Magyar László a XIX. század nagy utazója volt. Testestől lelkestől belevetette magát Afrikába, ami az 1800-as évek közepén bizony nem volt egy életbiztosítás (írtam róla korábban itt és a csecselegyekről itt). Mielőtt pedig nekiindult volna a mai Angola vidékének, még több helyen is megfordult. Erről így számol be egy levelében (1851. április 20, Yah-Quilem):
“Odahagyván Triestet az ausztriai posta-hajón, hol mint hajós kadét szolgálatot vállaltam, egy szerencsés utazás után Brazíliába a Bahia de todos os santos-i öbölben horgonyt vetettem; itt odahagyván az ausztriai hajós szolgálatot, Nyugat-Indiákra hajóztam, hol Havanából egy spanyol contrebandehajón mint köztengerész a guineai szerecsen partokra vitorláztam. Felette szerencsés valék ezen veszedelmes és átkozott kereskedésben; mert öt hónapi utazás után igen betegen, de teli erszénnyel ismét Cubára visszatértem, a nyert 1500 spanyol koronás tallérok tanulni kívánó lelkemet el nem csábították; sőt ezen pénzen vala első műszere tervem kivitelének, melyre való nézve hat hónapig egy jeles nauticus professzornál nevezett célra órákat fizettem, hol magamat elegendőleg kiképezve, és a szükséges hajósi műszereket megszerezve “Albatros” spanyol hajón mint másod pilot Keletindiákra eveztem, hol a kapitány meghalálozott, és Szumátrán, Jáván keresztül Madagaszkár szigeten az antongili öbölbe érkeztem. Itt csaknem halálra megbetegedtem a sárgahideglelésben. Majd egy francia hadi-hajón mint utas a Jóreménység Fokára utaztam, hol mintegy két hónapi mulatás után a tengerészek ispotályában egészségem helyreállott.”
—mi lehetett ez a “sárgahideglelés”, nehéz megmondani. Természetesen az ember a sárgalázra gondol elsősorban, de a malária vagy éppen a leptospirosis, hantavírus fertőzés, de a dengue is tud a láz mellett sárgasággal (icterus) járni. Mindenesetre az a lényeg, hogy Magyar László túlélte, így utazása folytatódott és a fenti sorai is megszülethettek, amelyeket édesapjának írt haza, Magyarországra.
Egy másik érdekes részlet a könyvből:
“A rabszolgakereskedés eltörlése jótékony befolyásának kell tulajdonítani a Benguela lakosai közt naponként gyarapodó mívelődést, s több hasznos intézvénynek kifejlődését. A jobb rendőrségi intézkedések folytán jelenleg még a halandóság is napról napra kevesedik. Azelőtt többezer megvásárlott rabszolgát szoktak volt itt felhalmozva a Brazíliából érkezendő hajók számára készen tartani; e szerencsétlenek közül számosan naponként elhaltak, s az utálatos, nyereségvágyó tulajdonosok a megholt testek eltakarítását sem tartották kötelességüknek, hanem csak a városon kívüli gyepre hordatták ki, zsákmányul a ragadozó állatoknak. Már pedig az éjjelenkint rejtekeikből kibúvó hiénák és sakálok a széttépett holttestek darabjait a város utcáin keresztül hurcolták, s azokat félig megrágván, szétszórták, s otthagyták, hol azután elrohadtak, s a levegőt megrontották. Jelenleg a város délkeleti részén, emelkedett szellős helyen, magas falakkal kerített két temető van (kalundo); egyik kápolnával ékeskedik, s a fehérek, vagyis keresztények, a másik pedig a rabszolgák és pogányok eltakarítására szolgál. Most már közkórház is van (hospital de misericordia*), melyben a szegény betegek ingyen vétetnek föl. (Tams is megemlíti a két temetőt, s megjegyzi, hogy az európaiak a holttestre oltatlan meszet hintenek, s néhány üveg ecetet öntetnek, hogy gyorsabban elrohadjon. A feketékről azt mondja, hogy halottaikat napnyugtakor takarítják el, s hogy a holttestet megégetik. Hunfalvy János)”
—félelmetes higiénés állapotok és kegyetlen körülmények. Afrika, 1850 körül.
*misericordia – az irgalmas rendet tagjait is így nevezték: misericordiánusok.
A hétköznapok fogságában 