“A grófné elvette a pípirust, összegöngyölte, fidibuszformán, s letette a tányérja mellé. A király csak nézte.
– Felség – szólalt meg Chon -, egy kis tokajit.
– Őfelsége, az osztrák császár pincéjéből… – tódította a grófné -; nyugodtan megihatja felséged.
– Ó, a császár pincéjéből… – mondta a király – csak nekem van ilyen borom.
– Én is az ön pincemesterétől szereztem, felség.
– Hogyan! Megszédítette…?
– Nem, ráparancsoltam.
– Helyes a válasz, grófné…”
Vagyis a tokaji bor tényleg híres volt, nem csak anekdota szinten, hanem Dumas is bele foglalta a regényébe, a Joseph Balsamoba. Ráadásul a részletből az is kiderül, hogy az osztrák császár sem vetette meg, tartott belőle a pincéjében. Részben az íze miatt kedvelték, de azt is érdemes megemlíteni, hogy sok hasznos tápanyagot tartalmaznak a jó borok, ami által kis mennyiségben tényleg jó hatású. Nem véletlen, hogy 100 évvel ezelőtt még receptre is írták az orvosok: sőt, az orvosi latin órákon 20 évvel ezelőtt a ragozását is tanították velünk: Vinum Tokajense Passum… (érdekes blogbejegyzés itt – fotóval).
A hétköznapok fogságában 