RSS

Szerb Antal címkéhez tartozó bejegyzések

Boehmer és Bassange – Balsamo I/7

A királyné nyakéke Jeanne de la Motte-on (Valois)

A királyné nyakéke Jeanne de la Motte-on (Valois)

A királyné nyakéke… vagyis az 1780-as évek nagy, francia ékszerbotránya emlékezetes esemény a világtörténelem porondján. A témával már sokan foglalkoztak: a nagy-nagy amerikai film pár éve készült el (adatok az IMDB-n itt, dvd borítót l. jobb oldalt), de jó 150 évvel megelőzte ezt Alexandre Dumas könyve A királyné nyakéke (itt olvasható a MEK-ben) címmel. Aztán ott van a 2007-ben megjelent dokumentarista könyv A nyakék ügy (Európa Kiadó), vagy a tavaly napvilágot látott, Egerben játszódó regény az Egy tucat esztendő (Historium Kiadó). Ez utóbbi a történet csűrésében-csavarásában azt a név-azonosságot használja ki, hogy a nyakék botrány főszereplője, egy bizonyos Jeanne de la Motte férjét Antoine-Nicholas de la Motte-nak hívták, és az Eger közeli Noszvaj falu kastélyát is egy Antoine de la Motte nevű francia ezredes lakta. Így kerülhettek gyémántok Egerbe… a legenda szerint. Mert többről nincsen szó, legalábbis a történelem könyvekben nem olvastam róla.

Ami viszont meglepett, az az, hogy még a híres irodalmár, Szerb Antal is tollára vette az ügyet. A moly.hu-n az összes kiadás borítója szerepel. Ott olvasható róla néhány információ: ide kattintva – Szerb Antal: A királyné nyaklánca. Ráadásul újabban kiadták (Magvető) és kapható a Librinél (itt rendelhető).

A Joseph Balsamo c. kétkötetes Dumas regény pedig csak bemelegítése a nyakékes témának. De az előkészítés megtörténik, mert az író már foglalkozik a két ékszerésszel, akik elkészítik majd a híres-hírhedt nyakéket:
“- Boehmer és Bassange urak holnap egy pár soros levelemre kétszáztízezer frank értékű ékszert adnak át önnek, melyet holnapután visszavásárolnak kétszázezerért. Ily módon meglesz a kártalanítása.” —ravasz ez a Dumas.

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/02/03 hüvelyk Olvasónapló, Történelem

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Száz vers – a Szerb féle 2

Nagy előnye ennek a kötetnek, hogy bal oldalon az eredeti szöveget közli, jobb oldalon pedig a műfordítást. Na persze, sem latinból, sem görögből, sem olaszból, sem franciából, sem németből nem vagyok elég “erős” ahhoz, hogy élvezhessem irodalmukat, de egy-egy szó, kifejezés, név eredeti felidézése: élmény. A görög betűk silabizálása is tud örömet okozni. Főleg, hogy az ógörög költők szókincse közel áll az ógörög újszövetség szavaihoz. Néhány szót, végződést el lehet csípni benne. De, mindenek felett! A magyar műfordítások kiválóak.

Például, nem is tudtam, hogy a nagy szobrász nemcsak követ, hanem verseket is faragott:
“Nè pinger nè scolpir fia più che queti
L’anima volta a quell’ amor divino,
Ch’ aperse a prender noi in croce le braccia.”
(Sonetto 114 utolsó versszaka) 
A magyar fordítás:

Michelangelo di Lodovico Buonarroti Simoni, az őszinte, valamikor a 15. században:

Az élet alkonyán

Az életem futása végetér.
Gyarló bárkám a viharból
immár a közös kikötőbe tart, hol
rosszat s kegyest a biró számra kér.

Látom már: izzó képzelet, ki cél
s bálvány vagy, mit a művészet parancsol,
az ember érted tétován barangol,
és balga vágya szinte semmit ér!

Mit adsz, szerelmi vágy, vidám, igéző,
ha kétfelől közelg a két halál,
egy biztos, egy könyörtelen rivall rád?

Nyugtot nem ad ma már ecset, se véső,
a szív csak égi szerelemre vár,
mely a kereszten int, kitárva karját.

(Ford. Rónay György)

Igen, rá kellett jönnie, hogy a művészet szép, élmény és vágy, de végül csak Krisztus marad.

 

Címkék: , , , , , , ,

Száz vers – a Szerb féle 1

Ahogy korábban már jeleztem – a Lackfi féle Száz vers elolvasása után –, megvettem az “eredetit”, a Szerb Antal féle 1943-ban megjelent Száz verset. Olvasom és tetszik. Ízelítőképpen hadd idézzek egyet (a száz közül):

William Wordsworth:
Táncoló tűzliliomok

Sétáltam, mint felhő, melyet
szél hajt, céltalan, könnyedén,
s egyszer csak egy sor, egy sereg
aranyliliom tünt elém,
a tó partján, a fák alatt
ringtak, táncoltak álmatag.

Ahogy csillaggal a tejút,
ragyog s hunyorog mindenütt,
a szikrázó kis öblöt úgy
körüllobogta ünnepük;
lángszirom, táncos, büszke fej
hintázott ott vagy tízezer.

Tűztánc volt a tó is, de ők
túltündökölték a vizet, —
költő ily társaság előtt
csak boldog s vídám lehetett!

Néztem, — néztem, — nem tudva még,
hogy mily gazdaggá tett a kép;
mert ha merengő éjeken
lelkem most önmagába néz,
gyakran kigyúl belső szemem,
mely a magány áldása, és
megint veletek lobogok,
táncoló tűzliliomok.

(Ford. Szabó Lőrinc)

 
 

Címkék: , , ,