Hutteriták, avagy habánok egy regényben

Kolóniákban élnek, de nem ilyan szigorúan, mint az amishok
Kolóniákban élnek, de nem olyan szigorúan, mint az amishok

A habánokról vagyis a hutteritákról már több bejegyzésben írtam: bemutattam a szlovákiai habán házakat fotókon (Habansky), emlegettem kerámiáikat az egri céhemlékekről szóló írásomban, sőt, a történetüket kimerítően taglaló Katona Imre könyvet is javasoltam elolvasásra (Haushaben…). Sőt, a szesztilalommal kapcsolatosan is eszembe jutottak annak idején (Szesztilalom és az evangéliumi keresztények).

(Amiért most újra elővettem a kérdést, az azért van, mert egy nagyon színvonalasnak ígérkező filmsorozatot mutatnak be a televízióban. A National Geographic Chanel a műsorára tűzte Hutteriták – élet egy vallási kolóniában címmel azt a dokumentum sorozatot, amiben a ma élő habánok (hutteriták) életét tekinthetjük meg.)

UPDATE: Az első adásban a NaGeoTV, szomorú, de nem egy korrekt vallási közösségnek állítja be a kolóniát, hanem furcsa társaságnak. Holott a hutteriták nagy része hitéhez hűségesen és szelíden él. A filmben hitükről alig van szó, a Szentírásról való tanításukat nem emlegetik. Ezért sokkal inkább ajánlom Colin Low filmjét 1964-ből (klikkelhető link), ami fekete fehér, nem olyan pörgős, de közelebb áll a valósághoz (és persze angol nyelvű).

Egy regény a habánokról... vagyis hutteritákról...
Könyv a habánok szereplésével (XVIII. század)

Hasonló képpen: kihasználva az alkalmat, felhívom a figyelmet arra, hogy bár a történelemkönyvek foglalkoznak a habánokkal vagyis hutteritákkal, ismereteim szerint mindössze egyetlen történelmi regényben szerepelnek, ráadásul a cselekmény fontos szereplőiként. Muhary Zalán: Egy tucat esztendő c. regényét ajánlottam már egy bejegyzésben (Amputáció vs. amputáció), most azt emelném ki, hogy a történetben – bár titokzatos csoportnak tűnnek – belelátunk a habánok életébe, méghozzá az egri habánok életébe, akik felől a történészek vitatkoznak, hogy a városban valóban éltek-e (kritika a Könyvmolyz-on).

A könyv videó-ajánlója itt: Egy tucat esztendő – tréler.

A könyvből egyébként kiderül, hogy akkoriban a habánok, illetve a hozzájuk hasonló csoportok jelentették az evangéliumi keresztyéneket, vagyis a nagy, történelmi egyházaktól függetlenül, sokszor elszeparálva, sokszor üldözötten, szektásoknak tartva élték meg hitüket.

A fenti YouTube link:

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s