Anatómia – divat – Kongó

Ki is ez az ember? Kapronczay Károly – a híres orvostörténész – elég szűkszavúan emlékezik meg Magyar orvoséletrajzi lexikonában Thanhoffer Lajosról. Még jó, hogy az Interneten vannak bővebb tájékoztatást nyújtó oldalak (pl. ez, kiváló életrajzi leírás Fodor János tollából).

Ahogy korábban már megemlékeztem összehasonlító anatómia tankönyvéről az Anatómia jegyzet c. bejegyzésben, ez az orvos igen kiválóan ismerte az emberi testet. Részben bonctani kutatásai alapján makro szinten, részben pedig a mikroszkóp felfedezését követően szövettani szinten is. Látóköre nagyon széles, hiszen a szűken vett orvostudományi kutatások mellett, remekül értett a mikroszkópok szerkezetéhez is, könyve rendkívül részletgazdag.

Valamint foglalkozott a divattal is. No, nem a napi divatot követte vagy diktálta, hanem könyvet írt Anatómia és divat címmel, amiben a ruházat kérdéseit feszegeti az anatómus szemével. A könyv rendkívül látványos, fényképekkel, rajzokkal mutatja be a különböző viseleteket testtájak szerint (láb, derék – kitér a fűző viselésére is -, fej, nyak, karok). Képein afrikai népek, magyar parasztok, urak szerepelnek. Látókörét nyilván szélesítette utazása is, hosszabb időt töltött Afrikában, ami alapján útleírását közreadta. De erről bővebben egy következő bejegyzésben (Kongó).

Most viszont következzék egy részlet a “divatos” könyv előszavából:

“Már anatómiai ismereteim serkedő korában megérlelődött bennem az a meggyőződés, hogy a ruházat – az emberi nem ezen egyik legfontosabb testvédője és testcsinosítója, vagy sokszor testtorzítója is – sok esetben nem felel meg az emberi nem erkölcsi mivoltának, sem az egészségtan kívánalmainak, még kevésbé pedig a test szépsége fokozásának; azért már régóta tépelődtem, miképen lehetne e tekintetben embertársaimat jó útra terelni. A suszterinasok fogásához, hogy az utczaseprő uszályokat, a miket jó magyarosan “slepp”-nek szoktak nevezni, letapossa, vagy ollóval levagdossa, mondom, ilyen durva, de radikális műtéthez sem ízlésem, sem nevelésem nem indított. Társaságban, ha azt mondtam valamely darázsderékú hölgynek, vagy az öreg Rózsi néninek, vagy épen a mamának: “Ugyan miért fűzi magát annyira a kisasszony”, vagy: “hogyan engedheti meg a mama az ilyen erős fűzést!” no akkor abba a házba sohasem kellett volna többé betennem a lábamat. A kisasszony az ilyen naív kérdésre rendesen így felel: “Hiszen én nem is fűzöm magamat, az én testem és fűzőm közé még a kezemet is bedughatom, én ilyen szép karcsú vagyok”. És e tekintetben igaza is van, mert már annyira összeszorult a dereka a hosszas torturára, annyira karcsú lett, s nem is ezért fűzi már magát, hanem azért, mert hozzászokott; sőt életszükségévé vált, mert hát- és hasizmai működésüket e kínzás következtében annyira elvesztették, hogy testének már nem annyira szorítóra, mint inkább tartóra van szüksége. Ha pedig a mamát kérdeznők meg, no akkor gyűlne meg csak igazán a bajunk! Ezt harsogná felénk: “Suszter, maradj a mesterségednél, mi ahhoz jobban értünk”; vagy: “Az úrnak mi köze a női toilette dolgához?”

Hát igen, minden korban volt butaság. Épp tegnap láttam egy hirdetést az utcán: smink tetoválás. Képesek nők kiszedetni a szemöldöküket és a helyébe tetováltatnak egyet. 100 év múlva meg ezen fogunk úgy mosolyogni, mint most a fűzőn.