klinikai osztályt említem a maga zsúfoltságával, betegelhelyezési nehézségeivel, folyamatosan visszatérő inkurábilis vagy elfekvő betegeivel. Idős, inkább ápolásra, mint gyógyításra szoruló anyókáival, aggastyánjaival, szociális indok alapján kórházba került személyeivel, akiknek körében különösen a fiatal, ambiciózus orvos esetleg úgy érzi, hogy ezért alig volt érdemes alaposan és tudományosan is képeznie magát. Súlyos emocionális helyzetről van ilyenkor is szó, melyben az igazi gyógyító orvos megőrzi a munkája és a betegek iránti szeretetet és tevékenységét nem engedi bizony demoralizáló körülmények hatására megváltozni.” – hát, igen. Egyáltalán nem könnyű, amikor valamit megálmodik egy gyermek (“Orvos leszek!”), aztán végül teljesen más körülmények, betegcsoportok, feltételek között találja magát.

34. oldal – ma is hasonló a helyzet, mint 35 évvel ezelőtt: “Fegyelmezettségre és önuralomra a gyógyító tevékenységben elsősorban akkor van szükség, amikor az elvégzendő munka mennyisége nincsen arányban a rendelkezésre álló idővel.Ez első sorban zsúfolt rendeléseinken fordul elő. Ilyenkor a rendelkezésre álló idő megfelelő beosztása vagy szükség szerint meghosszabbítása nagy fegyelmezettséget és nyugodtságot követel meg. Ugyanezen tulajdonságokra van szükség azokkal a betegekkel szemben, akik lehetőségeikkel visszaélve az orvosban az ő szolgálatukra rendelt fizetett alkalmazottat látnak csupán és követeléseiknek nem szabnak határt. A fegyelmezett orvost ilyen esetben mindig az a megoldás vezeti, hogy ő az egészséges végül is beteg vagy legalább valamilyen defektusban szenvedő emberrel áll szemben, akit ez a defektus bizonyos mértékben feljogosít arra, hogy türelmetlen vagy izgatott legyen. Vagy ez a türelmetlenség és izgatottság részéről legalábbis megérthető. A nyugalom és a türelem a legjobb és legtöbbször egyetlen fegyver az ilyen, gyakran agresszív és igazságtalan vagy követelőző betegek lefegyverezésében.”

99. oldal – véletlenek pedig vannak. Isten különösen kegyelmes volt a példában szereplő emberhez: “Magam észleltem olyan esetet a klinikai betegellátás folyamán, hogy a beteghordó a gyomor röntgenvizsgálatára rendelt beteg helyett – elnézés következtében – hevesen tiltakozó szomszédját vitte le a röntgen-laboratóriumba, aki pneumoniájából (tüdőgyulladás) már meggyógyult, de még mint lábadozó a klinikán tartózkodott. A röntgenvizsgálatot elvégezték és kezdődő, de már jól felismerhető gyomordaganatot találtak. E betegnek utólagos kikérdezés alapján sem volt semmiféle panasza. Daganatát megoperálták, az malignusnak (rosszindulatú) bizonyult. A beteg állapota kifogástalanú maradt és soha sem értette meg, hogy miért kellett a gyomrát megoperálni.”

137. oldal – Az író egy amerikai tudományos kutatás eredményeire hivatkozik, melyben hasonló következtetésekre jutott, mint a magyar egészségügyet megfigyelő Magyar professzor: “A közlemény a betegek 50%-át sorolja abba a csoportba, amelyben objektív elváltozás nem mutatható ki. Azt hiszem, körzeti rendelőinkben és intézeteinkben ez a szám vagyis, az általunk neurózisnak bélyegzett esetek száma kb. hasonló vagy még nagyobb. Ezt a számot ugyanis nagyon megnövelte az a körülmény, hogy részben a helyes egészségügyi propaganda eredményeként és részben azonban az ingyenes betegellátás vívmánya következtében egyre több beteg olyan jelentéktelen panaszok miatt is felkeresi az orvost, melyek miatt régen alig fordult volna orvoshoz. A beteg természetesen nem ítélheti meg, hogy panaszai mennyire komolyak, úgy, hogy az orvoshoz forduló betegek számának csökkentésére – ez teszi oly röviddé az egy betegre fordítható időt és ez teszi olyan óriásivá a rendelőinkben megforduló betegek számát – a jövőben sem lehet kiszámítani. A funkcionális panaszok megítélésére ha az  orvosnak valóban ez a törekvése és nem csupán benyomásokra óhajt támaszkodni, ami komoly betegségek elnézésének veszélyével jár, sokkal több időt kell fordítania mint egy típusos szervi betegség tüneteinek felismerésére.” – igen, ma is látjuk, hogy sokszor apró cseprő panaszokkal érkező betegek töltik ki azt az időt, ami a súlyosabb, sürgősebb, problémásabb betegekre kellene fordítani, nem is beszélve az erőforrásokról.

140. oldal – végül pedig a hálapénzről: “Úgy gondolja ugyanis, hogyha nem hoz áldozatot, nem is gyógyul meg. Megszokta, hogy mindenért megfizet, vízért, gázért, villanyért, melegért, közlekedésért, ruháért, könyvért. Nem képes beleélni magát a gondolatba, hogy éppen az egészségügyi ellátásért nem kell fizetnie és gyakran nem is értékeli az olyan szolgáltatást, melyért ő semmit sem nyújt. A hálapénz nem kívánatos elterjedésének nézetem szerint a gyógyulni kívánó beteg a fő oka, akinek a tudata nem fejlődött együtt a körülményekkel. Az orvost viszont elégtelen anyagi megbecsülése készteti az együttműködésre. Fiatal orvoskoromban a hálapénz fogalma teljesen ismeretlen volt és a klinikán ahol dolgoztam, noha fizetést csak nagyon kevesen kaptak és azok is nevetséges összeget, senkinek sem jutott eszébe, hogy a kórteremben fekvő betegtől bármit is elfogadjon. A fizető betegek orvosi díjat fizettek, melyet a klinikai orvosok között szétosztottak (“kiskassza”). Magángyakorlatból egy-két év ingyen munka után már tisztességesen meg lehetett élni. De nem jut eszébe a nyugati betegnek sem, vagy a nyugati orvosnak sem, hogy az orvos munkáját a fizetett díjakon vagy a biztosító által fizetett díjakon kívül a beteg külön összeggel honorálja. Az orvosok fizetése azonban olyan, hogy illegális kiegészítésre nincsen szükségük. Hazánkban a hálapénz kárhoztatott, de megtűrt kategória és addig eredményesen nem lehetett küzdeni ellene, amíg az orvos legális fizetéséből megélni nem tud és családját értelmiségi dolgozóhoz méltó szinten fenntartani nem képes. Ha a hálapénzt az orvos kezdeményezi és nem a beteg, a megvetés, sőt, a kiközösítés mindenképpen jogos. A költségmentes egészségügyi ellátás keretén belül dolgozó olyan orvos, aki a betegtől pénzt kér, fegyelmi eljárást érdemel…”

Ma már azért elterjedt a magángyakorlat, magánorvosi praxis működtetése, de mégsem oldotta meg a hálapénz kérdését.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/10/10 hüvelyk Kórház és a szakma, Olvasónapló

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

Eclipse of the Crescent Moon

Afrikai dob Afrikában és az Egri Csillagok angol változata... Afrikában

Afrikai dob (valami kígyóbőr) Afrikában és az Egri Csillagok angol változata… Afrikában

Készületlenül, de kiszaladt már ez a bejegyzés. Most hozzáfűzöm azért gondolataimat. Régóta terveztem ezt az írást, ugyanis meg szeretnék emlékezni arról, hogy Gárdonyi műve milyen sok nyelven és milyen sok helyre eljutott már az elmúlt száz év során. Most Afrika egy eldugott részébe is került belőle néhány példány. Az iskola, ahova nagyobb fiaink jártak Zambia észak-nyugati csücskében, ott nagyon komolyan, angol nyelven világirodalmat is tanulniuk kellett. Így aztán arra gondoltam, hogy miért ne kerülhetne oda egy kis magyar irodalom is! Ezért aztán, a Magyarországról csomagban kért-kapott néhány példány Egri csillagokat szétosztottuk (ezúton is köszönet édesanyámnak és feleségem szüleinek). Kaptak belőle a Sakeji School tanárai is. Nemrégiben írtak: olvassák és most már a Rubik kockáról is tudják, hogy hova valósi (abból is került pár extra darab az iskolába, bár abból volt néhány tanárnak már korábban).

Az Eclipse of the Crescent Moon a Wikipedián: https://en.wikipedia.org/wiki/Eclipse_of_the_Crescent_Moon

Oldalt a fotó a könyvről az afrikai missziós állomáson, távol Magyarországtól. Mielőtt elajándékoztuk volna az összes példányt, szerettem volna tudni, mit kapnak, így végig olvastam. Nem tudom, hogy az angol anyanyelvűek számára milyen lehet, de számomra érthető volt (nyilván már ismertem a sztorit magyarul). De belegondoltam, nem lehet könnyű megküzdeniük a sok magyar névvel, legyen az személynév vagy földrajzi név. Bízom benne, hogy azért megbírkóznak vele!

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2015/09/21 hüvelyk Afrika, Olvasónapló, Történelem

 

Címkék: , , , , ,