Pénteken (július 15-én) igazi “blogturista” voltam. A következőt olvastam ugyanis Gárdonyi Géza, Mai csodák c. könyvében:
“Én valamennyi fa között mégis a jegenyefát szeretem a legjobban. Sem árnyéka, sem gyümölcse, tudom, de van valami az ő egyedülvalóságában, hajthatatlanságában, fölemelkedettségében, ami tetszik nekem. Ha meghalok, azt szeretném, ha egy jegenyefát ültetnének a siromra. Nekem kedves az a gondolat, hogy egykor jegenyefa leszek és állok, mint éltem: magányosan, hallgató lombokkal, folyton az eget nézve: nappal a felhőket, éjjel a holdat, csillagokat.”
Felkerekedtem hát és elsétáltam az egri várba, megkerestem Gárdonyi sírját. A blog kedvéért meg akartam bizonyosodni az igazságról. Ugyan belépődíjat szednek még a sétáért is, de ezt megúsztam Várbarát igazolványommal. Igen, létezik ilyen, aki tagja a Várbarátok Körének, az egész évben ingyen bemehet a várba. Sőt nagyon sok hasznos programon is részt lehet venni. Szóval felsétáltam a vár dél keleti sarkába és megnéztem, vajon áll-e az a jegenyefa, amit Gárdonyi Géza szeretett volna a sírja fölé. Hát nem áll. Vannak ugyan fák, de az egyiksem jegenye. Mondjuk furcsán is nézne ki, hogy az egri vár egyik bástyájából az égnek mered egy szál jegenye. Táncsak nem hanyagságból maradt el a jegenye ültetés.
Íme a panoráma-fotó, amit készítettem:
A hétköznapok fogságában 