RSS

Történelem kategória bejegyzései

A cím önmagáért beszél. Van benne általános, de orvostörténeti információ is.

Eclipse of the Crescent Moon

Afrikai dob Afrikában és az Egri Csillagok angol változata... Afrikában

Afrikai dob (valami kígyóbőr) Afrikában és az Egri Csillagok angol változata… Afrikában

Készületlenül, de kiszaladt már ez a bejegyzés. Most hozzáfűzöm azért gondolataimat. Régóta terveztem ezt az írást, ugyanis meg szeretnék emlékezni arról, hogy Gárdonyi műve milyen sok nyelven és milyen sok helyre eljutott már az elmúlt száz év során. Most Afrika egy eldugott részébe is került belőle néhány példány. Az iskola, ahova nagyobb fiaink jártak Zambia észak-nyugati csücskében, ott nagyon komolyan, angol nyelven világirodalmat is tanulniuk kellett. Így aztán arra gondoltam, hogy miért ne kerülhetne oda egy kis magyar irodalom is! Ezért aztán, a Magyarországról csomagban kért-kapott néhány példány Egri csillagokat szétosztottuk (ezúton is köszönet édesanyámnak és feleségem szüleinek). Kaptak belőle a Sakeji School tanárai is. Nemrégiben írtak: olvassák és most már a Rubik kockáról is tudják, hogy hova valósi (abból is került pár extra darab az iskolába, bár abból volt néhány tanárnak már korábban).

Az Eclipse of the Crescent Moon a Wikipedián: https://en.wikipedia.org/wiki/Eclipse_of_the_Crescent_Moon

Oldalt a fotó a könyvről az afrikai missziós állomáson, távol Magyarországtól. Mielőtt elajándékoztuk volna az összes példányt, szerettem volna tudni, mit kapnak, így végig olvastam. Nem tudom, hogy az angol anyanyelvűek számára milyen lehet, de számomra érthető volt (nyilván már ismertem a sztorit magyarul). De belegondoltam, nem lehet könnyű megküzdeniük a sok magyar névvel, legyen az személynév vagy földrajzi név. Bízom benne, hogy azért megbírkóznak vele!

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2015/09/21 hüvelyk Afrika, Olvasónapló, Történelem

 

Címkék: , , , , ,

Az első túlélte az utolsót

A jubileumi 50 kwachás, aminek bal oldalán az öt elnök portréja. A legfelső K. K. a jobb alsó pedig M. Sata

A jubileumi 50 kwachás, aminek bal oldalán az öt elnök portréja. A legfelső K. K. a jobb alsó pedig M. Sata

Zambia 50 éves évfordulójáról írtam elébb, most újabb aktualitás jött szembe velem. Az 50 éves jubileumra különleges pénzt nyomtattak. Stílszerűen az 50 kwachásból (ejtsd: kvács, állítólag azt jelenti, hogy hajnal) készült a limitált kiadás. Erre a pénzre rákerült az eddigi összes elnök arcképe Kenneth Kaundától egészen Michael Chilufwa Satáig. Két nappal ezelőtt azonban történt egy gikszer. 2014. október 28-án este-éjjel, meghalt az utolsó elnök Michael Sata. Bocsánat, hogy csak most számolok be róla. Természetesen már tegnap reggel a viziten erről beszélgettünk, de ez a két nap sűrű volt ahhoz, hogy rögtön beszámoljak az eseményről. Szóval, az első elnök, Kenneth Kaunda, aki 1924-ben született, még mindig él, róla nevezték el a nemzetközi repülőteret a fővárosban. Igen, idén 90 éves, vagyis túlélte a legutolsó elnököt, aki 77 éves volt. Sata elnök eltűnt egy időre néhány hete, talán kezelésen volt? Nem tudni.

Ha meghal az államelnök, új helyzet áll fenn. Az egyik korábbi elnöknek a holttestét (állítólag) körbevitték a 10 provinciában, úgyhogy a temetés később volt.

Ilyen esetben az alelnök (vice-president) gyakorolja az elnöki jogokat, ő az acting… interim president. Miért különleges ez? Azért mert ez az interim elnök fehér ember. Úgy hívják, hogy Guy Scott. Itt született Zambiában (akkor Észak Rhodézia), Livingstone városában és Cambridgeben végzett közgazdászként. Ő az, aki elmondhatja (és mondja is) magáról, hogy az első olyan fehérbőrű elnök afrikai országban, akit demokratikusan választottak. 90 napig lesz ő az elnök, közben újra választások lesznek.

Ebből is látszik, hogy Afrika és benne Zambia is a különlegességek országa! 50 éves évforduló, 50 kwachás, 90 éves első elnök, 90 napig demokratikusan választott fehér president.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2014/10/30 hüvelyk Afrika, Emberek, Történelem

 

Címkék: , , , , , , , , , , ,

15 tonna borzalom

A borzalom extrém mérőszáma: 15 tonna holttest

A borzalom extrém mérőszáma: 15 tonna holttest (forrás – internet)

Azon gondolkodtam, hogy a maláj gép áldozatait miért hűtővagonban szállították Harkovba. Elmerengtem, hogy hát arrafelé nem létezik halottas kocsi? Minek ahhoz a hatalmas vagon, sőt vagonok? Aztán hirtelen tört rám a borzalom, amikor elkezdtem számolgatni. Ha a gyerekek és felnőttek súlyát átlagoljuk, akkor is kb. 50 kg/fő testtömeggel kell számolnunk. Az áldozatok közül több mint 280-at megtaláltak, és talán 16 fő darabjait. Igen, ha beszorozzuk, akkor bizony a borzalom félelmetes, új mérőszámát kapjuk. Több tonnányi holttest!

Most, amikor az első világháború kitörésének 100-dik évfordulóját ünnepeljük évfordulójára szomorúan emlékezünk, nyugodtan utána számolhatunk: kb. 700 millió tonna holttest. Irdatlan mennyiségű halott. Ezek egy része is polgári áldozat volt. Amikor háború tör ki valahol, nem maradnak a harcok polgári áldozatok nélkül. Senki ne ringassa magát abba, hogy majd “dicső csapataink” harcolnak, mi pedig a fotelből nézzük a közvetítést. Ez egyszerűen nem így működik. Ha pedig fokozni szeretnénk, akkor gondoljunk a gyakorlatilag tisztán polgári, zsidó áldozatokra a koncentrációs táborokban, a II. Világháború során. Ki-ki utánaszámolhat. Nem véletlenül működtek folyamatosan a krematóriumok, hiszen ott is tonna százezrekről volt szó. Emberi életek hústömeggé degradálva, elégetve. A borzalom még magasabb foka ebben a mértékegységben.

A rakéta egyszerre, egyetlen pillanatban csapott le (vagy éppen fel, mert úgy tűnik, hogy földről lőtték ki) a repülőre ott, Kelet-Ukrajnában. Az utasoknak talán volt idejük számot vetni életükkel, de biztos vagyok benne, kevesen voltak köztük olyanok, akik erre komolyan felkészültek volna.

Európában és a békés, nyugati világban generációk nőttek fel anélkül, hogy a háború borzalmait átélték volna. A számítógépes, háborús játékok közkedveltek (Call of Duty, Battlefield stb.) a fiatalok körében. De ezek – bár látványban megdöbbentőek – a fotelből szemlélődő szerepbe dédelgetve az embereket, elandalítják a lelkiismeretet és könnyű szórakozást ígérnek. A játékos a halottakat látja a “pályán”, de nem érzi a hullák bűzét a vagonban és nem hallja a hozzátartozók sírását — erre a szimuláció nem terjed ki.

Fiatalok! Gondolkodjatok! Nyissátok ki a szemeteket és döbbenjetek rá: keressétek a békességet! Bármelyik pillanatban néhány tonnányi rakomány néhány kilogramjának részeseivé lehetünk. Imádkozzunk, hogy a békesség legyen újra úrrá azon a vidéken (Kelet-Ukrajnában). De Izrael körül is forrong a világ (ott is van 300 áldozat – 15 tonna!), vagy éppen gondolhatunk a jelenlegi iraki helyzetre, ahol heves harcok dúltak nemrégiben. Isten óvjon a háborútól, legyen az kicsi, nagy, hideg vagy éppen forró, etnikai hátterű vagy gazdasági, teljesen mindegy.

 

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2014/07/23 hüvelyk Történelem, Vélemény

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Bréking nyúz: átlépték a Rubicont?

Újabb maláj gép tűnt el, most egy 777-es boeing. Csak éppen: ezt nem fogják hónapokon keresztül keresni és a pilótája sem gyakorolta az otthoni “flight simulator”-on a lakatlan szigeten való leszállást. Ez nem az a történet.

Azért nem keresik, mert megvan. Darabjaira hullva, kiégve, összetörve, hullákkal a törmelék között. Egyszerűen lelőtték. Így aztán mind a 298 ember, aki a fedélzeten tartózkodott, meghalt. Polgári személyek… talán több mint 20 amerikai is utazott rajta (közben újabb hír: több mint 20 ausztrál, USA-beli csak egy).

Nem hírportál A hétköznapok fogságában, ez az oldal, de mivel internetes napló, blog – gondoltam rögzítem ezt az eseményt.

Ezeket nem vállról indítják

Ezeket nem vállról indítják

Az ukrán-orosz konfliktusról már írtam, amikor a Krím félsziget helyzete kétséges volt (A Krím újra a középpontban). Most újra kénytelen vagyok néhány szóban megjegyezni: ismét átlépték a Rubicont (az első Caesar volt i.e. 49. január 10-én). Amikor katonai szállító gépet lőttek le az oroszbarát szeparatisták, fontos momentum volt, de jelentősége talán kisebb, bár nem elenyésző. Most viszont egy polgári repülőt “szedtek le”. Nem akárkik és nem is akár hogyan.

Az utasszállító Amsterdamból (gondolom a Shipholból) tartott Malájziába, szép kényelmesen, menetrend szerint, méghozzá 10 ezer méter magasan (33 ezer láb), vagyis a tiltott zóna fölött, több száz méterrel a 9600 méteres határ fölé emelkedve. Elvileg nem érhette volna baj.

Mégis… valakik meglőtték, méghozzá föld-levegő rakétával. Talán az orosz szeparatistáknak lehet BUK típusú légvédelmi rakétájuk, amit zsákmányoltak. Ez nem az a rakéta, amit a libanoni határon fog el a Vaskupola Izraelben. Ez 10 kilométer magasan fog el egy repülőt. Ehhez technika kell, méghozzá olyan, ami nem fér el egy ember vállán (lásd vállról indítható – kézi légvédelmi rakéta), azok csak néhány kilométerig visznek.

A kérdés, tényleg az oroszbarát szeparatisták lőtték-e meg a gépet Ukrajna területéről? Reméljük, hogy így van! A “B” és “C” változat rosszabbul hangzana. Imádkozzunk, hogy a konfliktus ne kulminálódjon, hanem elcsendesedjen.

 
3 hozzászólás

Szerző: be 2014/07/17 hüvelyk Emberek, Történelem, Vélemény

 

Címkék: , , , , , , , , , , ,

Szerdahelyi főorvos az 1980-as évek fejlődéséről

Egy kórház életében vannak könnyebb és nehezebb időszakok. Az egri kórház (ma Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet) sokat fejlődött az 1880-as években; aztán a két háború között, majd nagy előrelépés volt az 1950-es években (költöttek az egészségügyre), de ezt láttuk az 1980-as években is. Akkoriban nem voltak átalakítások, egyszerűen csak bővítések, építkezések voltak (de meg kellett fizetni az árát). Hogy ma hogyan finanszírozható az egészségügy, más kérdés. Kis ember vagyok ahhoz, hogy erről véleményt mondjak. Mindenesetre nagyon örültem az alábbi cikknek. Nosztalgia, érdekes adatokkal. Az a Szerdahelyi főorvos írta, akiről már egy bejegyzésben szóltam: Emlékezetes orvoskolléga, sokat tanultam tőle. Íme az írás, szó szerint átvéve (talán a Népújságból – ma Heves Megyei Hírlap):

Könyvek a megyei kórházban

Az orvosok és a továbbképzés

Irgalmas rendi szerzetes beteggel (saját felvétel) - 1700-as évek

Irgalmas rendi szerzetes beteggel (saját felvétel) – 1700-as évek

Éppen 260 évvel ezelőtt (a cikk 1988-ban íródott — MZ megj.), 1728-ban készült el Egerben az Erdődy Gábor püspök által alapított irgalmasrendi kórház. A kor színvonalának megfelelően felszerelt intézményt a megyei kórház elődjének tekinti, mivel az akkor kezdett gyógyító munka részben ugyanazon falak között zajlik a mai napig. Gazdag örökség ez: a XVIII. században az orvosi oktatás is meghonosodott: a Scola Medicinalis 1769-től 1775-ig működött. Ma három szakaszú fejlesztés első két ütemén jutott túl az egészségügy e bázisa: a központi diagnosztikai és orvosi ellátási feltételeket korszerű színvonalra emelték, a progresszív betegellátást újabb osztályok biztosítják, a megelőző szűrések, szakszerű gondozások jelentősége sokat növekedett.
Ez szakmai, tudományos előrelépés nélkül keveset ért volna: e téren is komoly változások történtek. Speciális profilok alaklultak ki, így például az egri érsebészet országos rangot vívott ki. Nagy jelentőségűek az új diagnosztikai eszközök, az újonnan felépült izotóplaboratórium például teljes körű pajzsmirigydiagnosztikát végez, működik a modert Gamma-kamera. Hosszan lehetne sorolni, hogy az egészségmegelőző program segítésére milyen kezdeményezések történtek. Széles körűvé vált a megyei kórház megelőző és gyógyító tevékenysége. Az elmúlt esztendőben 1714 betegágyán több mint 35 ezer rászorulót ápoltak. A rendelőintézetben 46 szakrendelésen 900 ezer beteget kezeltek. Összehasonlításul: 2500-an tevékenykednek az intézetben, ebből 306 az orvos.
A korszerű gyógyítás elképzelhetetlen újabb orvosi ismeretek megszerzése nélkül: a napi gyakorlati munkához, a szűkebb szakmához hozzátartozó korszerű kézikönyvek, folyóiratok, illetve az állandó önképzést szolgáló legfontosabb nyomtatványok szükségesek. Jól tudja ezt az osztályvezető főorvos, aki rendszeresen tartott összejöveteleken részben maga számol be, részben orvosait kéri meg erre. Már a pályakezdők rájönnek, hogy a gyógyításhoz nélkülözhetetlen a tanulás: mikor megkapják az első esetismertetésüket, betegbemutatásukat avagy számot kell adniuk azokról, akiket rájuk bíztak. Ilyenkor minél hamarabb meg kell ismerniük az intézmény könyvtára által nyújtott szolgálatatásokat.
A szakmai profilok állandóan fejlődnek, változnak, így a bibliotéka gyarapításánál figyelembe kell venni a tényleges igényeket. A szakfolyóiratokból is hasznosabbakat, olvasottabbakat rendelik meg. Ha új létesítményt nyitnak meg, akkor legalább egy évvel azelőtt megrendelik az osztály számára a szükséges kézikönyveket. Így példáulmár az új műveseállomás “szellemi hátterét” készítik elő.
A gyógyító orvosok számára nemcsak szakmabeli mulasztás, hanem  hivatással össze nem egyeztethető alapállás, ha elhanyagolják a legújabb eljárások és beavatkozások megismerését. A könyvtár ezért nélkülözhetetlen a megyei kórház számára.
Az intézményben az oktatás egyrészt a specializálódást, másrészt az ismeretek szinten tartását, megújítását szolgálja. Évente 15-20 pályakezdő orvos érkezik. Szakképesítésük megszerzése érdekében az osztályvezető főorvosok és a patronáló szakorvosok közreműködésével a továbbképző egyetem előírásai szerint foglalkoztatási tervet készítenek. Ez biztosítja a folyamatos képzést.
Többen az alap szakképesítés mellé “ráépített” szakvizsgát is szereznek: jelenleg a 306 orvos 80 százaléka szakorvos, 72 már két, tizenhárom pedig három szakvizsgával rendelkezik. Ebben is komoly támogatást nyújt a könyvtár: ott sajátítják el az adatszerzés módszerét. A jelölteknek a szakkönyveken és monográfiákon kívül ismerniük kell a folyóiratok friss anyagát is. Kötelező számukra az utóbbi öt évben magyar nyelven megjelent aktuális cikkek elolvasása. Ezenkívül idegen nyelvű kiadványokhoz is hozzájuthatnak.
A megyei kórházbn a tudományos bizottság szervez különböző üléseket, a fiatal ovosok fórumán havonta tartanak előadásokat, amelyek jó továbbképzési alkalmak. Mivel a Debreceni Orvostudományi Egyetem oktatókórháza az egri, a gyakorlatok keretében évente 100-120 medikus szerez itt ismereteket. Számukra is fontos, hogy igénybe vegyék a könyvtár szolgáltatásait.

Szerdahelyi Ferenc főorvos beteget vizsgál az 1960-as években

Szerdahelyi Ferenc főorvos beteget vizsgál az 1960-as években (forrás: Prof. Lakatos Lajos – Szerdahelyi F. Emlékülés, 2006)

Az utóbbi évtizedben mennyiségileg és minőségileg új fejlődési szakaszba lépett a megyei kórház. Ebből következően a gyógyító munka olyan szintűvé vált, hogy érdemes előadások vagy közlemények formájában közreadni az eredményeit. Mind több osztályon élnek ezzel a lehetőséggel, hazai és külföldi kongresszusokon, szakcsoportok tudományos ülésein vagy a megyei orvos- és gyógyszerésznapok keretében számot adnak tapasztalataikról, illetve szakfolyóiratokban jelentetik meg dolgozataikat. Az elmúlt két évben 373 előadást tartottak az intézmény munkatársai, 59 közleményük jelent meg és 17 országos rendezvényt szerveztek. Különösen örvendetes a fiatal orvosok aktivitása, akik körében népszerű az Alkotó ifjúság pályázat.
A kórház vezetősége folyamatosan igyekezett fejleszteni az orvosi szakkönyvtárat. 1986-87-ben több mint egymillió forint ráfordítással az addigi 60 négyzetméter alapterületet 170-re bővítették. Az állomány körülbelül 18 ezres, gyarapítására mintegy évi 700 ezer forint áll rendelkezésre. Száznyolcvanféle külföldi és magyar folyóiratra fizetnek elő. Az első időszakban legfontosabb tevékenysége a bibliotékának a beszerzés volt, ma már egyre fontosabb a megfelelő osztályzási rendszer kidolgozása, az olvasók és kutatók tájékoztatása. Ezt alapos rendszerezettséggel és megfelelő feltárással érik el.
A vélemények szerint korszerűek ezek a szolgáltatások, s ez elsősorban Korsós Lászlóné könyvtárvezetőnek és munkatársainak, valamint dr. Haraszti Antal kandidátus, osztályvezető főorvos, orvostanácsadónak köszönhető. Színvonalas gyógyító- oktató- és tudományos munkának alkotóműhelye, háttérbázisa a könyvtár, az ott dolgozó szakemberek csendes munkatársai a gyógyító orvosnak, az előadást tartó, dolgozatot író szerzőknek. A jó kapcsolat lehet záloga annak, hogy jól sáfárkodjanak az értékes szakkönyvtárral, mint potenciális szellemi tőkével.

Dr. Szerdahelyi Ferenc
főigazgató-főorvoshelyettes

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014/07/12 hüvelyk Kórház és a szakma, Történelem

 

Címkék: , , , , , , ,

A stundisták (ÉGy 8/46)

ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november). Most a III. évfolyam 1. szám cikkeit futottam át, amely 2000. februárjában jelent meg.

Élő Gyülekezetek, az évezred első száma vagyis a III. évfolyam 1. szám (2000)

Élő Gyülekezetek, az évezred első száma vagyis a III. évfolyam 1. szám (2000)

Ahogy a hutteritákról (habánok), mint evangéliumi keresztényekről korábban írtam: az 1700-as évek második felében Oroszországba települtek tovább Európából. A következő évszázad is megmozgatta Oroszországot a bibliaolvasó, bibliatanulmányozó közösségek szempontjából. Érdekes időszak lehetett, amibe jól belevilágít a következő írás:

A cikk bevezetője az Élő Gyülekezetek címoldalán:

Ezek nemesebb lelkűek voltak, … teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat… – írja Lukács az Apostolok cselekedeteiben a béreabeli hívőkről. Hasonlókat mondhatunk el az oroszországi evangéliumi hívők azon csoportjáról, akiket stundistáknak neveztek. Nevüket éppen azokról a bibliaórákról kapták, amelyeken Isten Igéjét olvasták és tanulmányozták. Ahol pedig a mag jó földbe esik, ott, miután felnövekedett, terem sok gyümölcsöt, hatvanannyit, százannyit. A kezdetben kis létszámú csoportok bizonyságtétele messze elhatott, ébredés söpört végig Oroszországon a múlt században, széles rétegeket, szegényeket, gazdagokat megérintve. Erről a mozgalomról szól Bjorlie cikke.

John Bjorlie: A stundisták

A stundista mozgalom 1858-ban kezdődött, amikor hívő német telepesek Odessza városának közelében az orosz nyelvűeknek hirdették Krisztus evangéliumát. A németek a betelepítéskor kerültek a területre, de megtiltották nekik, hogy térítõi munkát végezzenek az orosz Ortodox Egyház hívei között. Némelyek a protestáns németek közül egyszerűen csak pénzügyi okok miatt telepedtek le orosz földön, míg mások az országukban tapasztalt, bibliai meggyõzõdésük miatti elnyomásból láttak szabadulást (hiszen már korábban II. Katalin orosz cárnő a katonai szolgálat alól való felmentést, földet és vallásszabadságot ajánlott fel nekik). Ezek közé tartoztak azok, akik Württembergbõl települtek Besszarábiába.
Ezeknek a német hívőknek a szellemi életében éveken keresztül hanyatlás fedezhető fel, de az 1800-as évek közepén Cherson tartományában egyfajta ébredés észlelhető olyan bibliatanítóknak köszönhetõen, mint amilyen Bonnenkemper (?-1867) is volt. Őt a bázeli misszió eredetileg a Kaukázusba küldte ki, de erről a területről kitiltva egy Odessza melletti német településen folytatta munkáját. Bonnenkemper az aratás idejére távolról ide érkezõ munkásokkal megismertette az evangéliumot, akik hazatérve otthonaikba, szívükben magukkal vitték Isten Igéjét. Így sikerült átlépni a vallási és kulturális elválasztó falakat. A hívők látták, hogy orosz szomszédaik és munkaadóik tulajdonképpen nem is annyira zárkózottak és önteltek.

Korabeli festmény egy bibliaóráról

Korabeli festmény egy bibliaóráról

I. Sándor cár uralkodása alatt bizonyos kvéker testvérek az ügyben közeledtek a cárhoz, hogy támogassa a teljes orosz nyelvű Biblia létrejöttét és kiadását. A cár a kérésnek eleget tett és még a Biblia terjesztését is lehetővé tette. Hallva ezt az áttörést Bonnenkemper, Szentpétervárra ment, és orosz nyelvű Újszövetségeket és röpiratokat szerzett. A szelet nem lehet palackba zárni, így az orosz muzsikok között az evangéliumról szóló bizonyságtétel terjedt. Ők pedig rendszeresen tartottak imaórát, illetve „Bibel Stunde”-t, azaz bibliaórát, bibliatanulmányozási alkalmat. Innen kapták elnevezésüket: stunda vagy stundisták.
E. H. Broadbent („Zarándok Gyülekezet” című könyvében) írja: „Az orosz hívők… arra a meggyőződésre jutottak, hogy az újszövetségi minta és tanítás a hívők bemerítkezése. Meggyőződésüket következetesen valóra váltották úgy, hogy a hívők bemerítkezése általánossá lett a hívők között. Azt is megtanulták, hogy a kenyértörés az Úr parancsa, és csak hívők gyakorolhatják. Eszerint is cselekedtek. Körükből eltűnt az Ortodox Egyház papi rendszere is, mert a Szentírásból megismerték a hívők egyetemes papságát, a Szent Szellem vételének titkát, a gyülekezeti szolgálat ajándékait és szabadságát, amit az Úr ajándékoz a gyülekezet kormányzására, a szentek építésére és az evangélium hirdetésére.”
Még a nyítottkörű igehirdetések is egyfajta szabadságot élvezhettek II. Sándor cár idejében. Ezidőtájt két másik mozgalom is elindult: a baptistáké és a paskovistáké. Megállapíthatjuk, hogy mind három mozgalom Isten munkája volt. A baptisták és a stundisták területe a Kaukázus és Oroszország déli része volt. A paskovisták mozgalma Lord Radstocknak a nemesi családok közötti prédikációi során indult el. Õ 1866-ban érkezett Szentpétervárra. A megtértek között volt Vaszilij Alexandrovics Paskov is, Őfelsége Őreinek ezredese; olyan valaki, aki beszélő viszonyban volt a cárral, akinek bányái voltak Oroszország keleti részén, és aki Szentpétervár egyik legfényűzőbb lakhelyét mondhatta magáénak (később a francia nagykövetség helye lett). G. H. Lang mondta: „Lord Radstock és dr. Baedeker szolgálata erőteljesen serkenti a széleskörű stundista mozgalmat a görögkeleti ortodox Oroszországban.” De hogyan „serkentette” a mozgalmat?  Bibliák biztosításával és biblia tanulmányozások tartásával.
Mint mindig, úgy most is az történt, hogy amikor az Isten országáért végzett munka előrehaladt, az ellentámadás is felütötte a fejét. 1877-ben és 1878-ban az  Ortodox Egyház a gyűlölködés  lángját szította. 1881-ben pedig Szentpétervár egyik utcáján egy német nihilista bombája darabokra  tépte II. Sándor cárt, minek hatására, válaszképpen mindazoknak az életútját megnehezítették, akiknek az élete nem illett bele az állami és egyházi önkényuralomba. Ezek közé tartozott Paskov is. Az uralkodó osztályon a zűrzavar vett erőt. Amikor III. Sándor cár hatalomra került, elhallgattatott bizonyos politikai szakadárokat, külföldieket és mindenkit, akinél nem volt meg az orosz Ortodox Egyház helybenhagyása.
1883-ban Frederick Baedeker tanácsadója, Müller György meglátogatta Paskovot. Müller György valószínűleg nem tudhatott arról a megnövekedett üldözésről, amit az ő bibliatanulmányozási alkalmai váltottak ki, melyeket Paskov szállásán tartott. Nem volt tudatában annak, hogy az alkalmak megtartása tiltott. Paskovot figyelmeztették. Még abban az évben Paskov és egy másik kiemelkedő keresztény, Count Korff egy teljesen orosz összeállítású konferenciát szerveztek Szentpéterváron a saját költségükön, ahová háromezer küldött érkezett. A konferencia egyik szünetében a rendőrség beáramlott és letartóztatták a résztvevőket, akiknek legtöbbje alacsony sorsú orosz paraszt volt, majd az otthonaikba küldték őket. A rendőrség munkája annyira hatékony volt, hogy a konferencia szervezői azt se tudták néhány napig, hogy a résztvevők hova mentek.
A gyűlölködés mértéke jól érzékelhető két röpiratnak a címéből, melyeket 1883 után széles körben terjesztettek: „Nincs üdvösség az Ortodox Egyházon kívül” és „Az elátkozott stundisták”, ajánlva a Görögkeleti Egyház érseke által. 1884-ben Paskovot száműzték, vagyonának pedig nagy részét elkobozták. A létszámban gyors mértékben növekvő baptisták, stundisták és paskovisták mozgalmaitól fenyegetve érezve magát az Orosz Szent Ortodox Egyház elhatározta, hogy megegyezik velük. Abban az évben M. Pobjedonoszcsev (A Szent Zsinat megbízottja 1880. és 1905. között) összehívott Moszkvában egy konferenciát, melynek résztvevői Oroszország 41 püspökségének egyházi személyei voltak. A konferencia témája pedig a szekták Birodalomban való terjedésének figyelemmel kísérése volt. Statisztikákból kimutatták, igazolva a megjelenteknek, hogy a 41 egyházmegyéből 28 már csúnyán „megfertőződött”, és a „fertőzés ártalmassága” már túlnőtt azon, amit a klérus felügyelni tud.
„Mit tegyünk – kérdezte a megbízott –, hogy visszanyerjük azokat a buzgó, istenfélő embereket, akik elhagytak, s most megvetnek minket?”
Pobjedonoszcsev válasza tulajdonképpen a konferencia által meghozott határozat: „Államunkra nézve a szekták gyors terjedése nagy veszélyt jelent. Minden szektásnak legyen megtiltva, hogy elhagyja saját faluját…a hit minden ellenszegülője legyen vádlottként bíróság elé állítva, de nem esküdtbíróság által, hanem egyházi bírák által. Legyen megjelölve az útlevelük, hogy ne alkalmazzák őket, szállást se adjanak nekik, hogy így az Oroszországban való létük ellehetetlenüljön. Legyenek olyan keretek közé szorítva, hogy törvényesen ne tudjanak se bérelni, se vásárolni, és ne legyenek valódi vagyontárgyaik. Legyenek a gyermekeik az irányításuk alól kivonva és az ortodox hitre nevelve.”
Pobjedonoszcsev Büntetõ Törvénykönyve jól bizonyítja a témához való hozzáállását:
187§ – Törvénysértés: Az Egyház elhagyása más vallási közösség miatt.
Büntetés: Polgári és személyi jogvesztés. Áttelepítés. Enyhébb ügyekben tizennyolc hónap javítóintézetben.
189§ – Törvénysértés: Prédikálás vagy vallásos iratok írása mások eltévelyítésére.
Büntetés: Első törvénysértés esetén: Bizonyos személyi jogok elvesztése és nyolctól tizenhat hónapig tartó szabadságvesztés.
Második törvénysértés esetén: Harminckettőtől negyvennyolc évig tartó börtönbüntetés.
Harmadik törvénysértés esetén: Száműzetés.
189§ – Törvénysértés: Az eretnekek és szakadárok nézeteinek terjesztése illetve ebben segédkezés.
Büntetés: Száműzetés Szibériába, a Kaukázuson túlra vagy a Birodalom más félreeső területére.
Frederick Baedeker írta: „Igen meg növekedett azoknak a száma, akiket a Kaukázuson túlra száműztek. Leginkább stundisták, molokanok és baptisták vannak közöttük, férfiak és nők, akik Isten Igéje alapján tanítottak, és akik ezért nem fogadják el a papok korlátlan hatalmát, és hogy képeket imádjanak…”
„Így bánik Oroszország a legjobb polgáraival; és ezek az emberek az állhatatosságnak igazi hősei… Bevittek három testvért bilincsekben. Egyikük felismert, és keservesen sírt. Otthonaik, feleségeik, gyermekeik mindannyian Moszkva mellett vannak. Kegyetlen tett! Ők a cár kiszemelt áldozatai!”
1905-ben a cár kiadott egy rendeletet, biztosítva a lelkiismereti, vallás- és gyülekezési szabadságot. Az államvezetés effajta visszássága bizonyítja, hogy az üldöztetések nem törték meg a hívőket. Sőt Pobjedonoszcsev visszavonult, és az Orosz Ortodox Egyház metropolitája kijelentette: „Isten kegyelméből adatott az igaz hit, utasításokon, alázatosságon és jó példákon keresztül; ebből a meg gondolásból az Egyház semmiképpen sem alkalmazhat erőszakot, és nem tartja szükségesnek, hogy a tévelygő gyermekeket akaratuk ellenére megtartsa. Ezért az Ortodox Egyház nem kifogásolja a törvény érvénytelenítését, amely tiltotta az Ortodox Egyházból való kiválást.”

—fordítás az UPLOOK 1999-es számából.

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

Hadd sírjon az a hegedű…

…már vagy 120 éve!

1914-ben Gáti János tulajdona volt (ennek éppen 100 éve)

1914-ben Gáti János tulajdona volt (ennek éppen 100 éve), most Maszárovics Dániel birtokolja (nem egy Stradivarius, olcsó darab, de jó)

Hogy ki lehetett az a Gáti János? Nem tudtam kideríteni. Minden esetre 1914-ben, éppen száz évvel ezelőtt kapott vagy vett egy hegedűt, amibe tűvel “belegravírozta” a saját tulajdonjogát.

Aztán valahogyan Egerbe került (lehet, hogy mindig is egri volt?) a hangszer és néhány éve Gőz Gyula hangszerész felújította. Új bordázatot is kapott, így kijelentette: a következő száz évre meg van oldva. Valóban jól szól.

Ilyetén formán vettük meg Dániel fiamnak: most már hadd sírjon az a hegedű az ő kezében. Sír is, elég szépen. Nem gondoltam valaha, hogy ennyire megszeretem ennek a hangszernek a hangját. Gyakorlása közben egy egy darabot képes vagyok az előadásában számtalanszor meghallgatni. Mielőtt megkezdte a tanulást (2008 körül), elképzeltem, hogy majd hogy menekülök, amikor már jó ideje nyöszörög a hangszer… de nem így lett. Ennek örülök, nem kifejezetten magam miatt, hanem mert tényleg szépen játszik rajta. Megszerette és most már élvezi a saját játékát is.

Az elmúlt 6 évben sok mindent játszott: még kisfiúként Händelt, aztán nem sokkal később Vivaldit, majd következett egy Mozart darab, aztán Stanley Allegretto graziosoja, majd Boccherini Menüettje (amit Muhary Zalán: Egy tucat esztendő könyvtrailerének elején is bejátszott itt), majd Seitz: G-dúr koncert III. tétele, Haydn: Bika menüett, Huber: F-dúr concertinoja. Mindezeket az egri Farkas Ferenc Zeneiskolában “követte el”, amiért nagy köszönet jár felkészítő tanárának, Szoboszlay Etelka tanárnőnek.
A váltás nem volt könnyű, új iskola (www.grl.hu), új város, és egy új zeneiskolában (F. Chopin Zeneiskola – Gödöllő) bebizonyítani, hogy “nem ma kezdte a szakmát”. De ő is kitartott és Gálné Bagi Márta tanárnő is, akinek hasonlóképpen nagy köszönet jár, hogy egy 5 éve tanuló diákot átvett és továbbképzett. Kihozta belőle Schubert: Impromptuját, idén májusban pedig Dancla nehéz Variációk darabját.
Hasonlóképpen óriási köszönet Lázárné Nagy Andrea tanárnőnek szintén a Chopin Zeneiskolában, aki a zeneiskola gyermek vonószenekarába és az ifjúsági vonószenekarba is bevette Dánielt (életkora miatt mindkettőbe belefért). Gratula mindkét zenekarnak az országos versenyen elért jó helyezésekért (“kiszenekar” gyönyörű repertoárja és a “nagyzenekar” hasonlóan színvonalas előadása).

Szép sorozat! Hajrá Dani, csak így tovább!

 

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2014/06/26 hüvelyk Emberek, Történelem, Vélemény

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Emlékezetes orvoskolléga – Szerdahelyi Ferenc

Nem éppen a tegnapi újság cikke került a kezembe, lassan 30 év telt el, amióta az alábbi írás megjelent. Voltam vagy 13-14 éves és éppen az általános iskola sikeres befejezésén igyekeztem. Akkoriban Népújságnak hívták a Heves Megyei Hírlapot, ami ma is nép-újság, hiszen a népnek, a magyar nép heves megyei tagjainak szól, még ha nem is munkásmozgalmi értelemben.

A cikk főszereplője az a főorvos kollégám, aki bizony a heves megyei fertőző beteg ellátás meghatározó alakja volt negyven éven keresztül. 1926-ban született és a lenti riportból kiderül, hogyan került Egerbe. Magam elsős egyetemistaként találkoztam vele, amikor ápolástan gyakorlat igazolására az oktatásért felelő igazgató helyetteshez, vagyis Szerdahelyi főorvoshoz kellett menni. Csak arra emlékszem, hogy a fertőző osztály első emeleti lépcsőházi fordulójába jött ki elém és gyorsan beszélt. Aztán szorosabb lett a kapcsolat, hiszen 1992-től a kórházi fertőzésekkel foglalkozó Nosocomialis Szolgálatot vezette (nyugdíjasként), ahol 1997-től időnként, 2001-től pedig folyamatosan, szorosan működtünk együtt.

 

Dr. Szerdahelyi Ferenc főorvos 59 évesen a Népújság fotóján

Dr. Szerdahelyi Ferenc főorvos 59 évesen a Népújság fotóján

Népújság, 1985. december 14. szombat
A gyógyítás és az emberség
A hivatásról dr. Szerdahelyi Ferenccel

Már a címadásnál elnézést kértem gondolatban dr. Szerdahelyi Ferenctől, a megyei kórház fertőző osztályának vezetőjétől, az intézmény általános főigazgató-helyettesétől. Nem illik ugyanis hozzá ez a hangzatos nyitány, sokkal szerényebb annál, hogy ő maga ilyen szófordulatot, mondatfűzést használna. Úgy érzem, hogy azok, akik ismerik, mégis egyetértenek velem abban, hogy ezzel kell indítanom a róla szóló írást: a gyógyítás és az emberség szétválaszthatatlanul összefonódott egyéniségében. Olyannyira, hogy még beszélni is nehezen tud róla. Elképzelhetetlen ugyanis számára másfajta magatartás, természetesnek tekinti azt, ami mások számára szokatlan.

– Harmincöt évvel ezelőtt, 1950-ben szereztem orvosi diplomámat – emlékezik beszélgetőtársunk – Édesapám maga is ezt a hivatást választotta, 1934-ben került ide Egerbe Poroszlóról. Az ő munkáján keresztül szerettem meg a gyógyítást, s még dr. Sziklay Árpád fordított ebbe az irányba, aki a cisztereknél iskolaorvos volt. Ott jártam gimnáziumba, s egyénisége nagy hatást gyakorolt rám. Pályafutásomat a debreceni gyerekklinikán kezdtem. Már szigorló  koromban foglalkoztatott a legkisebbek egészsége, ezért döntöttem így. Debrecenben sok-sok tapasztalatot szereztem: 1951-től klinikai gyakornokként, majd 1954-től tanársegédként tevékenykedtem. Kishíján 12 évet töltöttem itt. Közben három szakképesítést szereztem: 1954-ben gyermekgyógyászatit, 1958-ban röntgent és 1962-ben a fertőző betegségest. Tudományos kutatásokban is részt vállaltam, elsősorban a csecsemőkori sorvadás megelőzésével kapcsolatban. Egerbe 1962-ben jöttem vissza: osztályvezető főorvosnak neveztek ki a Heves Megyei Tanács Kórháza (ma Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet) fertőző betegellátó osztályára.

Azok közé tartozik dr. Szerdahelyi Ferenc, akik a barokk városhoz kötődnek. Már fiatal korában életre szóló élményeket szerzett itt, ezért hűséges a településhez. Talán el sem tudná képzelni az életét máshol: a környezet, a szellemi élet olyan közeget jelent számára, amelyet nem tud nélkülözni. Szívesen emlékszik vissza a forró hangulatú zenei és színházi estékre, nagy tisztelettel és szeretettel emlegeti barátait, de mint túrázó, a Bükk és a Mátra tájait is nagy vonzerőnek tartja. Ezek együtt teszik otthonná számára ezt a vidéket és semmihez sem hasonlítható értékké Egert. Továbbadta ezt a szeretetet gyermekeinek: fia és lánya is orvosként tért vissza a diploma megszerzése után.

– Egy 40 ágyas kis fertőző osztály élére kerültem. Szerencsére 1965-ben 70 ágyassá alakíthattuk át. Megkaptam a segítséget ahhoz, hogy egy valóban eredményes betegellátást szervezhessek meg. Leginkább a tűzoltók munkájához hasonlítanám ezt a területet. A váratlan járványok komoly feladatokat adhatnak. Állandóan készenlétben kell lenni, mert nem csökken a veszély. Valamikor úgy gondoltuk, hogy könnyebb dolgunk lesz, de beigazolódott, hogy rendre újabb és újabb kihívások jelentkeznek. Emlékezetes például az 1974-es recski tífuszjárvány, amikor 83-an estek át ezen a súlyos kóron. Ma már a különböző védőoltások jó megelőzést nyújthatnak, de ha fölszámolunk valamilyen betegséget, jön más. Így például legyőztük a gyermekbénulást, de már itt van a mirigyláz vagy a hepatitisz, a fertőző májgyulladás. Nem is szólva olyan hírhedt kórról, mint az AIDS. Emellett arra is kell gondolni, hogy olykor a már lebírt “ellenség” is felütheti a fejét. Bízom abban, hogy a következő ötéves tervben megvalósítják ennek az osztálynak a rekonstrukcióját is, hogy megfelelő hátterünk legyen ehhez a feladathoz.

Határozottan cselekszik a beteg életéért, egészségéért, csak a célra figyelve Szerdahelyi főorvos. Egyúttal tiszteli még azt is, akivel éppen hadakozik, pöröl igaza védelmében. Talán éppen e jellemvonásaiból adódik, hogy fertőző osztályt vezet: éppen itt kell a leggyorsabban felismerni a kórokozót, és fellépni ellene, minden erővel elejét venni a nagyobb bajnak. Ez egyszerre igényel határozottságot és emberismeretet: meg kell találni adott körülmények között a legeredményesebb és leghumánusabb megoldásokat. Akik ismerik, több történetet is tudnak erről. Beszélik, milyen elszántsággal küzd minden egyes rábízott gyermekért, vagy felnőttért. Arról is híres, hogy milyen körültekintően állapítja meg a diagnózist. Egyszer szamárköhögéssel küldtek hozzá egy gyermeket, de őt gondolkodóba ejtette a különleges eset. Olyan ritka kórt állapított meg, amelyre nemigen van példa. Amikor aztán a kis beteg Svájcba került, a legjobb európai specialistához, az csodálkozva vette kézbe a leletét, meglepődve a magyar kolléga éleslátására.

– A debreceni klinikán szerettem meg az orvostudomány ezen ágát. Úgy érzem, ez áll hozzám legközelebb. Ha fölismerem a kórokozót, s tisztában vagyok a szervezet védekező képességével, akkor gyorsan eredményt tudok elérni. Nagyon lényegesnek tartom, hogy a beteg gyermekkel és felnőttel foglalkozóknak legyen mindig idejük arra, hogy alaposan kikérdezzék őket és hozzátartozóikat. Az én véleményem szerint is egy jó kórelőzmény-felvétel már fél diagnózis. A modern műszerek sokat nyújtanak, de nem pótolják a gyűjtött tapasztalatokat és az elméleti tudást. Szerintem manapság csak az menjen orvosnak, aki szereti ezt a munkát. Valódi értelmét a sikerélmény adja meg, az anyagiak nem hiszem, hogy bárkit igazából kielégíthetnének. Ezen a pályán az a legnagyobb hála, hogyha az ember idejében tud valamit tenni másokért. Egyébként nagyon nehéz, göröngyös hivatás ez. Sokszor nincs elég ideje az egészségügyben dolgozónak annyit foglalkozni a beteggel, amennyit szeretne, olyan kapcsolatot kialakítani, ami a gyógyításhoz nagyon fontos. Lényegesnek tartom, hogy az orvos nyugodt családi körülmények között dolgozhasson, ezt biztosította számomra harminc év óta segítő, kedves feleségem.

Nemcsak a gyógyítást, de a tudományos munkát, sőt a közéleti tevékenységet is igen fontosnak tartja beszélgetőtársunk. Számos dolgozata jelent meg, nemcsak hazánkban, de külföldön is. Megkapta az Érdemes Orvos címet, a Munka Érdemrend ezüst fokozatát, és a Heves Megye Egészségügyéért kitüntetést. A megyei egészségügyi szakszervezet etikai bizottságának elnöke volt. Vezetőségi tagja szakmája egyik legrangosabb szervezetének, a Magyar Infektológiai Társaságnak. Itt emlékéremmel is jutalmazták tevékenységét. Az orvostanhallgatók képzésében is részt vesz, ezért 1983-ban címzetes egyetemi docens lett.

Nem szívesen beszél ezekről az eredményekről: feladatának, sőt kötelességének tartja mindazt, amit elvégez. Nem múlhatott el nyomtalanul ez a sokféle munka: az elismeréseken kívül infarktust is szerzett. Azóta jobban kell vigyáznia magára, de úgy igyekszik megszervezni életét, hogy ne tegye lentebb a mércét.
Ma is a régi, harmincöt éves praxisával a háta mögött példaadóan lelkiismeretes. Úgy mondják: a régi vágású orvosok közé tartozik. Jó lenne az, ha mai kollégái mind többet hasznosíthatnának az ő és kortársai tapasztalataiból, mert tud valami olyasmit, ami valóban emberségessé, egyben hatékonnyá teszi a gyógyítást.

Gábor László

MZ—Szerdahelyi főorvosra, mint egy tanítványaként emlékezem meg. Nagyon sokat tanultam tőle. A fenti cikk nem propaganda, nem egy elfogult, túlzó írás, hanem valódi képet nyújt erről az orvoskollégáról. Emlékét őrizzük. Sajnos 80. életévét nem érte meg, még 2005-ben elhunyt, de akkor, közeledő születésnapján megemlékeztünk róla tudományos ülés keretében (2006. április 13-án). Nagy formátumú rendezvény lett, a Bartakovics Béla Művelődési Ház nagyterme megtelt. Több százan jöttek el, hogy meghallgassák az előadókat.

 
 

Címkék: , , , , , , , , , , ,

Két tábor – te melyik táborban vagy? (ÉGy 7/46)

ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november). Most a II. évfolyam 6. szám cikkeit futottam át, a kiválasztott cikk minden időben aktuális, ma is. A címe: Két tábor, a szerzője pedig Brian Gunning:

Élő Gyülekezetek 1999-ből (lassan 15 éve)

Élő Gyülekezetek 1999-ből (lassan 15 éve)

“Vannak gyülekezetek, ahol két tábor létezik: az építők tábora és a rombolók tábora. Az építőknek adottságokra és türelemre van szükségük. A másiknak bárki tagja tud lenni.”
Egy gyülekezetben rombolni nagyon könnyű, de sokkal több erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy valaki építő legyen. Az egyik eszköz, amit az „építők” használnak, az a biztatás. A szót az Újtestamentumban néha vigasztalásnak, buzdításnak, könyörgésnek szokták fordítani.

1. Légy ott! Részt venni a gyülekezet minden alkalmán, az támogatást jelent. Ha mindig ott vagy, az biztonságérzetet ad a gyülekezetben. Alkalmat ad arra, hogy másoknak szolgálj, és példa lehet másoknak. Ez önfegyelmen és kötelességtudaton alapszik, nem pedig kényelmen. Ezért légy ott! (Cselekedetek könyve 28,14-15; Zsidókhoz írt levél 10,25)

2. Imádkozz a problémákért és áldásért! A rendszeresség és kitartás az imádkozásban attól függ, hogy szeretnénk-e megoldani a gyülekezeti problémákat vagy csak beszélni szeretünk róluk. Az igazi imádkozók szellemi síkra emelik a gyülekezeti közösséget. Ez is példát mutat. Ez az egyetlen megoldás, ami igazán működik. Azonban mialatt problémákért imádkozunk, ne felejtsünk el azért a sok mindenért hálát adni, amit Istentől kaptunk. Az énekíró is azt tanácsolja, hogy számoljuk meg egyenként; azt jósolja: meg fog bennünket lepni a lista. („Nézd az áldást, nézd meg egyenként, s meglepődve látod, hogy az Úr mit tett.”) Próbáld ki! (Jakab levele 5,16/b-18)

3. Vegyél részt az evangéliumi munkában! Az evangéliumi munka egybekapcsol minket. Ilyenkor kiderül, hogy ki a mi valódi ellenségünk. Az itt végzett munka a dolgainkat helyes irányban tartja. Emlékeztet bennünket arra, hogy mi mindnyájan megkegyelmezett bűnösök vagyunk. Ez elveszetteket nyer meg. Ebbe beállni nem szellemi ajándék kérdése. Tedd meg a te
részed, amivel támogatni tudod a gyülekezetben az evangélium hirdetését. (Filippi 1,5; Tesszalonikai levél 1,8)

4. Tarts csendesnapokat! Egy vagy két napot Isten igéjével tölteni felfrissülést jelent a keresztyéneknek. Ez egy lehetőség az
együtt munkálkodásra és jó alkalom a közösség gyakorlására. Jó ok arra, hogy bibliatudósokat hívjunk meg magunk közé. (A legtöbb igehirdető szeret részt venni csendesnapokon. Hívjátok meg bátran őket.) Lehetőség arra is, hogy a környékbeli gyülekezeteknek szolgáljunk. (Nehémiás 8,1-12; Cselekedet könyve 18,27)

5. Látogassátok egymást! Apollós nagyon sok segítséget kapott Aquillától és Priscillától. Talán neked is lehetőséged van arra, hogy másokat meglátogass az ő otthonaikban. Nem kell nagy dolgokra gondolni, egy rövid, szeretetteljes látogatás csodákra képes. Talán meg tudsz hívni másokat magadhoz vagy találkozhatsz velük egy kávézóban is. Egymás látogatása az egyik legelhanyagoltabb szolgálat a gyülekezetekben, pedig az egyik leghatékonyabb módja a gyülekezet építésének. (Cselekedetek könyve 18,26)

6. Szólj egy szót, küldj egy üdvözlőlapot vagy egy e-mailt! Megható, hogy egy jó időben mondott jó szó mekkora erővel bírhat. Rossz szavakra soha nincs alkalom, ami jó lenne. De néha még a jó szót is lehet rosszkor mondani. Próbálj mindig pozitív módon
kommunikálni. Legjobb, ha a nyelvünket csak bátorító szavakra állítjuk be, ellenkező esetben könnyen előjön a kritika. (Példabeszédek 15,23; 25,11; Ézsaiás könyve 50,4)

7. Imádkozz az idősebbekért! Az ember teljes valóját megváltoztatja a másokért elmondott imádság. Eltűnik belőled a vita, a kritika vagy az ítélet velük szemben. A gyülekezet vénei Isten emberei, akik felelősséggel tartoznak a nyájért. Ők méltóvá tétettek arra, hogy imádkozzunk értük még esetleges hibáik ellenére is. (Zsidókhoz 13,7; Timóteushoz írt első levél 5,7)

8. Légy közösségben az Úrral és tartsd meg az ő beszédét! Ez az az út, ahogyan valaki távol tudja magát tartani attól, hogy a gyülekezetben rombolóvá váljék. Pál rengeteg rombolással szembesült, de közösségben volt Istennel. Előbb vagy utóbb mások is hálával fognak megtelni a te örömteli életed által. Ezért légy kitartó! (Timóteushoz írt első levél 4,12-16)

9. Légy békekövet! A hústest mindig kész konfliktust szítani, de a szellemi hívők egy ennél sokkal nehezebb feladattal: a békéltetéssel vannak elfoglalva. Nem szükséges, hogy minden gyülekezeti problémába belemártsuk magunkat, de amikor belekerülünk, vigyázzunk, hogy a békesség megtartásán fáradozzunk.(Filippi levél 4,2; Máté evangéliuma 5,9)

10. Tanuld meg imádni Istent! Az imádat a hívõk legmagasztosabb tevékenysége. Ez Istent az Őt megillető helyre helyezi, át meg átjárja a hívők szívét, ezáltal helyükre kerülnek a dolgok a szívükben és az értelmükben. A mi megmentésünkkel Isten alapvető célja az, hogy az Ő imádásában legyünk foglalatosak (János evangéliuma 4,23). Ha mást nem is tudsz csinálni, de tanuld meg Istent imádni! (Zsoltárok 122,1; Péter első levele 2,1-10)

Ehhez, az eredetileg az UPLOOK c. folyóiratban megjelent cikkhez kapcsolódóan egy 70 évvel korábbi írás, ami hasonló kérdést feszeget.

Kiss Ferenc valamikor az 1950-es években (forrás: www.mktgy.hu)

Kiss Ferenc valamikor az 1950-es években (forrás: http://www.mktgy.hu)

Kiss Ferenc: Minden egészséges keresztyén életnek, minden lüktető gyülekezetnek és minden igazi ébredési időnek egyik kísérőjelensége a farizeusok és az írástudók, valamint az ezekhez csatlakozott tudatlan emberek ellenséges fellépése. Be kell teljesedni Jézus szavainak: “Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd.” (János evangéliuma 15. fejezet 20. vers) Tudni kell ugyanis és Isten gyermekének világosan kell látnia, hogy ma valamennyi egyházban, sőt valamennyi bibliai gyülekezetben, közösségben és egyesületben kétféle elem szavát halljuk. Egyik csoport a valóban bibliai, szellemi emberekből áll, akik akár egyházban vannak, akár gyülekezetben, örömmel látják az ébredési jelenségeket és imádkoznak azokért, mert a múló földi dolgokon és érdekeken keresztül szemeiket Isten országára és a lelkek üdvösségére irányítják. A másik csoport az írástudóké és farizeusoké, akik a hozzájuk csatlakozó lelkileg tudatlan egyénekkel együtt a bibliai példák szerint ma is csak indokolatlan kritizálásokban, ellenvetésekben, elferdített vitatkozásokban, végeredményben ellenségeskedésben élik ki magukat. Közben a farizeusok igazi természete szerint magukat kifogástalan vallásos embereknek tartják. Ezeknek a végcéljuk ma is az, amit Jézus röviden így foglalt össze: “Jaj nektek… mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt, mivelhogy ti nem mentek be, akik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be.” (Máté evangéliuma 23,13) Szükségesnek látjuk e helyett is felhívni e kétféle emberre olvasóink figyelmét azért, hogy minden helyzetekben igyekezzenek világosan különbséget tenni a kétféle hang között és félelem valamint rettegés nélkül hordozzák továbbra is magukban a Szentírásból vett világosságukat, bizonyságot tévén mindeneknek a bennük lévő élő reménységről.—forrás: Kegyelem és Igazság 1938, és Kiss Ferenc professzor James Stewart skót evangélista magyarországi körútjával kapcsolatosan írja.

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

A Krím újra a középpontban

Sok évvel ezelőtt olvastam Ole Benedictow, norvég történész könyvét, a Fekete halált (The Black Death). Nem regény, hanem tudományos könyv, és az 1300-as évek közepén zajló pestis (világ-)járványról szól. Már egy bejegyzésben – közel három éve – megemlékeztem róla (A bolhák étvágya), de most újra elém került a téma. Ennek oka, hogy bizony 1346-ban a pestis Kaffa városán keresztül került Európába.

Valami hasonlóval repíthették a hullákat a várba

Valami hasonlóval repíthették a hullákat a várba

A történetben a mongol csapatok (aranyhordák – Golden Horde) Jani beg kán vezetésével hozták el a járványt a Krím félszigetre. Igen, arra a vidékre, ahol most ismét felforrósodott a levegő, és ez nem a klímaváltozásnak köszönhető. Már a Nyugat felé vonulásuk során megtizedelte őket a félelmetes kórság (1340-es évek). Aztán, amikor elérkeztek Kaffa városához (mai nevén Feodoszija), akkorra kifáradtak, a várvédők pedig kemény ellenfélnek bizonyultak. Gondoltak egyet a mongol hordák és bevetették annak a kornak a biológiai fegyverét. A pestisben meghalt katonáik holttestét rátették a katapultra és belőtték a várfalon túlra, ahol szintén kitört a járvány.

Innen aztán a genovai kereskedők (az ő fontos kereskedelmi támaszpontjuk volt Kaffa) menekülve hajóra szálltak és a Fekete-tenger-Boszporusz-Földközi-tenger irányon keresztül, Itáliába haza-hurcolták a pestist, méghozzá úgy, hogy a fertőzött patkányok a hajók rakományában megbújtak.

Gyakorlatilag azóta (1346) élt a félszigeten a tatárság, akik aztán keveredtek ezzel-azzal a néppel. Egészen a XVIII. századig a Krím félsziget az övék volt. Az oroszok sem tudtak vele jó ideig mit kezdeni, mert a törökökkel voltak szövetségben, olyannyira, hogy az Ottomán birodalom egyik protektorátusa lett. A félszigetről támadásokat intéztek Ukrajna és Oroszország irányában, és éppen Kaffában rengeteg rabszolgát adtak el (valami 3 milliót). Mígnem aztán az 1700-as években eldőlt a sorsuk, amikor is az Orosz birodalom győzött a törökök ellen és a kücsük-kajnardzsi béke értelmében a Krím független lett. Majd ezt a megállapodást megszegve, Oroszország 1783-ban egyszerűen a birodalomhoz csatolta a Krímet (ismerős a helyzet?). Az oroszok a krími tatár lakosság nagyrészét kiűzték. Mintegy száz évvel később mégiscsak elkezdtek újraszerveződni, visszatérni a területekre. Persze aztán jött a kommunista rezsim, benne pedig a Magyarországról emigrált Kun Bélával. Éppen őt tette a krími tatárok üldözésének, az entikai tisztogatásnak egyik vezetőjévé a bolsevik szovjet vezetés. Sztálin tervébe jól beilleszkedett.

Aztán a Krím a Szovjetúnió felbomlásakor Ukrajna része lett, sok orosz lakossal, kevés krími tatárral. Most aztán marakodnak. Illetve már nem, hiszen az Orosz birodalom csatolta (annektálta) egy népszavazást követően az egész félszigetet. Innentől ez már a velünk élő történelem. Nos, ennyi a köze az infektológiának a Krími konfliktushoz.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2014/03/23 hüvelyk Történelem

 

Címkék: , , , , , , , , , , , ,