RSS

augusztus 2012 havi bejegyzések

Aszalógép

Bal oldalt aszalt szilva papírzacskóban

Érdemes beszerezni annak, aki a szezonban olcsón gyümölcshöz jut. Természetesen az áruházak polcain is vannak aszalt gyümölcsök, bármikor megvásárolhatók, de meglehetősen drágák. Macerás otthon dolgozni velük, de megéri, saját aszalt gyümölcsöt ehetünk a télen.

Ezek a gépek nem túl drágák, kb. 10 ezer forintba kerülnek (lásd az árukeresőn). A lényege pedig az, hogy nem fogyasztanak sok villanyáramot. Ami azért fontos, mert bizony 12-24-órát is folyamatosan működniük kell, amikorra a belehelyezett gyümölcsszeletek kiszikkadnak. Igen egyszerű szerkezetek, nincs rajta minek elromlani.

A képen éppen csak két tálca van betéve, de öt tálca a maximum. Annyival is remekül működik.

Mi főképpen szilvát teszünk bele, de van, hogy almát is. Az alma aszalására egyébként gazdaságosabb a napfény. Karikákra vágva, spárgára fűzve és a teraszra vagy erkélyre felakasztva maguktól… illetve a nap sugaraitól ugyanolyan jól megaszalódnak.

Az aszalt gyümölcs tárolására kiválóan alkalmasak a kiürült kristálycukros papírzacskók. Ebbe tömjük bele, aztán irány a kamra polca. Ott pihennek a finomságok a hideg beálltáig. Még a gyerekek is élvezik, ha besegíthetnek a munkába. Egy kis közös ektiviti a családnak.

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/08/27 hüvelyk Vélemény

 

Címkék: , , , , ,

Pénzimádás egykor és ma

Az egykori tőzsdepalota

“Az egész ország táncolt a tőzsde körül, volt pénz bőven, az ingatlanok, villák, kastélyok és családi házak egyik kézből a másikba röpködtek, a nők ragyogóan öltözködtek, a környékbeli hegyeken úgy nőttek a villák, parkok és garázsok ki a földből, mintha aranyeső hullott volna az emberek markába. […] …importáltak berber datolyát, jaffai narancsot, francia selymet, bálákban angol posztót, mázsaszámra drágaköveket és egész vonatok hozták be az országba a külföldi autókat.
A jólétnek és az anyagokban dúskáló bőségnek fáradságába került volna, hogy odafigyeljen a parlamentre, amelyik a tőzsde tőszomszédságából időnként el-elzúgta a maga figyelmeztetését. […]
Hogy is lehetett volna ilyen pénzügyi árvíz idején a rendeltetés és magasabbrendűség politikáját űzni, amikor a kormány nem látszott ki a folyó ügyek hullámveréséből se és mikor maguk, a korrumpáló szellemtől érintetlenebb képviselők is nap mint nap rohamra indultak ellene s kezükben az ostor a hivatali korrupciót verdeste legjobban. Védekezésekkel, vizsgálatokkal, vádakkal és panamákkal rakták meg a politika napi uszályait. […]”

A tőzsdepalota egykori fényképfelvétele

“Az uralkodó planéták közül rögtön a pénzt kellett volna elsőnek kiragadni, mert körötte zajlottak le a legizgalmasabb drámák. Kizárólag e kis korszak vívódásait figyelve, be lehet ugyan számolni arról, hogy voltak a pénznél értékállóbb illúzióink is, de egyik se beszélt olyan érthető nyelven, mint a pénz. […]
Általában lent a mélyben olyan példátlan pénzéhség jelentkezik, mintha egyenesen összeszedték volna a legalsó rétegekben a pénzt és eldugták volna a szegény emberek elől. […] Olyan szégyenletesen alacsony fokra hull alá az emberi munka értékelése, hogy senki se tud megélni egyfajta foglalkozásból, hanem szórakozás helyett, alvási idő alatt is új megbízásokat vállal, mert csak így tud hozzájutni ahhoz a szánalmas összeghez, amelyikből jut egy pohár sörre, virágcsokorra, vagy külföldi társasutazásra. Pénzüres tér képződik a munkás- és tisztviselőrétegekben, ez a fojtogató hiány szétlöki a családi kereteket, elrothasztja a lányok erkölcseit, agyafúrttá teszi a fiatal férfiakat, morog és rombol fölfelé, durvaságot visz be a szerelembe és tátongó szakadékot ás a pénzes és pénztelen emberek közé. Valószínű, hogy ez a kártevés bekövetkezett a múltban és bekövetkezik mindig, ahányszor csak pénzszűke lesz. De ebben a korban a pénzhiány majdnem halálát jelentette a morális fogalmaknak, mert a megszorult ember azonnal lemérte a maga dühe és szerencsétlensége mellett a jómódúak igéit is és nyíltan hirdette, hogy minden csak hazugság, a fő a dohány. […]
A pénz és az etikai fogalmak közt sokan keresték a harmóniát. Pártok, cikkek, aszkéták és képviselők tépdesték azt az aranyból szőtt pókhálót, amelyik ráereszkedett a társadalomra, mint a köd. Világosan meg lehetett állapítani, hogy a tiszta hang, amelyik a pénz bűbáját szét akarta verni, visszhang nélkül halt el, mert már a visszhang is át volt itatva az anyagias felfogással. Az olvasók azt mondták, hogy helyesen beszél az illető, mikor vizet prédikál, de azért valamennyien borivásra törekedtek és szentül hitték, hogy a cikkíró vagy purifikátor se cselekszik mást. Felemás világ keletkezett, másról szavaltak a fórumon és mást cselekedtek a valóságban. Komolyan megrökönyödtek, ha egy-egy közéleti harcosról halála után kiderült, hogy koldusszegény volt. Mert ebben az időben az emberek már úgy gondolkoztak, hogy a szegénység hirdetése is egyike a legjövedelmezőbb foglalkozásoknak.”
—ma is nagyon hasonlóan gondolkodnak az emberek… sajnos.

(A fenti részlet, mint az előző néhány bejegyzés idézetei is, Papp Jenő: A mai Magyarország erkölcsrajza c. 1934-ben megjelent könyvből származnak.)

 
1 hozzászólás

Szerző: be 2012/08/25 hüvelyk Olvasónapló, Történelem

 

Címkék: , , , , , , , , ,

Reprezentatív kiadvány a kórházról

A kórháztörténeti füzet fedőlapja

Ismét kezembe került N. Lutter Katalin kiadványa. Néhány évvel ezelőtt kaptam tőle (talán 2007-ben), dedikált példány!
Akkor még Szakács Ferenc főorvos volt a kórház igazgatója, szám szerint a hetedik, amióta itt dolgozok a kórházban – ha jól számolom -, de talán az egyik legrátermettebb. Igazi menedzser szemlélete volt, kórházhigiénikus-infektológusként, jól együtt tudtam vele működni. Ez a “cirkusz” (2008) előtt volt, és még fordítottunk is együtt egy könyvet angolból, ami az osteoporosisról szólt, de a címére nem emlékszem.
Szóval, ő segítette Lutter Katalint a rövid tanulmány elkészítésében, aki akkor a kórház Minőségügyi osztályán dolgozott és jól rálátott a kórházunk működésére. De jól megismerte a kórház történetét is, ezért volt a legkompetensebb személy a kórház történetének összefoglalására.
Hiánypótló mű ez, mert utoljára a kórházról még Ringelhann Béla és Soós Imre írt az 1960-as kórházi évkönyvbe hosszabb összefoglalót, ami igen részletes, de képekkel alig illusztrált.
Ezért azt javaslom, akit érdekel az egri Markhot Ferenc Kórház története és egy igen szép, jól illusztrált kiadványt szeretne róla, az keresse Lutter Katalin munkáját, talán még fellelhető néhány példány valahol…

Részlet a szerző előszavából:

“Egerben két rendi kórház működött a háború előtt. Ezeket az 1950-es államosításkor egy igazgatás alá helyezték, így a mai kórház a két korábbi rendi kórház jogutódja. Az egyik (Irgalmasrendi) jogelőd kórházat 280 esztendővel ezelőtt alapították, így ez adta az indíttatást a jelen összefoglaló elkészítésére.

A jogelőd kórházak, valamint az időközben “közkórházzá lett” Török fürdő története az évszázadok mélyébe nyúlik, a kutató számára sok szépséget rejtegetnek még e témában a levéltárak. Napjainkig több írás foglalkozott ár e kórházak történetével. Némelyikük épp hogy csak érintette a kórház (illetve a jogelődök) életének egy-egy pontját, mások egy-egy területet részletekbe menően dolgoztak fel.
A jelen összefoglaló célja az, hogy ezer esztendő mélységébe nyúlva, a látszólag külön szálon futó eseményeket egymás mellett mutassa be, sejtetni engedve ezáltal ezek egymásra gyakorolt hatásán is. A kronológiai táblázat az egyes eseményekről csak néhány szóban tud megemlékezni, s a terjedelmi kötöttségek miatt ezt is csak a jelentősebbnek ítélt eseményekre vonatkozóan teszi meg. És mi számított “jelentősnek”? Természetesen az egészségügyi, szociális vonatkozású események, valamint – az orvosegyetem miatt – az oktatással kapcsolatos történések. A szubjektivitás sajnos e tekintetben se zárható ki, hiszen az események sokasága miatt e témák tekintetében is bizony szelektálni kellett. A tisztelt Olvasó azonban utána tud nézni a számára érdekes eseményeknek a hivatkozott irodalmakban, vagy akár saját kutatás végzésére is inspirálhatja ez a rövidke összefoglaló. Reméljük! S akkor a belátható jövőben egy az eddigi ismertetőket, kutatásokat sokszorosan túlszárnyaló olyan kötet jelenhet meg e különleges múlttal rendelkező intézményről, amely esetleg kiigazítja, és messze túlszárnyalja az eddig megjelent kutatási eredményeket – beleértve a jelen munkát is.
A kiadvány szerzője nem szakember a történelmi korok faggatásában, csupán megszállott lokálpatrióta autodidaktaként vetemedett arra, hogy egy csokorba kösse az e kórházról megszerzett ismereteit. Gyönyörűségét lelte abban, hogy olyan adatokat rendezzen egymás mellé, amelyek így esetleg új kérdéseket vethetnek fel. Az adatok egy része sokaknak talán kevéssé, vagy néhány Olvasó számára talán egyáltalán nem ismert. Reméli a szerző, hogy az itt leírtakat a kórház dolgozói is hasznosítani tudják, amikor néhány szóval a múltunkat is megemlítik például egy-egy tudományos konferencián; – öregbítve Eger és a kórház hírnevét. Ugyanakkor tisztában van azzal is, hogy minden jó szándéka ellenére – horribile dictu – ez a munka se lesz hiánytalan és hibátlan, ezért minden segítő kritikát örömmel fogad…”

 

Címkék: , , ,

Mennyire fontosak az egri bringások?

Dobó és az olimpiai ötkarika

Dobó István igazi hős volt. Egész Európát megvédte a törökök mindent elsöprő támadásától. Kitartott. Ez a legfontosabb. A sportolóknál is elengedhetetlen a kitartás. Legyen az olimpikon vagy éppen egyszerű hegyibringás.

A magyar olimpiai sikerek megmozgatták az országot. Nagyon sokan örültünk együtt az érmeknek vagy éppen izgultuk végig a kézimeccset.

Közismert, hogy Dobó szobra is osztozott az örömben az egri főtéren, ahogy a mellékelt fotó mutatja.

De arra nem számítottam, amit a minap láttam (gyorsan le is fotóztam), hogy a hős egri várvédő nemcsak a hős olimpikonok, hanem az egyszerű, mezei bringások mellé is állt. Azok mellé, akik a népkerti kritálon emelgettük a gépet.

Íme a fotó, közben pedig szinte hallom a hangját:
“Mikor lesz végre épkézláb bicikliút-hááálóóózat Egerben?”

Dobó szobra és a Critical Mass-t jelképező bringaemelés Egerben

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/08/22 hüvelyk Vélemény

 

Címkék: , , , , , , , ,

Politika Papp Jenő szerint

“Akik ma még a politikát, mint művészetet, nagyra tartják, azok nemcsak tartózkodnak tőle, hanem meg is vetik, mert a politika ezekben az időkben prostituálta önmagát és feladta ragyogó önállóságát. Legnagyobbrészt olyan emberek lepték el, akik meg akartak gazdagodni, lehetőleg a legkisebb veszély és a leghangosabb ünneplés mellett. A kiemelkedő és tiszta politikusokról majd megemlékezik a történelem. De róluk is el kell mondani itt, hogy nem bírtak a közlegényekkel, akik mégis csak a túlnyomó többséget alkották s az ő ízlésük és szemléletük nyomta rá bélyegét erre a kis korszakra is. Ezek a szellemi közlegények mélyen megzavart környezetből és egy feldúlt társadalomból érkeztek a törvényhozás termébe, telve apró sérelmekkel, lecsúszott rokonsággal, fenyegető családi jövővel és olyan étvággyal, amelyet a parlament márványoszlopai s a nyilvános szereplés dicsőséges kálváriája egyáltalán nem tudtak kielégíteni. Nem voltak meghatva, hogy képviselők lehetnek és politikát csinálhatnak.” (Papp Jenő: A mai Magyarország erkölcsrajza c. könyvéből – 1934)

—vannak jó és rossz politikusok. Vannak hazafiak és vannak nyerészkedők. Mindig is voltak ilyenek és olyanok is. A kérdés csak az arányuk a Tisztelt Házban! A két háború között a fenti írás alapján nem volt túl fényes a helyzet.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/08/20 hüvelyk Olvasónapló, Történelem

 

Címkék: , , , , , , , ,

A végére levett a lábamról…

Benyák Zoltán könyve

… pedig a II. Világháborúval mindig hadilábon álltam. Talán a középiskolában rontottam el, amikor negyedikben már az orvosegyetemre készülés miatt hivatalból be kellett borulni a biológiába és fizikába. Akkor nem fűlött a fogam a történelemhez, pedig ippeg akkor vettük a híres, hírhedt csatákat. Az akkori számítógépes, háborús játékok sem hatottak meg. Sőt, azóta is kerülöm a témát, hiába pillantott rá Stirlic az órájára.

Volt azonban egy kivétel, az egyetlen és utolsó könyv, amit erről az időszakról olvastam: A diadalív árnyékában Remarquetól. Írtam róla ebben a bejegyzésben (“… A másik könyve pedig: A diadalív árnyékában. Ez az ami elgondolkodtatott. …”).

Benyák Zoltán most olvasott könyve (A háború gyermeke) felidézte bennem Remarqueot, de örültem, hogy Otto Rahn konyakos leheletén kívül nem vedelnek annyit benne (tényleg, Calvadost azóta sem ittam, de nem is baj). Hanussen teájától pedig nem lehet berúgni.

A szerző nem mozgat tömegeket – személy szerint örülök, hogy nincsenek csatajelenetek -, a kevés kulcsszereplő kézben és észben tartható. Nem fut szét, aztán össze az események szála, a történet jól és pontosan követhető, bár kicsit gyorsan történnek a dolgok. Amiből van benne: egy szemhunyásnyi rejtély, egy lélegzetvételnyi nácizmus, egy sóhajtásnyi filozófia, egy szívdobbanásnyi orvostudomány, egy döbbenetnyi háború, egy csipetnyi történelem és két estényi kaland. S bár egy szemernyit sem érdekel jobban a II. Világháború, a könyvet mégis igen jó szívvel ajánlom bárkinek. Nem fog csalódni benne: a két estényi kaland mellett, ami fontosabb, a könyv üzenete garantáltan eljut az olvasóhoz. Egy slukk az emberiség nagy kérdéseiről kikapcsolódásképpen. Közben pedig lejön, hogy a szerző komolyan elgondolkodott az emberiség jövőjéről a történelem fényében. Gondolkodjon el a kedves olvasó is, miután elolvasta A háború gyermekét! De Remarqueot se hagyjuk ki, mert az meg alapmű!

Kapható egyébként pl. itt. Az enyémet nem adom, abba már beleütöttem az ekszlibriszt.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/08/18 hüvelyk Olvasónapló, Történelem

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

Mit ér a lillafüredi Palotaszálló…

A lillafüredi szálló ma

“Mit ér a lillafüredi Palotaszálló Mátyás korabeli gobelinje, faragott bükkfa-trónusa annak a középosztálynak, amelyiknek kifaragták, amikor ez a középosztály sátrak alá szalad üdülni a Pokol-csárdához és örül, hogy a felvizezett pénz hullámaiból megmentette rongyos életét. Hol az a villanyáram, amelyik a tömegeket fölmelegítené, amikor azt hallják, hogy elengedhetetlen a kilenc minisztérium, a háromszáz bank, a rengeteg külföldi követség, a sok hitbizomány, az óriási állami és községi adminisztráció és deficites közüzem. Hogy lehet az, kérdi az összeroppanó adófizető, hogy közérdeknek lehet minősíteni elspekulált nagymalmok megmentését, s az anyagi felelősséget azok a milliók viseljék, akik soha nem spekuláltak liszttel és a búzával, s nem azok, akik ezt tényleg megcsinálták. Melyik az az ideál, amelyik megköveteli, hogy az államhatalom a végsőkig kompromittálja magát az aránytalanul megnövekedett jövedelmek megvédése körül. […] Egy új Duna-híd megépítésére tíz esztendő sem elég, mert gigászi ügykezelést kíván. A városházán kénytelenek Tudakozó és Tájékoztató Irodát felállítani, mert a felek és az akták eltévednek a közigazgatási roppant labirintusban. […] Az állam mindenhatóságát abban látták, hogy a kormány beleszólhasson mindenbe és főleg adót szedhessen még a kulcslyuk után is, mert a reprezentatív állami élet rengetegbe került. Az öncélúságot félreértették és úgy értelmezték, hogy minden anyagi és erkölcsi hatalmat a kormány kezébe kell összpontosítani. A nagytőke gyönyörrel nézte és támogatta ezt az erőfeszítést a központosítás felé, mert így sokkal könnyebb dolga volt, a törvények és a végrehajtó hatalom képviselőjével a magasból bánt el, érdekei szolgálatába állította és a jámbor közönséggel tetszése szerint bánhatott el. A központi hatalom erőfeszítése tehát a köz szempontjából céltalanná vált, betegesen keménybőrű és irgalmatlanul felpuffadt ügyes vállalkozók és kapacitások érdekeit mozdította előre, anélkül, hogy megközelítette volna álmai álmát, a mindenhatóságot.”
—ismét Papp Jenő könyvéből idéztem egy részt, ami a két világháború között íródott és az 1919-1934 közötti időszakot értékeli, elemzi. Vannak benne vonások, amelyek mintha a mai korról szólnának. Közhely már, hogy a történelem ismétli önmagát. De valóban vannak olyan dolgok, amelyek az emberiség történelmének bármely korszakában megtörténhetnek és ismétlődhetnek.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/08/17 hüvelyk Olvasónapló, Történelem

 

Címkék: , , , , ,