RSS

június 2012 havi bejegyzések

DHC morzsák

Alább hadd közöljek néhány rövid gondolatot a DHC kurzusról. Hasznosak és elgondolkodtatóak. Némelyikük éppen csak viccesen hangzik:

A két legnagyobb polc a könyvesboltokbn: Főzés, szakácskönyvek, bor…
A következő legnagyobb pedig: Diéta és testedzés…

Ez a betegség idiopátiás. This disease is idiopathic.
Nem jelent ez mást, csak hogy…
… the doctor is idiot and
… the disease is pathetic.
(magyarul: az orvos idióta, a betegség pedig patetikus, érzelmes)

Indiban kiváló minőségű beültethető lencséket gyártanak a szürkehályog műtéti gyógyítására. Nagy tételben darabja mindössze 1,5 fontba kerül. Roppant olcsó, így a fejlődő országokban is lehet alkalmazni. Már csak az a kérdés, hogy miért nem pörgetik fel Magyarországon a lencsebeültetést, ha ilyen olcsó… ja, mert központilag kell beszerezni és abból valakinek még jól is kell járnia… a vízfejben.

Kiszámolták: amennyivel többet esznek a világon a túlsúlyos, elhízott emberek, abból kb. 1 milliárd embert lehetne táplálni. Érdemes elgondolkodni ezen, amikor a következő falatot a szánkba tesszük.

A rifampicin szedésekor a vizelet vörös lesz (ezt tapasztaltuk, amikor profilaxisként szedtük a meningitisesek miatt 2000-ben). Ezért a TBC-s betegek gyógyszerszedésének ellenőrzésére jó a vizelet megtekintése.

….

Minden egyes kórházban meghaló maláriás gyermekre 9 olyan jut, aki otthon hal meg (Afrika).

Mi van, ha egy angol azt mondja “lucky fluke”?
Egyik jelentése: szerencsés fickó, aki megnyerte a főnyereményt.
De azt is jelenti a fluke: métely (féreg). Időnként a férgek is lehetnek szerencsések: “a lucky fluke”.
(szójáték)

Egy fertőző betegség elinimálásához (felszámolásához) két dolog kell: pénz és elkötelezettség.
Ez angolul leírható egy képlettel, ahol a változók:
e – elimination (felszámolás)
m – money (pénz)
c – commitment (elkötelezettség)

A képlet pedig így néz ki: e=mxc2 (e egyenlő m-szer c négyzet)

Jól mutatja az egyenlet, hogy bár pénzre szükség van, az elkötelezettségből sokkal több kell, és folyamatosan.
Mintha valaki foglalkozott volna már ezzel a képlettel?
Már egyszer magam is írtam róla egy bejegyzésben.

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/06/30 hüvelyk Vélemény

 

Címkék: , , ,

Odakint, a pusztában

A könyv borítója

Ez a novelláskötet címe, amit mindenkinek nemcsak jó szívvel, hanem különösen fontos műként kifejezetten ajánlok. Tényleg szenzációs. Amikor először olvastam róla ajánlásokat, azt gondoltam: elfogult a kiadó. De mégsem.

Különleges darabbal állunk szemben. Középkori történetek, de nem a hős lovagok, a háborúk vagy a nagy katedrálisok szemszögéből, hanem a földet túró, földönfutó nép szemüvegén keresztül.

Intró-ajánló nézhető itt. Néhány gondolat ízelítőként:

1. A novellák közül különösen tetszettek az életképeket felvonultató darabok: A vacsora, A fogadó, vagy éppen az Apródélet. Plasztikusak és friss a nyelvezetük. Érzi az író, mit ért meg az olvasó.

2. Meglepő darab Az íjász. Rövid csattanóval, ijesztő környezetben.

3. Nagyon megindító az Egymásra utalva. Csöpp gyermeket mutat be embertelen körülmények között. Összeszorul az ember szíve, ahogy olvassa. Felejthetetlen.

4. Találtam a könyvben egy “szakmai” darabot is. A Tűzben égsz majd a pestis járvány idején játszódik. Nem is akármelyik, hanem a “Nagy” járvány alatt, ami az 1300-as évek közepén volt. De a történet elképzelhető lenne akár az 1700-as évek elején is.
Korábban több bejegyzésben is foglalkoztam a pestissel. Szó volt róla Ezékielnél, mint Isten ítélete. Hosszabb szakaszt idéztem Ralph H. Major könyvéből (A végzet katonái), ahol a kórokozóról volt szó: Yersinia pestis. A nagy, XIV. századi pestisjárvány (Fekete Halál) kapcsán pedig A bolhák étvágyát taglaltam.

Remélem sikerült felcsigázni az érdeklődést. Érdemes megvenni a művet, mert olyan, amit érdemes időnként újra elővenni, mint egy jobb verseskötetet.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/06/29 hüvelyk Emberek, Olvasónapló, Történelem

 

Címkék: , , , , , , , ,

A csecselégy, a műtehén és a kék vászon

A csecselégy ronda egy állat, de a szeme kiváló

Aprónak tűnő érdekesség, hogy a csecselégy (tse-tse légy), vagy ahogy az angolok ejtik ki: cetszífláj szeme ugyan remek, sokkal jobb, mint a szaglása, mégis megtéveszthető.

Ezek a szerencsétlen – vagy éppen szerencsés – rovarok az áldozatukat nem a kipárolgás vagyis a szagok alapján találják meg, hanem a látvány alapján. Ahogy a képen látható, jó nagy összetett szemük van.

Már Thanhoffer Lajos is emlegette Kongó című könyvében, hogy fehér inget kell venni az utazáshoz, mert arra nem szállnak le a tse-tse legyek. De ha kicsit is sötétebb a ruha: például sárga vagy sárgásbarna, akkor vígan landolnak egy csípés erejéig.
Azt gondoltam, hogy ennek az oka talán a virágok színében rejlik, amit kedvelnek a rovarok. De tévedtem.

A tse-tse légy egy nagyon súlyos betegséget terjeszt, amit úgy hívnak, hogy álomkór. Nem! Figyelem, ez nem az, amikor az ember hétfőn reggel szeretne még aludni. Bár az is lehet súlyos.
Az álomkórt a trypanosomák okozzák. A légy, miközben fájdalmas csípésekor lakmározik az ember véréből, közben befecskendezi ezeket az apró egysejtű élőlényeket. Aztán, ahogy telik az idő, megnagyobbodnak a nyirokcsomók (nem a légyen, hanem az emberen). Feledékeny lesz, majd lelassul, eszméletlenné válik.
Nem részletezem tovább, a lényeg, hogy védekezni kell. Így Afrikában, ahol érik, irtják is ezeket a legyeket.

Megfigyelték, hogy nem a szagokra érzékenyek, hanem a látványra. Méghozzá a tehén formájú alakzatokra. Oda szállnak le a legszívesebben. Sőt, étvágyuk fokozható, ha mindezt kék vásznakkal teszik. Bár kék tehenek nem léteznek, mégis rárontanak a csapdákra, ahol elektromos áram fogadja őket.

A csecselégy kedveli a kéket…

Elgondolkodtam azon, hogy miért kedvelhetik a kék színt ezek a dögök.

Most olvasom éppen Magyar László útleírásait (emlegettem már itt). Ő ír arról, hogy még az 1850-es években is folyt a rabszolgakereskedelem, bár már kisebb mértékben és illegálisan (ha valaha is lehet legálisnak nevezni). A fizető eszközök között fontos szerepet kapott a kék szövet. Akkoriban a pénz nem jelentett semmit a benszülöttek számára, de a puskaport, fegyvert és a kék kelmét örömmel vették. Feltételezhető, hogy abban a száz-kétszáz esztendőben a benszülött főnökök a rabszolgákért cserébe (de más szolgálatatásokért is) tonnaszámra jutottak a kék szövethez, vagyis az lett a divat. Hogy van-e összefüggés az akkoriban elterjedő kék kelme és a tse-tse legyek étvágya között, teljesen bizonytalan. De felmerült bennem ez a lehetőség.

Mindenesetre ezúton is nagyon hálás vagyok Malcolm Molyneux professzornak a kimerítő és igen színvonalas elődásaiért (malárai, schistosomiasis, trypanosomiasis stb.).

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/06/28 hüvelyk Afrika, Kórház és a szakma

 

Címkék: , , , , , , , , ,

Nem nékünk, Urunk…

Nem nékünk, Urunk…

A 115. zsoltár első versét idézi a latin szöveg: Non nobis, Domine. Magyarul azt jelenti: Nem nekünk, Urunk (… nem nekünk, hanem a Te nevednek). Bár ezt a zsoltárt már korábban gyakran olvastam, a latin mondattal most találkoztam először.

Ezt a címet adta első – ahogyan ő mondja – “vegytiszta” történelmi regényének Bíró Szabolcs. Nemrégiben olvastam Sub rosa c. könyvét, ami inkább egy művészettörténeti krimi (beszámoltam róla itt), de nagyon élveztem, így beszereztem ezt a legújabb művet is. Sőt, amikor Dunaszerdahelyen jártunk a feleségemmel, személyesen az írótól vettem meg, méghozzá dedikálva.

Jó könyv (Ulpius kiadás). Nem 2-3, hanem egyenesen 700 évvel repíti vissza az olvasót a magyar történelembe. Enged belelátni az akkori emberek életébe, az események folyása pedig nagyon kalandossá teszi. Amikor nekikezdtem, az első néhány oldal felidézte bennem korábbi élményemet: évekkel ezelőtt olvastam Passuth László: A bíborbanszületett c. regényét (hangoskönyvként meghallgatható itt). Persze a kettő nem összehasonlítható. Passuth könyve kétszer akkora, lassabban telik az idő, rendkívül bonyolult kapcsolatokat taglal, Bíró Szabolcs könyve viszont könnyedebb, rövidebb, amit bátran ajánlok mindenkinek, mert egyszerre történelem és egyszerre kikapcsolódás.

Ízelítőként egy megindító jelenet a könyv elejéből:

“Két nappal korábban érkezett meg Szerdahelyre, de miután boldogan belovagolt a családi birtokra, ott csupa idegent talált, akik azt sem tudták róla, ki fia-borja lehet. Kénytelen volt egy fogadóban éjszakázni, ahol a dühtől és az aggodalomtól megsemmisülten rogyott le a kényelmetlen ágyra.
További egy napba telt, mire sikerült megtudnia, hogy húga családjára erősen rájárt a rúd, és évekkel korábban eladták az udvarházat. Szerdahely és Pókatelek között, egy kis kunyhóban húzták meg magukat, ami úgy festett, mintha az első komolyabb széllökésre össze akarna dőlni.
Vilmos leszállt a lováról, az állatot egy kiszáradt fa törzséhez kötötte, majd tétován elindult az ajtó felé. Korhadt deszkaajtó nyikorgott a bejáratban, odabent néma sötétség uralkodott.
– Eszter? – szólalt meg rekedten, ahogy bekopogott. – Van itt valaki?
Mély hortyogás érkezett válaszul, semmi más. A lovag belépett, aztán rögtön a szája elé kapta a kezét, hogy valamelyest védje magát az arcába csapó bűztől. Ürülék, vizelet és hányás orrfacsaró szaga keveredett a kunyhóban. A férfi egyszerűen nem akarta elinni, hogy a húga ebben a mocsokban él.
– Eszter! – kiáltotta kétségbeesetten, de választ ezúttal sem kapott.
A szeme lassan hozzászokott a sötéthez. Akkor látta meg a mellette hortyogó férfit, aki egy ládán feküdt, keze és lába a földre lógott, és egy üres borostömlő hevert a mellkasán. Szakadt ruhát viselt, a haja csomókban ragadt a fejére, a szakálla rendezetlen volt és piszkos. A délutáni óra ellenére már a részegek mély álmát aludta.
Halk csörrenés hallatszott. Vilmos megpördült, a kardjához kapott, de rögtön el is ernyedt a teste, amikor meglátta a hang forrását. Aprócska, három-négyéves forma fiú játszott a sarokban néhány edénnyel. A lovag szíve megdobbant. Közelebb lépett a gyerekhez, lehajolt hozzá.
– Hát téged hogy hívnak, kisember? – kérdezte halkan, a tőle telhető legkedvesebb hangon, nehogy megijessze. Csak nem te vagy az unokaöcsém?
A gyerek nagy, barna, kerek szemekkel meredt rá. Szája lekonyult, de látszott rajta, hogy nem akar rémültnek tűnni az idegen előtt. Nem szólt semmit, csak erősen markolta az edényeket apró, szutykos kezével. Vilmos szívét mérhetetlen sajnálat töltötte el.
– Mondd csak – hajolt hozzá közelebb -, az ott az apád?”
—mivel már harmadik fiunk lépett bele abba a korba, amekkora a főszereplő, Attila a fenti részletben, ezért óhatatlanul saját fiaim jutottak eszembe. Összeszorul a szívem, ha az elhagyott, sínylődő gyermekekre gondolok. 

Egy másik érdekesség a könyv végéről: Urbánus és felesége a regényben fafaragók, akiktől a regény főhőse elköszön Dubicában és kap tőle néhány faragott tárgyat. Ősz, szakállas ember. Miközben olvastam, Urbánszki László ugrott be (az Odakint a pusztában c. könyv írója). Lehet, hogy áthallás a XXI. századba?

Azóta az Odakint a pusztában-t elolvastam, beszámolok róla később.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/06/27 hüvelyk Olvasónapló, Történelem

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , ,

LHC, THC vagy DHC – nem mindegy

A Large Hadron Collider-ről (Nagy Hadron Ütköztető) az elmúlt néhány évben sokat olvashattunk. Hatalmas építmény, ahol elemi részecskéket, atomok “darabjait” repítik egymásnak, várva a reakciót, mérve a sugárzást. Talán mostanában fognak új adatokat közölni arról, hogy mi újság a Higgs bozonokkal (hír egy blogon itt).

A THC nem kevésbé veszélyes üzem, mint egy részecskegyorsító, csak kicsiben. A tetrahidrokannabinol, mint a vadkender kivonat egyik alkotórésze részben gyógyhatású, de természetesen kábítószer is. A kannabiszt sajnos sokan szívják: marihuána.

DHC at Oak Hill College

Nos a DHC-nak a fentiekhez semmi köze, mert ez egy orvosi továbbképzés: Developing Health Course. Nagyon hasznos, ezért néhány gondolatot had osszak meg belőle.

Ian Spillman

Ian Spillman gyermekgyógyász az Egyesült Királyságban, rendszeresen dolgozik Ugandában egy missziós kórházban (Kisiizi Hospital). Előadásában a következő találó példázatokat mesélte:

Példázat a három munkásról: Egy ember megláttott három munkást, akik éppen követ fejtettek kalapácsaikkal és vésőikkel a bányában. Megkérdezte sorban mindegyiket, mit csinálnak.
– Dolgozok és közben már alig várom az ebédidőt. – felelte az első.
– Látod! Itt van előttem az anyag és egy gyönyörű kőtömböt faragok belőle. Hát nem csodálatos? – felelte a második. Kicsit talán jobb hozzáállás!
Aztán örömmel megszólalt a harmadik:
– Én egy katedrálist építek!
Ugye, mekkorak különbségek vannak a munkához való hozzáállásban? Mögé kell látni a dolgoknak.

Kihez igazítod az életed?

Példázat az óraállításról: Egy ember munkát kapott egy nagy gyárban. A feladata az volt, hogy pontban 5 órakor meghúzza a harangokat, ami jelzi a munkaidő végét. Egy baj volt csak, az órája nem volt túl megbízható. Így aztán a munkába menet, minden nap megállt az egyik üzletnél, ahol egy nagy antik óra volt kiállítva és mindig hozzáigazította a saját óráját.
Aztán egy nap, amint éppen arra ment és állított az óráján, kijött az üzlet tulajdonosa és megkérdezte, hogy mit csinál. Mire ő elmagyarázta, hogy csak egyszerűen beállítja az óráját. Ekkor a boltos megszólalt:
– Csak annyi gond van ezzel az órával, hogy nem túl megbízható. De nem baj, mert minden nap, amint meghallom a gyár harangját, hozzáígazítom ezt az órát.
Ez a példázat jól mutatja, hogyan gondolkodnak ma az emberek a világban. Egymáshoz igazítják az értékrendjüket, nem pedig az abszolút értékhez, Isten beszédéhez, a Szentíráshoz.

Példázat a fáról: Egyszer egy víztartályt kellett a doktornak ellenőriznie Afrikában. Nem mérnök ugyan, de meg kellett néznie. Egy nagy fedett medence volt tulajdonképpen, amiben egy fenti nyíláson lehetett lejutni, méghozzá egy falépcsőn. Érdekes látvány tárult elé: a téglából, betonból épített víztározón, az egyik közelben növekvő fa gyökere megtalált egy részt. Kicsi lukon befurakodott és bent, a tartályban hatalmas gyökérhálót növesztett. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy a többi fától eltérően a száraz évszakban ez a fa zöld maradt. Míg a többi kifakult.
Ilyen az, amikor az ember rendszeresen olvassa a Bibliát. Forrás ez a hétköznapok nehézségeiben, az aszályban, szárazságban.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/06/26 hüvelyk Emberek, Kórház és a szakma

 

Címkék: , , , , , , , , , , ,

Fapados 2B

Közel két hónapja arról számoltam be, hogy a Ferihegy, bocsánat Liszt Ferenc repülőtér 2-es terminálja kiürült. Pangás van, mert a Malév eltűnt. Most ippeg az ellenkezője történt. Amint egy transzparensről megtudtam, épp a 40. születésnapomon zárták be a Liszt Ferenc 1-es terminált, vagyis Ferihegy 1-et. Így most már végleg kimarad az életemből az a felszállóhely, az a felszállópálya. Annak idején, először 1987-ben építőtáborba repültünk a középiskolai osztályunkkal, s mivel Malév vitt, az már a vadonás új kettesről indult. Gondoltam: majd most 25 évvel később, megnézhetem a régi terminált, elvégre a WizzAir fapados, onnan kell indulnia. Kellett ugyan, de csak egy hónappal ezelőttig. Most már ez is innen száll fel, a kettesről. Ráadásul az összevonás miatt őrült tömegek kígyóznak a csöpp területen, a 2B becsekkoló és bag-drop-off pultjainál. Elvégre válság van! Vagy mégse?

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/06/23 hüvelyk Vélemény

 

Címkék: , , , , , , , ,

Ismét a lundákról

M. K. Fisher lunda nyelvkönyvét nézegetve (írtam róla itt) botlottam bele abba a bevezetőbe, amelyben röviden összefoglal a szerző néhány olyan illemszabályt, ami véleményem szerint nemcsak a lunda nép körében érvényes, hanem szerte Afrikában. Egy kis ízelítő:

A Lunda nép egy 640 km hosszú területen él, ami dél-nyugat Zairétől (ma Kongói Demokratikus Köztársaság) húzódik Zambia észak-nyugati részéig, benyúlik észak-kelet Angolába is. Nyelvük a ndembu, megkülönböztetésül a luundától, ami tulajdonképpen az urundi. Lundaföld déli részén Lunda Iwe Shindinek hívják. Szokásaikat tiszteletben kell tartani!

Üdvözlésnél a fiatal megvárja, amíg az idősebb köszön neki. Mwani – közben kétszer üti össze a tenyerét megfelelő szögben tartva. Ha az egyik kéz foglalt, akkor a szabad kézzel a mellkasra ütnek. A földön ülve a karra-hasra szórt föld is az üdvözlés része.

Az ülésrendet szigorúan veszik. A férfiak és nők nem ülnek együtt. Ha mégis szükséges, akkor a sorrend: nő-férfi, férfi-nő, nő-férfi a sorrend. Vagyis a férjek mellé mások feleségei nem kerülnek. Távolságot tartanak.

A javakat megosztják, általában mindenük közös. Kivéve a főnököt, aki azt mondja: “Az én falum.” Egyébként azt mondják: a miénk. A vadász a zsákmányt az egész faluval megosztja.

Az étkezések során a nők és férfiak nem esznek együtt. A különleges vendég maga eszik a házban a vendéglátójával. A maradékot hazaviheti. Ha pl. szárnyast készítenek a tiszteletére, akkor teljesen meg kelle enni vagy elvinni a maradékot.
Étkezés előtt vizet öntenek a vendég kezére, ami a földre csorog. Vizet csak az étkezés végén isznak, akkor ha erre felszólítás történik.
A böfögés a vendég elégedettségét jelzi.
Mással egyszerre nem szabad a falatot a tálba mártani!

Az ajándék azonnal nem viszonozható. Ez tönkreteszi a barátságot. Meg kell várni a viszonzással a következő adandó alkalmat!

Soha nem hívják állatnak a másikat, még viccből sem. Csak a népmeséikben mondanak állatnevet emberre (pl. kismajom).

—Érdekes gondolatok ezek.

Az interneten utánajárva, megtaláltam azt, hogy ki volt az első magyar, aki a lunda néppel kapcsolatba került. Úgy hívták, hogy Magyar László (Afrika-kutató). Több, mint 150 évvel ezelőtt járt ott:

“Biében megtelepedve tervezte megismerni Lunda-országot, vagy amint nevezni szokták: a Muata Jamvó birodalmát. (A lunda egy bantu törzs Zaireben és a 16. században hatalmas birodalmuk volt a Kongó-medencében. A Muata Jamvó az uralkodó megnevezése volt.) A felfedező úthoz szükséges anyagiak előteremtésére több árut Benguelába szállíttatott és ott nyereséggel eladta. Karavánja 1850. február 20-án indult útnak 235 fegyveressel. Útjára felesége és rabnői egy része is elkísérte. Több tartományt bejárt, egy sereg afrikai törzsnél megfordult. Magyar László ezen az útján felfedezte a Kongó és a Zambézi folyók vízgyűjtő területét, s a Kasai folyót követve augusztus vége felé érte el útja talán legészakibb pontját, Yah Quilem városát. 1851. május végén indult vissza Biébe. Útját úgy irányította, hogy felkeresse Kabebét, a rettegett uralkodó, Muata Janvo székvárosát. Lunda-ország fővárosának életét, Muata Jamvó barbár pompájú udvarát először Magyar László írta le. Tudósításából derült ki az uralkodó kegyetlensége, aki egész települések lakosságát adta el rabszolga-kereskedőknek a nemesek kivételével, akiket viszont kivégeztetett. Alattvalóit sokszor orr-fül, szeméremtest levágásával büntette.” 

—Nem lehetett könnyű az élet akkoriban.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/06/20 hüvelyk Afrika, Emberek

 

Címkék: , , , , ,