Ők tehetnek róla! Már több, mint két hete nem született blogbejegyzés, ez nekik köszönhető: Zafónnak és a WizzAir-nek. Július 6-án ugyanis a repülőgép madárral ütközött… Persze, nem a miénk (LTN-BUD W6 2206), hanem egy másik, Olaszországban. Közben egy újabb gép is lerobbant. Szóval nem tudták küldeni a menetrend szerinti járatot. Ezért…
Mindez persze akkor derült ki, amikor 11 óra körül kiértem a London Lutonra. Megláttam a kijelzőket: 14:25 helyett 22:20-kor indul a gép. Biztos ami biztos, később módosították 23:00-ra, majd 23:30-ra. Ez utóbbit tartották. Ennyit még nem ültem repülőgépen, még tavaly decemberben sem. 9 órás késés, 12 órás ücsörgés a terminálban. Mit tehet az ember? Szétnéz. Könyvet árusítanak, drágát és olcsót is. Megtaláltam: olcsó és érdekes.
Carlos Ruiz Zafón: The Shadow of the Wind
Bercelonában játszódik, évekkel a polgárháborút követően indul, majd egészen az 1950-es évek végéig tart. Természetesen a visszautalások és flashbackkek korábbra nyúlnak vissza. A főhős egy elfeledett könyvet bányász elő, s miközben a halottnak hitt író nyomába ered, a kalandokon keresztül saját életének dontő lépései látja viszont. Többet nem árulok el.
Miért ajánlom a könyvet? Tényleg izgalmas és nehéz letenni. A történet követhető, ugyanakkor fordulatos. Sokszereplős, színes. Vannak benne tipikus karakterek és kiszámíthatatlan jellemek. Ezért különösen izgalmas. Mindezeken keresztül belelátunk az akkori barcelonai életbe, Franco rémuralmába. Találunk benne kisembert és nagyembert, kis embereket és nagy embereket. Penélope, Jorge Aldaya, Tomás Aguilera, Daniel, Julián Carax, Fermín, Fumero, Fortuny, Clara, Don Barcelo, Nuria Monfort, Miquel Moliner és még sokan mások
Miért nehéz? Azért, mert a nyelvezete rendkívül választékos (ez az angol fordítás, amit olvastam), ami lassítja az olvasási sebességet az ismeretlen szavak, kifejezések miatt.
Ötszáz oldal tömény történelem, jellem- és korrajz és izgalmas krimi egyben. Így aztán az elmúlt két hét elcsípett olvasási idejében apránként haladtam. Ezért késett két hetet ez a “következő” bejegyzés.
A hétköznapok fogságában 