RSS

Nincs kategorizálva kategória bejegyzései

Az egri remete és a veszettség

Nemrégiben olvashattuk a hírt az indexen (itt), hogy egy norvég ápolónő a Fülöp-szigeteken rabiessel, vagyis veszettséggel fertőződött, ami halálosnak bizonyult… mint ahogy a veszettség általában halálos is!

Veszett kutya (A dog with rabies), metszet: Louis-Pierre Baltard után

Lassan száz éve, hogy megíródott az a kis könyv, amiben remek novellák (útleírások) találhatók, jól ismert szerző tollából. Az egri remete nem más, mint Gárdonyi Géza. Legtöbben az Egri csillagok miatt ismerik, de ne feledkezzünk meg számtalan egyéb, remek művéről. Az elfedettek között is meglehetősen hátul biceg a sorban az “Amiket az útleíró elhallgat” című kötet.

Ebben a műben olvashatjuk a Kire bízta (17. fejezet) című írást. Nem más ez, mint egy fiktív szereplő által talált fiktív levél (remek trükk ugyebár). A megtaláló személye talán éppen saját maga.

Ebben a fejezetben Gárdonyi megcsillantja kiváló, természettudományos ismereteit és tudományos eszköztárát. Mellette bemutatja az orvosi esetek regényes, színezett formájában való megjelenítésének lehetőségét.

A teljes könyv elolvasható a Magyar Elektronikus Könyvtárban: http://mek.oszk.hu/04500/04546/ A tartalom jegyzékben pedig – ahogy fentebb írtam -, a Kire bízta fejezetet kell keresni.

Mivel elég hosszú rész, így mindössze a bevezetését másolom ide. Ígérem, hogy roppant izgalmas rész…

Az ülőhelyemre rádobtam a felsőkabátomat. És a kocsi folyosójára léptem, hogy lássam a kis araukáriai fás állomást. Mikor visszafordulok, épp akkor zöttyen a helyemre, a kabátomra egy álmos spanyol, – amerikai spanyol.
– Pardon, – mondja felugorva, – nem láttam. Mi ropogott benne?
– A szemüvegem.
– Valami vastagabb…
– Egy kis skatulya szivar. Az nem volna baj, de a szemüvegem.
– Nincs másik?
– Nincs.
– Lesz.
Megnézte a szivaros skatulyát.
– El Tributo, flor fina, ez bizony pozdorjává törött.
Megnézte a szemüvegem cserepeit is. Az egyik cserepet kivitte. Valamit beszélt a konduktorral az ajtó előtt.
Egy óra multán a városba érkezett a vonat, Rosarioba. A kocsinkba egy ezüstpaszomántos sapkájú inasgyereket igazított be a konduktor. A gyerek papirosba burkolt valamit hozott a spanyolnak, és elegáns mozdulattal vette le a sapkáját, amelyen valami nagy szivarszállító cégnek a betűi ragyogtak.
– Mennyi! – kérdezte a spanyol.
– Két pezo, – felelte az inas, – és húsz centavosz.
A húsz centavoszra kissé elpirult.
A spanyol megfizette, s nekem nyujtotta a papirosba burkolt valamit.
– Tessék a szivar és a szemüveg.
Kibontottam a papirost.
A szivar csakaz: El Tributo, flor fina. A szemüveg is csakolyan, amilyen az eltörött. Meg is próbálom a burkolópapiros betűin:
a halál tehát itt ül a nyeldeklőmben…
Kézírás, dán nyelven. Tavaly foglalkoztam a dán nyelv megtanulásával. Nem nehéz nyelv annak, aki a németet érti…
a halál tehát itt ül a nyeldeklőmben…
Valami regény kéziratából való, – gondoltam. Nem foglalkoztam vele tovább. A fő az, hogy a szemüveg jó.
Úgy egy óra multán azonban megint fölvettem a papirost és magamuntából nézegettem. Vékony sárgás papiros. Elfakult máknyi apró írás. Bizonyára rövidlátó ember írta. A papiroson fönt kék nyomtatással:
Victoria Ocean steamer.
Tehát mégse regény, hanem levél. Valami levélnek a belső része. Se eleje, se vége. Rest ember írhatta, vagy zavargatott, mert a betűk dőlésén, sorok változásán látszik, hogy nem egy-ültében írta: ötször-hatszor is másul a toll vagy a tenta. A trafikos bizonyára a burkolópapírosok között vette.
Estefelé járt már az idő, – nem rontottam tovább a szememet. De nem is érdekelt. Föltettem a papirost a poggyászhálóra a szivar fölé.
Buenos-Airesből indultam akkor északnak. Ott is kellett hálnom a vonaton.
Másnap délelőtt, hogy a szivargyujtásra gondolok, megint megpillantom a levelet. Magamúntából silabizálom:
Victoria Ocean steamer
…is nem telegrafáltam, hogy meglepődjetek. Aztán látod, ha mégis valami bajom történnék, mellettem vagytok. És még egy: inkább gyógyíttatom magamat a mesterrel, hogysem a tanítványokkal. A párizsi Pasteur-intézet máris világhírű.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/05/11 hüvelyk Nincs kategorizálva

 

Címkék: , , , ,

Igazságos egészségügy – egészséges igazságügy?

Azoktól, akik rendszeresen olvassák ennek a blognak az írásait, azoktól elnézést kérek a hosszú hallgatásért. Ajjaj, ez tobb, mint két hét volt. De tényleg nagyon be voltam havazva. Most talán egy kicsit, de igazán csak egy kicsit ritkul a légkör. Épp annyira, hogy a nyomáscsökkenés nehogy megártson, marad még belőle a hétköznapokban bőségesen.

A miniszter elmereng

Láttuk mostanában, hogy megpróbálták fiatalítani a magyar bírói kart azáltal, hogy nyugdíjaztak egy csomó idős dolgozót. Hogy ezáltal egészségesebb lesz-e az igazságügy, azt majd csak az idő fogja megmutatni. Meglátjuk.

De az, hogy az egészségügy igazságosabb lett-e, annak jeleit egyáltalán nem látjuk. Talán néhány halvány momentumot láthatunk, de arra azt kell mondani: ez így nem ér! Mert ezeket még annak idején Molnár Lajos egészségügyi miniszter harcolta ki (gondoljunk a nyilvános várólistákra).

Az “öreg” megírta visszaemlékezését arról a 10 hónapról, amikor ő regnált a minisztériumban, 2006-2007-ben. Bár a könyvet 2010-ben adták ki, hozzám most jutott el.

A könyvesboltok kirakataira rendszeresen rápillantok, így láttam meg az egyikben, ahol nagy leárazások szoktak lenni, ezt a kötetet. Különös érdekessége az, hogy a majd háromezer forintos árról kettőszáz forintra árazták le. Megdöbbentő engedmény. Ha utána számolunk, akkor több, mint 90%. Ritkán látni ilyet, olyan, mintha az emberhez hozzávágnák.

Pedig ez a könyv többet ér. No nem éppen azért, mert történelemkönyvként felhasználható lenne. Éppen ellenkezőleg, a történelmet, vagyis azt a közel egy évet, olyan könnyed stílusban adja elő Molnár Lajos, ami által olvasmányossá válik az egész. Egyúttal, néhány momentum erejéig a kulisszák mögé is enged betekinteni. Megmutatja, hogyan is működött az akkori kormányzás, milyen jó és milyen rossz dolgok voltak benne. Humorosan, könnyeden.

Elmeséli, hogyan került törvénybe a vizitdíj, kórházi napidíj. Jól lerántja a leplet a ma is katasztrofálisan, a hálapénz alapján működő egészségügyi rendszerről. Így a könyv ma is aktuális és megrázó: annak, aki benne van, annak azért, aki pedig nem lát bele, annak azért.

Bátran ajánlom mindenkinek a művet. Ha igyekszik a kedves olvasó, akkor egyetlen érméért, vagyis kétszáz forintért kap belőle a volt Bizományi helyén működő könyvesboltban (Egerben).

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/10/11 hüvelyk Nincs kategorizálva

 

Címkék: , , , , , , , , , , ,

Victor és a sebészek

Viktor Ügó még az orvostörténelembe is beleártotta magát. Nyilvánvalóan utánanézett, hogy ki volt a XVIII. század legmenőbb és az orvosképzés legbefolyásosabb alakja. Így választhatta ki Herman Boerhaave-t, aki viszont nem sebész volt, hanem botanikus-orvos. Alapvető műve: Institutiones medicae. Ráadásul már 1738-ban meghalt Leydenben. Így a megjegyzés kissé félreérthető:

“Gauvain így folytatta:
– Véres esztendő lesz ez a kilencvenhármas év.
– Fiam, ügyelj minden tettedre – kiáltott föl Cimourdain. – Szörnyű nehéz feladatot vállaltunk. Ne vádaskodj azok ellen, akik nem felelősek a dolgokért, mert mióta az orvos bűne a betegség? Igaz, ezt a nagy esztendőt a könyörtelenség jellemzi. Miért? Azért, mert ez a nagy forradalmi esztendő. Ez az esztendő testesíti meg a forradalmat. A forradalomnak egy ellenfele van: a régi világ. Ez ellen könyörtelen harcot kell vívnia. A seborvosnak is ellenfele a fekély, amit könyörtelenül ki kell irtania. A forradalom elpusztítja a királyságot a király személyében, az arisztokráciát a nemesek személyében, a despotizmust a királyi katonában, a babonát a pap személyében, a barbár igazságtalanságot a bíró személyében, egyszóval minden zsarnokságot azokban, akik a zsarnokságot képviselik. A műtét borzalmas, de a forradalom biztos kézzel hajtja végre. Ami pedig azt a sok egészséges emberhúst illeti, amit e céljának föláldoz, kérdezd csak meg Boerhaavét, mit gondol róla? Melyik daganatot lehet vérveszteség nélkül kivágni? Melyik az a tűzvész, melynek oltása közben nem ég el valami? Ezek a félelmes szükségszerűségek a siker feltételei. A sebész a mészároshoz hasonlít; az orvos a hóhérra emlékeztet. A forradalom a végzetes föladatnak szenteli magát. Megcsonkítja a beteg testet, de megmenti az életét. Ugyan! Talán bizony kegyelmet kérsz a fertőző kórnak? Azt akarjátok, hogy irgalmas legyen az ártó mérgekhez? Nem hallgat rátok. Jól megmarkolta a múlt torkát, nem ereszti el, amíg nem végzett vele. Jó mélyen belevág a civilizáció testébe, ebből fog kikelni az emberi nem egészsége. Kétségtelen, megszenveditek. De meddig tart a szenvedés? Amíg a műtét. Utána élni fogtok. A forradalom amputálja a világot. Innen ez a nagy vérömlés: kilencvenhárom.
– A sebészet megfontolt – jegyezte meg Gauvain -, de az emberek, akiket én látok, őrjöngenek.
– A forradalomnak – felelte Cimourdain – elszánt emberekre van szüksége. A remegő kezű segédeket elkergeti magától. Csak a kérlelhetetlen munkatársukban van bizalma. Danton félelmetes, Robespierre hajthatatlan, Saint-Just megingathatatlan, Marat könyörtelen. Ügyelj rájuk, Gauvain. Ezek a nevek nélkülözhetetlenek. Ezek az emberek hadseregeket érnek. Ezek fogják Európát rettegésben tartani.
– De talán a jövendőt is – mondta Gauvain.”

Így Szimurden (Cimourdain) vagy tévedett: elfelejtette, hogy Boerhaave régen meghalt, vagy pedig átvitt értelemben gondolta: “Kérdezd meg Boerhaave-t, úgyértem olvasd el a könyveit, ami ránkmaradt!”

Victor Hugo-t már nem kérdezhetjük meg, hogyan értette. Talán ha elolvasnánk az eredeti franciát… de olyat én nem tudok, úgyhogy titok marad számomra.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/01/19 hüvelyk Nincs kategorizálva

 

Lejöttem a térképről

Kedves Olvasó! Ezúton tájékoztatlak, hogy a hétköznapok fogságából most egy másfajta “fogságba” kerültem, ahol az internet hozzáférés meglehetősen korlátozott, így a bejegyzések ritkulni fognak. Bocsáttassék ez meg nekem, igérem majd pótlom.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/11/29 hüvelyk Nincs kategorizálva

 

Címkék: ,

Századik

Mérföldkő, határkő, landmark. Ez itt a századik bejegyzés, eltelt négy hónap. Rövid időnek tűnik. Visszatekintve mégis az látszik: a hétköznapok, akár az áradat, zajlik az élet. Az időt megállítani nem lehet, de nem is kell.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/07/22 hüvelyk Nincs kategorizálva

 

Címkék: ,

Banjo man

Fred Sokolow könyvét újra elővettem (Complete Blue grass banjo method). Természetesen a tavalyi nagy sietségben kihagytam néhány futamot, volt amihez lusta voltam, volt amit egyszerűen elnéztem. Az idén alig vettem elő a hangszert, már tavaly is csak novemberig aktívkodtam. Jöttek a munkahelyi nehézségek, letettem. De most újra a kezemben volt. Újra kezdőként, mégsem teljesen kezdőként, hanem újra-kezdőként. Sokszor gondolok arra, hogy öreg vagyok én már ehhez. Mégis jó újra leülni.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/04/27 hüvelyk Nincs kategorizálva, Zene