RSS

október 2011 havi bejegyzések

Magyar etüdök

Ha már kirándulás a hegyekben, akkor:

Gyöngy az idő, vándoroljunk,
nincs szekerünk, bandukoljunk,
lassú folyó ága mellett
járjuk a halk fűzfa-berket.

Este a láb gyönge, fáradt,
lombok alatt nézünk ágyat.
Szöcske-bokán jő az álom,
száll a világ lepke-szárnyon.

(32. számú)

 

Weöres Sándor Magyar etüdök c. könyve nem más, mint egy édi-bédi kis verseskötet. A költő maga rajzolta színes téntával, fiatalon, fiatal felesége számára (Károlyi Amy). Olyan, akár egy kis emlékkönyv, amiket a kislányok rajzolnak egymásnak. A különbség csak az, hogy ezt a XX. század egyik legzseniálisabb magyar költője formázta: a vonalakat görbítette, írta gyermekien, őszintén.
Reprintben, gyakorlatilag lefényképezve az oldalakat sokszorosították a csöpp, leleményes kötetet. Hangulata egyszerre idilli, meghitt és magávalragadóan bensőséges. Amikor olvassuk, saját házasságunk első éveinek vidámságát, gondtalanságát és pajkosságát láthatjuk meg benne. Ha nem is tudunk ilyen brilliáns ajándékot adni a párunknak, mosollyal és kedvességgel pótolhatjuk. Ajánlom mindenkinek e kis könyvecskét!

Még egy ismert versike:

Arany ágon ül a sármány,
kicsi dalt fúj fuvoláján,
arany égen ül a bárány,
belezendít citeráján.

Piros alma szivem ágán,
kivirító koronáján,
aki kéri, neki szánnám,
akinek kell sose bánnám.

(31. számú) — a Gyertyánvölgyben láttunk valami gyönyörű sárga madarat. Talán az volt.

Még egy érdekesség:

Rossz falu Nagybordás,
verje a jégomlás,
ott se leszek én kondás.

Jó falu Kondorszék,
ott bizony ellaknék,
szeretőt is ott kapnék.

(53. számú) —sem Nagybordást, sem Kondorszéket nem sikerült megtalálnom a térképeken, talán ez is úgy pattant ki a fejéből, mint az a sok kedves, gyermekes, mégis felnőttes rím.

Reklámok
 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/10/31 hüvelyk Olvasónapló

 

Címkék: , , , , , , ,

“Átlátszó vagyok mint az üveg”

(A cím: részlet Weöres Sándor Önarckép c. verséből.)

Barátom, nincs semmi titkom.
Átlátszó vagyok, mint az üveg – épp ezért
miként képzelheted, hogy te látsz engem?

Répáshuta számomra mindig is a hegyek közé eldugott csodafalut jelentette. Lassan húsz éve, hogy hegyikerékpárral a Bánya-hegy környékén éjtszakáztam, hajnalban gurultam be az ébredező faluba. Ennek emléke komoly nyomot hagyott a lelkemben. Amikor, néhány évvel ezelőtt Jókai Mór: Barátfalvi lévitáját olvastam, ismét ez a kép ugrott be. Régen terveztem már, hogy családostól meglátogatjuk a kis hegyi falut.

Főnővérünk (Kiss Györgyi, akitől a hólabda receptet közzétettem) és a barátja Sándor javasolta, hogy a falun túl, a Hór-völgye irányában van egy kirándulóhely, helyi nevezetesség. A faluról is megtudhatunk egyet mást arrafelé, főleg ha néhány dolgot előre elolvasunk. Kölcsön kaptuk saját élményük leírását (Megemlékezés virágai a Bükk szívében, 2007. október 28.) és Veres László könyvét:

“A gyertyánvölgyi üzem olvasztókemencéit a paraszti lakóházak kemencéihez hasonló módszerrel készítették. A fából elkészített ke­mencevázat 10—15 cm vastagságú tűzálló agyagréteggel fedték, amelyet a faváz eltávolítása után lassú, állandó tűzön kiszárítottak. A kemencemester, szaknyelven Schmirreirer által fateknőben öszszekevert anyagot tűzálló téglákra állított vasfazekakban olvasztot­ták folyékony üvegmasszává. A folyékony matériából vegyszerek segítségével csapatták ki a szennyeződéseket és a salakot. Egy fazékból általában két munkás dolgozott, s mindegyiküknek egy-egy 35 gyerek segédkezett a formák kezelésében és a kész termékek elszál­lításában. Az üvegfúvó a pipa segítségével kiemelt matériából egy vizes vályú felett hólyagot fúvott, majd a gyerek által előkészített formába fújta az üvegmasszát. A mesterek fúvás közben dünnyögéssel szólították fel a gyerekeket a forma szétbontására, miután az üveg végleges formáját elnyerte. A kész termékeket a vályú­padon vízbemártott pajmáz (vas) segítségével választották le a fú­vópipáról, miközben a gyerek egy cseppnyi folyékony üveg segít­ségével ragadó vasat helyezett az üvegtárgy aljára. Az üvegek nyak­részét csipeszek, fogók segítségével formázták meg, majd a lejtős vályúba helyezett termékeket a formatartó gyerekek szállították el a hűtőkemencékbe, ahol alakjuk és méretük szerint csoportosítva agyagfazekakba helyezték azokat. Miut án a hűtőkemencében foko­zatosan lehűltek, a mesterek az üzem irodájába vitték a napi mun­kájuk eredményét. Itt egy alkalmazott megvizsgálta minőségüket és feljegyezte mennyiségüket. A munkások ennek megfelelően kap­ták fizetésüket.”
—részlet Veres László: A Bükk hegység üveghutái c. könyvéből. Egy régebbi (1978) kiadása letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtárból: itt (klikk).

Már csak az emlékhely újonnan kiépített bemutató pavilonjai, cseréptetővel fedett menedékei állnak. Szellemváros. Ki hinné, hogy a több mint száz éven keresztül nyüzsgő völgy ilyen sok embernek adott megélhetést. Hetven munkás dolgozott itt, amikor fénykorát élte. Az 1800-as évek közepén Schusselka Gusztáv volt a gazdája, ő vette bérbe a területet és az épületeket.

(Előtte próbálkozott már Stuller János, Schir József. Majd az 1890-es évek beli csőd után, az 1900-as évek elején egy Sovánka István nevű üvegmetsző próbálta feléleszteni az üzemet — sikertelenül.)

Miközben a helyi kis temető információs tábláját nézzük, elképzelhetjük, hogy Schusselkának nem volt valami boldog élete. Egy lányát 6 évesen, egy fiát 80 naposan és egy másik fiát 50 naposan temette el a völgyben. Összesen 274-en nyugszanak itt a földben.

A nyár meleg volt, az ősz száraz és az október vége is enyhe. Remek idő, 12-15 fokos celsiussal. A néhány kilóméteres túra (a faluból a völgybe és vissza) igazán kellemes, családostól is meg lehet tenni. Egy bibi volt az idén: katicainvázió (pettyes, két pettyes, hét pettyes, fekete és piros és sárga), ha nem is annyira, mint az USA-ban (klikk). Tömegestől cikáztak a völgyben, arcunkba csapódtak, ruhánkra tapadtak, de az árnyékos, hűvös részeken elmaradtak.

Ajánlom a túrát bárkinek és mindenkinek!

(48.040325, 20.564278)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/10/31 hüvelyk Emberek, Olvasónapló, Történelem

 

Címkék: , , , , , , , , ,

Fokhagyma leves

Česnakinė sriuba (Cesnaková polievka)

Ha külföldre utazok, általában felírom, amit a helyi menüből megeszek, mert úgy gondolom, hogy egy másik népet, nemzetet, kultúrát akkor lehet jól megismerni, ha megkóstoljuk az ételeiket és használjuk a tömegközlekedést (ahogy ezt tettem Strasbourgban – klikk). Ez a kettő sokmindent elárul, többet, mint amikor egy idegenvezető végig vezet a “steril” útvonalon.

A szlovákok fokhagyma levesét a hegyekben kóstoltuk meg, egy menedékházban. Az október végi hűvös idő a Magas Tátrában már a telet idézi. Valami kis hó is leesett, a hőmérséklet pedig nulla fok körülire csökkent. A kiránduló ilyenkor átfázik a legjobb felszerelésben is.

A hegyi menedékházak hangulatát nehéz visszaadni. Mindeféle nációból és korosztályból zsúfolódik össze a sok ember azért, hogy egy csésze teát, kávét, levest, vagy van, aki egy pohár sört igyon meg.

A Zámkovszky-menedékház ilyen hangulatot idéz. Ebédidőben értünk oda, jólesett a forró leves, különösen abban a formában, ahogyan elkészítették:

A Česnakinė sriuba (Cesnaková polievka), vagy magyarul fokhagyma leves (fokhagyma krém-leves, garlic soup) olyan friss fokhagymával készül, hogy még órákon keresztül érezzük az ízét a szánkban. Töménysége, forrósága pedig szinte átizzítja a garatot és a nyelőcsövet. Az ember szinte tűzokádó sárkánnyá válik tőle. De ez kell a hideg időben a hegyi kiránduláson: átmelegíteni testet-lelket.

Így néz ki a "csesznakiné"

Ja, és csak 2,50 euróért adják, ami kb. 750 forint. Fönt a hegyekben ez nem is olyan drága, hiszen valakinek a hozzávalókat fel is kellett oda vinni.

Aki kedvet kapott az elkészítéséhez, az megtalálja a recept angol nyelven: itt (klikk).

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/10/30 hüvelyk Vélemény

 

Címkék: , , , , , , , ,

Évszázados kritika

Mikszáth Kálmán mosolyt fakasztóan ír az országgyűlési képviselőkről, de nagyon hosszan. A figurák nehezen követhetők, főleg azért, mert nem abban a korban élünk és nem ismerjük a napi sajtóból a neveket.

Éppen ezért, véleményem szerint, a Két választás Magyarországon eleje izgalmasabb, mint a törzse. Az író, történet keretének megalkotásakor bemutatja, hogy Katánghy Menyhért hogyan házasodott meg és miként csináltak belőle képviselőt. Még mielőtt ezek történtek volna, Mikszáth beszámol arról, hogy a főhős apja, Katánghy János miként vívódik a fia továbbtanulása miatt. Végül orvos lett belőle.

“- De hát akkor mit neveljek belőle?
– Doktort, barátom, doktort és csak örökké doktort. A doktoroké a világ, mert betees. Hiszen már nincs is egészséges ember. A Menyus csinos fiú, kellemes modora van és derekasan tud szelet csapni. Ezen a pályán sokra viheti. Hány gazdag ember van a doktorok közt! Csak az nem boldogul, aki nem akar.
A királyi tanácsos szavai nagy súllyal estek a latba, Menyus orvosnövendék lett.
Menyus édes anyja, született Pribolszky Johanna is osztotta ezt a nézetet.
– Könnyű tudomány – mondá – Ha az orvos meggyógyít valakit, az hálás és dicséri, ha pedig ki nem gyógyítja, örökre elnémul, nem tehet neki szemrehányást.”

Hasonló kritikát fogalmaz meg száz évvel később Hofi Géza, az ország nagy nevettetője:

“Hát orvos az ilyen? Mi? […] Orvosok is… na! A sebész, az igen. Az aszongya levágtam, tényleg. A többi az csak tapenolja az embert. […] Ne kopogtass! Nyissá be!” — Hofi Géza: 1980-ban (Tiszta őrültek háza)

Amíg világ a világ, nem ússzuk meg kritika nélkül. De valljuk be: a gyógyult beteg mosolya a legnagyobb elismerés és abban is van részünk bőségesen, mégha Katánghy Menyhért ebből csak keveset tapasztalhatott meg — Mikszáth szerint.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/10/29 hüvelyk Emberek, Kórház és a szakma, Vélemény

 

Címkék: , , , , , ,

Orja

Ali nevű kollégám mindig mosolygó, kedves ember. Ritkán ebédelünk együtt, ritkán szabadulunk el a rendelőből egyszerre, más területen dolgozunk. Nemrégiben mégis összefutottunk.

Az első fogást remekül készítettték el: orjaleves. Ilyenkor a belefőzött csontot kiteszik egy nagy tálcára, aki kedveli, vehet belőle. Megragadtam kettőt, egyenként néhány sertés-csigolya, szép darabok.

Szemben ültünk egymással. A csontot letisztítva, kettőnk közé, a tálca szélére tettem. Beszélgettünk az ebéd végéig… a sertés maradványok fölött. Aztán indultunk: vissza a betegekhez.

A doktor nem evett levest! Leesett a tantusz. Óvatosan megkérdeztem: “Te, mohamedán vagy és nem eszel disznóhúst?”

“Igen. Alkoholt és disznót… nem!” – válaszolta a jemeni kolléga.

Elszégyelltem magam. Ha tudtam volna, nem biztos, hogy ilyen jóízűen pusztítom a leveshúst!

 
4 hozzászólás

Szerző: be 2011/10/28 hüvelyk Emberek, Kórház és a szakma, Vélemény

 

Címkék: , , ,

Hét év után is megdöbbentő látvány

Micsoda? Lassan két hete, hogy a hétköznapok maguk alá temettek. Ez aztán az igazi fogság, a hétköznapok fogsága, amikor még arra sincs idő, hogy pár új bejegyzést írjak a kedves olvasónak, a nagyérdeműnek.
De bizony kellenek időszakok, amikor az ember az időt nem az írásRA, hanem az írásNAK szenteli. Anyagot gyűjt, átgondol, meggondol, emészt vagy éppen csak villanásnyi gondolatok röppennek fel, mélázva a körülöttünk zajló eseményeken.
Ezzel kapcsolatosan megszívlelendő tanácsokkal lát el bennünket a Gotham Irodalmi Műhely tankönyve: Kezdő írók kézikönyve. Minden olyan olvasónak ajánlom, aki egyben írásra is szentel az idejéből. Az olvasás és írás remekül kiegészíti egymást!
A téma-gyűjtögetésre kiválóan alkalmas egy gyönyörű kirándulás. Például a Magas Tátrában:

Megdöbbentett a pusztulás látványa. A hírekből homályosan felsejlett, hogy évekkel ezelőtt nagy vihar pusztított a gyönyörű hegyvidék irdatlan nagy fenyveseiben. De, hogy tavaly esetleg tavaly előtt történt-e, már nem emlékeztem. A kidőlt, gyökerestől kicsavart fákat látva, szerény erdészeti ismereteimmel, pár évvel korábbra saccoltam, datáltam a katasztrófa idejét. De hét esztendőre nem gondoltam. Pedig 2004-ben söpört végig a nagy vihar a Magas Tátra fenyvesein.

“Szlovákiában 2004. november 19-én 15 és 20 óra között, tehát 5 óra leforgása alatt a 100-170 km/h sebességű szélvihar mintegy 330.000 ha terület, köztük a Tátra erdeit érintve, összesen mintegy 73.000 ha-nyi erdőterületen, széldöntéssel és széltöréssel rendkívül nagy faállománykárokat okozott. A szélvihar által kidöntött és letört faanyag (széldöntés- és töréskár) összesen 4,5 millió köbméter, ami megközelíti Szlovákia évi rendes fakitermelési mennyiségét.” (http://sziklamaszas.com/index.php/articles/34-cikkek/154-a-2004-es-tatrai-vihar-utoelete)

A Strbské Pleso (Csorba-tó) és a Popradské Pleso környékén még úgy ahogy állnak a fák, de keletebbre, a vasút teljes vonalán és a gyönyörű Tar-patak (Stúdeny Potok) völgyében a pusztítás még mindig látványos. Vajon hány évtized, esetleg évszázad kell, hogy újra fenyves álljon oly dicsőségesen, ahogyan azt tette száz éven keresztül?

Kidőlt fák a Tar-patak völgyében

Gyökerestől kifordított fa

De a Tátra így is gyönyörű, a lépten-nyomon elénk kerülő sziklaormok lélegzetelállítóak. Az ormótlan nagy hegyek és az évekkel ezelőtti katasztrófa eszünkbe juttatja: mily’ parányi is az ember és mennyire rászorul a Teremtőjére, mégha sokszor szem elől téveszti is Őt.

A Tátra a szezonon kívül is szép!

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/10/27 hüvelyk Vélemény

 

Címkék: , , , , , , , ,

Aranyborjú és aranybivaly

Tízmilliárdos bivalyszobor: Mivel a kétezer családnak otthont adó falut a bivaly évében alapították, a születésnapra átadott toronyszálloda emeletein több bivalyszobrot is felállítottak. Az egyik teljesen aranyból készült, értéke 10,2 milliárd forint.”

Ez nagyon sok pénz. Ebből is látszik, hogy Kínában is vannak gazdag területek, városok és falvak. Az index.hu teljes cikke itt (klikk) azért érdekes, mert nem először fordul elő, hogy aranyból ilyesféle állatot öntenek. Ha nem is bivalyt, de borjút pár ezer évvel ezelőtt öntöttek a zsidók:

“Amikor befejezte Isten Mózessel való beszédét a Sínai-hegyen, átadta neki a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat. Amikor azt látta a nép, hogy Mózes késlekedik, és nem jön le a hegyről, összegyülekezett a nép Áron köré, és azt mondták neki: Jöjj, és készíts nekünk istent, hogy előttünk járjon, mert nem tudjuk, hogy mi történt azzel a Mózessel, aki felhozott bennünket Egyiptomból. Áron ezt mondta nekik: Szedjétek ki az aranyfüggőket feleségeitek, fiaitok és leányaitok füléből, és hozzátok ide hozzám! És kiszedte az egész nép az aranyfüggőket a füléből, és odavitte Áronhoz. Ő átvette tőlük, vésővel mintát készített, és borjúszobrot öntött. Ekkor azt mondták: Ez a te istened, Izráel, aki kihozott Egyiptom földjéről. Ezt látva Áron, oltárt épített elé, majd kihirdette Áron, hogy holnap az ÚR ünnepe lesz. Másnap tehát korán fölkeltek, égőáldozatokat áldoztak, és békeáldozatokat mutattak be. Azután leült a nép enni és inni, majd mulatozni kezdtek. Ekkor így szólt az ÚR Mózeshez: Indulj, menj le, mert elromlott a néped, amelyet kihoztál Egyiptomból. Hamar letértek arról az útról, amelyet megparancsoltam nekik. Borjúszobrot készítettek maguknak, az előtt borulnak le, annak áldoznak, és ezt mondják: Ez a te istened, Izráel, aki kihozott Egyiptom földjéről.”

Ugyan a szobor értékéről nem nyilatkozik a Biblia, de minden bizonnyal szép darab lehetett. Úgy adta össze a nép az ékszereiből. Arról az index.hu cikke nem szól, hogy a kínaiak miből rakták össze. De a lényeg, hogy mind a két esetben félre csúsztak. Kínában csak a “szabadság, egyenlőség, testvériség” eszméje csorbul, mint számukra “mindenek fölött álló” eszme, az izraeliták viszont Istent csúfolták meg, ami meglehetősen nagy baklövés: “Hamar letértek arról az útról…”, amin tovább kellett menniük.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/10/13 hüvelyk Vélemény

 

Címkék: , , , , , , , , , ,