RSS

regény címkéhez tartozó bejegyzések

Most már muszáj lesz!

robincook

Az “öreg” fiatal kori képe, még fonendoszkóppal a nyakában… stílszerűen

Soha nem olvastam Robin Cookot. Bár megfilmesített regényét, a Kómát természetesen láttam, de elég is volt belőle. Orvosként éppen eleget találkozok a halállal, elmúlással és inkább magam írok róla, mint olvasnám. Mégis felkeltette az érdeklődésemet két momentum:

Édesanyám hívta fel figyelmemet a Magyar Nemzet 2013. augusztus 17-i számában található interjúra. Az író immár 73 éves (elvégre 1940-ben született), riportot készítettek vele. Nem hosszút (nem amolyan “mélyinterjú”), csak néhány rutin kérdést szegeztek neki. (Hasonló riport olvasható itt.) Egy részlet megragadta a figyelmemet:

“Mindig is az volt a célom a regényeimmel, hogy szórakoztatás közben adjak át tudást az olvasóknak az orvoslásról és az élettudományokról. erre azért van esszenciális szükség, mert míg az elmúlt évtizedekben  az orvoslás egyre gyorsuló, exponenciális ütemben fejlődik, addig az emberek orvosi ismeretei jóindulattal is csak állandó sebességgel, lineáris függvényt követve bővülnek. Így a tudomány és a laikusok tudása közötti szakadék folyamatosan szélesedik. Ez azért nagy probléma, mert egy demokráciában, ahol az emberek beleszólhatnak a közügyekbe, például az egészségügyi és a tudománypolitikába is, legalábbis nem szerencsés, ha egy betűt sem értenek az egészből. A felnőtteket viszont nem lehet a gyerekeknél megszokott iskolai keretek között oktatni, így csak a szórakoztatóipar, a mozi és a szórakoztató irodalom marad. És úgy gondolom, hogy a regényeim igenis hatottak az emberek egészségügyi tudatosságára az utóbbi évtizedekben.”—teljesen érthető és bizony teljesen jogos gondolatok. Igaza van.

A másik momentum meg az volt, hogy az Egy tucat esztendőt, az egyik recenzió “magyar, történelmi Robin Cook“-nak nevezi. Megtisztelő.

Ezek után kénytelen leszek elolvasni a Kómát. Már csak azért is, mert Robin Cook azt mondja: “Ha egy bestsellert szeretnél írni, nem szükséges elolvasnod több száz könyvet, mint ahogyan én tettem. Pusztán olvasd el a Kómát, abban minden szükséges trükk és fortély benne van!”—ez azért egy kicsit erős, de kipróbálom. Már kölcsön is kaptam a könyvet, de még időt kell rá keríteni, mert nem érkeztek meg a hosszú téli esték…

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2013/09/13 hüvelyk Emberek, Vélemény

 

Címkék: , , , , , , , , , ,

Fatal error occured…

Benyák Zoltán megdöbbentő meséje az ezredfordulóról...

Benyák Zoltán megdöbbentő meséje az ezredfordulóról…

Vagyis kék halál. Az emberiség kék halála… Ez jutott eszembe, amikor Benyák Zoltán könyvének csúcspontjánál együtt izgultam a “világmegmentő” főszereplővel, a világcsavargó Anton Pallal. (Stílszerűen a könyvet repülőgépen ülve fejeztem be, így az élmény még katarktikusabb volt.)

Az Ars fatalis ugyanis brutális. De ne ijedjen meg senki, nem horror-történetről van szó, az erőszak is csak művészi fokon és a megfelelő helyen (ahova pedig nagyon kellett) üti mellbe az olvasót. A brutális szót itt most a történet magával ragadó voltára és megdöbbentő hatására értem.

Benyák Zoltán már a második kategóriába került be a bejegyzéseim közé: “Történelem” (A háború gyermeke c. könyvével) és “Magyar nyelv és irodalom”. Ez utóbbiba pedig igen vastagon. Évtizedek múlva is emlegetett (általam biztosan) műről van szó. Magasan kiemelkedik mai, ponyvával (…árnyalata) elárasztott könyvpiacunk darabjai között. Újszerű, meseszerű, mégis az emberek érzelmeinek, álmainak valós ábrázolója.

Az üveggolyó az isztambuli bazárban, a krónikus-elmerehabilitációs intézet pincéjében kockázó testvérpár vagy éppen az emlékeket gyűjtő figura a hűtőházban, valahol Szerbiában… nem is sorolom. Olyan karakterek ezek, olyan emberi, de mégis futurisztikus alakok, akik mintha velünk élnének vagy éppen bennünk, a vágyainkat testesítik meg. A pozitív és negatív hősök, vagy éppen ezen figurák motivációjának az utolsó lehetséges percig történő lebegtetése izgalmassá teszi a regényt, sőt, nagyon izgalmassá. Azok pedig, akik a szerző kortársai vagyunk (+-10 év) pontosan értjük azokat az utalásokat, amelyek saját, élő történelmünk főbb momentumaihoz kapcsolódnak.

A könyvet a szerzőnek kijáró igazán nagy tisztelettel ajánlom a kedves olvasó figyelmébe! Nekünk, harmincas, negyvenes, ötveneseknek kötelező olvasmány, alapmű! – Ars fatalis (a moly.hu-n), még akkor is, ha a világnézetét alapvetően nem osztom. Isten nem kockázik! Csak Fekete és Fehér, ebben a mesében.

PS: még valami! Ezt a regényt el tudnám képzelni filmen. Nem lenne könnyű megvalósítani, de magyar lenne és Közép-Európában biztosan sikeres. Igazi művész film kerekedne, a szó pozitív értelmében.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/08/03 hüvelyk Magyar nyelv és irodalom, Olvasónapló

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Tömény történelem…

…kellemesen felhígítva és keverve, nem rázva. Tudjuk, hogy a jó öreg Bond rázva szereti, de a történelem – bármennyire is színes – mégsem egy egyszerű koktél. A téma önmagában megrázó, nem szabad rajta rázni! Még jó, hogy a Historium Kiadó sem rázta, hanem keverte. Méghozzá kellemes koktélt kevert ki 2012. december 8-án Dunaszerdahelyen, a Vermes-villában.

A rendezvény meghívója

A rendezvény meghívója

Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is eljutok a Felvidéknek ebbe a kulturális szempontból igen nyüzsgő fellegvárába (hiszen ott a Historium és a Lilium aurum is). Mígnem egy könyv kiadása nyomán kerültem kapcsolatba Bíró Szabolcs író, kiadó vezetővel. Az ő invitálására vettem részt a HistoryCon 2012 rendezvényen.

Tudom, tudom, tavalyi emlék, hol van már. De mégis jó visszaemlékezni rá. Annál is inkább, mert a helyszín, a gyönyörűen felújított, impozáns villa, kiváló alap a kulturális rendezvényekre. A program pedig sűrű volt és változatos.

Igazán klassz volt megismerkedni a kortárs, magyar történelmiregény-írók jelentős részével. Természetesen nem volt ott mindenki, mert kimaradt pl. Trux Béla vagy Zima Szabolcs, de kezet rázhattam a következőkkel (ami rendkívül nagy megtiszteltetés volt számomra):
Bán Mór, aki a Hunyadi sorozatot írta, írja most is – közben kiderült, hogy a Heves Megyei Hírlap kiadó-igazgatója.
Aztán ott volt a mindig mosolygós és igazi úriember Benkő László,
a csendes, gondolkodó és gondolkodtató Benyák Zoltán.
Bíró Szabolcs örökmozgó és -optimistaként szervezte a rendezvényt.
Fábián Jankával, a roppant kedves, fiatal írónővel egy szekcióban beszélgethettem. Romantikus regényei nagy számban kelnek el és igazán kellemes kikapcsolódást jelentenek, amellett, hogy elkalauzolnak az adott történelmi korba.
Fonyódi Tibor internetes megjelenései alapján számítottam a hozzászólásai szófolyam-mennyiségre.
Kovács László és Nagy Attila helytörténész-íróként vettek részt a rendezvényen.
De ott volt Michael Mansfield vagy másnéven Marcellus Mihály vagy másnéven Mészáros Mihály, aki pannon-római regényeket ír.
Urbánszki László pedig középkori, az egyszerű emberek életét bemutató sztorikkal veszi le az olvasót a lábáról. Ő az, aki csak mesél, mesél…

A csapat:

Balról jobbra: Bán Mór, Nagy Attila, Benkő László, Benyák Zoltán, Urbánszki László, előtte Bíró Szabolcs, majd Marcellus Mihály, Fábián Janka, Muhary Zalán, Fonyódi Tibor

Balról jobbra: Bán Mór, Nagy Attila, Benkő László, Benyák Zoltán, Urbánszki László, előtte Bíró Szabolcs, majd Marcellus Mihály, Fábián Janka, Muhary Zalán, Fonyódi Tibor

A rendezvény egy egész délutánt és esetét felölelt. A hangulatot pedig tovább emelte, hogy vásárolhattunk házi készítésű, faragott szappant, mézet, sajtokat és borokat is. A pódiumbeszélgetések között pedig Bíró Szabolcs énekelt egy barátjával (többek között: LGT – Elfelejtett szó). Ne feledkezzünk meg arról, hogy aki kedvet kapott bármely író bármely könyvéhez, az helyben meg is vásárolhatta. Így azok immár nem elfelejtett szavak, hanem a magyar nyelv történelmének részei.

Állítólag lesz HistoryCon 2013 is. Sok sikert hozzá a szervezőknek és ajánlom minden történelmet, irodalmat kedvelő olvasónak!

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/05/11 hüvelyk Történelem, Vélemény

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Boehmer és Bassange – Balsamo I/7

A királyné nyakéke Jeanne de la Motte-on (Valois)

A királyné nyakéke Jeanne de la Motte-on (Valois)

A királyné nyakéke… vagyis az 1780-as évek nagy, francia ékszerbotránya emlékezetes esemény a világtörténelem porondján. A témával már sokan foglalkoztak: a nagy-nagy amerikai film pár éve készült el (adatok az IMDB-n itt, dvd borítót l. jobb oldalt), de jó 150 évvel megelőzte ezt Alexandre Dumas könyve A királyné nyakéke (itt olvasható a MEK-ben) címmel. Aztán ott van a 2007-ben megjelent dokumentarista könyv A nyakék ügy (Európa Kiadó), vagy a tavaly napvilágot látott, Egerben játszódó regény az Egy tucat esztendő (Historium Kiadó). Ez utóbbi a történet csűrésében-csavarásában azt a név-azonosságot használja ki, hogy a nyakék botrány főszereplője, egy bizonyos Jeanne de la Motte férjét Antoine-Nicholas de la Motte-nak hívták, és az Eger közeli Noszvaj falu kastélyát is egy Antoine de la Motte nevű francia ezredes lakta. Így kerülhettek gyémántok Egerbe… a legenda szerint. Mert többről nincsen szó, legalábbis a történelem könyvekben nem olvastam róla.

Ami viszont meglepett, az az, hogy még a híres irodalmár, Szerb Antal is tollára vette az ügyet. A moly.hu-n az összes kiadás borítója szerepel. Ott olvasható róla néhány információ: ide kattintva – Szerb Antal: A királyné nyaklánca. Ráadásul újabban kiadták (Magvető) és kapható a Librinél (itt rendelhető).

A Joseph Balsamo c. kétkötetes Dumas regény pedig csak bemelegítése a nyakékes témának. De az előkészítés megtörténik, mert az író már foglalkozik a két ékszerésszel, akik elkészítik majd a híres-hírhedt nyakéket:
“- Boehmer és Bassange urak holnap egy pár soros levelemre kétszáztízezer frank értékű ékszert adnak át önnek, melyet holnapután visszavásárolnak kétszázezerért. Ily módon meglesz a kártalanítása.” —ravasz ez a Dumas.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/02/03 hüvelyk Olvasónapló, Történelem

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Gilbert-kór – Balsamo I/6

A Gilbert-kór nagy bajt nem okoz, de egyvalamire nagyon jó volt 20-30 évvel ezelőtt, méghozzá arra, hogy az ember megússza a katonaságot. Ha sietett a sorozó bizottságban a doktor, és ha a Gilbert-kóros újonc vagy regruta szépen koplalt a vizsgálat előtt, akkor besárgult a szeme és a bizottság további vizsgálatokra küldte, ami azt jelentette, hogy a magyar néphadsereg – amiben egyébként is volt bőven sorkatona – nem tartott igényt a szolgálataira. A jelölt megúszta a besorozást, megúszta az újonckodást, kopaszkodást, regrutaságot. Később, amikor már mindenki kibúvót keresett – papírja volt róla… -, akkor már komolyabban vették és egy kis funkcionális enzimzavarral nem szerelték le az illetőt.

De miért, írok most róla? Azért, mert Alexandre Dumas nagyméretű, kissé unalmas… na jó, így ezer oldal után már nagyon unalmas regényének (Joseph Balsamo) egyik főszereplője (nem is nagyon derül ki, hogy ki a főszereplő, lehet, hogy majd csak a végén) Gilbert. Ő Taverney báró egyik szolgálója volt vidéken, de követte a családot Párizsba és Versailles-ba, ahol ezek a vidéki emberek éppen fölfelé avanzsáltak Mária-Antónia trónörökösné jóvoltából. Ráadásul ez a Gilbert állandóan Andrée kisasszony után kuncsorgott, így a Dumas-i Gilbert kórját inkább szerelemféltésnek, féltékenységnek nevezhetnénk.

Sárga sclera - de ennyire azért ritkán

Sárga sclera – de ennyire azért ritkán

A valódi Gilbert-kór viszont mindössze egy enzimhiba, vagyis inkább egy enzim alulműködése, mennyiségi hiba. Mivel valódi egészségkárosodást nem okoz, ezért nem is igazán helyes kórnak nevezni a tünetegyüttest, hanem inkább variációnak, különleges állapotnak.

Mivel kimerítően ír róla a házipatika.hu és természetesen a wikipedia is, ezért itt most nem részletezem. De annyit hadd tegyek hozzá: ha valaki nagyon sok sütőtököt és/vagy sárgarépát eszik, akkor a béta-karotin felhalmozódása sárgás bőrszínt produkálhat, nem azonos a Gilbert-tel, mert míg a Gilbert-ben érintett a szem fehéjre része, répa-kórban ez nem igaz.

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Belleville randevú – Balsamo I/5

“A fiatalember szíve nagyot dobbant, ha csak rá gondolt is, hogy Párizsban lesz, és nem is nagyon leplezte izgalmát, amikor a vanves-i dombról megpillantotta a Sainte-Genevieve-et, az Invalidusok kupoláját, a Miasszonyunk templomát és a házaknak azt a végtelen óceánját, amelynek kóbor hullámai úgy csapkodják a Montmartre, Belleville és Ménilmontant magaslatát, mintha jönne a dagály.”
—a Montmartre még néhány festményről, régebbről ismerős volt számomra, de a Belleville nevet korábban mindössze egy rajzfilmben láttam, aminek címe: Belleville randevú (http://www.imdb.com/title/tt0286244/). Ráadásul ez a Belleville nem is az a Belleville. Hogy is van ez akkor?

Champion és Bruno

Champion és Bruno a Bellville randevú c. filmben

A Belleville randevú c. filmben a bringás srác, aki indul a nagy… nagy kerékpárversenyen, maffiózók kezébe kerül… s anélkül, hogy elárulnám a történetet, utalok arra, hogy az Egyesült államok egyik Belleville nevű helyére kerül. Ilyen nevű városka vagy városrész egyébként van Illinois, New Jersey, Michigan, Wisconsin nevű államokban is. Innen a film címe.

Úgyhogy a biciklis rajzfilm Bellville-je Amerikában van, a Joseph Balsamóban Dumas által emlegetett Belleville viszont Párizsban.

Egy biztos, a Dumas regényt nem ajánlom olvasásra (csak Dumas fanoknak), de a Belleville randevú c. rajzfilmet mindenkinek javaslom egyszeri megnézésre. Felhívom a figyelmet, hogy a fenti kép alapján bárki azt gondolhatja, hogy ez egy gyerekfilm. Nem az. Felnőtteknek készült, komolyan elgondolkodtató. Egy kicsit szürrealista is, de többet nem árulok el!

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/01/27 hüvelyk Filmnézőnapló, Olvasónapló, Történelem

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

Az éneklő farkasok és a dinnye – Balsamo I/4

“…A maga portáján a király az úr, ez igaz; de odahaza én parancsolok; s vajon ki tilthatja meg, hogy ma este ezt nem mondjam a kocsisomnak: ‘Chanteloup-ba!’, ahelyett hogy azt mondanám: ‘Versailles-ba!'”? —mondja Grammont hercegné.

A nagyon finom kantalup dinnye

A nagyon finom kantalup dinnye

De vajon hol lehet ez a Chanteloup, vagyis amiről a sárgadinnyét elnevezték? Vagyis a kantalup dinnye, a meloni cantalupi?

Valójában az eredete nem francia, hanem olasz. Nem a francia városról nevezték el a sárgadinnye ezen speciális fajtáját, ami 2011-ben súlyos listeria járvány okozott az Egyesült Államokban (írtam róla itt), hanem egy olasz kisvárosról. Ráadásul több ilyen elnevezésű hely is van. A név eredetére pedig egyes források aztmondják, hogy a cantare (énekelni) és lupo-lupus (farkas) szóból ered. De mások ezt vitatják.

“Cantalupo” (“song of the wolf” or “howl of the wolf” or literally “singing wolf”) and it seems that these place names are due to an elevated presence of wolves at the time of their naming (probably because wolves could be heard howling, but this etymology is actually disputed nowadays)

Amikor beleharapunk a sárgadinnyébe (majd nyáron, mert most még nagyon drága), akkor jusson eszünkbe a farkas, az éneklés, Alexandre Dumas és persze a Listeria monocytogenes.

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , ,

Alexandre Dumas és a celebek – Balsamo I/3

A XVIII. században a kíváncsi, pletykákra, méghozzá sztár-pletykákra éhes nép éppen úgy rajongott, vagy utált embereket, mint ma. Ezek az emberek voltak az akkori celebek. Persze aztán ezek a hírességek a hírükkel, politikai hatalmukkal visszaéltek és aztán jött a Francia Forradalom (1789-ben), majd a Francia Köztársaság (1792-ben). A celebek így megváltoztatták a világot és Európát. Ezért veszélyes emberek. Amíg talán nevetünk rajtuk (és nem lesznek oly csodálat tárgya, akik megzavarják az emberek fejét), addig rendben van, de ha egyszer a nép, az istenadta nép megmozdul, nagy vihar kerekedik. Örök tanulság, hogy az imádatra, csodálatra egyedül Isten méltó, aki kezében tart mindenkit és mindent. Ne a celebekben bízzunk, hiszen azok is csak olyanok, mint Madame Dubarry:

XV. Lajos, a nem olyan fényes, mint XIV. Lajos

XV. Lajos, a nem olyan fényes, mint XIV. Lajos

“Míg a grófnénál folyt a készülődés, a bemutatásnak híre futott a városban. Ha mégoly dolog­ta­lan is a párizsi nép, ha mégoly közönyösnek látszik is, nincsen nála pletykásabb a föld kere­kén. Az udvar hírességeit és cselszövényeiket senki sem ismerte olyan jól a tizen­nyolcadik században, mint az utca bámész népe, holott be sem bocsátották a paloták ünnepségeire, s legföljebb csak a hintóajtók kacskaringós cirádáit vagy éjszakában loholó lakájok sejtelmes libériáit láthatta. Akkoriban nem volt szokatlan, ha valamelyik udvari nagyságot Párizs-szerte ismerték; a magyarázat egyszerű: a színházban, a sétányokon az udvar játszotta a főszerepet. És Richelieu úr, az olasz színkörben álló székén, vagy Dubarryné, fényes, fejedelmi fogatán, ugyanúgy alakították szerepüket a nagyközönség előtt, mint akármelyik közkedvelt színész vagy színésznő manapság.
Az emberek sokkal nagyobb érdeklődést tanúsítanak az ismert arcok iránt. Egész Párizs ismerte Dubarrynét, aki a gazdag, fiatal és szép nők szenvedélyével mutogatta magát szín­házban, sétautakon, boltokban. No meg aztán ismerték a képmásait, a torzképeit, és ismerték Zamore-t. Ennélfogva, a bemutatás bonyodalmai legalább annyira foglalkoztatták Párizs népét, mint magát az udvart. Eznap megint összecsődült a sokaság a Királyi Palota terén, ámde – már megbocsásson érte a filozófia – nem a Régence Kávéházban sakkozgató Rousseau úrra voltak kíváncsiak, hanem a király kegyencnőjét kívánták látni csodahintóján és csoda­ruhájában, amelyről már széltében-hosszában beszéltek. „Egy vagyonba kerülünk Francia­or­szágnak”, mondta volt találóan Dubarry, és mi sem természetesebb, mint hogy Franciaország, amelyet Párizs képviselt, gyönyörködni akart a színjátékban, melyet oly drágán fizetett meg.” —bizony a politikai színjáték és egyes vezetők rongyrázása ma is igen sokba kerül a népnek.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/01/19 hüvelyk Olvasónapló, Történelem

 

Címkék: , , , , , , , ,

XV. Lajos is tokajit ivott – Balsamo I/2

tokaji

A 3 puttonyos, ami “még” iható, mert a több puttonyos ízvilága már nagyon tömény

“A grófné elvette a pípirust, összegöngyölte, fidibuszformán, s letette a tányérja mellé. A király csak nézte.
– Felség – szólalt meg Chon -, egy kis tokajit.
– Őfelsége, az osztrák császár pincéjéből… – tódította a grófné -; nyugodtan megihatja felséged.
– Ó, a császár pincéjéből… – mondta a király – csak nekem van ilyen borom.
– Én is az ön pincemesterétől szereztem, felség.
– Hogyan! Megszédítette…?
– Nem, ráparancsoltam.
– Helyes a válasz, grófné…”

Vagyis a tokaji bor tényleg híres volt, nem csak anekdota szinten, hanem Dumas is bele foglalta a regényébe, a Joseph Balsamoba. Ráadásul a részletből az is kiderül, hogy az osztrák császár sem vetette meg, tartott belőle a pincéjében. Részben az íze miatt kedvelték, de azt is érdemes megemlíteni, hogy sok hasznos tápanyagot tartalmaznak a jó borok, ami által kis mennyiségben tényleg jó hatású. Nem véletlen, hogy 100 évvel ezelőtt még receptre is írták az orvosok: sőt, az orvosi latin órákon 20 évvel ezelőtt a ragozását is tanították velünk: Vinum Tokajense Passum… (érdekes blogbejegyzés itt – fotóval).

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/01/17 hüvelyk Olvasónapló, Történelem

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , ,

Hutteriták, avagy habánok egy regényben

Kolóniákban élnek, de nem ilyan szigorúan, mint az amishok

Kolóniákban élnek, de nem olyan szigorúan, mint az amishok

A habánokról vagyis a hutteritákról már több bejegyzésben írtam: bemutattam a szlovákiai habán házakat fotókon (Habansky), emlegettem kerámiáikat az egri céhemlékekről szóló írásomban, sőt, a történetüket kimerítően taglaló Katona Imre könyvet is javasoltam elolvasásra (Haushaben…). Sőt, a szesztilalommal kapcsolatosan is eszembe jutottak annak idején (Szesztilalom és az evangéliumi keresztények).

(Amiért most újra elővettem a kérdést, az azért van, mert egy nagyon színvonalasnak ígérkező filmsorozatot mutatnak be a televízióban. A National Geographic Chanel a műsorára tűzte Hutteriták – élet egy vallási kolóniában címmel azt a dokumentum sorozatot, amiben a ma élő habánok (hutteriták) életét tekinthetjük meg.)

UPDATE: Az első adásban a NaGeoTV, szomorú, de nem egy korrekt vallási közösségnek állítja be a kolóniát, hanem furcsa társaságnak. Holott a hutteriták nagy része hitéhez hűségesen és szelíden él. A filmben hitükről alig van szó, a Szentírásról való tanításukat nem emlegetik. Ezért sokkal inkább ajánlom Colin Low filmjét 1964-ből (klikkelhető link), ami fekete fehér, nem olyan pörgős, de közelebb áll a valósághoz (és persze angol nyelvű).

Egy regény a habánokról... vagyis hutteritákról...

Könyv a habánok szereplésével (XVIII. század)

Hasonló képpen: kihasználva az alkalmat, felhívom a figyelmet arra, hogy bár a történelemkönyvek foglalkoznak a habánokkal vagyis hutteritákkal, ismereteim szerint mindössze egyetlen történelmi regényben szerepelnek, ráadásul a cselekmény fontos szereplőiként. Muhary Zalán: Egy tucat esztendő c. regényét ajánlottam már egy bejegyzésben (Amputáció vs. amputáció), most azt emelném ki, hogy a történetben – bár titokzatos csoportnak tűnnek – belelátunk a habánok életébe, méghozzá az egri habánok életébe, akik felől a történészek vitatkoznak, hogy a városban valóban éltek-e (kritika a Könyvmolyz-on).

A könyv videó-ajánlója itt: Egy tucat esztendő – tréler.

A könyvből egyébként kiderül, hogy akkoriban a habánok, illetve a hozzájuk hasonló csoportok jelentették az evangéliumi keresztyéneket, vagyis a nagy, történelmi egyházaktól függetlenül, sokszor elszeparálva, sokszor üldözötten, szektásoknak tartva élték meg hitüket.

A fenti YouTube link:

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/01/14 hüvelyk Olvasónapló, Történelem, Vélemény

 

Címkék: , , , , , , ,