RSS

Élő Gyülekezetek kategória bejegyzései

A stundisták (ÉGy 8/46)

ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november). Most a III. évfolyam 1. szám cikkeit futottam át, amely 2000. februárjában jelent meg.

Élő Gyülekezetek, az évezred első száma vagyis a III. évfolyam 1. szám (2000)

Élő Gyülekezetek, az évezred első száma vagyis a III. évfolyam 1. szám (2000)

Ahogy a hutteritákról (habánok), mint evangéliumi keresztényekről korábban írtam: az 1700-as évek második felében Oroszországba települtek tovább Európából. A következő évszázad is megmozgatta Oroszországot a bibliaolvasó, bibliatanulmányozó közösségek szempontjából. Érdekes időszak lehetett, amibe jól belevilágít a következő írás:

A cikk bevezetője az Élő Gyülekezetek címoldalán:

Ezek nemesebb lelkűek voltak, … teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat… – írja Lukács az Apostolok cselekedeteiben a béreabeli hívőkről. Hasonlókat mondhatunk el az oroszországi evangéliumi hívők azon csoportjáról, akiket stundistáknak neveztek. Nevüket éppen azokról a bibliaórákról kapták, amelyeken Isten Igéjét olvasták és tanulmányozták. Ahol pedig a mag jó földbe esik, ott, miután felnövekedett, terem sok gyümölcsöt, hatvanannyit, százannyit. A kezdetben kis létszámú csoportok bizonyságtétele messze elhatott, ébredés söpört végig Oroszországon a múlt században, széles rétegeket, szegényeket, gazdagokat megérintve. Erről a mozgalomról szól Bjorlie cikke.

John Bjorlie: A stundisták

A stundista mozgalom 1858-ban kezdődött, amikor hívő német telepesek Odessza városának közelében az orosz nyelvűeknek hirdették Krisztus evangéliumát. A németek a betelepítéskor kerültek a területre, de megtiltották nekik, hogy térítõi munkát végezzenek az orosz Ortodox Egyház hívei között. Némelyek a protestáns németek közül egyszerűen csak pénzügyi okok miatt telepedtek le orosz földön, míg mások az országukban tapasztalt, bibliai meggyõzõdésük miatti elnyomásból láttak szabadulást (hiszen már korábban II. Katalin orosz cárnő a katonai szolgálat alól való felmentést, földet és vallásszabadságot ajánlott fel nekik). Ezek közé tartoztak azok, akik Württembergbõl települtek Besszarábiába.
Ezeknek a német hívőknek a szellemi életében éveken keresztül hanyatlás fedezhető fel, de az 1800-as évek közepén Cherson tartományában egyfajta ébredés észlelhető olyan bibliatanítóknak köszönhetõen, mint amilyen Bonnenkemper (?-1867) is volt. Őt a bázeli misszió eredetileg a Kaukázusba küldte ki, de erről a területről kitiltva egy Odessza melletti német településen folytatta munkáját. Bonnenkemper az aratás idejére távolról ide érkezõ munkásokkal megismertette az evangéliumot, akik hazatérve otthonaikba, szívükben magukkal vitték Isten Igéjét. Így sikerült átlépni a vallási és kulturális elválasztó falakat. A hívők látták, hogy orosz szomszédaik és munkaadóik tulajdonképpen nem is annyira zárkózottak és önteltek.

Korabeli festmény egy bibliaóráról

Korabeli festmény egy bibliaóráról

I. Sándor cár uralkodása alatt bizonyos kvéker testvérek az ügyben közeledtek a cárhoz, hogy támogassa a teljes orosz nyelvű Biblia létrejöttét és kiadását. A cár a kérésnek eleget tett és még a Biblia terjesztését is lehetővé tette. Hallva ezt az áttörést Bonnenkemper, Szentpétervárra ment, és orosz nyelvű Újszövetségeket és röpiratokat szerzett. A szelet nem lehet palackba zárni, így az orosz muzsikok között az evangéliumról szóló bizonyságtétel terjedt. Ők pedig rendszeresen tartottak imaórát, illetve „Bibel Stunde”-t, azaz bibliaórát, bibliatanulmányozási alkalmat. Innen kapták elnevezésüket: stunda vagy stundisták.
E. H. Broadbent („Zarándok Gyülekezet” című könyvében) írja: „Az orosz hívők… arra a meggyőződésre jutottak, hogy az újszövetségi minta és tanítás a hívők bemerítkezése. Meggyőződésüket következetesen valóra váltották úgy, hogy a hívők bemerítkezése általánossá lett a hívők között. Azt is megtanulták, hogy a kenyértörés az Úr parancsa, és csak hívők gyakorolhatják. Eszerint is cselekedtek. Körükből eltűnt az Ortodox Egyház papi rendszere is, mert a Szentírásból megismerték a hívők egyetemes papságát, a Szent Szellem vételének titkát, a gyülekezeti szolgálat ajándékait és szabadságát, amit az Úr ajándékoz a gyülekezet kormányzására, a szentek építésére és az evangélium hirdetésére.”
Még a nyítottkörű igehirdetések is egyfajta szabadságot élvezhettek II. Sándor cár idejében. Ezidőtájt két másik mozgalom is elindult: a baptistáké és a paskovistáké. Megállapíthatjuk, hogy mind három mozgalom Isten munkája volt. A baptisták és a stundisták területe a Kaukázus és Oroszország déli része volt. A paskovisták mozgalma Lord Radstocknak a nemesi családok közötti prédikációi során indult el. Õ 1866-ban érkezett Szentpétervárra. A megtértek között volt Vaszilij Alexandrovics Paskov is, Őfelsége Őreinek ezredese; olyan valaki, aki beszélő viszonyban volt a cárral, akinek bányái voltak Oroszország keleti részén, és aki Szentpétervár egyik legfényűzőbb lakhelyét mondhatta magáénak (később a francia nagykövetség helye lett). G. H. Lang mondta: „Lord Radstock és dr. Baedeker szolgálata erőteljesen serkenti a széleskörű stundista mozgalmat a görögkeleti ortodox Oroszországban.” De hogyan „serkentette” a mozgalmat?  Bibliák biztosításával és biblia tanulmányozások tartásával.
Mint mindig, úgy most is az történt, hogy amikor az Isten országáért végzett munka előrehaladt, az ellentámadás is felütötte a fejét. 1877-ben és 1878-ban az  Ortodox Egyház a gyűlölködés  lángját szította. 1881-ben pedig Szentpétervár egyik utcáján egy német nihilista bombája darabokra  tépte II. Sándor cárt, minek hatására, válaszképpen mindazoknak az életútját megnehezítették, akiknek az élete nem illett bele az állami és egyházi önkényuralomba. Ezek közé tartozott Paskov is. Az uralkodó osztályon a zűrzavar vett erőt. Amikor III. Sándor cár hatalomra került, elhallgattatott bizonyos politikai szakadárokat, külföldieket és mindenkit, akinél nem volt meg az orosz Ortodox Egyház helybenhagyása.
1883-ban Frederick Baedeker tanácsadója, Müller György meglátogatta Paskovot. Müller György valószínűleg nem tudhatott arról a megnövekedett üldözésről, amit az ő bibliatanulmányozási alkalmai váltottak ki, melyeket Paskov szállásán tartott. Nem volt tudatában annak, hogy az alkalmak megtartása tiltott. Paskovot figyelmeztették. Még abban az évben Paskov és egy másik kiemelkedő keresztény, Count Korff egy teljesen orosz összeállítású konferenciát szerveztek Szentpéterváron a saját költségükön, ahová háromezer küldött érkezett. A konferencia egyik szünetében a rendőrség beáramlott és letartóztatták a résztvevőket, akiknek legtöbbje alacsony sorsú orosz paraszt volt, majd az otthonaikba küldték őket. A rendőrség munkája annyira hatékony volt, hogy a konferencia szervezői azt se tudták néhány napig, hogy a résztvevők hova mentek.
A gyűlölködés mértéke jól érzékelhető két röpiratnak a címéből, melyeket 1883 után széles körben terjesztettek: „Nincs üdvösség az Ortodox Egyházon kívül” és „Az elátkozott stundisták”, ajánlva a Görögkeleti Egyház érseke által. 1884-ben Paskovot száműzték, vagyonának pedig nagy részét elkobozták. A létszámban gyors mértékben növekvő baptisták, stundisták és paskovisták mozgalmaitól fenyegetve érezve magát az Orosz Szent Ortodox Egyház elhatározta, hogy megegyezik velük. Abban az évben M. Pobjedonoszcsev (A Szent Zsinat megbízottja 1880. és 1905. között) összehívott Moszkvában egy konferenciát, melynek résztvevői Oroszország 41 püspökségének egyházi személyei voltak. A konferencia témája pedig a szekták Birodalomban való terjedésének figyelemmel kísérése volt. Statisztikákból kimutatták, igazolva a megjelenteknek, hogy a 41 egyházmegyéből 28 már csúnyán „megfertőződött”, és a „fertőzés ártalmassága” már túlnőtt azon, amit a klérus felügyelni tud.
„Mit tegyünk – kérdezte a megbízott –, hogy visszanyerjük azokat a buzgó, istenfélő embereket, akik elhagytak, s most megvetnek minket?”
Pobjedonoszcsev válasza tulajdonképpen a konferencia által meghozott határozat: „Államunkra nézve a szekták gyors terjedése nagy veszélyt jelent. Minden szektásnak legyen megtiltva, hogy elhagyja saját faluját…a hit minden ellenszegülője legyen vádlottként bíróság elé állítva, de nem esküdtbíróság által, hanem egyházi bírák által. Legyen megjelölve az útlevelük, hogy ne alkalmazzák őket, szállást se adjanak nekik, hogy így az Oroszországban való létük ellehetetlenüljön. Legyenek olyan keretek közé szorítva, hogy törvényesen ne tudjanak se bérelni, se vásárolni, és ne legyenek valódi vagyontárgyaik. Legyenek a gyermekeik az irányításuk alól kivonva és az ortodox hitre nevelve.”
Pobjedonoszcsev Büntetõ Törvénykönyve jól bizonyítja a témához való hozzáállását:
187§ – Törvénysértés: Az Egyház elhagyása más vallási közösség miatt.
Büntetés: Polgári és személyi jogvesztés. Áttelepítés. Enyhébb ügyekben tizennyolc hónap javítóintézetben.
189§ – Törvénysértés: Prédikálás vagy vallásos iratok írása mások eltévelyítésére.
Büntetés: Első törvénysértés esetén: Bizonyos személyi jogok elvesztése és nyolctól tizenhat hónapig tartó szabadságvesztés.
Második törvénysértés esetén: Harminckettőtől negyvennyolc évig tartó börtönbüntetés.
Harmadik törvénysértés esetén: Száműzetés.
189§ – Törvénysértés: Az eretnekek és szakadárok nézeteinek terjesztése illetve ebben segédkezés.
Büntetés: Száműzetés Szibériába, a Kaukázuson túlra vagy a Birodalom más félreeső területére.
Frederick Baedeker írta: „Igen meg növekedett azoknak a száma, akiket a Kaukázuson túlra száműztek. Leginkább stundisták, molokanok és baptisták vannak közöttük, férfiak és nők, akik Isten Igéje alapján tanítottak, és akik ezért nem fogadják el a papok korlátlan hatalmát, és hogy képeket imádjanak…”
„Így bánik Oroszország a legjobb polgáraival; és ezek az emberek az állhatatosságnak igazi hősei… Bevittek három testvért bilincsekben. Egyikük felismert, és keservesen sírt. Otthonaik, feleségeik, gyermekeik mindannyian Moszkva mellett vannak. Kegyetlen tett! Ők a cár kiszemelt áldozatai!”
1905-ben a cár kiadott egy rendeletet, biztosítva a lelkiismereti, vallás- és gyülekezési szabadságot. Az államvezetés effajta visszássága bizonyítja, hogy az üldöztetések nem törték meg a hívőket. Sőt Pobjedonoszcsev visszavonult, és az Orosz Ortodox Egyház metropolitája kijelentette: „Isten kegyelméből adatott az igaz hit, utasításokon, alázatosságon és jó példákon keresztül; ebből a meg gondolásból az Egyház semmiképpen sem alkalmazhat erőszakot, és nem tartja szükségesnek, hogy a tévelygő gyermekeket akaratuk ellenére megtartsa. Ezért az Ortodox Egyház nem kifogásolja a törvény érvénytelenítését, amely tiltotta az Ortodox Egyházból való kiválást.”

—fordítás az UPLOOK 1999-es számából.

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

Két tábor – te melyik táborban vagy? (ÉGy 7/46)

ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november). Most a II. évfolyam 6. szám cikkeit futottam át, a kiválasztott cikk minden időben aktuális, ma is. A címe: Két tábor, a szerzője pedig Brian Gunning:

Élő Gyülekezetek 1999-ből (lassan 15 éve)

Élő Gyülekezetek 1999-ből (lassan 15 éve)

“Vannak gyülekezetek, ahol két tábor létezik: az építők tábora és a rombolók tábora. Az építőknek adottságokra és türelemre van szükségük. A másiknak bárki tagja tud lenni.”
Egy gyülekezetben rombolni nagyon könnyű, de sokkal több erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy valaki építő legyen. Az egyik eszköz, amit az „építők” használnak, az a biztatás. A szót az Újtestamentumban néha vigasztalásnak, buzdításnak, könyörgésnek szokták fordítani.

1. Légy ott! Részt venni a gyülekezet minden alkalmán, az támogatást jelent. Ha mindig ott vagy, az biztonságérzetet ad a gyülekezetben. Alkalmat ad arra, hogy másoknak szolgálj, és példa lehet másoknak. Ez önfegyelmen és kötelességtudaton alapszik, nem pedig kényelmen. Ezért légy ott! (Cselekedetek könyve 28,14-15; Zsidókhoz írt levél 10,25)

2. Imádkozz a problémákért és áldásért! A rendszeresség és kitartás az imádkozásban attól függ, hogy szeretnénk-e megoldani a gyülekezeti problémákat vagy csak beszélni szeretünk róluk. Az igazi imádkozók szellemi síkra emelik a gyülekezeti közösséget. Ez is példát mutat. Ez az egyetlen megoldás, ami igazán működik. Azonban mialatt problémákért imádkozunk, ne felejtsünk el azért a sok mindenért hálát adni, amit Istentől kaptunk. Az énekíró is azt tanácsolja, hogy számoljuk meg egyenként; azt jósolja: meg fog bennünket lepni a lista. („Nézd az áldást, nézd meg egyenként, s meglepődve látod, hogy az Úr mit tett.”) Próbáld ki! (Jakab levele 5,16/b-18)

3. Vegyél részt az evangéliumi munkában! Az evangéliumi munka egybekapcsol minket. Ilyenkor kiderül, hogy ki a mi valódi ellenségünk. Az itt végzett munka a dolgainkat helyes irányban tartja. Emlékeztet bennünket arra, hogy mi mindnyájan megkegyelmezett bűnösök vagyunk. Ez elveszetteket nyer meg. Ebbe beállni nem szellemi ajándék kérdése. Tedd meg a te
részed, amivel támogatni tudod a gyülekezetben az evangélium hirdetését. (Filippi 1,5; Tesszalonikai levél 1,8)

4. Tarts csendesnapokat! Egy vagy két napot Isten igéjével tölteni felfrissülést jelent a keresztyéneknek. Ez egy lehetőség az
együtt munkálkodásra és jó alkalom a közösség gyakorlására. Jó ok arra, hogy bibliatudósokat hívjunk meg magunk közé. (A legtöbb igehirdető szeret részt venni csendesnapokon. Hívjátok meg bátran őket.) Lehetőség arra is, hogy a környékbeli gyülekezeteknek szolgáljunk. (Nehémiás 8,1-12; Cselekedet könyve 18,27)

5. Látogassátok egymást! Apollós nagyon sok segítséget kapott Aquillától és Priscillától. Talán neked is lehetőséged van arra, hogy másokat meglátogass az ő otthonaikban. Nem kell nagy dolgokra gondolni, egy rövid, szeretetteljes látogatás csodákra képes. Talán meg tudsz hívni másokat magadhoz vagy találkozhatsz velük egy kávézóban is. Egymás látogatása az egyik legelhanyagoltabb szolgálat a gyülekezetekben, pedig az egyik leghatékonyabb módja a gyülekezet építésének. (Cselekedetek könyve 18,26)

6. Szólj egy szót, küldj egy üdvözlőlapot vagy egy e-mailt! Megható, hogy egy jó időben mondott jó szó mekkora erővel bírhat. Rossz szavakra soha nincs alkalom, ami jó lenne. De néha még a jó szót is lehet rosszkor mondani. Próbálj mindig pozitív módon
kommunikálni. Legjobb, ha a nyelvünket csak bátorító szavakra állítjuk be, ellenkező esetben könnyen előjön a kritika. (Példabeszédek 15,23; 25,11; Ézsaiás könyve 50,4)

7. Imádkozz az idősebbekért! Az ember teljes valóját megváltoztatja a másokért elmondott imádság. Eltűnik belőled a vita, a kritika vagy az ítélet velük szemben. A gyülekezet vénei Isten emberei, akik felelősséggel tartoznak a nyájért. Ők méltóvá tétettek arra, hogy imádkozzunk értük még esetleges hibáik ellenére is. (Zsidókhoz 13,7; Timóteushoz írt első levél 5,7)

8. Légy közösségben az Úrral és tartsd meg az ő beszédét! Ez az az út, ahogyan valaki távol tudja magát tartani attól, hogy a gyülekezetben rombolóvá váljék. Pál rengeteg rombolással szembesült, de közösségben volt Istennel. Előbb vagy utóbb mások is hálával fognak megtelni a te örömteli életed által. Ezért légy kitartó! (Timóteushoz írt első levél 4,12-16)

9. Légy békekövet! A hústest mindig kész konfliktust szítani, de a szellemi hívők egy ennél sokkal nehezebb feladattal: a békéltetéssel vannak elfoglalva. Nem szükséges, hogy minden gyülekezeti problémába belemártsuk magunkat, de amikor belekerülünk, vigyázzunk, hogy a békesség megtartásán fáradozzunk.(Filippi levél 4,2; Máté evangéliuma 5,9)

10. Tanuld meg imádni Istent! Az imádat a hívõk legmagasztosabb tevékenysége. Ez Istent az Őt megillető helyre helyezi, át meg átjárja a hívők szívét, ezáltal helyükre kerülnek a dolgok a szívükben és az értelmükben. A mi megmentésünkkel Isten alapvető célja az, hogy az Ő imádásában legyünk foglalatosak (János evangéliuma 4,23). Ha mást nem is tudsz csinálni, de tanuld meg Istent imádni! (Zsoltárok 122,1; Péter első levele 2,1-10)

Ehhez, az eredetileg az UPLOOK c. folyóiratban megjelent cikkhez kapcsolódóan egy 70 évvel korábbi írás, ami hasonló kérdést feszeget.

Kiss Ferenc valamikor az 1950-es években (forrás: www.mktgy.hu)

Kiss Ferenc valamikor az 1950-es években (forrás: http://www.mktgy.hu)

Kiss Ferenc: Minden egészséges keresztyén életnek, minden lüktető gyülekezetnek és minden igazi ébredési időnek egyik kísérőjelensége a farizeusok és az írástudók, valamint az ezekhez csatlakozott tudatlan emberek ellenséges fellépése. Be kell teljesedni Jézus szavainak: “Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd.” (János evangéliuma 15. fejezet 20. vers) Tudni kell ugyanis és Isten gyermekének világosan kell látnia, hogy ma valamennyi egyházban, sőt valamennyi bibliai gyülekezetben, közösségben és egyesületben kétféle elem szavát halljuk. Egyik csoport a valóban bibliai, szellemi emberekből áll, akik akár egyházban vannak, akár gyülekezetben, örömmel látják az ébredési jelenségeket és imádkoznak azokért, mert a múló földi dolgokon és érdekeken keresztül szemeiket Isten országára és a lelkek üdvösségére irányítják. A másik csoport az írástudóké és farizeusoké, akik a hozzájuk csatlakozó lelkileg tudatlan egyénekkel együtt a bibliai példák szerint ma is csak indokolatlan kritizálásokban, ellenvetésekben, elferdített vitatkozásokban, végeredményben ellenségeskedésben élik ki magukat. Közben a farizeusok igazi természete szerint magukat kifogástalan vallásos embereknek tartják. Ezeknek a végcéljuk ma is az, amit Jézus röviden így foglalt össze: “Jaj nektek… mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt, mivelhogy ti nem mentek be, akik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be.” (Máté evangéliuma 23,13) Szükségesnek látjuk e helyett is felhívni e kétféle emberre olvasóink figyelmét azért, hogy minden helyzetekben igyekezzenek világosan különbséget tenni a kétféle hang között és félelem valamint rettegés nélkül hordozzák továbbra is magukban a Szentírásból vett világosságukat, bizonyságot tévén mindeneknek a bennük lévő élő reménységről.—forrás: Kegyelem és Igazság 1938, és Kiss Ferenc professzor James Stewart skót evangélista magyarországi körútjával kapcsolatosan írja.

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

Versengés a műhelyben (ÉGy 6/46)

Élő Gyülekezetek II. évfolyam 5. szám

Élő Gyülekezetek II. évfolyam 5. szám

ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november).

Most a II. évfolyam 5. szám cikkeit futottam át, mind kedves nekem. De talán a legelső a legmegdöbbentőbb. Így ezt most ismét közreadom ebben a formában.

A cikk bevezetője:

Ezt az egyszerűen, közérthetően megfogalmazott írást olvasva valószínűleg elismerjük, hogy a bemutatott szituáció a realitást tükrözi. Sok esetben találkozhatunk azzal, hogy az „eszközök” ahelyett, hogy a Mester kezében végeznék a rájuk szabott feladatot, maguk szeretnék átvenni az Ő szerepét. Ennek az lesz az eredménye, hogy amunka – ami talán a befejezéshez közeledik – most mégis áll.
Nagy előrelépést jelent az, ha fel- illetve elismerünk egy hibás szituációt, még nagyobbat, ha magunk is részese vagyunk, azonban a legnehezebb a változtatást véghez vinni, annál is inkább, mivel sok esetben ezt is közösen kell megtenni.

Versengés a műhelyben

Az ácsmester műhelyében nagy elégedetlenség és harc támadt. A szerszámok, amelyeknek az lett volna a rendeltetésük, hogy csodálatos egyetértésben és harmóniában dolgozzanak egymással, most ahelyett elkezdtek zúgolódni, ítélkezni és egymás fölé emelkedni.
„Úgy gondolom – mondotta dr. Fúró, egy mély kutató -, hogy Gyalu testvér általában csak felületes munkát végez. Természetesen nagy zajjal dolgozik, nagy hűhót csinál, és ha az ember a forgácsra néz, úgy tűnik, mintha borzasztó sokat végzett volna, …de csak a felületet érinti. Nem, elfogyott a türelmem vele szemben. Az én vezérelvem ez: csak mélyen behatolni a dolgokba.”
„Ismerem az Ön bölcsességének mélységét – válaszolta Kalapács prédikátor – és csodálom beható erejét; de el kell ismernie, hogy az Ön hatásköre nagyon kicsi körzetre korlátozódik.”
„Kalapács testvér – kiáltott közbe a hegyes kis Szegsegéd -, Ön valóban elég nagy zajt csinál, de tapasztalatból állíthatom, hogy végeredményben mindig csak a fejemet üti.”
Két öreg Fűrész aggasztóan összedugta a fejét, és egyik a másiknak ezt suttogta kitöredezett fogai között: „Én már régen elégedetlen vagyok a műhelyben levő mostani állapotok miatt. Az én időmben mindig azt mondtuk: Lassan, de biztosan! Sose vártam azt, hogy egy nagy deszka pár pillanat alatt apró darabokra változzék. Oda és vissza, oda és vissza, így dolgoztam a deszkán, míg egyik rost a másik után engedett. Igen, ez kemény, hosszadalmas munka volt. De most! – ott vannak a gépek, hatalmas intézkedések, és pár pillanat alatt megtörténik az, ami, ha helyesen csinálnák, egy órai időt is igénybe venne.”

Versengés a műhelyben (ismeretlen szerző)

Versengés a műhelyben (ismeretlen szerző írása)

„No, no, kedves Fűrész – mondotta Véső barát -, az Ön nézeteit már régen ismerjük. De én úgy vélem, hogy a dolog azon fordul meg, hogy az ember világosan tudja, milyen úton és módon éri el a legjelentősebb eredményt. Kalapács prédikátort élesen kritizálták, de én állíthatom, már régen dolgozom az ő vezetése alatt, ismerem érveléseinek súlyát és az ő erőteljes beszédének nagyszerű hatását. Egyetlen ütése sem téveszti el célját.”
A Patkó, amely véletlenül a műhelyben volt, most belekeveredett a beszélgetésbe:„Én is ismerem Kalapács úr hatalmát, de összehasonlíthatatlanul többet nyertem Fújtató úr igehirdetései által. Melegségre, melegségre van szükségünk! Az megolvasztja a szíveket, melyek az erőszaknak ellenállnak. Ó, hol lennék én, ha ő a lehellete által nem élesztette volna azt a tüzet, ami engemet izzóvá tett!”
Ekkor általános tetszésbe tört ki mindenki: „Igen, igen, melegségre van szükségünk, melegségre!”
Ekkor a tiszteletre méltó Köszörűkő professzor, aki épen azzal volt elfoglalva, hogy néhány fiatal fejszének az értelmét kiélesítse, ünnepélyesen megfordult és így szólt: „Bocsássanak meg uraim, a melegség önmagában nem elégséges nékünk; ha valóban alapos munkát akarunk végezni, ahhoz a bensőség nem kielégítő. Ó, nekem sok tapasztalatom van, és sok szikrát láttam már fellobbanni, amely csak egy kis taplót gyújtott fel. Pontosságra, élességre, fényezettségre, finom képzettségre a szó legkiterjedtebb értelmében elengedhetetlenül szüksége van minden eszköznek, amelyik valami jó munkát akar elvégezni.”
Pár jelentős pillantás esett a becsületes Csavarhúzó testvérre, aki egészen műveletlen, de teljesen hű és hathatós munkás volt.
„Én arra törekszem – mondotta egész egyszerűen -, hogy ami az utamba jön, azt bátran megragadjam, és amit egyszer erősen megfogtam, azt nem egykönnyen engedem el újból. Ilyen módon nekem már sok munka sikerült.”
A két barát: Derékszög és Mérővessző, akik eddig hallgatagon feküdtek a polcon, indíttatva érezték magukat, hogy ők is modjanak pár intő szót. Aggodalmukat fejezték ki afelől, hogy valaki egészségtelen sietséggel túl messzire mehet. „Amennyire mi emlékezni tudunk, senkinek sem sikerült semmi, ha nem maradt meg az előírt kötelességek pontos vonalán.”
„Én már bevertem egy pár szeget jó szilárdra, anélkül, hogy valami előírt tervem lett volna” – mondotta Kalapács testvér halkan magában, és úgy látszik, közben egészen elfelejtette, hogy őt egy magasabb kéz vezette.
Ebben a pillatnatban kinyílt az ajtó és belépett a műhelybe „az ácsmester fia”. Rögtön elcsendesült az eszközök szóharca, amely alatt semmiféle munka nem haladt előre. A Mester jelenlétében minden szerszám egyszerre tevékeny összhangba került, és a munka örömmel tovább folyt.
A Mester éppen egy templom mintájának elkészítésével volt elfoglalva. Gyakorlott keze alatt a munka láthatólag a befejezés felé közeledett, és minden eszköz ellentmondás nélkül végezte azt a munkát, amelyre a Mester használta. Fűrész és kalapács, gyalu és fúró, köszörűkő és srófhúzó, – mind megtalálta a maga munkáját. Minden ellentétet figyelmen kívül hagyva, készségesen engedte át egyik a másiknak a helyet, aszerint, amint amunka azt megkövetelte. És így épült a munka a Mester bölcs, teremtő keze alatt csodálatos, tökéletes templommá.

 

Címkék: , , , , , ,

Korbán (ÉGy 5/46)

Micsoda? Orbán? Nem, korbán! Egész pontosan korbanheb, vagyis egy héber szó, a korbanige igéből ered. Az Ószövetségben először Mózes Harmadik Könyvének első részében találkozhatunk ezzel a szóval az áldozatok leírásánál. A korbán főnév szoros összefüggésben van egy igével, melynek jelentései: közel állni, közel lépni, közeledni illetve közel vinni, áldozatot bemutatni. Kifejezi tehát azt, hogy a különféle áldozatok bemutatása tulajdonképpen az Istenhez való közeledés, és a helyesen hozott áldozat által Isten és ember egészen közel került egymáshoz, egy szellemi közösséget alkotva.

Az Élő Gyülekezetek 1999. augusztusi számából az egyik kedvenc cikkem volt a “korbános”. Üzenete ma is érvényes és nagyon tanulságos, főleg azt látva, hogy hány idős szenved az egyedülléttől éppen kórházba kerülve:

“John A. Bjorlie: Korbán
Amikor az abortusz-igenlés végigsöpört az Egyesült Államokon, a keresztyének válasza ez volt: »Ez a világ elveti és meggyilkolja gyermekeit, pedig a gyermek az Úrtól való örökség, egy áldás. Érkezését örömmel kell venni, így mi gyermekeket fogunk örökbe fogadni. Gyermekeket nemzünk és az Úr félelmében neveljük fel õket.« Mindez sokkal erõteljesebben szólt, mint ezer abortusz-ellenes szórólap.
Manapság, az eutanázia hangos szóvivői adnak lehetőséget a keresztyéneknek, hogy nyilatkozzanak. Hogyan bánjunk a gyengékkel, erőtlenekkel, öregekkel? Be tudjuk mutatni a valódi kereszténység egyedülállóságát ebben a világban? Itt most az otthonunkban való helytállásról, bizonyságtételről beszélek.
Krisztus élete merő ellentéte volt azoknak az álkegyeseknek, akik mentesítették magukat mindenféle otthoni kötelezettségük alól. Kegyeskedő kortársainak ezt mondta Krisztus: »Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát azért, hogy a helyébe állíthassátok a magatok hagyományait. Mert Mózes ezt mondta: Tiszteld apádat és anyádat, és aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék. Ti pedig azt mondjátok: Ha ezt mondja valaki apjának vagy anyjának: korbán, vagyis áldozati ajándék az, amivel megsegíthetnélek akkor már nem engeditek, hogy bármit tegyen is apjáért vagy anyjáért; és így érvény telenné teszitek az Isten igéjét hagyományotokkal, amelyet továbbadtatok; de sok más ehhez hasonlót is tesztek.« (Mk 7,9-13)
Elhanyagolták a szüleikről való gondoskodást. És kire hivatkoztak, kit okoltak ezért? Istent, akit állítólag imádtak. Azt az összeget, amellyel kisegíthették volna szüleiket, Istennek szentelték adományként, korbánként.
Ennek ellentéteként nézzük meg Jézus példáját. Ha volt valaki, aki mentesítve lehetett volna az otthoni kötelességek alól, akkor az az Isten Fia volt. És mégse hivatkozott a korbánra Máriának: „Amikor Jézus meglátta ott állni anyját, és azt a tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: »Asszony, íme, a te fiad!” Azután így szólt a tanítványhoz: „Íme, a te anyád!” És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.« (Jn 19,26-27). Még akkor is, amikor a kereszten szenvedett, volt arra gondja, hogy az anyját rábízza valakinek a gondoskodására.
Krisztus szavaival összhangban Pál mondja: »Az özvegyasszonyokat, akik valóban özvegyek, tiszteld. Ha pedig egy özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, s ezek tanulják meg, hogy elsősorban a saját házuk népét becsüljék meg, és hálájukat szüeik iránt róják le, mert ez kedves az Istennek… Ha pedig valaki az övéiről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél.« (1Tim 5,3-8)
Ezeknek a verseknek az értelme nem is lehetne egyértelmûbb, és mégis miért nem eszerint járnak el sokan? Az a vers, hogy »Ha … valaki az övéirõl nem gondoskodik … rosszabb a hitetlennél!« néha arra ösztönzi a keresztényeket, hogy a nagyon is jó életszínvonalukat tovább emeljék, vagy éppenséggel egy ok arra, hogy életbiztosítást kössenek (nemrégen egy bizdtosítási ügynök hivatkozott nekem erre a versre, de mint észrevettem, ez volt az egyetlen igehely, amelyet tudott). De megértettük-e, hogy ez a vers arra tanít minket, hogy gondot viseljünk a szüleinkre, nagyszüleinkre?
korbanAz, hogy rójuk le hálánkat szüleinknek, azt jelenti, hogy ők tisztába tettek, felneveltek, élelemmel láttak el, és eljön az idõ, amikor ezt viszonoznunk kell. Nehéz és fárasztó napokban velünk voltak, gondot viseltek ránk, és eszerint kellene nekünk is tennünk. És éppúgy, ahogyan minket megetettek, nekünk is azt kell tennünk, ha szükségük van erre. A keresztyén szociális otthonok nem azért jöttek létre, hogy ennek a felelősségét elpalástolják előlünk. És ha meg is bízok valakit fizetésért, hogy helyettem lássa el ezeket a teendőket, a felelõsség Isten előtt még mindig az enyém: »…ne vesd meg anyádat, ha megöregszik!« (Péld 23,22) Ez az én felelõsségem, mielõtt a gyülekezeté lenne, ez az én részem, mielõtt az államé lenne.
Míg a világi emberek állami intézményekre hárítják az otthoni kötelességek ellátását, vagy éppenséggel el akarják távolítani »a társadalom haszontalan, nem produktív tagjait«, addig a keresztényeknek a szeretet radikálisan más útját kell megmutatniuk efelé az önzõ világ felé, mely megveti az ősz hajat. A világ kormányzói: a kényelem, a haszon és a gazdaságosság. De a keresztények erőssége: a bennük lakozó Krisztus, és vezetésük: az Ő életének és át nem ruházható tanításainak követése.
Ezen igék olvasóinak Isten nem engedi, hogy a felelősséget elhárítsák ezzel a szóval: „korbán”. Inkább számoljunk ennek az isteni elhívásnak a nagyságával. És ha a nagyobb kiadásokat számolgatjuk, mondogassuk magunknak: »Az Ő parancsolatai nem nehezek«, és azután ne cselekedjünk hitetlenül.
Mit ér a keresztyénség, ha nem gyakorlatias?! Így hát éljünk aszerint a mindennapokban!”

Ebben a lapszámban a következő cikkek olvashatóak (.pdf az mktgy.hu-n):

A helyi gyülekezet finanszírozása – Szeretné ha befektetése a lehetõ legmagasabb hozamot érné el, minden kockázat Skizárásával? Szeretné a pénzét egy olyan alapba fektetni, amelynek 6000 éves múltja tanúskodik arról, hogy mindez lehetséges? Ha ezt egy reklám szövegeként olvasnánk bizonyára kiváncsivá tenne minket. Talán sok esetben nem gondolunk arra, hogy az adakozásról, az Úr munkájába fektetésről nyugodtan elmondhatjuk: megéri. Brian Gunning az adakozásnak erre és néhány hasonlóan fontos jellemzőjére hívja fel a figyelmet, melyeket az apostoli levelekben figyelt meg a gyülekezetek finanszírozásával kapcsolatban.

Az Élő Gyülekezetek II. évfolyam 4. száma (1999-ből)

Az Élő Gyülekezetek II. évfolyam 4. száma (1999-ből)

Adakozás és áldozat (I. rész) – Az adakozás olyan problémája a gyülekezeteknek, akárcsak a szeretet: mindig lehet és mindig kell is róla beszélni. Mit jelent az adakozás? Mi a különbség az adakozás és az áldozat között? Szükség van-e arra, hogy adakozzunk? Kiket hív fel az Ige adakozásra? Mennyit adjunk? Ki/Mi részesülhet az adományból? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ az író a Kegyelem és Igazság c. folyóirat 1939-ben megjelent cikkében. Az írás aktualitását ma sem tagadhatja senki. A cikk olvasásakor segítséget jelenthetnek a feltett kérdések. Talán érdemes megvizsgálni – a kérdéseket összevetve a cikkben található válaszokkal és a saját elképzelésünkkel, gyakorlatunkkal -, hogy vajon mi Isten ránk vonatkozó szándéka és akarata.

Isten munkája Szilágynagyfaluban – Erdély történelmi eseményeiről, a történelmi egyházak életéről sokat hallani. A médiákon keresztül viszonylag bőven jutnak el információk hozzánk. Azt hiszem: ugyanakkor sokan vagyunk olyanok, akik az erdélyi evangéliumi gyülekezetekről, testvéreink életéről keveset tudunk. Szeretnénk megragadni az alkalmat, a lehetőséget közösségek bemutatására, hogy szélesebb körben is megismertethessük Isten munkálkodásának gyümölcseit. Reméljük nem Szilágynagyfalu lesz az egyetlen. Századunk első évtizedeiben élő hitű és bibliaismerő testvérek járták be Bihar és Szilágy megyét, akik bizonyságtételére sokan megtértek. A híres baptista prédikátor, Kornya Mihály először 1904-ben jutott el Nagyfaluba, ahol először baptista gyülekezet alakult, hintették a magot. Később, református körökbõl jövő testvérekkel megalakult egy újabb gyülekezet (a baptista mellett), mely most bemutatkozik. A nagyfalui testvérgyülekezet biztos alapokon indult el, s az évtizedek során szépen szaporodott.

Ez a szám azért is a szívem csücske, mert ebben adtunk hírt a menyasszonyommal, hogy összeházasodunk: “Örömünket osztjuk meg, amikor tudatjuk, hogy életünket összekötjük ez év (1999) október 2-án Egerben. Helye és ideje: egri református templom, 15 óra 30 perc – Maszárovics Zoltán és Lemperger Éva”—ez már a múlt évezred történelme.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/09/10 hüvelyk Élő Gyülekezetek, Biblia, Olvasónapló

 

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

Közösségbe fogadva (ÉGy 4/46)

Az Élő Gyülekezetek 1999. harmadik száma. Fő téma: a közösség (a hívő keresztyének közössége)

Az Élő Gyülekezetek 1999. harmadik száma. Fő téma: a közösség (a hívő keresztyének közössége)

ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november). A II. évfolyam 3. szám (.pdf formátumban elolvasható itt) 1999. júniusában jelent meg.

Nehéz dönteni, hogy melyik cikkét is töltsem újra, ide a blogba. Hiszen ebben a számban mutattuk be a Bódvaszilasi Gyülekezetet. Reichert Gyulától hoztunk cikket (“Aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál” címmel). Mégis újra Brian Gunning rövid, tömör és velős cikkét idézem:

Brian Gunning: Közösségbe fogadva (UPLOOK 1998. december)

Nemrég részt vettem két beszélgetésben olyan hívőkkel, akik egymást nem ismerték. Két különböző gyülekezetből, városból és országból származtak, de ugyanazzal a problémával kerültek szembe saját gyülekezeteikben. Meglátásuk szerint ez a hívők közösségbe fogadásának feltűnően könnyelmű módja volt. Hívjuk azért segítségül az Újszövetséget,hogy lássuk, miként történt ez az ősi gyülekezetben.
1. Az õsi gyülekezet megértette, hogy az Úr csatolt hozzájuk új megtérteket. Lukács a Csel 2,47-ben teszi ezt a megfigyelést. Később Pál a korinthusiaknak akarta tudtukra adni, hogy “Isten adja a növekedést” (1Kor 3,6-7). Ez óriási megkönnyebbülést jelent számunkra, ha azt gondolnánk, hogy a mi felelősségünk újakat csatolni a gyülekezethez. Pál szerint a mi feladatunk az 1Kor 3 alapján az ültetés és az öntözés.
2. A csatlakozás egy helyi közösséghez a hosszútávú, harmonikus együttlét szándékával történt. Lukács az újonnan megtért hívők csatlakozását a helyi gyülekezethez a csatlakozni, tapadni (ragadni,ragaszkodni) igékkel fejezi ki (Csel 5,13; 17,34). W. E. Vine a szó jelentését így magyarázza: “hirtelen egybekapcsolódni, összeragadni, összekötöződni”. A fentiekben idézettek szövegösszefüggése alapján Vine továbbmegy és kifejti, hogy “ez egy személlyel való olyan szoros kap csolatba kerülést jelent, mint az eggyé válás, vagy az ő oldalára állás”.
3. A helyi gyülekezethez tartozó közösséget kiváltságnak tekintették, mely bizonyos felelősséggel járt együtt. A Csel 5-ben Lukács beszámol az Anániáson és Szafirán esett ítéletről. Az 5,13-ban teszi azt a megfigyelést, miszerint sokan a magas mérce miatt nem csatlakoztak a hívőkhöz. A helyi gyülekezet nem volt sem az akkori idők egyik népszerû vallási mozgalma, sem pedig egy társadalmi gyülekezés, ami semmiféle követelményt nem támaszt velünk szemben. Megértették, hogy az óriási kiváltsághoz ugyanakkora felelősség is tartozik. A Csel 5. része a továbbiakban bemutatja, hogy egyesek vagy beletartoztak vagy nem tartoztak bele a közösségbe. Nem létezett “félszívû hozzászegődés” a helyi gyülekezethez. Vagy bentlévők, vagy kintlévők voltak.
4. A hívők közösségbe fogadása az életük és világosságuk alapján történt. János az 1Jn 1,2-3-ban elmondja, hogy közösségünk az életre épül, vagyis nem lehetünk közösségben hitetlennel. A közösség azt jelenti, hogy részesedünk abból, ami közös. Ha valahol nincs élet, ott nincs közösség sem. János azonban továbbmegy és kijelenti, hogy a mi közösségünk a világosságban való járáson alapul (1Jn 1,6-7). Ez azt jelenti, hogy ha egy hívő felismer valamilyen igazságot, de úgy dönt, hogy nem jár aszerint, akkor nem lehet vele közösségünk. Pál ezt az igazságot a Róma 14,1-ben tovább finomítja, ahol a rómabelieket arra buzdítja, hogy fogadják el a hívőket még akkor is, ha esetleg erőtelenek. Hívők jöhetnek hozzánk tanulatlanul is úgy, hogy a szellemi dolgokban való jártasság hiányai mutatkoznak bennük, de erőtlenségük miatt nem lehet őket kizárni a közösségből. Az számít, hogy mit cselekszenek azzal a világossággal, amijük van.
kozosség5. Meg kell vizsgálni azokat, akik újonnan jelentkeznek gyülekezetünkbe. Amikor hívők jönnek gyülekezetünkbe, a véneknek időt kell szakítani egy olyan megbeszélésre, melynek során szellemi állapotukról és a gyülekezettel kapcsolatos szándékaikról tudakozódnak. Szükséges, hogy a pásztorok ne csak a gyülekezet számára új hívőkre ügyeljenek, hanem gondoskodjanak azokról is, akik már a közösségben vannak. Júdás komolyan figyelmez tet a 4. versben: “Észrevét lenül belopózkodott közénk néhány ember…”. Az előzőekben Júdás a 3. versben így bíztat: “… komolyan küzdenetek kell a szenteknek egyszer átadott hitért”. Napjainkban sokan vannak, akik titkos napirendi pontokkal, hibás tanítással és gyakorlattal szeretnék leigázni a helyi gyülekezeteket azzal a szándékkal, hogy egy gyanútlan közösséget félrevezessenek. Ám ha a vének a helyi gyülekezet előtt ismeretlen hívőket udvarias, de amellett intelligens meghallgatásnak vetik alá, akkor sok jót lehet tenni ezügyben.
6. Amikor új tagok csatlakoznak, azt közölni kell a gyülekezettel. Ha a vének megállapítják, hogy az Úr újabb hívőket csupán küldött a gyülekezetbe, azt közölni kell a többi hívővel. Ez lehetővé teszi, hogy mindenki tudomást szerezzen arról, ki hol áll. Tudtul adja, hogy ezeket a testvéreket be lehet vonni a gyülekezet feladataiba. A gyülekezethez tartozás és a befogadottság érzését nyújtja az új hívőknek, továbbá bizalmat a kegyelmi ajándékaik forgatására és a felelősség vállalásra. Az egyértelmű, világos közlés hiánya oda vezethet, hogy a jószándékú szentek felelősség vállalására kérik fel azokat, akik nem tartoznak a közösségbe.
Amikor tehát valakit közösségbe fogadunk, tegyük azt helyesen!

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/08/01 hüvelyk Élő Gyülekezetek

 

Címkék: , , , , , , , , ,

Helyünk a történelemben (ÉGy 3/46)

1999. évi második szám témái: testvérgyülekezetek történelme, James Stewart igehirdetése, Zarándok gyülekezet könyvajánlója stb.

1999. évi második szám témái: testvérgyülekezetek történelme, James Stewart igehirdetése, Zarándok gyülekezet könyvajánlója stb.

ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november). A II. évfolyam 2. szám (.pdf formátumban elolvasható itt) 1999. áprilisában jelent meg.

Az írások között szó van a férfiak szerepéről a helyi gyülekezetekben, de cikket olvashatunk James Stewarttól is, aki egy keresztyénné lett futballista volt a XX. század elején. A könyvajánlóban E. H. Broadbent híres könyvét, a Zarándok gyülekezetet ajánlottuk, amiben az evangéliumi kereszténység egyháztörténetét ismerhetjük meg. Donald L. Norbie a hagyományok szerepét feszegeti a keresztyén közösségekben.

Egyik legkedvesebb cikkem ebből a lapszámból az, amelyik annak fontosságát fejti ki, hogy a mai keresztény közösségek is próbáljanak meg az első századi hívők hitélete és hitelvei alapján működni, hiszen ez van Isten Igéjében, a Bibliában. Isten maga várja ezt el tőlünk!

Íme a cikk teljes terjedelmében (ne lepődj meg, kedves olvasó, de a különböző bibliai könyvek megnevezését rövidítettük, a kódok megfejthetők pl. itt, a Magyar Elektronikus Könyvtár rövidítési jegyzékében):

Lehetséges, hogy ez a generáció lesz, aki meglátja a Gyülekezet elragadtatását. Lehet, hogy mi leszünk azok,  “akik megtartatunk a Úr eljöveteléig” (1Tessz 4,15). Ez összekapcsolna bennünket az első században élt testvérekkel. Ahogy ők ennek a korszaknak az elejét látták, mi láthatnánk a végét. A Gyülekezet történelme segít bemutatni azt, hogy az elõzõ generációk hogyan értették Isten kinyilatkoztatásait. Ösztönözhet minket odaadásra, és figyelmeztethet a hibákra, de nem tehet hozzá semmit az isteni kijelentésekhez. Ezért vissza kell térnünk az Újszövetséghez. Az újszövetségi gyülekezetek mindig is meg voltak győződve arról, hogy az Újszövetség nem csak a megváltásról és a keresztyén életről ad határozott tanítást, hanem azt is tartalmazza, hogy mi Isten szándéka a helyi gyülekezetek gyakorlatával kapcsolatban. Ma sok gyülekezetbe járó hívő azért vonzódik a gyülekezethez, mert egészségesek az alapvetõ tanítások. Vagy azért, mert az emberek olyan melegszívűek és barátságosak, keresztyéni gondviselésben és szeretetben élnek. Vagy talán, mert odafigyelnek a gyermekekre és a fiatalokra. Vagy mert jó a hozzáállás a gyülekezeti élet gyakorlati dolgaihoz. De vajon ez az egyetlen helyes út? Gyakran áll fenn feszültség a gyülekezetekben azért, mert alapvető 
nézetkülönbség van ebben a kérdésben. Csak a megváltás alapvető tanai legyenek hittételek, a gyakorlatnak a hagyomány és kultúra fejlődése alapján való kidolgozását pedig hagyjuk az adott korszakra? Mi úgy hisszük, hogy az újszövetségi feljegyzések a korai gyülekezetekrõl Isten útbaigazításai voltak minden idők gyülekezeteinek. Azt kellene tennünk, amit az újszövetségi hívők tettek. Ha a mi időnket valaha feljegyzik a
gyülekezetek történelmébe, azt fogják feljegyezni, hogy az egy szembetűnő viszszatérés volt az első századi gyakorlatokhoz? Feljegyzik majd, hogy generációnk jellemzője az állhatatos vágyakozás volt az Isten Igéjének való engedelmességre? Vajon talál-e bőséges indokot a történetíró arra, hogy belássa, ez a generáció úgy tekintette magát, mint aki várja az Úr visszajövetelét, és eközben úgy élt, mint az első századi keresztyének? Megtörténhet.
Álljon most itt néhány megjegyzés arról, hogy mit is tettek a korai gyülekezetek:
(1) Az Isten Igéje volt a
kizárólagos hatalom (2Tim 3,16-17; 1Kor 14,37).
(2) Minden helyi gyülekezetet szellemileg érett vének együttese vezetett (Csel 20,17.28; 1Tim 3,1-7; Tit 1,5-11).
(3) Két gyülekezeti gyakorlat megtalálható volt: az Úrvacsora (Csel 2,42; 1Kor 11,23-34) és a bemerítkezés (Csel 8,35-39; Róm 6,1-6).
(4) Minden hívő papként cselekedett (1Pt 2,5.9; Zsid 10,19-22; 13,15).
(5) Krisztus “fej” szerepe felismerhető volt (1Kor 11,3; Ef 1,22; Kol 1,18).
(6) Különböző szerepe van férfinak és nőnek (1Tim 2,8-3,12; 1Kor 11,1-6; 14,34-35; Róm 16,1-23).
(7) A gyülekezet képes volt fegyelmezést gyakorolni (1Kor 5,1-5; 1Tim 5,20; Tit 3,10-11; 2Tessz 3,6; 

Róm 16,17).
(8) Minden egyes gyülekezet önálló, független volt az Apostolok Cselekedeteiben, a levelekben és a Jelenések könyvében. A gyülekezeteket mindig helyileg címezték a levelekben, és soha sem mint egy közös szövetséget.
(9) Elkötelezettek voltak az evangélium terjesztésében, mint egy összetartozó test (Róm 1,15; 1Kor 15,1; Gal 1,8; Fil 1,5.14; 1Tessz 1,8).
(10) A hívők megszentelt életet éltek (Ef 1,4; Kol 1,22; 3,12; 

2Tim 2,19; 1Pét 1,15-16).
(11) Az Úr Jézus nevében jöttek össze (Mt 18,20; 1Kor 1,10-16).
(12) Csak a hiteles életû hívőket ismerték el a közösségben (Csel 2,41).
(13) Összegyűltek közös imádkozásra (Csel 2,42; 4,24-31; 1Tim 1,3-4; 2,1.12).
(14) Összejöttek a tanítási alkalomra (Csel 2,42; 1Tim 4,11-16; Ef 4,11-24; Tit 2,1).
(15) 
Hozzájárultak a hívő testvérek, a keresztyén munka és munkások pénzügyi szükségleteihez (1Tim 6,17-19; Filem 18-19; 1Kor 9,1-15; 2Kor 9; Fil 4,18-19).
(16) A Szent Szellem munkálkodására voltak utalva (Ef 2,22; Jn 16,13; Csel 6; 20,28 és még néhány másik hivatkozás).
(17) Krisztus Uralma látszott rajtuk (Fil 2,1-11 és sok 
másik helyen). Az első századi gyülekezetek és az utolsó századi gyülekezetek között lesz valami különbség? Mennyire illő lenne, ha az Urat visszajövetelekor egy hazatalált gyülekezet köszöntené!
Írjunk egy kis gyülekezeti történelmet, a sajátunkét.

A cikk szerzője az a Brian Gunning Kanadából, aki az UPLOOK Magazin Living Assemblies vagyis Élő Gyülekezetek c. rovatát vezette. Az ő sorozata fontos momentum volt a magyar lap elindításában 1998-ban.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/06/20 hüvelyk Élő Gyülekezetek

 

Címkék: , , , , , , , , , , ,

Az alkalom, amire a legkevesebben járnak (ÉGy 2/46)

ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november). A II. évfolyam 1. szám (.pdf formátumban elolvasható itt) 1999. elején jelent meg.

1999. évi első szám témái: imaóra, sport, szeretet és az Esztergomi közösség bemutatkozása

1999. évi első szám témái: imaóra, sport, szeretet és az Esztergomi közösség bemutatkozása

Ebből a számból számomra talán a legkedvesebb cikk, amelyik az imaóráról szól: “Ha nincs valódi közösség a gyülekezetben, az imaalkalmat el fogják hanyagolni. De ha az imaórát elhanyagoljuk, az a közösség rovására fog menni. Isten közösségre hívott el bennünket. Közösségben vagyunk Jézus Krisztussal, a Fővel, közösségben a Test tagjaival, egymással. Talán meglepõ, hogy sokszor pontosan az az alkalom a legkisebb látogatottságú, amelyen lehetőség nyílik az egymással és az Úrral való közösség együttes gyakorlására. Vajon mi tart minket távol ezektől az alkalmaktól: a munka, a sport, a szórakozás vagy egyszerűen csak a lustaság? Brian Gunning cikke azt mutatja be nekünk, hogy milyen szerepe lehet az imaalkalmaknak a gyülekezet életében.”—írtuk a bevezetőben (LR és MZ).

Íme egy részlet a cikkből:
“Az imaóra emlékeztet arra, hogy mennyire szükségünk van az Úrra. A helyi gyülekezet egészséges működése az Úr munkája. Ugyan mi munkatársai vagyunk Istennek, de a gyülekezet semmit sem tehet Nélküle. Ha azt hisszük, hogy elég csupán az összejöveteleket előkészíteni és a szokásos alkalmakat megszervezni a Gyülekezet fejétől való függés nélkül, akkor már elfelejtettük, miről is szól a helyi gyülekezet. Ugyan mikor emlékeztetnénk magunkat arra, hogy szükségünk van rá, ha nem az imaórán?”

Ezúton ajánlom a lapszám teljes elolvasását: letölthető a http://www.mktgy.hu/sites/default/files/fajlok/elogyulekezetek/elogyulekezetek_2e_1sz_1999.pdf
linken.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/05/13 hüvelyk Élő Gyülekezetek, Történelem, Vélemény

 

Címkék: , , , , , , , , , , , ,