Nagy előnye ennek a kötetnek, hogy bal oldalon az eredeti szöveget közli, jobb oldalon pedig a műfordítást. Na persze, sem latinból, sem görögből, sem olaszból, sem franciából, sem németből nem vagyok elég “erős” ahhoz, hogy élvezhessem irodalmukat, de egy-egy szó, kifejezés, név eredeti felidézése: élmény. A görög betűk silabizálása is tud örömet okozni. Főleg, hogy az ógörög költők szókincse közel áll az ógörög újszövetség szavaihoz. Néhány szót, végződést el lehet csípni benne. De, mindenek felett! A magyar műfordítások kiválóak.
Például, nem is tudtam, hogy a nagy szobrász nemcsak követ, hanem verseket is faragott:
“Nè pinger nè scolpir fia più che queti
L’anima volta a quell’ amor divino,
Ch’ aperse a prender noi in croce le braccia.”
(Sonetto 114 utolsó versszaka)
A magyar fordítás:
Michelangelo di Lodovico Buonarroti Simoni, az őszinte, valamikor a 15. században:
Az élet alkonyán
Az életem futása végetér.
Gyarló bárkám a viharból
immár a közös kikötőbe tart, hol
rosszat s kegyest a biró számra kér.
Látom már: izzó képzelet, ki cél
s bálvány vagy, mit a művészet parancsol,
az ember érted tétován barangol,
és balga vágya szinte semmit ér!
Mit adsz, szerelmi vágy, vidám, igéző,
ha kétfelől közelg a két halál,
egy biztos, egy könyörtelen rivall rád?
Nyugtot nem ad ma már ecset, se véső,
a szív csak égi szerelemre vár,
mely a kereszten int, kitárva karját.
(Ford. Rónay György)
Igen, rá kellett jönnie, hogy a művészet szép, élmény és vágy, de végül csak Krisztus marad.
A hétköznapok fogságában 