RSS

Kórház és a szakma kategória bejegyzései

Kórházzal és a szakmával kapcsolatos bejegyzések.

Egy újabb öreg gondolatai

Annak idején az I-es számú SOTE belgyógyászati klinikán tölthettem gyakorlataimat, akkor már de Châtel Rudolf professzor volt az intézet vezetője. Őt előzte meg Holló professzor, aki nyugdíjasként gyakorlatvezetőm lehetett (roppant fegyelmezett és logikus gondolkodású orvos volt). Ő emlegette a klinika korábbi vezetőjét, Magyar Imre professzort, akinek a nevét jól ismertük, hiszen a Magyar-Petrányi belgyógyászat tankönyv évtizedekig volt használatban, mint egyetemi tankönyv (jó vastag kötetek). Annak idején (90-es évek) vettem meg egy könyvét. “Kici, óccó”, de hasznos gondolatok vannak benne. Stílusa egészen jó. Nem véletlenül, hiszen Magyar professzornak szépirodalmi vénája és ambíciói is voltak (több regénye is megjelent). Bár az 1980-as évek elején íródott, az alább idézett gondolatokból látni fogjuk, hogy ma is aktuális.

Részleteket szeretnék közreadni ebből a kis könyvecskéből.

Magyar Imre közérthető, könnyedebb írása az orvos és a beteg kapcsolatáról

Magyar Imre közérthető, könnyedebb írása az orvos és a beteg kapcsolatáról

Elég tetemes számú oldalon foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy a milyennek is kellene lennie egy orvos személyiségének (27. oldal): “Személyiségének fontos jegye tehát a munkaképesség megőrzése súlyos emocionális helyzetben. A háborús vagy háborúval kapcsolatos emlékek bukkannak elő a gyógyszerhiány vagy az eszközhiány emléke és más emlékek, amelyek arra vonatkoznak, hogy időnként gyógyító munkát kellett végezni mindenféle gyógyító eszköz hiányában is fronton, munkatáborban, romok között. Az igazi gyógyító orvos egyénisége azé az orvosé, aki akkor is gyógyít, amikor ez csak szavakkal és magatartással lehetséges, ilyen körülmények között nyilatkozik meg igazán, ami természetesen nem jelenti azt, hogy ezek a körülmények kívánatosak. De ez a tulajdonság teszi lehetővé az orvos munkáját mindenféle rendellenes állapotban, pánikban, riadalomban, zűrzavarban, amikor az orvos feladata nem csupán a szorosan vett gyógyítás, hanem a nyugalom biztosítása. Engedtessék meg, hogy a gyógyító orvos személyiségének e jegyére hivatkozzam akkor is, amikor a mai kórházi vagy klinikai osztályt említem a maga zsúfoltságával, betegelhelyezési nehézségeivel, folyamatosan visszatérő inkurábilis vagy elfekvő betegeivel. Idős, inkább ápolásra, mint gyógyításra szoruló anyókáival, aggastyánjaival, szociális indok alapján kórházba került személyeivel, akiknek körében különösen a fiatal, ambiciózus orvos esetleg úgy érzi, hogy ezért alig volt érdemes alaposan és tudományosan is képeznie magát. Súlyos emocionális helyzetről van ilyenkor is szó, melyben az igazi gyógyító orvos megőrzi a munkája és a betegek iránti szeretetet és tevékenységét nem engedi bizony demoralizáló körülmények hatására megváltozni.” – hát, igen. Egyáltalán nem könnyű, amikor valamit megálmodik egy gyermek (“Orvos leszek!”), aztán végül teljesen más körülmények, betegcsoportok, feltételek között találja magát.

34. oldal – ma is hasonló a helyzet, mint 35 évvel ezelőtt: “Fegyelmezettségre és önuralomra a gyógyító tevékenységben elsősorban akkor van szükség, amikor az elvégzendő munka mennyisége nincsen arányban a rendelkezésre álló idővel.Ez első sorban zsúfolt rendeléseinken fordul elő. Ilyenkor a rendelkezésre álló idő megfelelő beosztása vagy szükség szerint meghosszabbítása nagy fegyelmezettséget és nyugodtságot követel meg. Ugyanezen tulajdonságokra van szükség azokkal a betegekkel szemben, akik lehetőségeikkel visszaélve az orvosban az ő szolgálatukra rendelt fizetett alkalmazottat látnak csupán és követeléseiknek nem szabnak határt. A fegyelmezett orvost ilyen esetben mindig az a megoldás vezeti, hogy ő az egészséges végül is beteg vagy legalább valamilyen defektusban szenvedő emberrel áll szemben, akit ez a defektus bizonyos mértékben feljogosít arra, hogy türelmetlen vagy izgatott legyen. Vagy ez a türelmetlenség és izgatottság részéről legalábbis megérthető. A nyugalom és a türelem a legjobb és legtöbbször egyetlen fegyver az ilyen, gyakran agresszív és igazságtalan vagy követelőző betegek lefegyverezésében.”

99. oldal – véletlenek pedig vannak. Isten különösen kegyelmes volt a példában szereplő emberhez: “Magam észleltem olyan esetet a klinikai betegellátás folyamán, hogy a beteghordó a gyomor röntgenvizsgálatára rendelt beteg helyett – elnézés következtében – hevesen tiltakozó szomszédját vitte le a röntgen-laboratóriumba, aki pneumoniájából (tüdőgyulladás) már meggyógyult, de még mint lábadozó a klinikán tartózkodott. A röntgenvizsgálatot elvégezték és kezdődő, de már jól felismerhető gyomordaganatot találtak. E betegnek utólagos kikérdezés alapján sem volt semmiféle panasza. Daganatát megoperálták, az malignusnak (rosszindulatú) bizonyult. A beteg állapota kifogástalanú maradt és soha sem értette meg, hogy miért kellett a gyomrát megoperálni.”

137. oldal – Az író egy amerikai tudományos kutatás eredményeire hivatkozik, melyben hasonló következtetésekre jutott, mint a magyar egészségügyet megfigyelő Magyar professzor: “A közlemény a betegek 50%-át sorolja abba a csoportba, amelyben objektív elváltozás nem mutatható ki. Azt hiszem, körzeti rendelőinkben és intézeteinkben ez a szám vagyis, az általunk neurózisnak bélyegzett esetek száma kb. hasonló vagy még nagyobb. Ezt a számot ugyanis nagyon megnövelte az a körülmény, hogy részben a helyes egészségügyi propaganda eredményeként és részben azonban az ingyenes betegellátás vívmánya következtében egyre több beteg olyan jelentéktelen panaszok miatt is felkeresi az orvost, melyek miatt régen alig fordult volna orvoshoz. A beteg természetesen nem ítélheti meg, hogy panaszai mennyire komolyak, úgy, hogy az orvoshoz forduló betegek számának csökkentésére – ez teszi oly röviddé az egy betegre fordítható időt és ez teszi olyan óriásivá a rendelőinkben megforduló betegek számát – a jövőben sem lehet kiszámítani. A funkcionális panaszok megítélésére ha az  orvosnak valóban ez a törekvése és nem csupán benyomásokra óhajt támaszkodni, ami komoly betegségek elnézésének veszélyével jár, sokkal több időt kell fordítania mint egy típusos szervi betegség tüneteinek felismerésére.” – igen, ma is látjuk, hogy sokszor apró cseprő panaszokkal érkező betegek töltik ki azt az időt, ami a súlyosabb, sürgősebb, problémásabb betegekre kellene fordítani, nem is beszélve az erőforrásokról.

140. oldal – végül pedig a hálapénzről: “Úgy gondolja ugyanis, hogyha nem hoz áldozatot, nem is gyógyul meg. Megszokta, hogy mindenért megfizet, vízért, gázért, villanyért, melegért, közlekedésért, ruháért, könyvért. Nem képes beleélni magát a gondolatba, hogy éppen az egészségügyi ellátásért nem kell fizetnie és gyakran nem is értékeli az olyan szolgáltatást, melyért ő semmit sem nyújt. A hálapénz nem kívánatos elterjedésének nézetem szerint a gyógyulni kívánó beteg a fő oka, akinek a tudata nem fejlődött együtt a körülményekkel. Az orvost viszont elégtelen anyagi megbecsülése készteti az együttműködésre. Fiatal orvoskoromban a hálapénz fogalma teljesen ismeretlen volt és a klinikán ahol dolgoztam, noha fizetést csak nagyon kevesen kaptak és azok is nevetséges összeget, senkinek sem jutott eszébe, hogy a kórteremben fekvő betegtől bármit is elfogadjon. A fizető betegek orvosi díjat fizettek, melyet a klinikai orvosok között szétosztottak (“kiskassza”). Magángyakorlatból egy-két év ingyen munka után már tisztességesen meg lehetett élni. De nem jut eszébe a nyugati betegnek sem, vagy a nyugati orvosnak sem, hogy az orvos munkáját a fizetett díjakon vagy a biztosító által fizetett díjakon kívül a beteg külön összeggel honorálja. Az orvosok fizetése azonban olyan, hogy illegális kiegészítésre nincsen szükségük. Hazánkban a hálapénz kárhoztatott, de megtűrt kategória és addig eredményesen nem lehetett küzdeni ellene, amíg az orvos legális fizetéséből megélni nem tud és családját értelmiségi dolgozóhoz méltó szinten fenntartani nem képes. Ha a hálapénzt az orvos kezdeményezi és nem a beteg, a megvetés, sőt, a kiközösítés mindenképpen jogos. A költségmentes egészségügyi ellátás keretén belül dolgozó olyan orvos, aki a betegtől pénzt kér, fegyelmi eljárást érdemel…”

Ma már azért elterjedt a magángyakorlat, magánorvosi praxis működtetése, de mégsem oldotta meg a hálapénz kérdését.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/10/10 hüvelyk Kórház és a szakma, Olvasónapló

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

Hasznos tippek… szakiknak

Tudom, óriási szünet volt az előző bejegyzés óta. Nem mintha nem lenne téma, amiről írhatnék, de egyszerűen nem volt rá idő. Most egy hosszabb, nagyobb lélegzetvételű írással jelentkezem, de sajnos, elég szakmai lesz. Az információk nagy része nemcsak a laikusoknak, de még a műkedvelőknek sem érdekes. Annál inkább azoknak az orvosoknak, szakdolgozóknak, akik olyan vidéken szeretnének praktizálni, gyógyítani, ahol fejletlen az egészségügyi ellátás, vagy inkább fogalmazzunk úgy: fejletlenebb, mint Európában. Ebben is vannak azért fokozatok, hiszen például egy háború utáni területen, országban az egész egészségügyi struktúra újjáépítésre szorul, mások a viszonyok, mint egy éppen fejlődő rendszerben, amilyen az egyre korszerűsödő afrikai, békés, stabil országok.

Ez a 12 éves táska némi reparálással még mindig használható. Kényelmes, még akkor is, ha megvan pakolva és úgy néz ki mint egy kisdisznó. (Igen, egy konferenciai PR tatyó, de minőségi.)

Ez a 12 éves táska némi reparálással még mindig használható. Kényelmes, még akkor is, ha megvan pakolva és úgy néz ki mint egy kisdisznó. (Igen, egy konferenciai PR tatyó, de minőségi.)

A lényeg, hogy ezeken a vidékeken a specialista kevés, az orvosok jelentős része medicus universalisként (általános orvos) minden szakterületet gyakorolja bizonyos szinten. Írtam erről egy távriportban a heol.hu-n (link: http://www.heol.hu/heves/kozelet/malaria-tbc-aids-afrikai-misszioban-gyogyit-az-egri-orvos-621269). Ez azt is jelenti, hogy napi szinten fel kell készülni a legáltalánosabb orvosi esetek ellátására. Nagyobb problémák esetén természetesen team-ben, sebészeti-szülészeti esetekben a műtőben, de az apróbb beavatkozásokat az osztályokon, rendelőben kell elvégezni. Hogy ez flottul és rugalmasan menjen, az orvosnak jó, ha mobil eszköztárként egy táskában kéznél vannak a legfontosabb dolgok.

Ennek oka részben az, hogy nincs meg minden betegellátó osztályon minden apró eszköz, másrészt sokkal gyorsabb valamit előkapni a tatyóból, mint várni arra, hogy összeszedjék az asszisztensek, ápolók a szekrényekből, polcokról. Magam ezt a mellékelten látható 2004-ből való konferencián kapott oldal-reklám táskát fogtam be erre a célra. Több mint tíz éves és néhány reparáló varrással, kiegészítéssel még mindig a legkényelmesebb és könnyedén rendezhetőek benne az eszközök.

A zsebekből egész halom apróság kerül elő.

A zsebekből egész halom apróság kerül elő.

De lássuk, milyen a táska kinyitva és kipakolva! (A blogbejegyzés összes képe klikkelhető a nagyobb felbontású kép megnyitásához.) A szétrakott kütyük között a balra felül látható fekete fonendoszkóp mellett van egy fekete valami. Az nem eszköz, hanem egy pár tiszta zokni. Minek is az? A “rural”, vidéki afrikai kórházakban nincs külön orvosi szoba, az ember a közeli missziós állomáson lakik és onnan lép be dolgozni. Ha éppen műtőben kell tevékenykedni és egy viszonylag “véres” műtét (császármetszés, előrehaladott rupturált méhen kívüli terhesség) során beszennyeződik a holmi, akkor legyen váltás. Nyilván váltás ruha nem szükséges, hiszen eleve zsilipruhában dolgozik az ember. Szóval, egy pár tartalék zokni jól jön a táskában.

Alapvető diagnosztikai eszközök és kiegészítők. Ami nincs, az az ophthalmoscop, több ok miatt.

Alapvető diagnosztikai eszközök és kiegészítők.

Ahhoz, hogy átlássuk a táska tartalmát, csoportosítottam a dolgokat. Így részletesen megnézhetjük, mit is érdemes bekészíteni. Először néhány orvosi műszert érdemes sorra venni. A fonendoszkóp természetesen elengedhetetlen, de nem ám státusszimbólumnak! Tényleg használni kell. Nagyon jól jön egy fülvizsgáló (otoszkóp), mert a világ minden részén előfordulnak olyan gyerekek, akik a fülükbe dugnak ezt azt, aztán nem bírják kiszedni. Csak itt az a különbség, hogy nem mehetnek el a fül-orr-gégészetre, mert olyan itt nincs. Úgyhogy az általános orvosnak kell megcsinálnia, de időnként a gyermekosztályos ápolók is megcsinálják. Minden esetre ehhez jól jön néhány apró eszköz. A LED-es fényű fejlámpa a szájba való betekintésben segít. Mivel ezek a korszerű lámpák már kis áramfelvételűek, az elemek sokáig tartják magukat. Hasonló a helyzet a pulzoximéterrel. Praktikus kis jószág és a korszerű, kisméretű LCD kijelző miatt ez sem fogyaszt sok áramot. Jó ha van fogászati tükör (felül), fogfájós beteg is gyakran adódik.

De mit keres a képen az ultrahang-zselé? Nos, az afrikai kórházakban kevés az eszköz, így az ultrahang-készülék is. Ha pedig egyetlen egy van, akkor az általában a szülészeti részen található. Ha máshol szükség van rá, akkor oda át kell vinni. Van, hogy a zselés tubus ottmarad az állomáshelyen. Ilyenkor, hogy ne kelljen csak ezért újra szaladozni, jó, ha van az orvosi táskában egy kis tubus (viszonylag ritkán van rá ilyen formában szükség, de megelőzi a bosszúságot).

A vérnyomás mérő a táskában opcionális. Ugyanis az osztályokon általában alapfelszereltség a vérnyomásmérő. Ráadásul a vérnyomást az ápolók, nővérkék mérik, az orvosnál fölösleges. De tartaléknak érdemes egyet otthon tartani.

Kisebb sebészeti beavatkozásokhoz szükséges eszközök. Az osztályokon elvégezhető a varratszedés, kisebb suturázás vagy éppen tályogmegnyitás. Persze, ha van lehetőség, akkor érdemes ezeket is kisebb műtőben megcsinálni, ha van ilyen lehetőség.

Kisebb sebészeti beavatkozásokhoz szükséges eszközök. Az osztályokon elvégezhető a varratszedés, kisebb suturázás vagy éppen tályogmegnyitás. Persze, ha van lehetőség, akkor érdemes ezeket is kisebb műtőben megcsinálni, ha van ilyen lehetőség.

Minimális sebészetet művelni nem kell félnetek, jó lesz… Sőt, nemcsak, hogy nem kell félni, hanem nagyon is szükséges. Ahogy fentebb említettem, a világnak több pontján is (pl. Afrika távoli vidékei) nagy az orvoshiány. Itt nem válik olyan élesen szét a sebészet és a belgyógyászat. Minden orvosnak mindennel kell foglalkoznia bizonyos szinten. Ez elképzelhetetlen a nyugati világban, ahol szakvizsga vagy éppen specialisták felügyelete nélkül meg van kötve az ember keze. De ahol nagy a hiány, ott nem kerülhető el a sebészet alapvető gyakorlása. Ennek része az, hogy egy tályogot meg kell tudni nyitni és be kell tudni drenálni (csövezni). Sokszor varratot szedni (műtét után) az osztályokon kell. De van, hogy metszett sebet gyorsabb pár öltéssel egy kezelőben megoldani, mint arra külön helységben, kisműtőben nekikészülődni. Természetesen az aszepszis szabályai mindenütt betartandók. Ehhez elengedhetetlenek a steril eszközök. Varróanyagból a rendelkezésre álló lehetőségek közül érdemes párat beválogatni a táskába. Nagy vérzésnél irány a műtő, de kisebb sebek vékony – 3-0-s fonalakkal – elláthatók. Steril kesztyűnek, szikepengének, köténynek, steril géznek lennie kell a táskában.

Időnként nem csak vénába kell kanült behelyezni, hanem van, hogy csontba adunk infúziót, de mellkast és szívburkot is csapolni szükségeltetik.

Időnként nem csak vénába kell kanült behelyezni, hanem van, hogy csontba adunk infúziót, de mellkast és szívburkot is csapolni szükségeltetik.

A has csapolása, különösen nagyobb mennyiségű folyadék esetén viszonylag egyszerű. Egy nagyobb vénás kanül, egy fordított infúziós szerelék és ragtapaszok segítségével könnyedén megoldható (sőt diagnosztikai célból egy 10ml fecskendő és egy zöld tű elég). A szívburok csapolásához már szükséges a háromirányban kapcsolható csap és nagyobb (60ml) fecskendő is. A mellkas csapolása ugyanígy, sok esetben egy nagy kanül (narancssárga – 14G) segítségével elvégezhető. Természetesen mindennek steril körülmények között és eszközökkel kell történnie.

A vénabiztosítás fekvőbeteg ellátási körülmények között alapvető, de ha sikertelen, akkor szükség lehet csontvelőbe adott infúzióra (intraossealis). Különösen extrém módon kiszáradt csecsemők esetén sürgősséggel szükség lehet rá. Ilyenkor használhatunk speciális tűt, ha van. De ha nincs, akkor a vastagabb lumbálpunkciós tűk is alkalmasak (hiszen a belsejében a beszúráskor mandrin van és ugyanúgy csatlakoztatható hozzá háromállású csap, infúzió is). Ha már a spinál-tűkről van szó, akkor érdemes megjegyezni, hogy a fekete (22G) és ennél vékonyabb tűk általában a műtét előtt szükségeltetnek (ott kell belőle bőven lennie), de agyhártyagyulladás gyanúja esetén praktikusabb a sárga (20G) használata, a fentebb említett intraossealis esetben pedig a fehér (19G) vagy éppen a rózsaszín (20G), ez utóbbiak osztályon használandók, így jó, ha van a táskában.

Néhány jegyzet, emlékeztető és pár gyógyszer jó ha rendelkezésre áll.

Néhány jegyzet, emlékeztető és pár gyógyszer jó ha rendelkezésre áll.

A baloldali következő képen láthatóak egyéb hasznos dolgok. A jegyzetfüzetet nem kell magyarázni: kicsi, zsebbe való. A rózsaszín borítós noteszbe viszont a betegek altatásához alapvető gyógyszerek, eszközök adatai, a beállítási paraméterek, gyógyszermellékhatások, adagok szerepelnek. Persze, ezek egy része megtalálható a BNF-ben, vagyis a British National Formulary-ban (a brit gyógyszerkönyv), de jobb, ha az ember a gyakran használatos dolgokat kigyűjti magának. Sőt, Afrika fejlődő országaiban az is fontos, hogy az adott kórházban ismerjük a hozzáférhető gyógyszereket. Ezt egy harmadik kis noteszban magam is megtettem. Így ha az ember szeretne adni valamilyen szert, azonnal leellenőrizheti, hogy meg van-e a kórházban. Nyilván, ha nincs, akkor fel sem írjuk, el sem rendeljük. További hasznos eszköz a piros toll vagy filctoll. Ha egy betegen, mondjuk egy tályog miatt metszést ejtünk, akkor a helyzetet érdemes a beteg kártyájára leskiccelni. Ebben segít a két szín, például pirossal jelölhetjük az elváltozást. Foghúzáshoz hasznos a lidocain+adrenalin keverék (nem részletezem), egy kis fiziológiás, steril sóoldat és egy ampulla ketamine (altatáshoz) is jó, ha van a táskában. Kisebb, egyéb intravénás gyógyszert védelemből fémdobozkába raktam, nehogy összetörjenek a táskában.

Swab (fertőtlenítő kendő), vacutainer harang, torniquette (érszorító) és injekciós tűk

Swab (fertőtlenítő kendő), vacutainer harang, torniquette (érszorító) és injekciós tűk

Vérvételi eszközök. Nem sokat ragozom: bőrfertőtlenítő, harang a vacutainer-rendszerhez, tourniquet a kar szorításához, hogy kidüllendjen a véna. Néha szárnyas tűt használunk, pici babán pedig akár a befőttes gumi is jól használható szorításhoz (rövid időre), vagy éppen gumikesztyű darabja.

Nyilván bárkiben felmerülhet, miért nincs ophthalmoscop (szemtükör) a szemfenék vizsgálathoz, illetve vércukormérő. Nos, ezek a vizsgálóban és a betegellátó osztályokon kéznél voltak. De ha nem lettek volna, akkor ezeknek is a táska tartalmának részét képezték volna. Úgyhogy mindenkinek ajánlom a beszerzését.

Nos, a hosszú listának itt vége. Remélem hasznos lesz a bejegyzés annak, aki orvosként készül Afrika távoli vidékére. A listából talán hiányzik ez és az. Ha valakinak további javaslatai vannak, akkor hozzászólásként kiegészítheti. Megköszönöm. Sok sikert és áldott gyógyulást kívánok az olvasó kezei közé!

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2015/09/06 hüvelyk Afrika, Kórház és a szakma

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Kutyaharapást szőrivel, kígyómarást…

Black mamba feje, jól felismerhető a mintázat (saját felv.)

Black mamba feje, jól felismerhető a mintázat (saját felv.)

Bár a tavalyi év vége felé írtam egy bejegyzést, amiben a kígyómarással foglalkoztam, de a krónikus időhiány nem engedte, hogy folytassam a gondolatokat. De nem is baj, mert az elmúlt néhány hónapban újabb tapasztalatokat és információkat szereztem. Itt, Afrika déli részén nem okoz olyan nagy “népegészségügyi problémát” a kígyómarás, mint mondjuk Ázsia déli részén. Itt kevesebb a mérges kígyó faj és például nincs Echis carinatus. De van puff adder (Bitis arietans) és természetesen black mamba (Dendroaspis polylepis) is. Most, a csapadékos évszakban kb. heti rendszerességgel érkezik beteg, aki körül nagy az ijedtség ilyenkor. Sajnos, az esetek kis részében lehet beazonosítani az állatot. Ennek egyik oka, hogy szürkületkor nem nagyon látják, másrészt – meglepő – a helybéliek nem ismerik jól a környezetükben élő kígyófajokat. Szinte mindenre azt mondják: köpködő kobra. Pedig ennél gyakoribbak egyéb fajok. Saját házunk körül az elmúlt fél évben két mambával találkoztunk, hála Istennek fiatal példányok voltak.

Kövek a megmart végtagra ragasztva, népi gyógyászat (saját felv.)

Kövek a megmart végtagra ragasztva, népi gyógyászat (saját felv.)

Nemcsak mi orvosok, hanem a népi gyógyászat is megpróbálja megmenteni a kígyómart embereket. Több esetben láttam, hogy a marás fölötti lábfejrészre a környéken található kövek közül ragasztanak darabokat. Néha ez olyan nagyon tapad, hogy nem is egyszerű leszedni. Egyéb hiedelmek is tartják magukat, mint például: ha megmar a kígyó a folyó (jelen esetben a Zambézi) egyik partján, akkor ugyanazon a parton lévő kórházba kell menni, különben meghalsz. Ugyanilyen hiedelem az, hogy ha egyszer túléled egy python marását, akkor többet semmilyen más kígyó sem fog megmarni.

Angol nyelvű vezérfonal kígyómarás ellátásához Afrika déli részén (forrás: antivenom leaflet)

Angol nyelvű vezérfonal kígyómarás ellátásához Afrika déli részén (forrás: antivenom leaflet)

Pedig orvosi ellátással elég jó eredményeket lehet elérni. Ehhez jó, ha az ember előtt van egy vezérfonal. Gondoltam megosztom azt a táblázatot, amit a Dél-Afrikai Köztársaságban gyártott ellenméreghez adnak. Jól összefoglalja a vidéken előforduló lehetséges mérgeket, mérgeskígyó fajokat. Jobbra a brossurában található táblázat eredeti változata (vektorgrafikus formátumra átalakítva).

Fontos momentum, hogy az elején nem kell azonnal nekirontani az ellenméreggel a beteg szervezetének, hiszen sok esetben – főleg a sejtméreg (cytotoxicus) változatnál enélkül is helyre jön a beteg. Személyes tapasztalatom is ezt mutatja. Képes az egész végtag megduzzadni, nagy fájdalmat okoz, de amputációra nagyon ritkán kerül sor. Amennyiben pedig légzési elégtelenség jelentkezik a bénulások miatt (mamba esetén – neurotoxicus), akkor igyekezni kell lélegeztetéssel átvészelni azt az időszakot, amíg hat az ellenméreg vagy egyébként is szűnik a hatása. Persze ehhez intubálni kell a beteget és fújni. Nagyon fontos megjegyezni, hogy bár a beteg olyan stádiumba is kerülhet, amikor mint egy darab fa, “élettelenül” fekszik, de ha lélegeztetve van, akkor simán átvészelheti és felébredhet a “tetszhalálból”.

Természetesen a nemzetközi irodalom angol nyelven található meg, de ha a magyar utazónak könnyebbséget okoz (márpedig miért ne okozna), a táblázat magyar nyelvű változatát is alább közzé teszem.

A vezérfonal magyar átirata (forrás: antivenom leaflet)

A vezérfonal magyar átirata (forrás: antivenom leaflet)

Antivenom - polyvalens, vagyis többféle kígyómarás esetén is alkalmazható (alkalmazandó)

Antivenom – polyvalens, vagyis többféle kígyómarás esetén is alkalmazható (alkalmazandó)

Befejezésként bemutatom még a képeket az ellenméregről, ami éppen rendelkezésre állt egy tegnapi esetnél.

Jó kis lista!

Jó kis lista!

Rajta a kígyók felsorolásával: Bitis gabonica, Bitis arietans (puff adder – puffogó vipera), Bitis nasicornis, Dendroaspis jamesonii, Dendroaspis polylepis (black mamba), Dendroaspis angusticeps, Echis carinatus (Ázsia kedvéért), Naja nivea, Naja nigricollis (feketenyakú), Naja annulifera, Naja melanoleuca – no, ezek a naják, vagyis a kobrák. Nincs köztük a Naja haje – az egyiptomi kobra, mert az Délen nem él. Ugyanakkor rajta van az Echis carinatus (?), mert a gyártmány indiai, bár Afrika számára gyártják.

 

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2015/02/28 hüvelyk Afrika, Kórház és a szakma

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Betegként bekerülni a szerzők közé? Huh…

A szerzők között ott szerepel a beteg neve... Kent Brantly

A szerzők között ott szerepel a beteg neve… Kent Brantly MD

A New England Journal of Medicine c. orvosi folyóirat olyan az Egyesült Államokban, mint a briteknél a Lancet. Ha az ember feliratkozik a hírlevelükre, akkor rendszeresen kap értesítést a legújabb számok tartalomjegyzékéről. Évekkel ezelőtt magam is feliratkoztam erre, mégha oly kevés időm is van a sűrű zambiai, kórházi élet mellett a szakirodalom követésére.

Így találkoztam azzal a cikkel, ami az Egyesült Államokban meggyógyult két nyugat-afrikai misszionárius esetét dolgozza fel (írtam róluk ebben a bejegyzésben: Igen, ez az a bizonyos vírus…). A szerzők beszámolnak arról, hogyan kezelték őket, hogyan gyógyultak meg (link a cikk összefoglalójához: http://www.nejm.org/doi/full/10.1056/NEJMoa1409838). Az esettanulmányok, mint ez a cikk is, rendszeres az orvosi folyóiratokban. A cikk írói ilyenkor megosztják tapasztalataikat egy-egy beteg kezelése kapcsán az orvostársadalommal a folyóiratok lapjain. Ami viszont ritkaságszámba megy, az az, hogy az egyik szerző éppen az egyik beteg volt. Dr. Kent Brantly-t ugyanis bevették a cikk szerzői közé. Nyilván ő volt az, aki “első kézből” számolhatott be a tünetekről, mint aki át is élte.

On Call - a Samaritan's Purse hírlevele

On Call – a Samaritan’s Purse hírlevele

Egyrészt furcsán hangzik, hogy egy orvos saját magáról ír, másrészt hátborzongató, hogy valaki az ebolát átélve és túlélve mesélhet. Ez egyébként már előfordult az orvostörténelemben. Daniel Carrión perui orvostanhallgató saját magán írta le a verruga peruana, egy Bartonella baktériumok által okozott betegséget. Sajnos ő bele halt a fertőzésbe.

Dr. Kent Brantly viszont túlélte, amiről maga is beszámolt, de nemcsak a New England Journal of Medicine lapjain, hanem egy másik folyóiratban is, aminek a címe: On Call. A lapszám letölthető innen: erről a linkről, természetesen .pdf formátumban.

Amikor 2013. októberében elkezdtek dolgozni Libériában, kétéves szolgálatra megérkezve, még szóba sem került az ebola. Senki nem gondolt rá. Ott érte őket a járvány. Aztán ő is elkapta, de “God saved my life…” – tesz bizonyságot a gyógyulásáról. Csodálatos napnak élte meg, amikor jó állapotban kikerült a kórházból és újra találkozhatott családjával. Tényleg hála ezért Istennek.

 

 
Hozzászólás

Szerző: be 2015/01/02 hüvelyk Afrika, Kórház és a szakma

 

Címkék: , , , , , , , , , , ,

Nem várta meg a századik évfordulót…

Már régen nem ünnepeljük a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának évfordulóját. Jól emlékszem, hogy élveztük annak idején az 1980-as években a márciust, nemcsak a 15-i szünet, hanem a március 21. programok miatt is. Nem kellett tanulni! Ha jól számolom, akkor idén volt a 95. évforduló (1919. március 21. az eredeti dátum). Sajnos az idei március 21-e is bevonul valamilyen szinten a történelembe, legalábbis a járványok történelmébe. Hiszen idén is kitört valami, nem várva meg a magyar munkásmozgalmi történelem híres vagy éppen hírhedt nagy napjának 100. évfordulóját, 2014. március 21-én Guinea Egészségügyi Minisztériuma jelentette az ebola járvány kitörését.

Bár jelenleg magam és családom Afrikában tartózkodom (Zambia), majdnem olyan messze vagyunk az ebolás góctól, mint Magyarország (kb. 4500km), mégis talán könnyebben szembejön itt ennek a vírusnak a lehetősége. Ennek az oka az, hogy az egyik szomszédos országban is kitört egy ebola járvány, aminek nincs összefüggése a nyugat-afrikai esetekkel. A Kongói Demokratikus Köztársaságban (DRC – Democratic Republic of Congo) felkészültebben várták az eseteket. Nem véletlenül, hiszen 1976-ban éppen Zaire (ma DRC) területén írták le először a betegséget és fedezték fel a vírust. A július 26-án kitört járvány pedig már a 7. ebben az országban. Ezek közül az egyik – évekkel ezelőtt – az ország déli részében jelentkezett, ami ide (Zambia észak-nyugati csücskéhez) mindössze kétszáz kilométer.

Ezért aztán a Zambiai egészségügyi kormányzat is készül. Másfél hónappal ezelőtt Lusakában vette elő a témát egy professzor, amikor elmondta, hogy 5 különböző teszt áll rendelkezésre ott, a fővárosban. Néhány nappal ezelőtt pedig a telefonszámmal regisztrált orvosok kaptak a minisztériumból sms-t, hogy ha lázas, véres hasmenéses eset hátterében felmerül az ebola, akkor azonnal jelenteni kell. Itt, Kalene Hillben is előkerült a kérdés, mi van, ha Jimbe (határátkelőhely) felől megjelenne egy beteg? Fejvesztve menekülne mindenki, vagy a hivatásunknak megfelelően folytatnánk-e a munkát? Persze a kérdés nem ilyen éles, hiszen a kongói góc is több mint 1000 km ide, ami Afrikában, szárazföldön óriási távolság. Ennél most Dallasban is könnyebb elkapni az ebolát, mint itt, Afrika szívében.

A CDC, vagyis az USA népegészségügyi-járványügyi hivatalának honlapján jól követik az eseményeket

A CDC (Center for Disease Control and Prevention), vagyis az USA népegészségügyi-járványügyi hivatalának honlapján jól követik az eseményeket

Még augusztusban azt mondták a szakemberek, hogy az ebola kórházi, vagyis nosocomialis terjedésének esélye minimális az USA kórházaiban (cikk olvasható itt), vagyis “The risk for nosocomial transmission is also low because of high infection control standards in US hospitals.” Ennek ellenére a szeptember 28-án megbetegedett, aztán október 8-án elhunyt ebolás beteg környezetében úgy tűnik, már a második egészségügyi dolgozó kapta el a megbetegedést (Index cikk itt). Be kell vallanunk, ennek az oka mondjuk tényleg nem az USA szigorú szabályainak be nem tartásában keresendő, hanem egyszerűen benézték az esetet akkor, szeptember 26-án. Hiszen amikor az a bizonyos beteg először ment kórházba a láz miatt, akkor szépen hazaküldték és csak 28-án vették komolyan a panaszait, az utazási anamnézisét és különítették el, vagyis két nappal később. Általában egyébként ez okozza a bajt a fejlett egészségügyi ellátórendszerrel rendelkező országokban: bár a szabályok jók, ha az ember nem gondol egy betegségre az első ellátás szintjén, akkor hiába a szabályok. Emlékezetes számomra, annak idején, amikor a brazil fiatalember jelentkezett az egri kórházban… ő lett az első igazolt H1N1 Magyarországon 2009. májusának végén. Ott sem sokon múlott a dolog, gyakorlatilag a sürgősségin (SBO) dolgozó kiváló kollégában merült fel a lehetőség és indultak el a vizsgálatok. Ezért jó, ha a sürgősségi osztályokon dolgozó szakemberek széleskörű ismeretekkel bírnak.

Visszatérve a fekete kontinensre: Afrika már csak ilyen ország. Számtalan fertőző betegség olvasztótégelye. Hiszen a nyugat-nílusi vírus (WNV – West Nile Virus 1999-2000 tájékán került New Yorkba) is erről a kontinensről került át: sosem felejtem el a továbbképzést Ausztriában, 2002-ben, amin az amerikai professzor elmesélte, hogyan döbbentek rá, hogy mitől szaporodnak az agyvelőgyulladásos esetek (azóta persze Magyarországon is rendszeresen előfordul). Vagy éppen újabban a Chikungunya vírus okozza emberek halálát, szintén az Egyesült Államokban, vagyis távol Afrikától. Nem véletlenül adta a Medscape c. orvosi online szaklap az “Out of Africa, at Our Front Door” (Afrikán kívül, a bejárati ajtónk előtt) címet a késő nyári-őszi szezonban jelentkező vírusfertőzésről szóló cikkének. A vírus először Dél- és Közép-Amerikába került át és onnan hurcolják be az USA-ba. Így aztán az utazóknál láz esetén a malária és a dengue (ejtsd: dengi) mellett most már ennek is fel kell merülnie. Aki pedig Nyugat-Afrikában jár, annál az ebola is kérdéses. Nem véletlenül vezetik be először a Heathrown (London) a szűrést, majd kiterjesztek valószínűleg a Gatwickre is. Egyébként a Lusakai reptéren szeptember elején is hőkamerával nézték a Zambiába belépő utasok testhőmérsékletét… nem akadtunk fel a szűrőn.

A misszionáriusok egyébként, akikről korábban megemlékeztem (Igen, ez az a bizonyos vírus), mindketten meggyógyultak, de sajnos a spanyolok elhunytak és legutóbb Lipcsében az 56 éves ENSZ alkalmazott életét sem sikerült megmenteni. Ennek oka, hogy bár korszerű intenzív ellátással csökkenthető a halálozási arány, de sok múlik azon, időben kap-e kezelést a beteg és alapvetően milyen állapotban van. Gyógyszer sajnos van is, meg nincs is. Mert létezik ugyan nukleozid-analóg, ami egy bizonyos enzimet (S-adenozilhomocisztein hidroláz) gátolva hatékony, de jó lenne 2-3 napon belül megkapnia a betegnek, hogy hasson, meg talán az interferon-béta, hyperimmunglobulin, monoklonális antitest hatékony és még egy-két egyéb gyógyszer kipróbálás alatt van, de ezek nem olyanok, hogy az ember bekapja mint az aszpirint és aztán “kiizzad az éjszaka” és meggyógyul. Az ebola ebben az esetben nem az a bizonyos vírus… mint a nátha.

Nyilván, sokat fog dobni a járvány elleni küzdelemben, ha jól működő vakcina lesz a szakemberek kezében. Az események ekörül is felgyorsultak, hiszen tesztelik az USA-ban, Nagy Britanniában, Gambiában, Maliban és talán Nigériában is (cikk az oltással kapcsolatban). De nem csak a kutatókon és a hatóságokon fog múlni a dolog, hanem azon is, hogy mennyire sikerül meggyőzni az embereket ott, Nyugat-Afrikában az alkalmazásáról. Valószínűsítem, hogy ennél a vírus gyorsabb lesz, így az esetek még jó darabig szaporodni fognak.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2014/10/16 hüvelyk Afrika, Kórház és a szakma

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Ezek tényleg mérgesek…

Puff adder (Bitis arie

Puff adder (Bitis arietans), amit a beteggel együtt hoztak be (saját fotó)

A mérges kígyók veszélyesek. Nem kérdéses! De azért vannak különbségek. A puffogó vipera (puff adder) marása igen nagy károkat tud okozni, méreganyaga sejtölő hatású. Ezt láttam egy betegnél, akit egy hete harapott meg egy Bitis arietans. Az állat képe jobb oldalt látható, persze már agyonvert állapotban. A beteggel együtt hozták be az elpusztult állatot. Jó nagydarab.

A hölgy hála istennek jól van (tegnap haza is mehetett), de éppen néhány napja egy gyermek jött, a lábán hasonlóan kígyómarás nyoma, de neki alig van tünete… egyelőre. A két esetnél egyértelműen látható, hogy a lábfej fölső részére csapott le a kígyó. De ez logikus is, hiszen a függőleges sípcsonti részhez oldalra kellene fordulni és úgy nekilendülnie. Szóval az embernek a lábfejére kell vigyáznia leginkább, lehetőleg vastag cipővel. A nőbeteg lába egyébként rendkívül megduzzadt, vérömlenyek is kialakultak, a duzzanat haladt a térd felé fájdalmasan, de megállt! Szisztémás, vagyis általános tünete pedig nincs.

Ezzel kapcsolatosan néhány érdekességet hadd osszak meg:

1. Az egyik zambiai orvoskolléga viccesen megjegyezte: “Ha mérges kígyó marna meg, akkor az a neurotoxikus (idegrendszerre ható) legyen!” – attól ugyanis lebénul az ember, gyorsan lélegeztető gépre kerül és eszméletlenül fekszik az intenzíven, nem érzi a fájdalmat. Ellenben ha a haematotoxikus mar (pl. Boomslang vagy Haemachatus haemachatus – varangyfaló köpködő kobra), akkor egyszer csak nem alvad az ember vére és csak vérzik innen onnan. A citotoxicus (puff adder) esetében elhal a végtag és igen fájdalmas. De a végén megjegyezte: “Leginkább egyik se harapjon meg!” Úgyhogy este az elemlámpával nem előre a sötétbe kell világítani, hanem lefelé a lábunk elé!

2. A puff adder (Bitis arietans) a marás után nem tűnik el, hanem ott marad (ezért is verték agyon). A fent említett kisfiú esetében a kígyó eltűnt, reméljük nem lesz nagyobb baj.

3. Black mambát (Dendroaspis) még nem láttam, de nem is akarok… hatalmas dög és kb. 20 km/h a sebessége! Persze rá is jellemző, ami a többire is: nem keresi az embert, akkor támad, ha beszorítják, abajgatják.

Végül hadd írjam le a legfontosabb szabályokat, amire érdemes vigyázni, ha az ember olyan területen jár, ahol mérges kígyók élnek (forrás Oxford Handbook of Tropical Diseases – 2014):

Elkerülni a kígyót!

Ne zavard, ne szorítsd sarokba!

Maradj mozdulatlan!

Megfelelő cipőt viselj!

Éjszaka legyen nálad elemlámpa, amivel a lépteid elé világíts!

Ne gyűjtsünk tűzifát, különösen az avarban, levelek között és magas fűben!

Odúba vagy üregbe nem nyúlunk!

Fára, sziklára nem mászunk!

A sziklákon a párkányok veszélyesek!

Dús növényzetű, iszapos parton nem játszunk, nem úszunk a vízben!

Nem alszunk a szabad ég alatt (legfeljebb zárt sátorban, aminek nem nyitott az alja)!

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014/09/20 hüvelyk Afrika, Kórház és a szakma

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Szerdahelyi főorvos az 1980-as évek fejlődéséről

Egy kórház életében vannak könnyebb és nehezebb időszakok. Az egri kórház (ma Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet) sokat fejlődött az 1880-as években; aztán a két háború között, majd nagy előrelépés volt az 1950-es években (költöttek az egészségügyre), de ezt láttuk az 1980-as években is. Akkoriban nem voltak átalakítások, egyszerűen csak bővítések, építkezések voltak (de meg kellett fizetni az árát). Hogy ma hogyan finanszírozható az egészségügy, más kérdés. Kis ember vagyok ahhoz, hogy erről véleményt mondjak. Mindenesetre nagyon örültem az alábbi cikknek. Nosztalgia, érdekes adatokkal. Az a Szerdahelyi főorvos írta, akiről már egy bejegyzésben szóltam: Emlékezetes orvoskolléga, sokat tanultam tőle. Íme az írás, szó szerint átvéve (talán a Népújságból – ma Heves Megyei Hírlap):

Könyvek a megyei kórházban

Az orvosok és a továbbképzés

Irgalmas rendi szerzetes beteggel (saját felvétel) - 1700-as évek

Irgalmas rendi szerzetes beteggel (saját felvétel) – 1700-as évek

Éppen 260 évvel ezelőtt (a cikk 1988-ban íródott — MZ megj.), 1728-ban készült el Egerben az Erdődy Gábor püspök által alapított irgalmasrendi kórház. A kor színvonalának megfelelően felszerelt intézményt a megyei kórház elődjének tekinti, mivel az akkor kezdett gyógyító munka részben ugyanazon falak között zajlik a mai napig. Gazdag örökség ez: a XVIII. században az orvosi oktatás is meghonosodott: a Scola Medicinalis 1769-től 1775-ig működött. Ma három szakaszú fejlesztés első két ütemén jutott túl az egészségügy e bázisa: a központi diagnosztikai és orvosi ellátási feltételeket korszerű színvonalra emelték, a progresszív betegellátást újabb osztályok biztosítják, a megelőző szűrések, szakszerű gondozások jelentősége sokat növekedett.
Ez szakmai, tudományos előrelépés nélkül keveset ért volna: e téren is komoly változások történtek. Speciális profilok alaklultak ki, így például az egri érsebészet országos rangot vívott ki. Nagy jelentőségűek az új diagnosztikai eszközök, az újonnan felépült izotóplaboratórium például teljes körű pajzsmirigydiagnosztikát végez, működik a modert Gamma-kamera. Hosszan lehetne sorolni, hogy az egészségmegelőző program segítésére milyen kezdeményezések történtek. Széles körűvé vált a megyei kórház megelőző és gyógyító tevékenysége. Az elmúlt esztendőben 1714 betegágyán több mint 35 ezer rászorulót ápoltak. A rendelőintézetben 46 szakrendelésen 900 ezer beteget kezeltek. Összehasonlításul: 2500-an tevékenykednek az intézetben, ebből 306 az orvos.
A korszerű gyógyítás elképzelhetetlen újabb orvosi ismeretek megszerzése nélkül: a napi gyakorlati munkához, a szűkebb szakmához hozzátartozó korszerű kézikönyvek, folyóiratok, illetve az állandó önképzést szolgáló legfontosabb nyomtatványok szükségesek. Jól tudja ezt az osztályvezető főorvos, aki rendszeresen tartott összejöveteleken részben maga számol be, részben orvosait kéri meg erre. Már a pályakezdők rájönnek, hogy a gyógyításhoz nélkülözhetetlen a tanulás: mikor megkapják az első esetismertetésüket, betegbemutatásukat avagy számot kell adniuk azokról, akiket rájuk bíztak. Ilyenkor minél hamarabb meg kell ismerniük az intézmény könyvtára által nyújtott szolgálatatásokat.
A szakmai profilok állandóan fejlődnek, változnak, így a bibliotéka gyarapításánál figyelembe kell venni a tényleges igényeket. A szakfolyóiratokból is hasznosabbakat, olvasottabbakat rendelik meg. Ha új létesítményt nyitnak meg, akkor legalább egy évvel azelőtt megrendelik az osztály számára a szükséges kézikönyveket. Így példáulmár az új műveseállomás “szellemi hátterét” készítik elő.
A gyógyító orvosok számára nemcsak szakmabeli mulasztás, hanem  hivatással össze nem egyeztethető alapállás, ha elhanyagolják a legújabb eljárások és beavatkozások megismerését. A könyvtár ezért nélkülözhetetlen a megyei kórház számára.
Az intézményben az oktatás egyrészt a specializálódást, másrészt az ismeretek szinten tartását, megújítását szolgálja. Évente 15-20 pályakezdő orvos érkezik. Szakképesítésük megszerzése érdekében az osztályvezető főorvosok és a patronáló szakorvosok közreműködésével a továbbképző egyetem előírásai szerint foglalkoztatási tervet készítenek. Ez biztosítja a folyamatos képzést.
Többen az alap szakképesítés mellé “ráépített” szakvizsgát is szereznek: jelenleg a 306 orvos 80 százaléka szakorvos, 72 már két, tizenhárom pedig három szakvizsgával rendelkezik. Ebben is komoly támogatást nyújt a könyvtár: ott sajátítják el az adatszerzés módszerét. A jelölteknek a szakkönyveken és monográfiákon kívül ismerniük kell a folyóiratok friss anyagát is. Kötelező számukra az utóbbi öt évben magyar nyelven megjelent aktuális cikkek elolvasása. Ezenkívül idegen nyelvű kiadványokhoz is hozzájuthatnak.
A megyei kórházbn a tudományos bizottság szervez különböző üléseket, a fiatal ovosok fórumán havonta tartanak előadásokat, amelyek jó továbbképzési alkalmak. Mivel a Debreceni Orvostudományi Egyetem oktatókórháza az egri, a gyakorlatok keretében évente 100-120 medikus szerez itt ismereteket. Számukra is fontos, hogy igénybe vegyék a könyvtár szolgáltatásait.

Szerdahelyi Ferenc főorvos beteget vizsgál az 1960-as években

Szerdahelyi Ferenc főorvos beteget vizsgál az 1960-as években (forrás: Prof. Lakatos Lajos – Szerdahelyi F. Emlékülés, 2006)

Az utóbbi évtizedben mennyiségileg és minőségileg új fejlődési szakaszba lépett a megyei kórház. Ebből következően a gyógyító munka olyan szintűvé vált, hogy érdemes előadások vagy közlemények formájában közreadni az eredményeit. Mind több osztályon élnek ezzel a lehetőséggel, hazai és külföldi kongresszusokon, szakcsoportok tudományos ülésein vagy a megyei orvos- és gyógyszerésznapok keretében számot adnak tapasztalataikról, illetve szakfolyóiratokban jelentetik meg dolgozataikat. Az elmúlt két évben 373 előadást tartottak az intézmény munkatársai, 59 közleményük jelent meg és 17 országos rendezvényt szerveztek. Különösen örvendetes a fiatal orvosok aktivitása, akik körében népszerű az Alkotó ifjúság pályázat.
A kórház vezetősége folyamatosan igyekezett fejleszteni az orvosi szakkönyvtárat. 1986-87-ben több mint egymillió forint ráfordítással az addigi 60 négyzetméter alapterületet 170-re bővítették. Az állomány körülbelül 18 ezres, gyarapítására mintegy évi 700 ezer forint áll rendelkezésre. Száznyolcvanféle külföldi és magyar folyóiratra fizetnek elő. Az első időszakban legfontosabb tevékenysége a bibliotékának a beszerzés volt, ma már egyre fontosabb a megfelelő osztályzási rendszer kidolgozása, az olvasók és kutatók tájékoztatása. Ezt alapos rendszerezettséggel és megfelelő feltárással érik el.
A vélemények szerint korszerűek ezek a szolgáltatások, s ez elsősorban Korsós Lászlóné könyvtárvezetőnek és munkatársainak, valamint dr. Haraszti Antal kandidátus, osztályvezető főorvos, orvostanácsadónak köszönhető. Színvonalas gyógyító- oktató- és tudományos munkának alkotóműhelye, háttérbázisa a könyvtár, az ott dolgozó szakemberek csendes munkatársai a gyógyító orvosnak, az előadást tartó, dolgozatot író szerzőknek. A jó kapcsolat lehet záloga annak, hogy jól sáfárkodjanak az értékes szakkönyvtárral, mint potenciális szellemi tőkével.

Dr. Szerdahelyi Ferenc
főigazgató-főorvoshelyettes

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014/07/12 hüvelyk Kórház és a szakma, Történelem

 

Címkék: , , , , , , ,

Igazi zsebkönyvek a fehér köpeny zsebébe

Néhány érdekes kézikönyv 1995-2014

Néhány érdekes kézikönyv 1995-2014

Annak idején, 1993 környékén a kis fekete Memorix (ma már nem fekete és persze drága) meglepően felpörgette az orvostanhallgató fantáziáját. Az irdatlan mennyiségű megtanulni való adat, tünet, laborérték stb. komolyan kétségessé tette, hogy vajon néhány év múlva, gyakorló orvosként mire fogunk emlékezni mindabból, amit a vizsgán kérdeznek. Ebben aztán reményt ébresztett a kis zsebkönyv, amiből akár a betegágy mellett is fellapozható olyan adat, ami már nem fér az ember fejébe.

Aztán néhány éve megjelentek okostelefonokra olyan alkalmazások, amelyek ugyanezt a célt szolgálják: gyors referencia zsebben adatokkal, tünetekkel, laborértékek norm. tartományaival. Talán majd ezekről is születik a jövőben egy bejegyzés.

A sebészet nómenklatúrája, közös nyelve (részlet az OHCM-ből)

A sebészet nómenklatúrája, közös nyelve (részlet az OHCM-ből)

De az okostelefonok okos, orvosi alkalmazásai továbbra sem szorítják ki a papír alapú zsebkönyveket. Erre példa az Oxford University Press kiadó Oxford Handbook sorozata.

A könyvek karrierje legalább 20 éves. Velem 1997-ben, Angliában jött szembe először az egyik példány. Az ottani orvostanhallgatók kezében (zsebében) láttam meg – és szereztem be magamnak is – az alapot, az OH of Clinical Medicine-t. Mára számtalan kiadást ért meg. Roppant praktikus, mert még üres oldalakat is tartalmaz az egyes fejezeteknél, ahová lehet jegyzetelni. Áttekinti az alapszakmák alapvető adatait.

Egyébként a teljes sorozatra jellemző, hogy a hely spórolása miatt nagyon sok rövidítést használ. További tulajdonságuk, hogy masszív kötéssel és olyan műanyag borítóval rendelkeznek, amely jól bírja a strapát, például a medikus zsebében, táskájában való vergődést.

Magam különös hasznát láttam a Clinical Immunology and Allergy kötetnek, hiszen a bonyolult autoimmun markerek értékelésében nagy segítséget jelentenek a kötet referencia táblázatai.

Részlet az Oxford Handbook of Tropical Medicine-ből

Részlet az Oxford Handbook of Tropical Medicine-ből

Ezúton szeretném ajánlani a sorozat egyik legújabb kötetét. Maga a trópusi betegségek zsebkönyv 1999-ben jelent meg először. Majd kiadták módosított változatait 2005-ben és 2008-ban is. Idén pedig már kapható a 2014-es, 4. kiadás.

“Tömör gyönyör”, hiszen 980 oldalával elég zömök, tömzsi kiadvány lett belőle. A nagy oldalszám ellenére roppant didaktikusra sikeredett, hiszen azon kívül, hogy a trópusokon előforduló legfontosabb kórképeket taglalja, induló fejezetként a beteg gyermekkel, mint alapvető problémakörrel foglalkozik. Természetesen külön fejezetet kapott a malária, az AIDS. Nem meglepő a tuberculosis, a hasmenés részletes taglalása. De helyet kapott a “Mental health” is a “Sexually-transmitted infections” mellett. Van benne “Trauma” és “Poisoning and envenoming”. Ez utóbbi a pókcsípéstől egészen a mérges kígyók marásáig, a skorpió csípésén keresztül mindennel foglalkozik. Külön 20 oldal a Health emergencies in humanitarian crises cím alatti fejezet, ami sajnos Afrikában, Dél-Amerikában, Ázsiában is előfordulhat (ne feledjük, Európában is).

Végül hadd mutassam be kiterítve is az ajánlott könyvek egy részét:

A szereplők balról jobbra: Clinical Medicine, Clinical Specialties, Clinical Immunolgy and Allergy, Tropical Medicine, Gastroenterology and Hepatology

A szereplők balról jobbra: Clinical Medicine, Clinical Specialties, Clinical Immunolgy and Allergy, Tropical Medicine, Gastroenterology and Hepatology

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014/05/20 hüvelyk Kórház és a szakma, Olvasónapló

 

Címkék: , ,

Emlékezetes orvoskolléga – Szerdahelyi Ferenc

Nem éppen a tegnapi újság cikke került a kezembe, lassan 30 év telt el, amióta az alábbi írás megjelent. Voltam vagy 13-14 éves és éppen az általános iskola sikeres befejezésén igyekeztem. Akkoriban Népújságnak hívták a Heves Megyei Hírlapot, ami ma is nép-újság, hiszen a népnek, a magyar nép heves megyei tagjainak szól, még ha nem is munkásmozgalmi értelemben.

A cikk főszereplője az a főorvos kollégám, aki bizony a heves megyei fertőző beteg ellátás meghatározó alakja volt negyven éven keresztül. 1926-ban született és a lenti riportból kiderül, hogyan került Egerbe. Magam elsős egyetemistaként találkoztam vele, amikor ápolástan gyakorlat igazolására az oktatásért felelő igazgató helyetteshez, vagyis Szerdahelyi főorvoshoz kellett menni. Csak arra emlékszem, hogy a fertőző osztály első emeleti lépcsőházi fordulójába jött ki elém és gyorsan beszélt. Aztán szorosabb lett a kapcsolat, hiszen 1992-től a kórházi fertőzésekkel foglalkozó Nosocomialis Szolgálatot vezette (nyugdíjasként), ahol 1997-től időnként, 2001-től pedig folyamatosan, szorosan működtünk együtt.

 

Dr. Szerdahelyi Ferenc főorvos 59 évesen a Népújság fotóján

Dr. Szerdahelyi Ferenc főorvos 59 évesen a Népújság fotóján

Népújság, 1985. december 14. szombat
A gyógyítás és az emberség
A hivatásról dr. Szerdahelyi Ferenccel

Már a címadásnál elnézést kértem gondolatban dr. Szerdahelyi Ferenctől, a megyei kórház fertőző osztályának vezetőjétől, az intézmény általános főigazgató-helyettesétől. Nem illik ugyanis hozzá ez a hangzatos nyitány, sokkal szerényebb annál, hogy ő maga ilyen szófordulatot, mondatfűzést használna. Úgy érzem, hogy azok, akik ismerik, mégis egyetértenek velem abban, hogy ezzel kell indítanom a róla szóló írást: a gyógyítás és az emberség szétválaszthatatlanul összefonódott egyéniségében. Olyannyira, hogy még beszélni is nehezen tud róla. Elképzelhetetlen ugyanis számára másfajta magatartás, természetesnek tekinti azt, ami mások számára szokatlan.

– Harmincöt évvel ezelőtt, 1950-ben szereztem orvosi diplomámat – emlékezik beszélgetőtársunk – Édesapám maga is ezt a hivatást választotta, 1934-ben került ide Egerbe Poroszlóról. Az ő munkáján keresztül szerettem meg a gyógyítást, s még dr. Sziklay Árpád fordított ebbe az irányba, aki a cisztereknél iskolaorvos volt. Ott jártam gimnáziumba, s egyénisége nagy hatást gyakorolt rám. Pályafutásomat a debreceni gyerekklinikán kezdtem. Már szigorló  koromban foglalkoztatott a legkisebbek egészsége, ezért döntöttem így. Debrecenben sok-sok tapasztalatot szereztem: 1951-től klinikai gyakornokként, majd 1954-től tanársegédként tevékenykedtem. Kishíján 12 évet töltöttem itt. Közben három szakképesítést szereztem: 1954-ben gyermekgyógyászatit, 1958-ban röntgent és 1962-ben a fertőző betegségest. Tudományos kutatásokban is részt vállaltam, elsősorban a csecsemőkori sorvadás megelőzésével kapcsolatban. Egerbe 1962-ben jöttem vissza: osztályvezető főorvosnak neveztek ki a Heves Megyei Tanács Kórháza (ma Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet) fertőző betegellátó osztályára.

Azok közé tartozik dr. Szerdahelyi Ferenc, akik a barokk városhoz kötődnek. Már fiatal korában életre szóló élményeket szerzett itt, ezért hűséges a településhez. Talán el sem tudná képzelni az életét máshol: a környezet, a szellemi élet olyan közeget jelent számára, amelyet nem tud nélkülözni. Szívesen emlékszik vissza a forró hangulatú zenei és színházi estékre, nagy tisztelettel és szeretettel emlegeti barátait, de mint túrázó, a Bükk és a Mátra tájait is nagy vonzerőnek tartja. Ezek együtt teszik otthonná számára ezt a vidéket és semmihez sem hasonlítható értékké Egert. Továbbadta ezt a szeretetet gyermekeinek: fia és lánya is orvosként tért vissza a diploma megszerzése után.

– Egy 40 ágyas kis fertőző osztály élére kerültem. Szerencsére 1965-ben 70 ágyassá alakíthattuk át. Megkaptam a segítséget ahhoz, hogy egy valóban eredményes betegellátást szervezhessek meg. Leginkább a tűzoltók munkájához hasonlítanám ezt a területet. A váratlan járványok komoly feladatokat adhatnak. Állandóan készenlétben kell lenni, mert nem csökken a veszély. Valamikor úgy gondoltuk, hogy könnyebb dolgunk lesz, de beigazolódott, hogy rendre újabb és újabb kihívások jelentkeznek. Emlékezetes például az 1974-es recski tífuszjárvány, amikor 83-an estek át ezen a súlyos kóron. Ma már a különböző védőoltások jó megelőzést nyújthatnak, de ha fölszámolunk valamilyen betegséget, jön más. Így például legyőztük a gyermekbénulást, de már itt van a mirigyláz vagy a hepatitisz, a fertőző májgyulladás. Nem is szólva olyan hírhedt kórról, mint az AIDS. Emellett arra is kell gondolni, hogy olykor a már lebírt “ellenség” is felütheti a fejét. Bízom abban, hogy a következő ötéves tervben megvalósítják ennek az osztálynak a rekonstrukcióját is, hogy megfelelő hátterünk legyen ehhez a feladathoz.

Határozottan cselekszik a beteg életéért, egészségéért, csak a célra figyelve Szerdahelyi főorvos. Egyúttal tiszteli még azt is, akivel éppen hadakozik, pöröl igaza védelmében. Talán éppen e jellemvonásaiból adódik, hogy fertőző osztályt vezet: éppen itt kell a leggyorsabban felismerni a kórokozót, és fellépni ellene, minden erővel elejét venni a nagyobb bajnak. Ez egyszerre igényel határozottságot és emberismeretet: meg kell találni adott körülmények között a legeredményesebb és leghumánusabb megoldásokat. Akik ismerik, több történetet is tudnak erről. Beszélik, milyen elszántsággal küzd minden egyes rábízott gyermekért, vagy felnőttért. Arról is híres, hogy milyen körültekintően állapítja meg a diagnózist. Egyszer szamárköhögéssel küldtek hozzá egy gyermeket, de őt gondolkodóba ejtette a különleges eset. Olyan ritka kórt állapított meg, amelyre nemigen van példa. Amikor aztán a kis beteg Svájcba került, a legjobb európai specialistához, az csodálkozva vette kézbe a leletét, meglepődve a magyar kolléga éleslátására.

– A debreceni klinikán szerettem meg az orvostudomány ezen ágát. Úgy érzem, ez áll hozzám legközelebb. Ha fölismerem a kórokozót, s tisztában vagyok a szervezet védekező képességével, akkor gyorsan eredményt tudok elérni. Nagyon lényegesnek tartom, hogy a beteg gyermekkel és felnőttel foglalkozóknak legyen mindig idejük arra, hogy alaposan kikérdezzék őket és hozzátartozóikat. Az én véleményem szerint is egy jó kórelőzmény-felvétel már fél diagnózis. A modern műszerek sokat nyújtanak, de nem pótolják a gyűjtött tapasztalatokat és az elméleti tudást. Szerintem manapság csak az menjen orvosnak, aki szereti ezt a munkát. Valódi értelmét a sikerélmény adja meg, az anyagiak nem hiszem, hogy bárkit igazából kielégíthetnének. Ezen a pályán az a legnagyobb hála, hogyha az ember idejében tud valamit tenni másokért. Egyébként nagyon nehéz, göröngyös hivatás ez. Sokszor nincs elég ideje az egészségügyben dolgozónak annyit foglalkozni a beteggel, amennyit szeretne, olyan kapcsolatot kialakítani, ami a gyógyításhoz nagyon fontos. Lényegesnek tartom, hogy az orvos nyugodt családi körülmények között dolgozhasson, ezt biztosította számomra harminc év óta segítő, kedves feleségem.

Nemcsak a gyógyítást, de a tudományos munkát, sőt a közéleti tevékenységet is igen fontosnak tartja beszélgetőtársunk. Számos dolgozata jelent meg, nemcsak hazánkban, de külföldön is. Megkapta az Érdemes Orvos címet, a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, és a Heves Megye Egészségügyéért kitüntetést. A megyei egészségügyi szakszervezet etikai bizottságának elnöke volt. Vezetőségi tagja szakmája egyik legrangosabb szervezetének, a Magyar Infektológiai Társaságnak. Itt emlékéremmel is jutalmazták tevékenységét. Az orvostanhallgatók képzésében is részt vesz, ezért 1983-ban címzetes egyetemi docens lett.

Nem szívesen beszél ezekről az eredményekről: feladatának, sőt kötelességének tartja mindazt, amit elvégez. Nem múlhatott el nyomtalanul ez a sokféle munka: az elismeréseken kívül infarktust is szerzett. Azóta jobban kell vigyáznia magára, de úgy igyekszik megszervezni életét, hogy ne tegye lentebb a mércét.
Ma is a régi, harmincöt éves praxisával a háta mögött példaadóan lelkiismeretes. Úgy mondják: a régi vágású orvosok közé tartozik. Jó lenne az, ha mai kollégái mind többet hasznosíthatnának az ő és kortársai tapasztalataiból, mert tud valami olyasmit, ami valóban emberségessé, egyben hatékonnyá teszi a gyógyítást.

Gábor László

MZ—Szerdahelyi főorvosra, mint egy tanítványaként emlékezem meg. Nagyon sokat tanultam tőle. A fenti cikk nem propaganda, nem egy elfogult, túlzó írás, hanem valódi képet nyújt erről az orvoskollégáról. Emlékét őrizzük. Sajnos 80. életévét nem érte meg, még 2005-ben elhunyt, de akkor, közeledő születésnapján megemlékeztünk róla tudományos ülés keretében (2006. április 13-án). Nagy formátumú rendezvény lett, a Bartakovics Béla Művelődési Ház nagyterme megtelt. Több százan jöttek el, hogy meghallgassák az előadókat.

 
 

Címkék: , , , , , , , , , , ,

Az orvos, a betege és a betegség

Dr. Bálint Mihály valamikor az 1960-as évek második felében

Dr. Bálint Mihály valamikor az 1960-as évek második felében

Nagyra törőnek tűnik a cím — elsőre. Az általam olvasott kötet nem mást próbál leírni, összefoglalni, mint azt, amikor az orvoshoz a beteg az ő betegségével belép. Mi történik ekkor?
Ez a könyv nem könnyű olvasmány. Az ember azt gondolná, hogy mivel orvos-beteg viszonyról ír a szerző, talán egy orvos könnyedén megbirkózik az oldalakkal. De nem így van, mert Bálint Mihály a legmélyéig megy (pszichoanalitikusként nem is tehet mást), az orvos-beteg találkozásokat elemzi esetek kapcsán, melyeket háziorvosokból szervezett csoportos beszélgetések során hoztak elő a kollégák.
Emigrációban, az 1950-es évek első felében kezdte meg a kutatást és az orvosokból szerveződő, esetmegbeszéléseken alapuló csoportok ma is léteznek. Az alapító neve alapján: bálint-csoportoknak nevezik. Sőt, külön tárasaság létezik Angliában: http://balint.co.uk/ Magam először a Semmelweis Egyetemen, harmadéves medikus koromban hallottam róla, talán Holló professzor emlegette, mint alapművet. Az angol eredetit egy bizonyos Liebermann Lucy fordította, szerkesztette Dr. Gegesi Kiss Pál akadémikus.

Ízelítőként hadd idézzek a könyvből két részletet. Az első egy nagy igazságra világít rá. Magam is találkozom ilyen esetekkel. Amikor egy kisgyermeknek visszatérő banális légúti infekciói, fertőzései vannak, sokan felvetik, hogy baj lehet-e az immunrendszerével. Az esetek jelentős részében ez nem igazolódik, a háttér viszont felderítetlen marad:

“Legyen szabad felidéznem annak a fiúcsecsemőnek az esetét, akit az anyja gyakorlatilag egy egész éven át hetenként egyszer vagy kétszer elhozott az orvoshoz. Az orvos nagyon pontosan diagnosztizálta a fellépő, különféle kisebb betegségeket, a tonsillitist, a meghűlést, az influenzát, a köhögést, a bronchitist, a dührohamokat stb. Az orvos az összes ilyen diagnózis-cédulát nagyon lelkiismeretesen rávezette az előjegyzési kartonra; előírta az egyes betegségeknek megfelelő kezelést; és így papíron az eset lezárult számára. Tudta, hogy a betegség valódi oka nem a fiúban rejlett, hanem az anya-gyermek viszonyban, amely nem fejlődhetett egészségesen, mert aggódó bizonytalanságában az anya túlterhelte ezt a viszonyt, és jobban korlátozta a fiának a szabadságát, mint amit egy egészséges gyermek elviselhetett volna.”—érdemes erre a háttérre is odafigyelni, esetleg rákérdezni, terelni a szülő gondolatait is.

A másik részlet arról szól, amikor egy orvos egy másik orvos segítségét kéri. Konzílium, konzultáció. Lehet segíteni messziről, távolságot tartva. Lehet kollegiálisan, valóban konzultálva. De a legfontosabb, hogy őszintének kell lenni és tudásunk legjavát kell adni:

“…ha a két résztvevő orvos közül az egyik egy szakorvos, a másik pedig gyakorlóorvos, bizonyos további tényezők is hatnak, amelyek a helyzetet vagy a beteggel való bánást még sokkal nehezebbé teszik. Ezeket a tényezőket úgy lehet összefoglalni, mint a tanár-tanítvány viszony állandósulását. A gyakorlóorvos ambivalens tisztelettel tekint fel a konziliáriusaira, akiknek az állásuknál fogva többet kell tudniok, és gyakran többet is tudnak bizonyos betegségekről, mint ő. Ha ezt az események nem igazolják, a gyokorlóorvos kritikussá válik és nagyon elégedetlen lesz, de akadályozva érzi magát a megfelelő lépések megtételében azon tisztelet miatt, amelyet a konziliáriusok örököltek az Orvosképző Kórházban működött elődeiktől.

Az 1961-es első magyar kiadás borítója

Az 1961-es első magyar kiadás borítója

Az is igaz, hogy néhány konziliárius több mint hajlamos ennek a tanári állásnak a fenntartására. A szemináriumainkon az orvosok gyakran olvastak fel konziliáriusoktól származó közléseket, főleg olyanokat, amelyeket nem tartottak kielégítőknek. Az elégedetlenség leggyakoribb oka az volt, hogy a konziliáriusok teljesen meg nem felelő alapon nyilvánítottak véleményt és adtak felületes pszeudo-pszichiátriai tanácsokat, ahelyett, hogy egyenesen és őszintén megmondták volna, hogy nem találtak a szakterületükre tartozó olyan betegséget, ami megfelelt volna a beteg tüneteinek; vagy más szavakkal: ilyen vonatkozásban nincs szükség szakorvosi szolgálataikra és azoknak nincs semmi haszna. Számos konziliárius, aki az orvosok tanárainak az utóda, nyilvánvalóan kötelezőnek érzi, hogy azt színlelje, többet tud, mint amennyit valóban tud.”—hát ebbe a hibába nem szabad beleesnie annak, aki konzíliumot ad.

Antikváriumban talán még kapható az általam birtokolthoz hasonló korú első kiadás: http://www.antikvarium.hu/konyv/dr-balint-mihaly-az-orvos-a-betege-es-a-betegseg-87888

Vagy éppen újra kiadták (többszörösen) és még kapható az Animula kiadás:
http://www.animula.hu/index.php?page=adatlap&konyv=12&csoportid=10

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2014/02/11 hüvelyk Kórház és a szakma, Olvasónapló

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,