RSS

2011/10/31 napi bejegyzések

Magyar etüdök

Ha már kirándulás a hegyekben, akkor:

Gyöngy az idő, vándoroljunk,
nincs szekerünk, bandukoljunk,
lassú folyó ága mellett
járjuk a halk fűzfa-berket.

Este a láb gyönge, fáradt,
lombok alatt nézünk ágyat.
Szöcske-bokán jő az álom,
száll a világ lepke-szárnyon.

(32. számú)

 

Weöres Sándor Magyar etüdök c. könyve nem más, mint egy édi-bédi kis verseskötet. A költő maga rajzolta színes téntával, fiatalon, fiatal felesége számára (Károlyi Amy). Olyan, akár egy kis emlékkönyv, amiket a kislányok rajzolnak egymásnak. A különbség csak az, hogy ezt a XX. század egyik legzseniálisabb magyar költője formázta: a vonalakat görbítette, írta gyermekien, őszintén.
Reprintben, gyakorlatilag lefényképezve az oldalakat sokszorosították a csöpp, leleményes kötetet. Hangulata egyszerre idilli, meghitt és magávalragadóan bensőséges. Amikor olvassuk, saját házasságunk első éveinek vidámságát, gondtalanságát és pajkosságát láthatjuk meg benne. Ha nem is tudunk ilyen brilliáns ajándékot adni a párunknak, mosollyal és kedvességgel pótolhatjuk. Ajánlom mindenkinek e kis könyvecskét!

Még egy ismert versike:

Arany ágon ül a sármány,
kicsi dalt fúj fuvoláján,
arany égen ül a bárány,
belezendít citeráján.

Piros alma szivem ágán,
kivirító koronáján,
aki kéri, neki szánnám,
akinek kell sose bánnám.

(31. számú) — a Gyertyánvölgyben láttunk valami gyönyörű sárga madarat. Talán az volt.

Még egy érdekesség:

Rossz falu Nagybordás,
verje a jégomlás,
ott se leszek én kondás.

Jó falu Kondorszék,
ott bizony ellaknék,
szeretőt is ott kapnék.

(53. számú) —sem Nagybordást, sem Kondorszéket nem sikerült megtalálnom a térképeken, talán ez is úgy pattant ki a fejéből, mint az a sok kedves, gyermekes, mégis felnőttes rím.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/10/31 hüvelyk Olvasónapló

 

Címkék: , , , , , , ,

“Átlátszó vagyok mint az üveg”

(A cím: részlet Weöres Sándor Önarckép c. verséből.)

Barátom, nincs semmi titkom.
Átlátszó vagyok, mint az üveg – épp ezért
miként képzelheted, hogy te látsz engem?

Répáshuta számomra mindig is a hegyek közé eldugott csodafalut jelentette. Lassan húsz éve, hogy hegyikerékpárral a Bánya-hegy környékén éjtszakáztam, hajnalban gurultam be az ébredező faluba. Ennek emléke komoly nyomot hagyott a lelkemben. Amikor, néhány évvel ezelőtt Jókai Mór: Barátfalvi lévitáját olvastam, ismét ez a kép ugrott be. Régen terveztem már, hogy családostól meglátogatjuk a kis hegyi falut.

Főnővérünk (Kiss Györgyi, akitől a hólabda receptet közzétettem) és a barátja Sándor javasolta, hogy a falun túl, a Hór-völgye irányában van egy kirándulóhely, helyi nevezetesség. A faluról is megtudhatunk egyet mást arrafelé, főleg ha néhány dolgot előre elolvasunk. Kölcsön kaptuk saját élményük leírását (Megemlékezés virágai a Bükk szívében, 2007. október 28.) és Veres László könyvét:

“A gyertyánvölgyi üzem olvasztókemencéit a paraszti lakóházak kemencéihez hasonló módszerrel készítették. A fából elkészített ke­mencevázat 10—15 cm vastagságú tűzálló agyagréteggel fedték, amelyet a faváz eltávolítása után lassú, állandó tűzön kiszárítottak. A kemencemester, szaknyelven Schmirreirer által fateknőben öszszekevert anyagot tűzálló téglákra állított vasfazekakban olvasztot­ták folyékony üvegmasszává. A folyékony matériából vegyszerek segítségével csapatták ki a szennyeződéseket és a salakot. Egy fazékból általában két munkás dolgozott, s mindegyiküknek egy-egy 35 gyerek segédkezett a formák kezelésében és a kész termékek elszál­lításában. Az üvegfúvó a pipa segítségével kiemelt matériából egy vizes vályú felett hólyagot fúvott, majd a gyerek által előkészített formába fújta az üvegmasszát. A mesterek fúvás közben dünnyögéssel szólították fel a gyerekeket a forma szétbontására, miután az üveg végleges formáját elnyerte. A kész termékeket a vályú­padon vízbemártott pajmáz (vas) segítségével választották le a fú­vópipáról, miközben a gyerek egy cseppnyi folyékony üveg segít­ségével ragadó vasat helyezett az üvegtárgy aljára. Az üvegek nyak­részét csipeszek, fogók segítségével formázták meg, majd a lejtős vályúba helyezett termékeket a formatartó gyerekek szállították el a hűtőkemencékbe, ahol alakjuk és méretük szerint csoportosítva agyagfazekakba helyezték azokat. Miut án a hűtőkemencében foko­zatosan lehűltek, a mesterek az üzem irodájába vitték a napi mun­kájuk eredményét. Itt egy alkalmazott megvizsgálta minőségüket és feljegyezte mennyiségüket. A munkások ennek megfelelően kap­ták fizetésüket.”
—részlet Veres László: A Bükk hegység üveghutái c. könyvéből. Egy régebbi (1978) kiadása letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtárból: itt (klikk).

Már csak az emlékhely újonnan kiépített bemutató pavilonjai, cseréptetővel fedett menedékei állnak. Szellemváros. Ki hinné, hogy a több mint száz éven keresztül nyüzsgő völgy ilyen sok embernek adott megélhetést. Hetven munkás dolgozott itt, amikor fénykorát élte. Az 1800-as évek közepén Schusselka Gusztáv volt a gazdája, ő vette bérbe a területet és az épületeket.

(Előtte próbálkozott már Stuller János, Schir József. Majd az 1890-es évek beli csőd után, az 1900-as évek elején egy Sovánka István nevű üvegmetsző próbálta feléleszteni az üzemet — sikertelenül.)

Miközben a helyi kis temető információs tábláját nézzük, elképzelhetjük, hogy Schusselkának nem volt valami boldog élete. Egy lányát 6 évesen, egy fiát 80 naposan és egy másik fiát 50 naposan temette el a völgyben. Összesen 274-en nyugszanak itt a földben.

A nyár meleg volt, az ősz száraz és az október vége is enyhe. Remek idő, 12-15 fokos celsiussal. A néhány kilóméteres túra (a faluból a völgybe és vissza) igazán kellemes, családostól is meg lehet tenni. Egy bibi volt az idén: katicainvázió (pettyes, két pettyes, hét pettyes, fekete és piros és sárga), ha nem is annyira, mint az USA-ban (klikk). Tömegestől cikáztak a völgyben, arcunkba csapódtak, ruhánkra tapadtak, de az árnyékos, hűvös részeken elmaradtak.

Ajánlom a túrát bárkinek és mindenkinek!

(48.040325, 20.564278)

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/10/31 hüvelyk Emberek, Olvasónapló, Történelem

 

Címkék: , , , , , , , , ,