Évszázados kritika

Mikszáth Kálmán mosolyt fakasztóan ír az országgyűlési képviselőkről, de nagyon hosszan. A figurák nehezen követhetők, főleg azért, mert nem abban a korban élünk és nem ismerjük a napi sajtóból a neveket.

Éppen ezért, véleményem szerint, a Két választás Magyarországon eleje izgalmasabb, mint a törzse. Az író, történet keretének megalkotásakor bemutatja, hogy Katánghy Menyhért hogyan házasodott meg és miként csináltak belőle képviselőt. Még mielőtt ezek történtek volna, Mikszáth beszámol arról, hogy a főhős apja, Katánghy János miként vívódik a fia továbbtanulása miatt. Végül orvos lett belőle.

“- De hát akkor mit neveljek belőle?
– Doktort, barátom, doktort és csak örökké doktort. A doktoroké a világ, mert betees. Hiszen már nincs is egészséges ember. A Menyus csinos fiú, kellemes modora van és derekasan tud szelet csapni. Ezen a pályán sokra viheti. Hány gazdag ember van a doktorok közt! Csak az nem boldogul, aki nem akar.
A királyi tanácsos szavai nagy súllyal estek a latba, Menyus orvosnövendék lett.
Menyus édes anyja, született Pribolszky Johanna is osztotta ezt a nézetet.
– Könnyű tudomány – mondá – Ha az orvos meggyógyít valakit, az hálás és dicséri, ha pedig ki nem gyógyítja, örökre elnémul, nem tehet neki szemrehányást.”

Hasonló kritikát fogalmaz meg száz évvel később Hofi Géza, az ország nagy nevettetője:

“Hát orvos az ilyen? Mi? […] Orvosok is… na! A sebész, az igen. Az aszongya levágtam, tényleg. A többi az csak tapenolja az embert. […] Ne kopogtass! Nyissá be!” — Hofi Géza: 1980-ban (Tiszta őrültek háza)

Amíg világ a világ, nem ússzuk meg kritika nélkül. De valljuk be: a gyógyult beteg mosolya a legnagyobb elismerés és abban is van részünk bőségesen, mégha Katánghy Menyhért ebből csak keveset tapasztalhatott meg — Mikszáth szerint.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s