RSS

anatómia címkéhez tartozó bejegyzések

Ramón-i-kajál?

Ramón y Cajal (1852-1934) a természettudós és gondolkodó

Ramón y Cajal (1852-1934) a természettudós és gondolkodó

Santiago Ramón y Cajal nevét helyesen kahalnak kell kiejteni. Ki volt ez a figura? A magyar wiki is ír róla, de ennél az angol nyelvű változat hosszabb, a leghosszabb viszont a spanyol. Méltán, hiszen Spanyolország büszke lehet fiára, aki az 1800-as évek végén, majd a századfordulót követően nagyot alkotott. Kiváló anatómus, szövettanász, mikrobiológus, kutató egyben. Akkoriban még mindezeket lehetett egyszerre űzni. Ma már a specializálódás ezt nem engedi.

Legnagyobb érdeme, hogy az agy, illetve az idegrendszer működését összefüggéseiben, forradalmi módon írta le. Amellett, hogy kiváló tudós volt, nagy gondolkodónak is tűnik. Vagyis nem volt “szakbarbár”, nyitott szemmel járt, figyelte a körülötte zajló eseményeket.

Ezt remekül bizonyítja a Tudományos kutatásra vezérlő kalauz c. könyve, ami angol nyelven, újabb kiadásban ma is kapható (kapható például az Amazonon itt, vagy éppen .pdf-ként ide kattintva). A magyar fordítás viszont már csak antikváriumokban csíphető el vagy képernyőn olvasható (Turányi Tamásnak köszönhetően) a http://garfield.chem.elte.hu/Turanyi/Cajal.html linken.

Bizonyítván széleslátókörű voltát, íme egy részlet a könyvéből (S. Ramón Y Cajal: Tudományos kutatásra vezérlő kalauz – Novák Rudolf és társa tudományos könyvkiadóvállalat és könyvkereskedés kiadása, 1928):

“Nagyon okosan mondja P. J. Thomas Az érzelmek nevelése című munkájában, hogy »a haza eszméje olyan szükséges, mint a családé és ugyancsak szükségesek a bennünk felhalmozott érzelmek, mert a haladás ösztönzői és ők biztosítják saját méltóságukat. A haza dicsőségeért úgy harcolunk, mint nevünk becsületéért… A nemzet – mondják – a világegyetem harmoniájának elpusztíthatatlan eleme, miként az ország, a család és az egyed… Az emberiségnek, hogy erős maradjon és folyton megújuló tevékenységet fejthessen ki, részekre tagolva kell lennie.­«
Az Egyesült Európai vagy éppen Világállamok valószínűtlen álomképében is az ember mindig előszeretettel fog gondolni a közeli anyagi és erkölcsi környezetre, tehát faluja templomtornyára, szülőföldére és fajára és csak nagyon lanyha, közönyösséggel határos érzelemmel a távolira. Joggal mondották nem egyszer, hogy az ember ragaszkodása és érzelmiközössége a világ dolgai iránt fordítva arányos ezeknek tér- és időbeli távolságával. Időt is mondunk, mert a haza nem csak tűzhely és a rög, nhanem egyszersmind a múlt és a jövő, vagyis a távoli ősünk és jövőbeli leszármazottunk.”

Az 1928-as magyar kiadás belső címlapja

Az 1928-as magyar kiadás belső címlapja

Az Európai Uniót máshol is emlegeti (100 évvel korábban vagyunk, ne feledjük!):

“Vigasztaló lelkiélmény volt látni, miként nyújtanak egymásnak kezet a határokon keresztül filozófusok, tudósok, munkások. (1916) Sajnos, katonai kormányok és telhetetlen uzsorások az ellenkező irányban serénykedtek, miglen sikerült nekik már az iskolában kezdett agitációjukkal a szeretet vetését a gyűlölet mérgével megfojtani. A 21-ik századnak kell majd újra kezdenie azt a talán kimérikus munkát, hogy megteremtse az Egyesült Európai Államokat és a jog alapján örökre kiküszöbölje a kapcsi és mértéktelen területi ambíciókat:”

Egy másik szösszenet, amit Keplerről, a híres csillagászról ír:

“Ismeretesek továbbá Kepler emelkedett és nemes szavai, amikor híres törvényeinek utolsóját fedezvén fel, örömtől reszketve és boldogságtól sugározva »Harmonices mundi« című művét így fejezte be: »El van vetve a kocka: és evvel befejezem munkámat, édes keveset törődve avval, vajjon olvasni fogják-e a jelenben vagy a jövőben. El fog érkezni a nap, amikor lesz olvasója. Elvégre nem kellett-e Istennek hatezer évig várnia, míg bennem művének megfigyelőjére és megmagyarázójára talált?” —kicsit nagyképű állítás, de Keplernek igaza volt.

Rövid, de csípős bekezdés:

“A pálytévesztettek. Ha a professzorság nem volna nálunk legtöbbször politikai ugródeszka vagy a céhbeli hivatás hangzatos reklámja; ha pályázatokon és próbaelőadásokon a katedra jelöltjeitől valóban komoly, objektív hivatásbeli avatottság bizonyítékait kívánnának, nem pedig tisztán szubjektíveket, illetőleg jövőbeli ígéreteket, akkor ritkábbak volnának a botrányos ellenmondás esetei az igazi hivatás és hivatalos elfoglaltság, a fizetett tevékenység és a szabad foglalkozás között.”

Ezúton ajánlom a könyvet. Remekmű. Talán ha egyszer egy kiadó felfigyelne rá és nyelvileg (magyar) átdolgozná, modernebbé tenné, akkor újabb kiadást is megérne.

Reklámok
 

Címkék: , , , , , , ,

Leonardo da Vinci és Kiss Ferenc — a két anatómus

Leonardot emlegettem már egy korábbi bejegyzésben az alapján a könyv alapján, ami anatómiai ismereteit összegzi és értékeli. Most újra szembe jött velem az “öreg”.

A "renci-bonci" egy régi kiadása

A “renci-bonci” egy régi kiadása

Az orvosegyetem megkezdésekor anatómiából volt néhány nagyon fontos tankönyv (1990-es évek eleje), amiből kettőt becéztünk is: az egyik volt a “funkci-anci”, vagyis a Funkcionális anatómia (Szentágothai János), a másik pedig a “renci-bonci”, vagyis a Rendszeres bonctan (Kiss Ferenc). Természtesen fontos volt a Tájananatómia tankönyv is (Tömböl Teréz), a szuperpluszt viszont a Kiss-Szentágothai: Anatómia atlasz jelentette. Hiába kaptuk meg tankönyvként a Vajda féle Anatómia atlaszt (óriási munka lehetett a preparátumokat elkészíteni), mégiscsak az ismerősöktől, antikváriumokból felhajtott Kiss-Szentágothai biztosították a legjobb tanulási lehetőséget. (Csendben jegyzem meg, hogy a Sobotta természetesen már kapható volt, de csillagászati árakon.)

Szóval ez a Kiss Ferenc orvosprofesszor amellett, hogy az ország leghíresebb és legmeghatározóbb anatómusa volt Szentágothai János előtt (aki egyébként Kiss Ferenc professzor barátjának Schimert Gusztávnak volt a fia – aztán a Schimertből Szentágothai lett), a Budapesti Keresztyén Testvérgyülekezetnek volt a vezetője, rendszeren hirdetett igét. Az életéről megjelent könyvben erről részletesen olvashatunk, címe Élő kövek és Lukácsi Vilma írta. Ezen könyv előkészítése kapcsán összegyűjtött újságcikkek, dokumentumok egy része került hozzám, amit nemrégiben végiglapoztam. Közben pedig találtam néhány dolgot…

Kiss Ferenc 1952-ben kapta meg a Kossuth-díjat kutatásaiért és feltételezem, ebből az apropóból az Élet és Tudományba is írt egy cikket. Ez amolyan ismeretterjesztő, történelmi cikk, méghozzá Leonardo da Vinci munkásságáról. Érdekes és tanulságos, íme a cikk:

Élet és tudomány 1952

Élet és tudomány 1952

Leonardo da Vinci az úttörő természetbúvár és anatómus

Leonardót sokan ismerik. mint nagy művészt, de kevesebben ismerik, mint úttörő természetbúvárt. Ha anatómiai kutatásai és rajzai a maga idejében ugyanúgy nyilvánosságra kerültek volna, akárcsak festményei vagy rajzai, nehezen válaszolhatnók meg a kérdést, hogy vajjon mi volt benne a nagyobb: a művész-e vagy a természettudós?

Leonardo az elmúló középkor és a születő újkor határmezsgyéjén állott, vagyis: az elmúló hűbéri társadalom és a születő polgári társadalom között. A XV. század derekán, 1452-ben született és a XVI. században, 1519-ben halt meg. Életében hatalmas események rendítették meg az úgynevezett sötét középkor pilléreit, melynek legfőbb hatalmassága a pápaság volt. A hajózás új világrészeket fedezett fel, a könyvnyomtatás hatalmas léptekkel haladt előre. A való élet és igazság új tényeit hozták sokan felszínre s ebben a forrongó, átalakuló világban élt Leonardo is. Nemcsak nagy alkotásai és zsenialitása miatt kell Leonardót ma minden eddiginél behatóbban tanulmányoznunk. Fel kell őt ma idéznünk azért is, hogy nagy átalakulásunk idejében példát és tanulságot merítsünk személyiségéből és a alkotásaiból.
A nagy erkölcsi reformátor, Savonarola előtt a művészek úgyszólván a puszta külső vonásokat festették a belső, egyéni jellem kifejlesztése nélkül. Savonarola dörgedelmes erkölcsi prédikációi után a belső ember jellemvonásai is kifejezésre jutottak a művészetben.

„Akik jobban védték a holtakat, mint az élőket“

Leonardo éles szemével meglátta és fölvetette korának művészi és tudományos problémáit. Valósággal belefeküdt azokba és, mint egyik életrajzírója mondja, „a problémákat ő adta vissza megoldva kortársainak”.
Anatómiai vázlataiban, rajzaiban, festményeiben lélektani tanulmányok vannak s nemcsak a »külső embert«, de a »belső embert« is megjelenítette műveiben. A formák báját az érzelmek kifejezésével a görögök formai szépséget az akarat, érzelem és indulat művészi megragadásával párosította.
Az Élet és Tudomány olvasói előtt, itt és most Leonardót elsősorban mint természetbúvárt, közelebbről mint az anatómia lánglelkű úttörőjét kívánom bemutatni. Leonardo előtt emberi tetemet rendszeresen senki sem boncolt, mert ezt szentségtörésnek tartotta a papság korlátai közé szorított középkori felfogás. Leonardo ostorozta a hivatalos felfogás képviselőit, akik »könnyebben beleegyeztek az ember megölésébe, semmint az emberi holttest szakszerű tanulmányozásába«. Élesen gúnyolta azokat, »akik jobban védik a holtakat, mint az élőket«. Áttörve minden akadályt és félretolva minden előítéletet, több mint 30 emberi tetemet boncolt! Mégpedig csaknem olyan rendszerességgel, mint azt ma végezzük!

Szakítás a középkori egyházi skolasztikával

Hogyan állott az emberi anatómia Leonardoig?
Az anatómiát Mundinus rövid könyvecskéjéből tanították, mely főleg állati viszonyokra vonatkozott. A hitvány kis skolasztikus fércműben egyetlen ábra sem volt. Ahelyett, hogy újabb boncolásokkal és vizsgálatokkal fejlesztették volna az orvostudományt, évszázadokon keresztül csakis ismételgették, mondhatnók kérődzték a régiek állításait. Legfeljebb meséket és csodákkal határos történeteket ragasztgattak a kötelező skolasztikai leckéhez.
A »régiek tudományá«-ban való vakhit, a tudományellenes fanatizmus úgyszólván teljesen megkötötte a haladást. Leonardo ezt a tudományellenes csődtömeget bátran félretolta útjából. Rendszeresen, sok tekintetben a mai színvonalat is elérő szakszerűséggel boncolt embert és állatokat. Preparátumairól természethű ábrákat is készített.
Az anatómiai szöveg szakszerű ábrákkal való illusztrálásának is Leonardo az atyja!
Ábrái és jegyzetet alapján arra kell következtetnünk, hogy ő már balzsamozta is a tetemet az erekbe való befecskendezés útján.
Noha rajzai nem ölelik fel a teljes anatómiát s az ábrákhoz fűzött megjegyzései is rövidek, bár mindezek halálát követően csak kétszáz év múlva kerültek ismét napvilágra, mégis igen nagy hatással voltak azok mind az e kori szakemberekre, mind az irodalomra.
Mostani, hasonlóan korszakváltó időnkben különösen azok az alapelvek fontosak, melyeket Leonardo természettudományi kutatásaiban erőteljesen hangoztatott és gyakorolt. Ilytartalmú jegyzeteit az 1700-as évek derekán az angol királyi levéltárban fedezték föl a kutatók. Hogyan kerültek oda, milyen körülményes úton-módon, nehéz lenne elmondani s mellékkérdés is. Ami számunkra fontos: feljegyzéseinek hatalmas tömege mellett »halászták ki« anatómiai rajzait és jegyzeteit is. Az anatómiai tárgykörű rajzokat és följegyzéseket az angol, francia és német szakemberek csak töredékesen kezdték közölni mindaddig, amíg Th. Sabacsnikov orosz anatómus meg nem ismerkedett ezekkel a jegyzetekkel és rajzokkal. Sabacsnikov dolgozta fel először alaposan Leonardo anatómiai úttörésének eredeti forrásait s ő ismertette először részletesen Leonardót, az anatómust, 1898-ban. Sabacsnikov ismertetése után aztán már egyre több anatómus különösen Holl gráci professzor közölt részletes tanulmányokat Leonardo anatómiai rajzairól.

A táj- és funkcionális anatómia

Melyek azok a fontos, ma is érvényes alapelvek, melyeket Leonardo képviselt?
Hangoztatta, hogy a boncolásnál rétegről-rétegre kell haladni és egy-egy terület — például a tenyér vagy a talp — összes képleteit (izmait, ereit és idegeit) egymáshoz való viszonyukban, vagyis tájanatómiailag kell szemlélni.
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az anatómiai elemeket — izmokat, idegeket stb. — mindig működésükkel kapcsolatban kell vizsgálni. Ezt az irányzatot ma funkcionális anatómiának nevezzük.
Följegyzéseiben olvassuk, hogy az anatómia élettan nélkül nem tudomány hanem csak száraz mesterség. De viszont, szerinte, az élettannak sem szabad elhanyagolni az anatómiai alapokat. Egy modern kutató ezt így fejezte ki: »Járjon elől az anatómia kövesse az élettan, de ha mégis az élettan szalad előre, azt ne tegye az anatómia nélkül!«
Leonardo összehasonlító és funkcionális anatómiai tanulmányaival oly magas szemléletre hágott, hogy azt méltán mondhatjuk a mai biológiai szemlélet alapvetésének is. Ami ma, kivált a szovjet biológia és orvostudomány hatására oly fontossá vált — az átfogó, egységes, vagyis szintetikus szemlélet, — volt Leonardo végcélja.
A természettudomány minden ágát ennek az egységes szemléletnek az érdekében művelte. Minden részletkutatással a természetet a maga egészében akarta megvilágítani. Tette ezt azzal a meggyőződéssel, hogy a természet és benne egy-egy szervezet szétbonthatatlan nagy egységet képez.

Az előítélettől mentes kutatásért

Leonardo azt tanította, hogy csakis az észlelésen alapuló és minden előítélettől mentes kutatási módszer nevezhető tudományosnak. Ki mondhatja, hogy ez a tétel nem helytálló ma is a maga teljességében? Azt hozzáfűzte, hogy az észleleteket helyesen kell értelmezni, mert utóbbi nélkül az észlelés csak élettelen tudás marad. Mindnyájan tudjuk, hogy a dolgok helyes megítélése nem mindig könnyű, mert Leonardo szavaival élve: »nincs semmi, ami csalárdabbul megcsalhat bennünket, mint a saját ítéletünk, ha az helytelen«.
»Azok — írja máshol Leoardo —, akik beleszeretnek a gyakorlati életbe tudomány nélkül, olyan hajósokhoz hasonlítanak, akik kormányrúd és iránytű nélkül akarnak, hajózni, és ezek sohasem biztosak, hogy hova jutnak. A gyakorlati életnek mindig helyes teóriákra kell támaszkodnia!«
Íme ilyen világos és előítéletektől mentes gondolkodás útján Leonardo évszázadokkal megelőzte kortársait. Lerakta a mai természetvizsgálat és szemlélet alapjait. Leonardo több volt mint reformátor: forradalmár úttörõje lett az anatómiának és a természettudományi gondolkodásnak!
Nem csoda hogy Leonardónak eme bátor és messzelátó szemléletet kortársai közül halála után senki sem merte képviselni. Ennek tulajdonitható, hogy noha művészeti alkotásaival már életében hatalmas hírnévre tett szert, természettudományi és anatómiai munkásságát még mintegy 200 évre sikerült elrejteni.

Mit ad Leonardo a mai tudománynak és művészetnek?

Az utána jövő évszázad nem ismerte Leonardo tudományos eredményeit. Mintegy negyedszázaddal halála után Vesaliusnak teljesen újra kellett fölépiteni a tudományos anatómiát. Leonardo anatómiai adatai és tudományos alapelvei azonban annál inkább megtermékenyitették a későbbi kutatásokat. Sőt még mai kutató munkáinkra is termékenyitőleg hatnak. Ez indokolja ama határtalan megbecsülést és kıemelést, amellyel Leonardónak most, születése után 500 évvel ismét hódolunk. A fiatal kutatók példát vehetnek Leonardo bátorságáról, elfogulatlan ítélőképességéről, munkamódszeréről. Helyes irányítást nyerhetnek tőle mai tudományos munkáikban is.
Végül — de nem utolsó sorban — még egy kérdést tisztáz Leonardo példája. Korunkban a képzőművészek — szobrászok, festők, grafikusok — nagy előszeretettel tanulmányozzák az emberi és állati anatómiát. Egyesek ellentmondóan azt állítják, hogy ennek az úgynevezett művészeti anatómiának alig van értelme. Mert hiszen a klasszikus antik kor, valamint a középkor művészei nem ismerték az anatómiát és mégis nagyokat, tökéletesen szép műveket alkottak.
A kérdésben nagyon is perdöntő Leonardo példája!
Senki nem egyesítette olyannyira egy személyben a művészi képességet és az anatómiai ismereteket, mint Leonardo.
Hogyan kerültek be Leonardo művészi alkotásaiba alapvető anatómiai ismeretei?

A képzőművészet és anatómia

Leonardo művészi alkotásaiban nem primitiven utánozta anatómiai preparátumait és rajzait, hanem utóbbiak legbensőbb értelmét használta fel alakjai testének arányaiban és különösen mozgásaiban.
Művészi alkotóképesség nélkül, kizárólag csak anatómiai tanulmányok útján ugyan még senki sem válik művésszé. De az is kétségtelen, hogy Leonardo példája szerint a művészi zseni csak nyer és megtermékenyül a helyesen használt anatómiai ismeretek által.
A modern biológia nagy mestere: Pavlov tanítása szerint mozgás nincs szerkezet nélkül, és működés nincs megfelelő organikus szervezet nélkül! Miként az orvos működésében nem hanyagolhatja el az emberi test normális és kóros változásainak gondos vizsgálatát, épúgy az igazi ábrázoló művész sem engedhet meg magának büntetlenül olyan ábrázolási formákat, amelyeknek nem az anatómia képezi az alapját.
eletestudomany2Leonardo minden zsenialitásának és művészi tökélyének titka és lényege, hogy a legszigorúbban ragaszkodott a test külsejének s belsejének anatómiai viszonyaihoz. Mint művész még az orvostudomány és általános embertan számára is úttörő anatómiai kutatásokat végzett. Az anatómiai ábrázolást technikája örökbecsű.

Kiss Ferenc
Kossuth-díjas orvosprofesszor
Élet és tudomány 1952. május (VII. évf. 19. szám)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/07/04 hüvelyk Emberek, Kórház és a szakma, Történelem

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

A lélegzetelállító Leonardo

Hasznos, érdekes és szép könyv...

Hasznos, érdekes és szép könyv…

Karácsonyra egy gyönyörű könyvvel lepett meg a feleségem nagynénje és férje (kapható pl. a Librinél). Leonardo da Vinci nevét már mindenki hallotta, ha más nem, a Da Vinci kód c. könyv és film miatt (ami egyébként egy fikciós regény). Ez a reneszánsz fazon (hiszen az 1400-1500-as évek fordulóján élt) gyönyörű festményeket festett. Ez a könyv pedig azt is bemutatja, hogy széleskörű természettudományos munkásságának szép nagy szelete volt az anatómia.

“Lehet egyáltalán újat mondani Leonardo anatómiai tanulmányairól? Immáron két évszázad óta látnak napvilágot adatok és elemzések, ezek számtalan kérdést már tisztáztak. Tudjuk, mikor keletkeztek a vázlatok, kidolgoztuk filológiai szempontjaikat és a rajzok anatómiai tartalmt is ismerjük. Az is kiderült, hogy Leonardo sok természethűnek tetsző rajzán a hagyományos anatómiai fölfogás köszön vissza, és anatómiai vázlatainak egész munkásságával való összefüggéseit is kezdjük átlátni. A legutóbbi kutatások rávilágítottak például Leonardo anatómiai tanulmányinak filozófiai vonatkozásaira és rámutattak ábrázolásmódja újszerűségére is. Vajon mi értelme lehet ezek után egy újabb könyvnek? […]”—teszi fel a kérdést a szerző az előszavában. De meg is adja a választ: “Könyvem Leonardo anatómiával kapcsolatos munkásságának teljes áttekintésébe ágyazottan számos új eredményt nyújt át az olvasónak.”

A könyvben több száz anatómiai rajz és tanulmány látható, gyönyörűen illusztrált. Bárki számára különös élmény ezeket ilyen mennyiségben, ilyen jól dokumentáltan együtt látni, de annak talán még többet jelent, aki az orvosi, élettani, kórélettani hátterét is ismeri.

Most azonban mégis két festményt emelnék ki a könyvből. Mindkettőt korábban is láttam már reprodukcióban.

1. A Sziklás Madonna azért lepett meg, mert a könyv a Louvreban található változatot mutatja, ami szinte pontosan ugyanaz, mint a londoni változat (National Gallery). A két kép együtt látható a Wikipedián: http://en.wikipedia.org/wiki/Virgin_of_the_Rocks. Magam tavaly nyáron a NG-belit láthattam személyesen. Azon kevés képek közé tartozik, amit bizony üveg mögé tettek a kiállítóteremben. Sok Vermeer, Van Dyck, Rubens stb. stb. szabadon áll, akár pár cm-re is megközelíhető, de a Leonardo üveg mögé került. De ami érdekes és most tudtam meg, hogy ezeken a festményeken, a Madonna keze – egyetlen meghajlított csukló az ujjakkal –, komoly előtanulmány után készülhetett el a mester műhelyében. Leonardo félelmetesen precíz és körültekintő volt.

rafaelloXleo

X. Leo, aki legyőzte Bakócz Tamást… (Raffaello festménye)

2. A másik érdekes festmény a könyvben X. Leo pápa képe. Nem Leonardo műve, hanem Raffaelloé. Anatómiailag is érdektelen, de Leonardo élete szempontjából fontos személy portréja ez. Őmiatta kerül Rómába, hiszen ez a pápa nem más, mint Giovanni de Medici. Nagy támogatója volt a család Leonardonak.

Miért érdekes ez számunkra? Nos, az idén Erdő Péter bíboros lett valamilyen szinten esélyes a pápai székre, kereken 500 évvel korábban pedig Bakócz Tamás. Úgy látszik egy évezredben kétszer kerül közel a vatikáni trónhoz magyar ember. Szóval, ha akkor nem ez a Medici lesz a pápa, hanem Bakócz, akkor kérdéses, hogy Leonardo Rómába kerül-e? Végül is lényegtelen, Leonardo rendkívüli művész volt, akár Firenzében, akár Rómában, hiszen szerte a világon ismerik. Bakócz Tamás viszont hazajött, aztán meg kitört a Dózsa féle háború (tudatosan nem nevezem parasztfelkelésnek).

Ezúton ajánlom a könyvet mindenkinek, aki kíváncsi, hogyan alkotott anatómiailag pontos grafikákat, vázlatokat és festményeket Leonardo da Vinci.

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Anatómia – divat – Kongó

Thanhoffer: Anatómia és divat (1901)

Ki is ez az ember? Kapronczay Károly – a híres orvostörténész – elég szűkszavúan emlékezik meg Magyar orvoséletrajzi lexikonában Thanhoffer Lajosról. Még jó, hogy az Interneten vannak bővebb tájékoztatást nyújtó oldalak (pl. ez, kiváló életrajzi leírás Fodor János tollából).

Ahogy korábban már megemlékeztem összehasonlító anatómia tankönyvéről az Anatómia jegyzet c. bejegyzésben, ez az orvos igen kiválóan ismerte az emberi testet. Részben bonctani kutatásai alapján makro szinten, részben pedig a mikroszkóp felfedezését követően szövettani szinten is. Látóköre nagyon széles, hiszen a szűken vett orvostudományi kutatások mellett, remekül értett a mikroszkópok szerkezetéhez is, könyve rendkívül részletgazdag.


Valamint foglalkozott a divattal is. No, nem a napi divatot követte vagy diktálta, hanem könyvet írt Anatómia és divat címmel, amiben a ruházat kérdéseit feszegeti az anatómus szemével. A könyv rendkívül látványos, fényképekkel, rajzokkal mutatja be a különböző viseleteket testtájak szerint (láb, derék – kitér a fűző viselésére is -, fej, nyak, karok). Képein afrikai népek, magyar parasztok, urak szerepelnek. Látókörét nyilván szélesítette utazása is, hosszabb időt töltött Afrikában, ami alapján útleírását közreadta. De erről bővebben egy következő bejegyzésben (Kongó).

Most viszont következzék egy részlet a “divatos” könyv előszavából:

“Már anatómiai ismereteim serkedő korában megérlelődött bennem az a meggyőződés, hogy a ruházat – az emberi nem ezen egyik legfontosabb testvédője és testcsinosítója, vagy sokszor testtorzítója is – sok esetben nem felel meg az emberi nem erkölcsi mivoltának, sem az egészségtan kívánalmainak, még kevésbé pedig a test szépsége fokozásának; azért már régóta tépelődtem, miképen lehetne e tekintetben embertársaimat jó útra terelni. A suszterinasok fogásához, hogy az utczaseprő uszályokat, a miket jó magyarosan “slepp”-nek szoktak nevezni, letapossa, vagy ollóval levagdossa, mondom, ilyen durva, de radikális műtéthez sem ízlésem, sem nevelésem nem indított. Társaságban, ha azt mondtam valamely darázsderékú hölgynek, vagy az öreg Rózsi néninek, vagy épen a mamának: “Ugyan miért fűzi magát annyira a kisasszony”, vagy: “hogyan engedheti meg a mama az ilyen erős fűzést!” no akkor abba a házba sohasem kellett volna többé betennem a lábamat. A kisasszony az ilyen naív kérdésre rendesen így felel: “Hiszen én nem is fűzöm magamat, az én testem és fűzőm közé még a kezemet is bedughatom, én ilyen szép karcsú vagyok”. És e tekintetben igaza is van, mert már annyira összeszorult a dereka a hosszas torturára, annyira karcsú lett, s nem is ezért fűzi már magát, hanem azért, mert hozzászokott; sőt életszükségévé vált, mert hát- és hasizmai működésüket e kínzás következtében annyira elvesztették, hogy testének már nem annyira szorítóra, mint inkább tartóra van szüksége. Ha pedig a mamát kérdeznők meg, no akkor gyűlne meg csak igazán a bajunk! Ezt harsogná felénk: “Suszter, maradj a mesterségednél, mi ahhoz jobban értünk”; vagy: “Az úrnak mi köze a női toilette dolgához?”

Hát igen, minden korban volt butaság. Épp tegnap láttam egy hirdetést az utcán: smink tetoválás. Képesek nők kiszedetni a szemöldöküket és a helyébe tetováltatnak egyet. 100 év múlva meg ezen fogunk úgy mosolyogni, mint most a fűzőn.

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2011/06/23 hüvelyk Régi orvosi könyvek

 

Címkék: , , , ,

Anatómia jegyzet – majd száz éve

A jó egyetemi jegyzet, a didaktikus egyetemi tankönyv nem mindig adatik meg a hallgatónak. Ilyenkor pótoljuk jegyzetekkel. Ma már szkennelünk, nyomtatunk, .pdf-ben letöltünk, igazi kis példányszámú “desk top publishing” (DTM). Néhány éve? Fénymásoltunk. Mit, a szorgalmas csoporttárs jegyzeteit.

Ki hitte volna, hogy száz éve is elkövettek hasonló huszárvágást, ha nem volt megfelelő tankönyv. Felleltem egy ilyen sokszorosított kézzel írt anatómia jegyzetet. Háborús idők jártak, az Első Világháború végén vagyunk.

Kézzel írott anatómia jegyzet 1917

Ha már a múlt század elején találtuk magunkat hirtelen, akkor hadd osszam meg még két könyv élményét: Thanhoffer Lajostól tanultak Magyarország akkori nagy anatómusai még az 1800-as évek végén. Ez az ember félelmetes precizitással dolgozott, amit mutat a mikroszkópokról szóló tankönyve:

Thanhoffer mikroszkópokról szóló könyvéből

Így tudta elkészíteni összehasonlító anatómia tankönyvét 1886-ban.

Thanhoffer tankönyve

Sajnos ez nem orvosi anatómia volt, így 1917-ben már szükség volt az előadások hűséges jegyzetelésére.

 
 

Címkék: ,