RSS

Nincs kategorizálva kategória bejegyzései

Egy amatőr, aki profi volt

Ez az ember megjárta az alvilágot. Nem spirituális értelemben, nem annak bűnüldözési értelmében, hanem fizikailag. Fogta magát és lement a pincékbe, az alagutakba.
Amatőrnek tűnt, amikor elindult, de akkoriban az amatőrök nagyot lendítettek a kutatások szekerén (mint ma a start-up-ok). Balogh János felcsapott amatőr kutatónak, még a XIX. század második felében.
Hivatásos katonaként fordult meg Lőcsén, Egerben, Nagykárolyban és Munkácson is. A katonai ranglétrán lépkedett előre (hadnagy, főhadnagy, százados), miközben kutatta állomáshelyének történelmét. Egerben az Egri Várral, Munkácson a Munkácsi Várral foglalkozott igen kimerítően.

Ki volt ez az ember?

Következzen egy részlet Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái (1891) I. kötetéből:

Balogh János,m. kir. honvéd százados, szül. 1848. ápr. 30. Adán, Bácsmegyében, róm. kath. vallású nemes szülőktől; két gymnasialis osztályt Szabadkán, kettőt Szegeden és hármat Győrött végzett; a 8-ikat már nem végezhette be, mert atyja 1867. jun. a koronázásra Budapestre vitte mire Erdélyt, és az osztrák-magyar birodalom összes tartományait beutazván, okt. derekán haza érkezett és a gazdálkodást átvette. 1869. szept. 21. az újonnan felállított kir. honvéd gyalogsághoz besoroztatott. Az 1871. szegedi tisztképző tanfolyamot bevégezvén, nov. 1. hadapród-őrmesterré kineveztetett; 1872. ápr. 13. tiszthelyettes, nov. 1. hadnagy, 1879. máj. 1. főhadnagy, 1888. máj. II. osztályú és 1889. aug. 18. I. oszt. százados lett. Jelenleg a m. kir. munkácsi 11. honvéd-gyalogezred 2. zászlóalj parancsnokság vezetésével van megbízva.Czikkei, melyek vidéki lapokban jelentek meg álnév alatt, helyi érdekű közlemények és tárczák.Munkája: Eger-vár története. Eger. 1881.Legujabban: Munkács vár története cz. nagyobb munkájára hirdet megrendelést. – hiszen ekkor még Balogh János javában alkotott (MZ megjegyzése).

Néhány hiteles adat Balogh szolgálati idejéből (forrás: A Magyar Királyi Honvédelmi Ministerium és Honvédség Névkönyve – https://library.hungaricana.hu/hu/collection/austrian_state_archives_MagyarNevkonyvek/):

Következzen egy részlet Kiss Péter: Hatszáznégyen Eger múltjából 1944-ig c. könyvéből – Egri Városszépítő Egyesület 2007):

Balogh János (Ada, 1848 – Budapest, 1910) Százados, amatőr várkutató. Gimnáziumi tanulmányai után gazdálkodni kezdett. 1869-ben besorozták katonának. 1871-ben Szegeden tisztiképző tanfolyamra járt és hadapródőrmester lett. A következő évben hadnagy, 1879-ben főhadnagy, 1889-ben százados lett. 1909-ben nyugdíjba vonult. 1881-ben Egerben kiadta Egervár története c. munkáját „melyhez – mint írja – fő adatforrásaimat ötödfél évi, ha nem is mindig személyesen eszközölt, de mindig személyes jelenlétemben foganatosított, ásás és kutatásaimból nyertem, mely céljra szolgálatmentes időm legnagyobb részét kizárólagosan áldoztam és szenteltem”. Ő volt az egri Dobó szobor felállításának első kezdeményezője 1882-ben.

Ez utóbbiról érdemes külön is megemlékezni. Hadd idézzem Turay Zoltánt, Eger történelmének jó ismerőjét, aki egy egész Egri Magazin különszámot szerkesztett és írt, amikor 2014-ben felújították a Dobó szobrot:

Dobó-szobrot Egernek!

A jelenlegi ismereteink szerint először 1882-ben került szóba, hogy Egerben szobrot állítanak az 1552-es ostrom várvédő kapitányának, Dobó Istvánnak. Érdekes módon mindez egy felvidéki katonatiszt, a Lőcséről 1881-ben Egerbe vezényelt Balogh János m. kir. főhadnagy történelmi érdeklődésének, régészeti ambícióinak köszönhető, aki a vár területén még ásatásokat is végzett. Abban az évben jelent meg az Egervár története című munkája. Ezt követően, 1882 szeptemberében fordult a városi képviselőtestülethez, hogy „az Eszterházy téren Dobó emlékére egy szobor felállítását hozza javaslatba.” Novemberben megszületett a testület elvi hozzájárulása, hozzá is kezdtek a szoborbizottság szervezéséhez, Csiky Sándor elnöklete alatt.
A korabeli sajtó is megírta, „Balogh János honvéd főhadnagy Eger vár történetéről írt munkájából 250 példányt oly feltétel alatt ajánl fel a városnak, hogy e példányok jövedelme (mely 300 ftot képvisel) Eger
hős védőjének, Dobó Istvánnak, Egerben emelendő emlékoszlop költségeire fordíttassék.”
Az 1883. április 1-jén kelt városi határozat már 60 tagú szoborbizottságot említ. A későbbi eseményeket ismerve tudjuk, hogy ebből a kezdeményezésből nem lett semmi…
Két megjegyzés a fent leírtakhoz:
Akkor még a mai Dobó tér helyén egyszerű piac állt. A háttérben elterülő várra ekkor a helyi lakosság inkább mint építőanyagra tekintett, hiszen az 1827-es nagy városi tűzvész és az 1878-as árvíz után sok ház, így például a régi Városháza is erősen megrongálódott. Az Eszterházy tér és környéke viszont viszonylagos épségben vészelte át ezeket az éveket, talán ezért is javasolta Balogh főhadnagy a szobor felállítását a városnak erre a már akkor is frekventált helyére.

Turay Zoltán

Balogh János két könyve

Az akkoriban éppen magyar királyi honvéd-főhadnagy (sic!) Egerben nyughatatlankodott. Nem lopta a napot sem munkaidőben, sem szolgálati időn kívül! Kutatott.
Ennek gyümölcse lett az Egervár története c. könyv, mely 1881-ben jelent meg Egerben. Ma az eredeti kiadványok igazi kincsek, csoda történik, ha fellelhető egy-egy példány antikváriumban, aukciókon. De persze ennek készült reprint kiadása is (kapható pl. itt).

Az Egervár története egyik eredeti példánya egy barátom gyűjteményében (Kárpáti János)

Következzen egy részlet a könyvből, ami jól illusztrálja Balogh hozzáállását:

részlet vége…

Amennyiben időm engedi, a későbbiekben szeretnék Balogh könyvéből néhány elemzést is készíteni – hiszen különösen az utolsó fejezete tanulásgos, ahol az egri vár körüli pincék, alagutak bejárásáról számol be (kevésbé részletesen).

De következzék itt Balogh két másik könyvének is az ajánlója. Hiszen Munkácsról szintén kimerítő könyvet írt, a Nagykanizsáról szóló könyvét viszont nem ismerem. Aki találkozott vele vagy olvasta, várom hozzászólását.

Munkács-vár története

Nagykanizsa (könyv itt kapható)

Nagy-Kanizsa város és vidékének hadtörténelmi leírása

Természetesen az igazi az volna, ha megtalálnánk Balogh eredeti jegyzeteit, rajzait. Érdekes életmű tárulhatna elénk. Egy amatőr kutató, aki profi volt.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2020/06/22 hüvelyk Nincs kategorizálva

 

Címkék: , , , , , ,

Utolsó Vacsora járvány idején – avagy a biológiai közösségekről

Leonardo da Vinci: Utolsó Vacsora (forrás: Internet)

Jól ismert kép ez Leonardo da Vinci művei közül. A középpontban Jézus, a tanítványok pedig körülötte – egy hosszú asztalnál. Mintha úgy ültek volna le, hogy a közönség bekukkantva a terembe, mindenkit jól lásson. Ennél azért az eredeti helyzet kicsit másabb volt. Nyilván egymást látták és abban az időben nem mindig jutott asztal (Jézus is az ács fia volt, akkoriban az asztal-os – bútorkészítő kisiparos – ritkább volt).

Ennek a képnek valaki elkészítette a jelenlegi járványra adaptált változatát:

Mém: Az Utolsó Vacsora járvány idején – avagy karanténban
(ismeretlen készítő, forrás: Internet)

Miért érdekes az utóbbi kép? Azért, mert mi is most hasonló helyzetben vagyunk. Az imaházak, templomok zárva, üresek. A hívők otthon ülnek és online vannak kapcsolatban egymással.
De nézzük meg mi történt azon a bizonyos utolsó vacsorán, ahol az Úr Jézus együtt volt a tanítványokkal!

János evangéliuma 13. rész 1-11. versek, majd 21-26. versekig (illetve a 30. vers) – elolvasható a szentiras.hu-n ide kattintva

Miért hagytam ki a köztes igeverseket? Persze, fontos üzenete van a teljes igeszakasznak. Hiszen nagyon komoly krízis előtt vagyunk. Már ezen az estén drámai események történnek, hiszen Júdás távozott (30. vers). Ráadásul ezen a vacsorán Jézus régi dolgokat összegez és új dolgokat is mond.

De én most három másik, talán elsőre földhözragadt momentumról szeretnék említést tenni:

1. Lábmosás – mármint Jézus a tanítványoknak

  • nem fertőtlenítő szeres vizet használt, még ha akkoriban használtak illatszereket, főzött detergenseket (szappant) hamuból
  • nem gumikesztyűben mosta a tanítványok lábát
  • nem csipesszel az orrán tette (voltak szagok biztosan), amit tett

Mi volt ez, ha nem közelség, belépett a személyes térbe! Vegyük tudomásul, hogy ez ma a betegápolásban, elesettek gondozásában történik hasonlóan.

2. „ráhajolt a kebelére” (odahajolt) – mármint János, a tanítvány Jézus kebelére

  • belépett, belehajolt a személyes térbe
  • a távolság kevesebb volt mint 1,5 méter
  • ráadásul nem volt rajta szájmaszk sem sebészi, sem FFP2/3, N95

Mi volt ez, ha nem közelség, ismét beléptek egymás személyes terébe! (János volt a “szeretett” tanítvány. Nyilván egy szeretet kapcsolat ezt megengedi.)

3. „bemártotta a falatot és odaadta” – mármint Jézus Júdásnak

  • nem csipesszel vagy villával adta
  • nem is kesztyűben
  • hol volt még akkor a HACCP?

Szoros együtt étkezés volt ez. Mi, ha nem közelség?

Kimondhatjuk, hogy az Úr Jézus és a tanítványok szoros közelségben voltak… testileg is. De milyen közösségben voltak?

Nyilván lelki, szellemi közösségben, hiszen naponta itták Jézus szavait, az élő vizet, az élő Igét! De ez a kis csapat bizony biológiai közösségben is volt!

Pár szót ejtsünk erről a mindennapi közösségről, hiszen fontos kérdéssé vált most, amikor járvány van a világon és Magyarországon is.

Biológiai közösség az, amikor a testi kontaktusok által rendszeresen baktériumokat (és néha vírusokat is) adunk, veszünk egymás között.

Talán elsőre furcsán és csúnyán hangzik, mégis az intimitás, a belsőséges kapcsolat része ez a folyamat és ez így van rendjén. Azonban ebben is vannak fokozatok:

  • Legszorosabb biológiai közösség a házasság, a szexualitás. Nem véletlenül mondja a Biblia, hogy a házasságban férj és feleség lesznek ketten egy test. (1Korintus 6,16)
  • Hasonló ehhez az anya-gyermek kapcsolat, különösen az első életévekben, leginkább pedig a szoptatás időszakában. Szinte szó szerint össze vannak nőve!
  • De ha továbbmegyünk: ilyenek a gyermekközösségek is, ahol pl. az óvodában a játékok megfogása, egymás lebirkózása során hasonló történik, szoros kapcsolat jön létre. A gyermekek adják veszik a baktériumokat, váladék, nyálcseppeket.
  • Gondolhatunk ilyenkor a sportolókra is. Akik együtt izzadnak a pályán, a gépeken és egymást ölelgetik egy szép gól után.
  • De egy-egy táborozás vagy éppen a kollégiumi életforma (pl. egymás poharába beleisznak stb.) szintén ilyen.
  • Szorosabb munkahelyi közösségek az együtt töltött idő és a feladat formája szerint változhatnak.
  • Most a COVID-19 járvány során kiderült a laikus közönség számára is, hogy az ápolási otthonok, szociális otthonok (esetleg kórházi osztályok) is biológiai közösségek (szakemberek korábban is tudtuk, láttuk a rezisztens baktériumok terjedése alapján). A járvány ilyen helyeken üti fel a fejét könnyedén.

Valljuk be: mi, mint az Úr Jézus tanítványai a helyi gyülekezetben is kicsit biológiai közösségek is vagyunk.

Gondoljuk a következőkre:

  • kézfogás
  • ölelés
  • egymás arcának érintése (puszi)
  • együtt étkezés: vendégszeretet és az úrvacsora (ez utóbbit különböző képen gyakoroljuk, de az egy kehely vagy pohár erre utal)

A közelség, kapcsolat és intimitás része ez. Baj lenne? Egyáltalán nem. Mindennapi hitéletünk, a testvéri közösség része. S egy közösségen belül is kivel szorosabb, kivel lazább ez a kapcsolat, de megvan, nem kerülhetjük ki a biológiai közösséget.

Azt mondtam nem baj… KIVÉVE, amikor járvány van és ezáltal veszély fenyeget, különösen jelen helyzetben, amikor az idősnél súlyos formában érkezhet meg a fertőzés.

Ezért kiemelem még egyszer. Nem baj… és itt egy nagy DE következik: járvány van, ezért most BAJ.

Ebben a helyzetben érvényes számunkra a Prédikátor üzenete a Prédikátor könyve 3. rész 5. versében: „megvan az ideje az ölelésnek és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak”

  1. Mi történt a tanítványokkal, miután az Úr Jézus meghalt a kereszten? Testileg elszakadtak az Úr Jézustól. Bár a feltámadást követően találkoztak, de a mennybemenetelkor végleg elszakadtak.
  2. Mi történt a jeruzsálemi gyülekezettel (olvashatjuk később az Apostolok Cselekedeteiben) – jött az üldözés és szétszórattak, elszakadtak egymástól.
  3. Mi történt Pál apostollal? Előfordult a szolgálata során, hogy éveket töltött együtt a testvérekkel, de aztán el kellett szakadnia tőlük. Közben viszont vágyakozott, hogy újra találkozhasson velük!

Testi elszakadás – a biológiai közösség megszakadása – ennek vagyunk most tanúi ebben a járványos időszakban. Nem más ez, mint a lelki, szellemi közösség próbája! A testileg távolkerült hívő emberek között a kapcsolat megmarad Krisztusban és a lehetséges kommunikációs formák használatával.

Annak idején Isten használta pl. Pál apostolon keresztül az új, római úthálózatot és remekül működött a levelezés (lásd a teljes Újszövetséget).

Ma sincs másként Isten használja azt, amink van. Pl. a technikát, ami rendelkezésünkre áll – használjuk is! A lelki, szellemi közösség megvan Krisztusban, kamatoztassuk ezt a hétköznapokban és közösségeinkben.

Amikor az Ige azt mondja a Zsidók 12. rész 1. versében, hogy „Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet… állhatatossággal fussuk meg az előttünk lévő pályát”, akkor ennek a futásnak része most az otthon maradás, egymás segítése a nehezebb időkben. Ki kell tartani a járvány megfékezése érdekében, hogy aztán eljöjjön az az idő, amikor újra találkozhatunk és megérinthetjük egymást, kezetfoghatunk és gyakorolhatjuk a közösségben a vendégszeretet, úrvacsorát stb.

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/26 hüvelyk Nincs kategorizálva

 

Címkék: , , , , ,

Dobhártyából arcpajzs

Viszonylag ritkán veszek gitárhúrt (ráadásul a családban már más intézi a hangszerekkel kapcsolatos ügyeket – zenész itt), de legutóbb egy D’Addario nickel ötvözetet szereztem be (három jó hely van erre és hangtechnikai eszközök beszerzésére: hangszerdiszkont.hu, muziker.hu és persze a Mezzoforte, ami egri garázscégként indult évtizedekkel ezelőtt). Az öreg PF-10-es Ibanez gitárom ettől a klassz húrtól új életre kelt, nagyon jól szólt. Meglepően jól. Naná, hiszen előtte már sok éve nem cseréltem.

Azóta is kapom a D’Addario hírleveleit, mert akkor regisztráltam a honlapjukon. A hírleveleket John D’Addario III írja alá (ezek szerint családi cég).

Meglepetés hírlevél érkezett tőlük a napokban. Méghozzá az, hogy átálltak egy új eszköz gyártására. Eddig az Evans dobbőröket gyártották az egyik műhelyben, most ezeket a remek fóliákat egészségügyi arc-pajzsok gyártására használják fel.

Néhány szót a nómenklatúráról, vagyis a nevezéktanról. A dobokon korábban bőrt használtak (ma is használnak valódi bőrt) felületté feszítve, de mára szintetikus hártyákat használnak. S míg az angol ezekre a bőrökre, hártyákra a drumhead szót használja, magyarul függetlenül a hártya anyagától dobbőrnek nevezzük. Mert ugyebár a dobhártyát másra használjuk, mégha zene létezik dobbőr nélkül, de dobhártya nélkül nem hallanánk a zenéből semmit!

De ez már anatómia, amit az angolok úgy írnak, hogy anatomy. Nos, egészen biztosan nem véletlen a szójáték az új D’Addario egészségügyi arc-pajzs elnevezésében sem: Dynatomy.

A honlap tanúsága szerint minőségi, szép kivitelű (márha a szépség számít egyáltalán egy olyan járványban, ami lerohanta az Egyesült Államokat – a D’Addario országát is) pajzsok ezek.

S itt hadd szóljak ismét a nevezéktanról, nómenklatúráról: a pajzsról általában a görög, vagy római pajzs jut eszünkbe. Talán ritkábban emlegetjük a hegesztőpajzsot, kivétel az, akinek ez a foglalkozása. Mégis, az egészségügyben megjelent az igény a hegesztőpajzshoz hasonló, fejre pánttal erősíthető pajzsra. Nos, ezeket emlegetjük arcpajzs-ként.

Jó látni azt, hogy a békeidőben minőségi hangszereket, hangszer alkatrészeket, kiegészítőket gyártó cég pillanatok alatt átállt, és használható orvosi eszközt kezdett el gyártani.

Ugyanígy üdvözölhető, hogy többen (félprofi otthoni) 3D nyomtatók kapacitását kihasználva építenek arcpajzsokat a járvány idején. Persze vigyázni kell, hogy viselése kényelmes legyen, hiszen hosszú órákat tölt benne az ellátó személyzet a kórházakban. S persze legyen masszív, megbízható eszköz.

(Zárásként még egy apróság: a fejlesztőt pedig Jim D’Addarionak hívják a cégnél. Úgyhogy mégiscsak családi vállalkozás!)

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/11 hüvelyk Nincs kategorizálva

 

Címkék: , , , , , , ,

Forrás fakad a pusztában – COVID-19 idején is?

Jelenleg is kapható az Amazonon

Öt évvel ezelőtt – távol Európától – Zambiában, korábbi misszionáriusok által hátrahagyott könyvek közt leltünk rá a Streams in the Desert c. mindennapi áhítatos könyvre.
Ezek a könyvek általában az év minden napjára tartogatnak egy egy bibliai verset, illetve hozzájuk kapcsolódó néhány gondolatot (általában egy oldal terjedelemben). Nagyon értékesek ezek a művek, hiszen naponta segítenek töltekezni Isten Szavából, a Szentírásból.
Nos, nekünk is sokat jelentett ez a könyv ott, elzárva a világtól. S akkor még nem is tudtuk, hogy éppen abban az évben (2014-2015) – miközben mi sok ezer kilométerrel odébb voltunk – magyarul is kiadásra került. Azt sem tudtuk, hogy ez a könyv valamikor az 1800-as években jelent meg először. S egy olyan hölgy szerkesztette, aki az angolul beszélő keresztyén körökben nagy áldást jelentett ezekkel az egy évre összeállított gondolatokkal.

Most, amikor újra távol vagyunk egymástól, a többi magyar embertől – hiszen a „social distancing” távol tart egymástól a koronavírus járvány miatt –, most újra kezembe került a könyv, de most már a magyar fordítása. S éppen a mai napon a gondolatok erről az elzártságról szólnak:

Megjelent 2014-ben az Evangéliumi Kiadónál, Budapesten

„Amit a sötétben mondok nektek, a világosságban mondjátok el, és amit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek!” (Máté evangéliuma 10. rész 27. vers)

Lehet, hogy egy otthon sötétsége ez, ahol a gyász engedi le az ablakredőnyt, vagy egy magányos, elhagyatott élet sötétsége, ahol bizonyos betegség vágott el minket a világosságtól és az élet tevékenységétől; vagy valamilyen összeszorító szomorúság és kiábrándulás.
Ő
(mármint Isten) ott mondja el nekünk titkait – amelyek nagyszerű és csodálatos, örökkévaló és végelen titkok. Szemünkkel, ami megvakult a földiek sziporkázásától, láttatja a mennyei csillagképeket. Aztán fülünk hirtelen észreveszi még hangjának suttogását is, ami gyakran elhal a Föld hangos kiáltásának zűrzavarában.
Ám ezek a kinyilatkoztatások megfelelő felelősséggel járnak: „Amiket mondok nektek… a háztetőkről hirdessétek!” Nem szabad haboznunk a sötétben vagy a szobába bezárkózottan. Hamarosan felszólítást kapunk, hogy foglaljuk el helyünket az élet zűrzavaraiban és viharaiban. Amikor eljön ez a pillanat, beszélnünk kell, és hirdetnünk kell azt, amit megtanultunk.

(MZ) Még nincs itt az idő, hogy visszatérjünk az élet zűrzavaraiba (mi egészségügyi dolgozók folyamatosan benne vagyunk egyébként), hiszen a kijárási korlátozás érvényben van. Tartsuk be, tartsuk meg, maradjunk otthon! Nem azért, mert #mindmeghalunk, hanem azért, mert szeretteink halhatnak meg (gondolunk az idősebbekre, betegekre), és mert országokat és azok egészségügyi rendszereit harcolja le egy ilyen járvány.
De az online eszközöket használva (ez még Lettie B. Cowman idejében még nem állt rendelkezésre a XIX. században), itt a lehetőség hogy beszéljünk, hirdessünk… (MZ)

Ez új értelmet ad a szenvedésnek, aminek gyakran a legszomorúbb részét a haszontalanság érzete okozza. Hajlamosak vagyunk arra, hogy ezt gondoljuk: „Milyen értéktelen vagyok! Mit teszek én olyat, ami hatással van másokra? Mire való lelkem ‘drága kenete’ (János evangéliuma 12. rész 3. vers), amit elpocsékolok?” Ezek a szenvedő ember elkeseredett kiáltásai, de Istennek célja van mindnyájunkkal. A vele való közösség magasabb szintjére emeli gyermekeit, hogy hallják hangját „színről színre…, ahogy az ember a bártjával szokott beszélni.” (Mózes második könyve -Kivonulás- 33. rész 11. vers) aztán elmondja az üzenetet azoknak, akik a hegy lábánál vannak. Vajon elveszett az a negyven nap, amit Mózes a hegyen töltött? Mit mondjunk akkor arról az időről, amit Illés töltött a Hóreb-hegyen és azokról az évekről, amiket Pál töltött Arábiában?
Nincs lerövidített ösvény a hitéletben, mert felkészülés szükséges a szent és győzelmes élethez. Lennie kell időszakoknak, amikor magányosan elmélkedünk, és közösségben vagyunk Istennel! Lelkünknek időt kell szakítania a vele való közösségre a hegyen, és megtapasztalni a csöndes nyugalom völgyét a nagy szikla árnyékában. Északákat kell töltenünk a csillagok alatt, amikor a sötétség mindent betakar a földön, elcsöndesül az emberi élet zaja, és kitágul látásunk a végelen és az örökkévaló kijelentése által. Mindezek abszolút módon lényeges táplálékok, mint az élelem a testünknek.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2020/04/11 hüvelyk Nincs kategorizálva

 

Címkék: , , , , , ,

Az egri remete és a veszettség

Nemrégiben olvashattuk a hírt az indexen (itt), hogy egy norvég ápolónő a Fülöp-szigeteken rabiessel, vagyis veszettséggel fertőződött, ami halálosnak bizonyult… mint ahogy a veszettség általában halálos is!

Veszett kutya (A dog with rabies), metszet: Louis-Pierre Baltard után

Lassan száz éve, hogy megíródott az a kis könyv, amiben remek novellák (útleírások) találhatók, jól ismert szerző tollából. Az egri remete nem más, mint Gárdonyi Géza. Legtöbben az Egri csillagok miatt ismerik, de ne feledkezzünk meg számtalan egyéb, remek művéről. Az elfedettek között is meglehetősen hátul biceg a sorban az “Amiket az útleíró elhallgat” című kötet.

Ebben a műben olvashatjuk a Kire bízta (17. fejezet) című írást. Nem más ez, mint egy fiktív szereplő által talált fiktív levél (remek trükk ugyebár). A megtaláló személye talán éppen saját maga.

Ebben a fejezetben Gárdonyi megcsillantja kiváló, természettudományos ismereteit és tudományos eszköztárát. Mellette bemutatja az orvosi esetek regényes, színezett formájában való megjelenítésének lehetőségét.

A teljes könyv elolvasható a Magyar Elektronikus Könyvtárban: http://mek.oszk.hu/04500/04546/ A tartalom jegyzékben pedig – ahogy fentebb írtam -, a Kire bízta fejezetet kell keresni.

Mivel elég hosszú rész, így mindössze a bevezetését másolom ide. Ígérem, hogy roppant izgalmas rész…

Az ülőhelyemre rádobtam a felsőkabátomat. És a kocsi folyosójára léptem, hogy lássam a kis araukáriai fás állomást. Mikor visszafordulok, épp akkor zöttyen a helyemre, a kabátomra egy álmos spanyol, – amerikai spanyol.
– Pardon, – mondja felugorva, – nem láttam. Mi ropogott benne?
– A szemüvegem.
– Valami vastagabb…
– Egy kis skatulya szivar. Az nem volna baj, de a szemüvegem.
– Nincs másik?
– Nincs.
– Lesz.
Megnézte a szivaros skatulyát.
– El Tributo, flor fina, ez bizony pozdorjává törött.
Megnézte a szemüvegem cserepeit is. Az egyik cserepet kivitte. Valamit beszélt a konduktorral az ajtó előtt.
Egy óra multán a városba érkezett a vonat, Rosarioba. A kocsinkba egy ezüstpaszomántos sapkájú inasgyereket igazított be a konduktor. A gyerek papirosba burkolt valamit hozott a spanyolnak, és elegáns mozdulattal vette le a sapkáját, amelyen valami nagy szivarszállító cégnek a betűi ragyogtak.
– Mennyi! – kérdezte a spanyol.
– Két pezo, – felelte az inas, – és húsz centavosz.
A húsz centavoszra kissé elpirult.
A spanyol megfizette, s nekem nyujtotta a papirosba burkolt valamit.
– Tessék a szivar és a szemüveg.
Kibontottam a papirost.
A szivar csakaz: El Tributo, flor fina. A szemüveg is csakolyan, amilyen az eltörött. Meg is próbálom a burkolópapiros betűin:
a halál tehát itt ül a nyeldeklőmben…
Kézírás, dán nyelven. Tavaly foglalkoztam a dán nyelv megtanulásával. Nem nehéz nyelv annak, aki a németet érti…
a halál tehát itt ül a nyeldeklőmben…
Valami regény kéziratából való, – gondoltam. Nem foglalkoztam vele tovább. A fő az, hogy a szemüveg jó.
Úgy egy óra multán azonban megint fölvettem a papirost és magamuntából nézegettem. Vékony sárgás papiros. Elfakult máknyi apró írás. Bizonyára rövidlátó ember írta. A papiroson fönt kék nyomtatással:
Victoria Ocean steamer.
Tehát mégse regény, hanem levél. Valami levélnek a belső része. Se eleje, se vége. Rest ember írhatta, vagy zavargatott, mert a betűk dőlésén, sorok változásán látszik, hogy nem egy-ültében írta: ötször-hatszor is másul a toll vagy a tenta. A trafikos bizonyára a burkolópapírosok között vette.
Estefelé járt már az idő, – nem rontottam tovább a szememet. De nem is érdekelt. Föltettem a papirost a poggyászhálóra a szivar fölé.
Buenos-Airesből indultam akkor északnak. Ott is kellett hálnom a vonaton.
Másnap délelőtt, hogy a szivargyujtásra gondolok, megint megpillantom a levelet. Magamúntából silabizálom:
Victoria Ocean steamer
…is nem telegrafáltam, hogy meglepődjetek. Aztán látod, ha mégis valami bajom történnék, mellettem vagytok. És még egy: inkább gyógyíttatom magamat a mesterrel, hogysem a tanítványokkal. A párizsi Pasteur-intézet máris világhírű.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2019/05/11 hüvelyk Nincs kategorizálva

 

Címkék: , , , ,

Igazságos egészségügy – egészséges igazságügy?

Azoktól, akik rendszeresen olvassák ennek a blognak az írásait, azoktól elnézést kérek a hosszú hallgatásért. Ajjaj, ez tobb, mint két hét volt. De tényleg nagyon be voltam havazva. Most talán egy kicsit, de igazán csak egy kicsit ritkul a légkör. Épp annyira, hogy a nyomáscsökkenés nehogy megártson, marad még belőle a hétköznapokban bőségesen.

A miniszter elmereng

Láttuk mostanában, hogy megpróbálták fiatalítani a magyar bírói kart azáltal, hogy nyugdíjaztak egy csomó idős dolgozót. Hogy ezáltal egészségesebb lesz-e az igazságügy, azt majd csak az idő fogja megmutatni. Meglátjuk.

De az, hogy az egészségügy igazságosabb lett-e, annak jeleit egyáltalán nem látjuk. Talán néhány halvány momentumot láthatunk, de arra azt kell mondani: ez így nem ér! Mert ezeket még annak idején Molnár Lajos egészségügyi miniszter harcolta ki (gondoljunk a nyilvános várólistákra).

Az “öreg” megírta visszaemlékezését arról a 10 hónapról, amikor ő regnált a minisztériumban, 2006-2007-ben. Bár a könyvet 2010-ben adták ki, hozzám most jutott el.

A könyvesboltok kirakataira rendszeresen rápillantok, így láttam meg az egyikben, ahol nagy leárazások szoktak lenni, ezt a kötetet. Különös érdekessége az, hogy a majd háromezer forintos árról kettőszáz forintra árazták le. Megdöbbentő engedmény. Ha utána számolunk, akkor több, mint 90%. Ritkán látni ilyet, olyan, mintha az emberhez hozzávágnák.

Pedig ez a könyv többet ér. No nem éppen azért, mert történelemkönyvként felhasználható lenne. Éppen ellenkezőleg, a történelmet, vagyis azt a közel egy évet, olyan könnyed stílusban adja elő Molnár Lajos, ami által olvasmányossá válik az egész. Egyúttal, néhány momentum erejéig a kulisszák mögé is enged betekinteni. Megmutatja, hogyan is működött az akkori kormányzás, milyen jó és milyen rossz dolgok voltak benne. Humorosan, könnyeden.

Elmeséli, hogyan került törvénybe a vizitdíj, kórházi napidíj. Jól lerántja a leplet a ma is katasztrofálisan, a hálapénz alapján működő egészségügyi rendszerről. Így a könyv ma is aktuális és megrázó: annak, aki benne van, annak azért, aki pedig nem lát bele, annak azért.

Bátran ajánlom mindenkinek a művet. Ha igyekszik a kedves olvasó, akkor egyetlen érméért, vagyis kétszáz forintért kap belőle a volt Bizományi helyén működő könyvesboltban (Egerben).

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/10/11 hüvelyk Nincs kategorizálva

 

Címkék: , , , , , , , , , , ,

Victor és a sebészek

Viktor Ügó még az orvostörténelembe is beleártotta magát. Nyilvánvalóan utánanézett, hogy ki volt a XVIII. század legmenőbb és az orvosképzés legbefolyásosabb alakja. Így választhatta ki Herman Boerhaave-t, aki viszont nem sebész volt, hanem botanikus-orvos. Alapvető műve: Institutiones medicae. Ráadásul már 1738-ban meghalt Leydenben. Így a megjegyzés kissé félreérthető:

“Gauvain így folytatta:
– Véres esztendő lesz ez a kilencvenhármas év.
– Fiam, ügyelj minden tettedre – kiáltott föl Cimourdain. – Szörnyű nehéz feladatot vállaltunk. Ne vádaskodj azok ellen, akik nem felelősek a dolgokért, mert mióta az orvos bűne a betegség? Igaz, ezt a nagy esztendőt a könyörtelenség jellemzi. Miért? Azért, mert ez a nagy forradalmi esztendő. Ez az esztendő testesíti meg a forradalmat. A forradalomnak egy ellenfele van: a régi világ. Ez ellen könyörtelen harcot kell vívnia. A seborvosnak is ellenfele a fekély, amit könyörtelenül ki kell irtania. A forradalom elpusztítja a királyságot a király személyében, az arisztokráciát a nemesek személyében, a despotizmust a királyi katonában, a babonát a pap személyében, a barbár igazságtalanságot a bíró személyében, egyszóval minden zsarnokságot azokban, akik a zsarnokságot képviselik. A műtét borzalmas, de a forradalom biztos kézzel hajtja végre. Ami pedig azt a sok egészséges emberhúst illeti, amit e céljának föláldoz, kérdezd csak meg Boerhaavét, mit gondol róla? Melyik daganatot lehet vérveszteség nélkül kivágni? Melyik az a tűzvész, melynek oltása közben nem ég el valami? Ezek a félelmes szükségszerűségek a siker feltételei. A sebész a mészároshoz hasonlít; az orvos a hóhérra emlékeztet. A forradalom a végzetes föladatnak szenteli magát. Megcsonkítja a beteg testet, de megmenti az életét. Ugyan! Talán bizony kegyelmet kérsz a fertőző kórnak? Azt akarjátok, hogy irgalmas legyen az ártó mérgekhez? Nem hallgat rátok. Jól megmarkolta a múlt torkát, nem ereszti el, amíg nem végzett vele. Jó mélyen belevág a civilizáció testébe, ebből fog kikelni az emberi nem egészsége. Kétségtelen, megszenveditek. De meddig tart a szenvedés? Amíg a műtét. Utána élni fogtok. A forradalom amputálja a világot. Innen ez a nagy vérömlés: kilencvenhárom.
– A sebészet megfontolt – jegyezte meg Gauvain -, de az emberek, akiket én látok, őrjöngenek.
– A forradalomnak – felelte Cimourdain – elszánt emberekre van szüksége. A remegő kezű segédeket elkergeti magától. Csak a kérlelhetetlen munkatársukban van bizalma. Danton félelmetes, Robespierre hajthatatlan, Saint-Just megingathatatlan, Marat könyörtelen. Ügyelj rájuk, Gauvain. Ezek a nevek nélkülözhetetlenek. Ezek az emberek hadseregeket érnek. Ezek fogják Európát rettegésben tartani.
– De talán a jövendőt is – mondta Gauvain.”

Így Szimurden (Cimourdain) vagy tévedett: elfelejtette, hogy Boerhaave régen meghalt, vagy pedig átvitt értelemben gondolta: “Kérdezd meg Boerhaave-t, úgyértem olvasd el a könyveit, ami ránkmaradt!”

Victor Hugo-t már nem kérdezhetjük meg, hogyan értette. Talán ha elolvasnánk az eredeti franciát… de olyat én nem tudok, úgyhogy titok marad számomra.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/01/19 hüvelyk Nincs kategorizálva

 

Lejöttem a térképről

Kedves Olvasó! Ezúton tájékoztatlak, hogy a hétköznapok fogságából most egy másfajta “fogságba” kerültem, ahol az internet hozzáférés meglehetősen korlátozott, így a bejegyzések ritkulni fognak. Bocsáttassék ez meg nekem, igérem majd pótlom.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/11/29 hüvelyk Nincs kategorizálva

 

Címkék: ,

Századik

Mérföldkő, határkő, landmark. Ez itt a századik bejegyzés, eltelt négy hónap. Rövid időnek tűnik. Visszatekintve mégis az látszik: a hétköznapok, akár az áradat, zajlik az élet. Az időt megállítani nem lehet, de nem is kell.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/07/22 hüvelyk Nincs kategorizálva

 

Címkék: ,

Banjo man

Fred Sokolow könyvét újra elővettem (Complete Blue grass banjo method). Természetesen a tavalyi nagy sietségben kihagytam néhány futamot, volt amihez lusta voltam, volt amit egyszerűen elnéztem. Az idén alig vettem elő a hangszert, már tavaly is csak novemberig aktívkodtam. Jöttek a munkahelyi nehézségek, letettem. De most újra a kezemben volt. Újra kezdőként, mégsem teljesen kezdőként, hanem újra-kezdőként. Sokszor gondolok arra, hogy öreg vagyok én már ehhez. Mégis jó újra leülni.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/04/27 hüvelyk Nincs kategorizálva, Zene