RSS

hutteriták címkéhez tartozó bejegyzések

A stundisták (ÉGy 8/46)

ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november). Most a III. évfolyam 1. szám cikkeit futottam át, amely 2000. februárjában jelent meg.

Élő Gyülekezetek, az évezred első száma vagyis a III. évfolyam 1. szám (2000)

Élő Gyülekezetek, az évezred első száma vagyis a III. évfolyam 1. szám (2000)

Ahogy a hutteritákról (habánok), mint evangéliumi keresztényekről korábban írtam: az 1700-as évek második felében Oroszországba települtek tovább Európából. A következő évszázad is megmozgatta Oroszországot a bibliaolvasó, bibliatanulmányozó közösségek szempontjából. Érdekes időszak lehetett, amibe jól belevilágít a következő írás:

A cikk bevezetője az Élő Gyülekezetek címoldalán:

Ezek nemesebb lelkűek voltak, … teljes készséggel fogadták az igét, és napról napra kutatták az Írásokat… – írja Lukács az Apostolok cselekedeteiben a béreabeli hívőkről. Hasonlókat mondhatunk el az oroszországi evangéliumi hívők azon csoportjáról, akiket stundistáknak neveztek. Nevüket éppen azokról a bibliaórákról kapták, amelyeken Isten Igéjét olvasták és tanulmányozták. Ahol pedig a mag jó földbe esik, ott, miután felnövekedett, terem sok gyümölcsöt, hatvanannyit, százannyit. A kezdetben kis létszámú csoportok bizonyságtétele messze elhatott, ébredés söpört végig Oroszországon a múlt században, széles rétegeket, szegényeket, gazdagokat megérintve. Erről a mozgalomról szól Bjorlie cikke.

John Bjorlie: A stundisták

A stundista mozgalom 1858-ban kezdődött, amikor hívő német telepesek Odessza városának közelében az orosz nyelvűeknek hirdették Krisztus evangéliumát. A németek a betelepítéskor kerültek a területre, de megtiltották nekik, hogy térítõi munkát végezzenek az orosz Ortodox Egyház hívei között. Némelyek a protestáns németek közül egyszerűen csak pénzügyi okok miatt telepedtek le orosz földön, míg mások az országukban tapasztalt, bibliai meggyõzõdésük miatti elnyomásból láttak szabadulást (hiszen már korábban II. Katalin orosz cárnő a katonai szolgálat alól való felmentést, földet és vallásszabadságot ajánlott fel nekik). Ezek közé tartoztak azok, akik Württembergbõl települtek Besszarábiába.
Ezeknek a német hívőknek a szellemi életében éveken keresztül hanyatlás fedezhető fel, de az 1800-as évek közepén Cherson tartományában egyfajta ébredés észlelhető olyan bibliatanítóknak köszönhetõen, mint amilyen Bonnenkemper (?-1867) is volt. Őt a bázeli misszió eredetileg a Kaukázusba küldte ki, de erről a területről kitiltva egy Odessza melletti német településen folytatta munkáját. Bonnenkemper az aratás idejére távolról ide érkezõ munkásokkal megismertette az evangéliumot, akik hazatérve otthonaikba, szívükben magukkal vitték Isten Igéjét. Így sikerült átlépni a vallási és kulturális elválasztó falakat. A hívők látták, hogy orosz szomszédaik és munkaadóik tulajdonképpen nem is annyira zárkózottak és önteltek.

Korabeli festmény egy bibliaóráról

Korabeli festmény egy bibliaóráról

I. Sándor cár uralkodása alatt bizonyos kvéker testvérek az ügyben közeledtek a cárhoz, hogy támogassa a teljes orosz nyelvű Biblia létrejöttét és kiadását. A cár a kérésnek eleget tett és még a Biblia terjesztését is lehetővé tette. Hallva ezt az áttörést Bonnenkemper, Szentpétervárra ment, és orosz nyelvű Újszövetségeket és röpiratokat szerzett. A szelet nem lehet palackba zárni, így az orosz muzsikok között az evangéliumról szóló bizonyságtétel terjedt. Ők pedig rendszeresen tartottak imaórát, illetve „Bibel Stunde”-t, azaz bibliaórát, bibliatanulmányozási alkalmat. Innen kapták elnevezésüket: stunda vagy stundisták.
E. H. Broadbent („Zarándok Gyülekezet” című könyvében) írja: „Az orosz hívők… arra a meggyőződésre jutottak, hogy az újszövetségi minta és tanítás a hívők bemerítkezése. Meggyőződésüket következetesen valóra váltották úgy, hogy a hívők bemerítkezése általánossá lett a hívők között. Azt is megtanulták, hogy a kenyértörés az Úr parancsa, és csak hívők gyakorolhatják. Eszerint is cselekedtek. Körükből eltűnt az Ortodox Egyház papi rendszere is, mert a Szentírásból megismerték a hívők egyetemes papságát, a Szent Szellem vételének titkát, a gyülekezeti szolgálat ajándékait és szabadságát, amit az Úr ajándékoz a gyülekezet kormányzására, a szentek építésére és az evangélium hirdetésére.”
Még a nyítottkörű igehirdetések is egyfajta szabadságot élvezhettek II. Sándor cár idejében. Ezidőtájt két másik mozgalom is elindult: a baptistáké és a paskovistáké. Megállapíthatjuk, hogy mind három mozgalom Isten munkája volt. A baptisták és a stundisták területe a Kaukázus és Oroszország déli része volt. A paskovisták mozgalma Lord Radstocknak a nemesi családok közötti prédikációi során indult el. Õ 1866-ban érkezett Szentpétervárra. A megtértek között volt Vaszilij Alexandrovics Paskov is, Őfelsége Őreinek ezredese; olyan valaki, aki beszélő viszonyban volt a cárral, akinek bányái voltak Oroszország keleti részén, és aki Szentpétervár egyik legfényűzőbb lakhelyét mondhatta magáénak (később a francia nagykövetség helye lett). G. H. Lang mondta: „Lord Radstock és dr. Baedeker szolgálata erőteljesen serkenti a széleskörű stundista mozgalmat a görögkeleti ortodox Oroszországban.” De hogyan „serkentette” a mozgalmat?  Bibliák biztosításával és biblia tanulmányozások tartásával.
Mint mindig, úgy most is az történt, hogy amikor az Isten országáért végzett munka előrehaladt, az ellentámadás is felütötte a fejét. 1877-ben és 1878-ban az  Ortodox Egyház a gyűlölködés  lángját szította. 1881-ben pedig Szentpétervár egyik utcáján egy német nihilista bombája darabokra  tépte II. Sándor cárt, minek hatására, válaszképpen mindazoknak az életútját megnehezítették, akiknek az élete nem illett bele az állami és egyházi önkényuralomba. Ezek közé tartozott Paskov is. Az uralkodó osztályon a zűrzavar vett erőt. Amikor III. Sándor cár hatalomra került, elhallgattatott bizonyos politikai szakadárokat, külföldieket és mindenkit, akinél nem volt meg az orosz Ortodox Egyház helybenhagyása.
1883-ban Frederick Baedeker tanácsadója, Müller György meglátogatta Paskovot. Müller György valószínűleg nem tudhatott arról a megnövekedett üldözésről, amit az ő bibliatanulmányozási alkalmai váltottak ki, melyeket Paskov szállásán tartott. Nem volt tudatában annak, hogy az alkalmak megtartása tiltott. Paskovot figyelmeztették. Még abban az évben Paskov és egy másik kiemelkedő keresztény, Count Korff egy teljesen orosz összeállítású konferenciát szerveztek Szentpéterváron a saját költségükön, ahová háromezer küldött érkezett. A konferencia egyik szünetében a rendőrség beáramlott és letartóztatták a résztvevőket, akiknek legtöbbje alacsony sorsú orosz paraszt volt, majd az otthonaikba küldték őket. A rendőrség munkája annyira hatékony volt, hogy a konferencia szervezői azt se tudták néhány napig, hogy a résztvevők hova mentek.
A gyűlölködés mértéke jól érzékelhető két röpiratnak a címéből, melyeket 1883 után széles körben terjesztettek: „Nincs üdvösség az Ortodox Egyházon kívül” és „Az elátkozott stundisták”, ajánlva a Görögkeleti Egyház érseke által. 1884-ben Paskovot száműzték, vagyonának pedig nagy részét elkobozták. A létszámban gyors mértékben növekvő baptisták, stundisták és paskovisták mozgalmaitól fenyegetve érezve magát az Orosz Szent Ortodox Egyház elhatározta, hogy megegyezik velük. Abban az évben M. Pobjedonoszcsev (A Szent Zsinat megbízottja 1880. és 1905. között) összehívott Moszkvában egy konferenciát, melynek résztvevői Oroszország 41 püspökségének egyházi személyei voltak. A konferencia témája pedig a szekták Birodalomban való terjedésének figyelemmel kísérése volt. Statisztikákból kimutatták, igazolva a megjelenteknek, hogy a 41 egyházmegyéből 28 már csúnyán „megfertőződött”, és a „fertőzés ártalmassága” már túlnőtt azon, amit a klérus felügyelni tud.
„Mit tegyünk – kérdezte a megbízott –, hogy visszanyerjük azokat a buzgó, istenfélő embereket, akik elhagytak, s most megvetnek minket?”
Pobjedonoszcsev válasza tulajdonképpen a konferencia által meghozott határozat: „Államunkra nézve a szekták gyors terjedése nagy veszélyt jelent. Minden szektásnak legyen megtiltva, hogy elhagyja saját faluját…a hit minden ellenszegülője legyen vádlottként bíróság elé állítva, de nem esküdtbíróság által, hanem egyházi bírák által. Legyen megjelölve az útlevelük, hogy ne alkalmazzák őket, szállást se adjanak nekik, hogy így az Oroszországban való létük ellehetetlenüljön. Legyenek olyan keretek közé szorítva, hogy törvényesen ne tudjanak se bérelni, se vásárolni, és ne legyenek valódi vagyontárgyaik. Legyenek a gyermekeik az irányításuk alól kivonva és az ortodox hitre nevelve.”
Pobjedonoszcsev Büntetõ Törvénykönyve jól bizonyítja a témához való hozzáállását:
187§ – Törvénysértés: Az Egyház elhagyása más vallási közösség miatt.
Büntetés: Polgári és személyi jogvesztés. Áttelepítés. Enyhébb ügyekben tizennyolc hónap javítóintézetben.
189§ – Törvénysértés: Prédikálás vagy vallásos iratok írása mások eltévelyítésére.
Büntetés: Első törvénysértés esetén: Bizonyos személyi jogok elvesztése és nyolctól tizenhat hónapig tartó szabadságvesztés.
Második törvénysértés esetén: Harminckettőtől negyvennyolc évig tartó börtönbüntetés.
Harmadik törvénysértés esetén: Száműzetés.
189§ – Törvénysértés: Az eretnekek és szakadárok nézeteinek terjesztése illetve ebben segédkezés.
Büntetés: Száműzetés Szibériába, a Kaukázuson túlra vagy a Birodalom más félreeső területére.
Frederick Baedeker írta: „Igen meg növekedett azoknak a száma, akiket a Kaukázuson túlra száműztek. Leginkább stundisták, molokanok és baptisták vannak közöttük, férfiak és nők, akik Isten Igéje alapján tanítottak, és akik ezért nem fogadják el a papok korlátlan hatalmát, és hogy képeket imádjanak…”
„Így bánik Oroszország a legjobb polgáraival; és ezek az emberek az állhatatosságnak igazi hősei… Bevittek három testvért bilincsekben. Egyikük felismert, és keservesen sírt. Otthonaik, feleségeik, gyermekeik mindannyian Moszkva mellett vannak. Kegyetlen tett! Ők a cár kiszemelt áldozatai!”
1905-ben a cár kiadott egy rendeletet, biztosítva a lelkiismereti, vallás- és gyülekezési szabadságot. Az államvezetés effajta visszássága bizonyítja, hogy az üldöztetések nem törték meg a hívőket. Sőt Pobjedonoszcsev visszavonult, és az Orosz Ortodox Egyház metropolitája kijelentette: „Isten kegyelméből adatott az igaz hit, utasításokon, alázatosságon és jó példákon keresztül; ebből a meg gondolásból az Egyház semmiképpen sem alkalmazhat erőszakot, és nem tartja szükségesnek, hogy a tévelygő gyermekeket akaratuk ellenére megtartsa. Ezért az Ortodox Egyház nem kifogásolja a törvény érvénytelenítését, amely tiltotta az Ortodox Egyházból való kiválást.”

—fordítás az UPLOOK 1999-es számából.

Reklámok
 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

Hutteriták, avagy habánok egy regényben

Kolóniákban élnek, de nem ilyan szigorúan, mint az amishok

Kolóniákban élnek, de nem olyan szigorúan, mint az amishok

A habánokról vagyis a hutteritákról már több bejegyzésben írtam: bemutattam a szlovákiai habán házakat fotókon (Habansky), emlegettem kerámiáikat az egri céhemlékekről szóló írásomban, sőt, a történetüket kimerítően taglaló Katona Imre könyvet is javasoltam elolvasásra (Haushaben…). Sőt, a szesztilalommal kapcsolatosan is eszembe jutottak annak idején (Szesztilalom és az evangéliumi keresztények).

(Amiért most újra elővettem a kérdést, az azért van, mert egy nagyon színvonalasnak ígérkező filmsorozatot mutatnak be a televízióban. A National Geographic Chanel a műsorára tűzte Hutteriták – élet egy vallási kolóniában címmel azt a dokumentum sorozatot, amiben a ma élő habánok (hutteriták) életét tekinthetjük meg.)

UPDATE: Az első adásban a NaGeoTV, szomorú, de nem egy korrekt vallási közösségnek állítja be a kolóniát, hanem furcsa társaságnak. Holott a hutteriták nagy része hitéhez hűségesen és szelíden él. A filmben hitükről alig van szó, a Szentírásról való tanításukat nem emlegetik. Ezért sokkal inkább ajánlom Colin Low filmjét 1964-ből (klikkelhető link), ami fekete fehér, nem olyan pörgős, de közelebb áll a valósághoz (és persze angol nyelvű).

Egy regény a habánokról... vagyis hutteritákról...

Könyv a habánok szereplésével (XVIII. század)

Hasonló képpen: kihasználva az alkalmat, felhívom a figyelmet arra, hogy bár a történelemkönyvek foglalkoznak a habánokkal vagyis hutteritákkal, ismereteim szerint mindössze egyetlen történelmi regényben szerepelnek, ráadásul a cselekmény fontos szereplőiként. Muhary Zalán: Egy tucat esztendő c. regényét ajánlottam már egy bejegyzésben (Amputáció vs. amputáció), most azt emelném ki, hogy a történetben – bár titokzatos csoportnak tűnnek – belelátunk a habánok életébe, méghozzá az egri habánok életébe, akik felől a történészek vitatkoznak, hogy a városban valóban éltek-e (kritika a Könyvmolyz-on).

A könyv videó-ajánlója itt: Egy tucat esztendő – tréler.

A könyvből egyébként kiderül, hogy akkoriban a habánok, illetve a hozzájuk hasonló csoportok jelentették az evangéliumi keresztyéneket, vagyis a nagy, történelmi egyházaktól függetlenül, sokszor elszeparálva, sokszor üldözötten, szektásoknak tartva élték meg hitüket.

A fenti YouTube link:

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/01/14 hüvelyk Olvasónapló, Történelem, Vélemény

 

Címkék: , , , , , , ,

Habansky

Ószombaton (Sobotište) szombaton, június 2-án megállt az élet. Csend volt, a kis vendéglőben dél körül senki nem volt. Ráadásul a felszolgáló sem angolul, sem németül, sem magyarul nem tudott. De azt értette, hogy “habanszki”. Megmutatta, hol vannak. Íme a képek:

Tipikusan karcsú, magas tetőszerkezet.

Közösségi ház

Falújítás alatt álló, egykori habán épület

A habánok (írtam róluk már itt), vagy más néven haushabenek, habánerek krisztushívő emberek voltak a XVI-XIX. században. Leszármazottaik az Egyesült Államokban élnek, ők a hutteriták vagy másnéven hütteriták. A XVII-XVIII. században a mai Szlovákia északi részén, Ószombaton, Dejtén és Holicson életek nagyobb kolóniáik. Alvincen (Erdélyben) és Rohoncon is működtek csoportjaik. Az üldözések hatására kelet felé mozdultak, Sárospatakra, Egerbe is eljutottak, bár ez utóbbiról megoszlik a történészek véleménye. Később Nagy Katalin cárnő Oroszországba hívta, telepítette őket. De később itt is fegyverfogásra kényszerültek volna, tovább vándoroltak az Egyesült Államokba. Emlékeik Európában szerények: a fönti néhány ház és kerámia műtárgyak.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/06/12 hüvelyk Történelem

 

Címkék: , , , , , , , ,

Haushaben…

Nemrégiben, az egyik csütörtök esti bibliaórán szóba kerültek a habánok. A Jeremiás siralmai c. bibliai könyv első néhány versének az olvasása közben került elő a keresztényüldözések kérdése. Megemlítettük, hogy bizony a 16-17. és 18. században ez a különleges anabaptista, evangéliumi csoport – akiket másnéven haushabeneknek neveztek – nemkívánatos volt a Monarchia területén.

Ekkor szólt hozzá Boros Lajos (Vác), aki vendégként volt jelen. Ő most kerámiázást, fazekasságot tanul. A képzésükön kerültek szóba a habánok, mint olyan népcsoport, akik gyönyörű kerámiákat készítettek és a fajanszok mázazásának új technikáját vezették be.De kik voltak ezek az emberek?

KATONA IMRE: Habánok Magyarországon

KATONA IMRE könyve: Habánok Magyarországon

Svájcból indultak el, majd Csehországban, és az Osztrák-Magyar Monarchia más részein is letelepedtek, kelet felé húzódtak. Magyarországon a Felvidéken és Erdélyben találtak otthonra. Sárospatakon jött létre kolónia, akikből talán Egerbe is jutott néhány család 1687-ben, Eger visszafoglalásakor.

Kerámiáztak és vallási értelemben szigorú hitéletet folytattak. A bibliai őskeresztény gyülekezetek életformáját próbálták követni.

Később az üldözésük folytatódott, előbb Oroszországba: Visenka, Radicsev, Molocsna vidékére kerültek. Majd amikor ott is fegyverfogásra, katonai szolgálatra kezdték őket bevonni, akkor tovább költöztek az Egyesült Államokba. Most ott élnek kolóniáik, ma hutteritáknak nevezik őket. A Wikipedián gazdag szócikk számol be róluk.

Katona Imre művészettörténész (szül. 1927-ben) írt róluk bővebben. Könyve, amit 2001-ben adtak ki, részletes és bőséges információval szolgál. Súlyos irodalomjegyzékkel és hivatkozásokkal. Jól látható, hogy a témakör igen kiváló ismerőjének könyvét tartjuk a kezünkben. Többször is olvastam.

Katona Imre szerepel a Wikipedia Magyar művészettörténészek listájában, de önálló szócikke nincs. Írt a miskolci kőedénygyárakról (könyvtári link itt) és a Népművelési Minisztérium múzeumi főosztályán előadóként is dolgozott.

A könyv fülszövege a bookline-on: Bár ez a könyv címe szerint az egykori történelmi Magyarország területén megtelepedett habánokról szól, egyben leírást ad egy egész, hitelveik miatt üdlözött népcsoportról, az anabaptistákról – újkeresztényekről – , akiknek kiűzetéséről Európa szinte minden országában törvények, királyi parancsok intézkedtek. A habánok sokáig keresett és megbecsült iparosemberek voltak ott, ahol befogadták őket. A könyv szerzője művészettörténész, a habán kerámikák múltját kutatva több évtizedes munkával tárta fel a magyarországi anabaptisták életének, tevékenységének emlékekben és dokumentumokban megőrzött teljes körét, s vállalkozott a gazdag ismeretanyag közérthető és szakmailag igényes bemutatására.

(Katona Imre számos más publikációja megtalálható a könyvtárakban: Bruegel és a BatthyányiakAz első magyar porcelángyár : TelkibányaGorka GézaA habán kerámia MagyarországonHabán művészeti emlékek MagyarországonA magyar kerámia és porcelánNémeth JánosPoharak, kupák, serlegek : XIX. századi üvegtárgyak a budapesti Iparművészeti MúzeumbanTelkibánya : Bányászfalutól a mezővárosig : Kőedény- és porcelángyártól a kistelepülésigZsolnay Vilmos)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/04/25 hüvelyk Olvasónapló, Történelem, Vélemény

 

Címkék: , , , , , , , , , ,

Egri céhemlékek

Valamelyik reggel a legnagyobb fiam meglátta a kezemben az Egri céhemlékek c. könyvet.

Megkérdezte:
– Mit olvasol?
Megmutattam neki és megkérdeztem:
– Tudod, mi az a céh?
– Igen. Az emberek valami bandákba verődtek… – volt a válasz.
Jót kacagtam. Nyilván, honnan tudná pontosan, még nem tanultak róla, csak itt-ott elcsípett valami információt és ebből következtette ki.

Csiffáry Gergely a heves megyei ipartörténet kiváló ismerője. Személyesen is találkoztam vele, itt dolgozik Egerben, osztályvezető-főlevéltáros a Heves Megyei Levéltárban. Könyvében sorra veszi az egri céhemlékeket, elmagyarázva, hogy mit mire használtak:

Pecsétnyomók (szfrangisztika – pecséttan – nem is gondoltam, hogy van ilyen tudományág):

Kulcsfontosságú eszközök voltak az iratok hitelesítésében. Általában viaszpecsétek formázására használták.
“A céhes élet általánosan elterjedt használati tárgyai közül a pecsétnyomó alkalmazását a gazdasági élet, s ezzel összefüggésben a jogviszonyok differenciálódása hívta életre, s terjesztette el. […] 
A céhpecsétnyomók jelentőségét emelte, hogy a céhek virágzása idején még ritkaság volt az írástudás. A keresztekkel jelzett, vagy hasonló “kezevonások” mellett, az igazi hitelességet a céhpecsét jelentette, egyrészt mert általa nemcsak az ember, hanem a céh, mint testület bizonyított, másrészt a céhpecséteket jellegzetes ábráik révén még az írástudatlanok is felismerték.
A céhpecsétnyomók azért is fontos tárgyak, mert sok esetben már a meglétükkel egy-egy valaha működött céhszervezetről adnak bizonyságot.”
—ma is használjuk a pecséteket. Személy szerint naponta a kezembe veszem: orvosi pecsét.

Behívótáblák (gyönyörűek voltak):

“A céhbehívótábla a céhszervezet hatalmi jelvénye volt. A testület vezetője, a céhmester ennek a jelvénynek a körbeküldésével hívta össze a tagokat.
A magyar nyelvű céhes szakirodalom éppen a funkciója miatt nevezi behívótáblának, ugyanakkor az iratokban és egykorú tárgyakon ilyen megnevezés nem szerepelt. Egyedül a miskolci egyesült céhben nevezték behívójelvényként, máshol bemondótábla a neve. Ott nevezték behívójelvénynek vagy bemondótáblának, ahol e tárgyak írásos üzenet közvetítésére nem voltak alkalmasak, ahol nem szereltek rá szekrénykét a küldendő irat számára, hanem ehelyett a tábla hordozójának szóban kellett az üzenetet átadni. Gyakran tábla, vagy céh táblája elnevezést használták rá a céhekben. Egerben és Debrecenben hirdetőtáblának is nevezték.”
—akkoriban nem létezett még telefon, így üzentek. Ja, és nem keverendő össze a cégtáblával, amit a bejárat előtt függesztettek ki (lásd később)!

Lakomaedények:

“A céhek lakomaedényei közé tartoznak a különböző céhkorsók, céhkancsók, serlegek, ónkupák, óntálak, poharak, tányérok s evőeszközök, melyek mind a céh tulajdonát képezték. Eszközei voltak a különböző ünnepi lakomáknak: mesterválasztás, céhládavitel, inas felszabadítása, mesterebéd, legényavatás stb. alkalmával. E “lakozásokon” a legfiatalabb meserek szolgálták ki a céh többi tagjait.
A céhedények ezeken az összejöveteleken jelentős szerepet játszottak és nemcsak kizárólag lakmározás és más gyakorlati célt szolgáltak, hanem ezen túl az együvétartozás, a társas szellem szimbólumaivá lettek. Az evésre szolgáló edények (tálak, tányérok) ilyen jelentősége csekélyebb. Viszont annál nagyobb az ivásra használt edények (poharak, serlegek, kupák, kancsók, kannák és korsók) becse.”

Ezeket az edényeket részben szlovák fazekasoktól (Bakabánya), részben habánoktól szerezték be, akik pedig Holicson, Alvincen működtek. Csendben jegyzem meg: ez utóbbi népcsoport, igazából nem is nemzetiség, hanem vallási közösség volt, evangéliumi keresztények a XVI. századtól kezdődően. Katona Imre szerint Egerben is éltek a XVIII. században.

Céhládák:

“A céhgyűléseket a céhláda előtt tartották, amelyet a céhmester a nála levő kulccsal – a hatalom jelvényével – megnyitott, s az úgy is maradt mindaddig, míg a láda bezárásával a tanácskozást be nem fejezték. A legelső dolog volt minden céhgyűlésen a privilégium felolvasása azért, hogy ezúton is figyelmeztessék a tagokat a szabályok megtartására.
A céhláda nagy becsben állott, a céh helyett gyakran a láda elnevezést használták, de céhet értettek alatta. A céhláda a szervezet szimbóluma, az értékek őrzője, a hatalom jelképe, innen a tisztelet s a díszes kviitel. A nyitott láda előtt tilos volt rendetlen öltözetben, kigombolt kabátban, fegyveresen, pálcával, sarkantyúval megjelenni, illetlenül beszélni, köpködni, inni, dohányozni, kártyázni vagy kockázni.
A céhláda a céhek jelképe, s a mesternek minden fontos életmozzanata ez előtt játszódott le. A nyitott láda előtt szegődtették inasnak, szabadították fel. Mindenütt a céhládában tartották az iratokat, szabadalomleveleket, a céhpecsétet, a vándolókönyveket, s a céh vagyonát.”
—kár, hogy ma már csak dobozolunk, szekrényelünk. Időnként úgy eltennék néhány dolgot egy nagy ládába az utókor számára!

Mesterremekek:

“A céhszabályzatok egyik legfontosabb pontja, a mesterremek készítésének előírása volt. Általában a nagyobb tudást kívánó termékek közül jelölték ki a készítendő remeket. Megszabták az előkészületeket, a felhasználható anyagok minőségét, a remek elkészítésének időtartamát és helyét. A munka menetének felügyeletére két mestert rendelt ki a céh, nehogy a remeklő idegen segítséget vegyen igénybe, vagy más által készített terméket mutasson be saját remekként.
A remeket a céh mesterei együttesen bírálták meg. A kisebb hibákért bírságot róttak ki, nagyobb hiba esetén új remek készítésére kötelezték az ifjút. […] 
A céhbe való felvétel alapja tehát a korai céhlevelekben részletesen előírt remek készítése volt, feltéve, ha a mesterjelölt minden egyéb feltételnek is megfelelt: törvényes ágyból származott, az inasidejét kitöltötte, az előírt vándorlóéveit igazolta, nős, vagy vállalja, hogy egy éven belül megnősül, és meghatározott időn belül polgárjogot szerez.”
—ezek aztán a feltételek! Nem elég a “diplomamunka”, még a tisztességes-életrevalóságot is bizonyítaniuk kellett.

Cégérek:

Na, ezek a cégtáblák: “A cégér szó német eredetű: Zeiger – magyarul mutatót jelent. Magyar kifejezésként legkorábban a XV. században fordul elő. A cégér az ipari vagy kereskedelmi tevékenységnek a műhely vagy bolt ajtaja fölé szerelt jelvénye, cégtábla esetén felirata. […]
A cégérek tájékoztatták a lakosságot, felhívták a figyelmet, s egyben igazolták, hogy a céhes mesterek a szakmát jogosan művelik. A céhek szabályzata szerint a felszabadult mester egyik joga volt a cégér kiakasztása. A XIX. század első felében nagy divatja volt a különféle cégéreknek. A kapitalista versenyben a szimbolikus jelentésű cégéreket felváltották a hivalkodó, reklámozó cégtáblák.”
—ez így igaz, tele vagyunk reklámokkal, éjtszaka is világítunk, szórjuk a pénzt, hivalkodunk.

Céhzászlók:

Olyan hosszúra nyúlt ez a bejegyzés, hogy az érdekes céhzászlók kérdését egy következő posztban közlöm. Ismét csak Csiffáry Gergelyt idézve, kiváló könyvéből.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/11/01 hüvelyk Olvasónapló, Történelem

 

Címkék: , , , , , , , ,

A szesztilalom és az evangéliumi keresztyének

Micsoda? Mi köze a kettőnek egymáshoz? Sosem gondoltam volna, hogy a fenti kapcsolat valaha is felmerül valakiben. Ez részben annak köszönhető, hogy ismereteim elég hiányosak ezzel az amerikai törvénnyel kapcsolatban, másrészt nem gondoltam, hogy a keresztyénségnek az Egyesült Államokban ilyen jelentős befolyása volt a századok során, kezdve a puritánok megérkezésétől. De vajon valóban igaz az, amit a Rubicon c. történelmi folyóirat 2011/2. számában olvasunk?

“Amerika földje az angol puritánok megjelenésétől, 1620-tól kezdődően számos társadalmi kísérlet színtere volt. Ezek egy része a tökéletes társadalmat próbálta megvalósítani – az ő számukra ezt jelentette a “korlátlan lehetőségek földje”. Szinte megszámlálhatatlan utópisztikus-kommunisztikus kísérletet próbáltak ki az évek folyamán, ezek közül az egyiket Nathaniel Hawthorne megörökítette Derűvölgy románca (1852) című művében. Kezdetben elsősorban különböző protestáns vallási csoportok – mint például a metodisták – vélték az alkoholfogyasztásban felfedezni számos társadalmi anomália okát. A 18. század végén megalakult Egyesült Államokban, az északkeleti Új-Angliában (New England) tettek szert jelentősebb társadalmi támogatásra az alkohol fogyasztásának korlátozását, sőt tiltását célzó mozgalmak a 19. század közepén.
A vallási alapú alkoholellenesség a polgárháborút (1861-1865) követően találkozott a középosztálybeli, ún. viktoriánus szellemiségű nők hasonló elképzeléseivel…” (Magyarics Tamás: Alkohol tilalom az Egyesült Államokban)

Nem kérdéses: minden bizonnyal befolyással voltak az akkori puritán mozgalmak. Ez minden korszakban így volt. Ha belegondolunk, hogy az Egyesült Államokban még ma is mekkora kolóniákat alkotnak az Amisok. Vagy gondoljunk a magyarországi barokk korban jelen lévő habánokra (hutteritákra). Országról országra vonulva, zárt közösségekben, a többiektől elszeparálva, szigorú törvények szerint, józanul élték életüket. Ráadásul nagy a száma azoknak is, akik keresztyénként, az emberek között járva-kelve, hasonló normák szerinti életre rendezkednek be. Az ígéret földjén pedig megpróbáltak beleszólni a törvényhozásba helyi és országos szinten is.

A fent idézett cikk azt a kérdést feszegeti: valóban nemes cselekedet és próbálkozás volt egy egész országban bevezetni az alkohol tilalmat (1920-ban) vagy csak egy naiv kísérlet? Vannak pro és kontra érvek. Érdemes utána olvasni, izgalmas téma.

Minden esetre a szociális-kommunisztikus kísérletek (az Egyesült Államok 1800-as éveiben) kérdése felcsigázta érdeklődésemet a téma iránt. így az antikváriumban olcsón megvettem a fenti könyvet (Derűvölgy románca), feltétlenül beszámolok róla a későbbiekben.

(És ne felejtsük el: “a kohol mérög” – ahogy Göreg Gábor bíró úr mondja.)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/05/25 hüvelyk Történelem

 

Címkék: , , , , , ,