“Minden meghal” Ez a verseskötet 8. fejezetének a címe, és 9 vers van benne. Nagyon jók! Anakreónnal kezdi, hadd idézzek: Remegek már a haláltól, hisz a Hádészban a szöglet,/ami vár rám, hideg és szűk, a lejárat is ijesztő,/s aki egyszer lemegy, az már soha fel nem jön a fényre.
Aztán a címadó vers (Alfred Tennyson: Minden meghal) is igazi remekmű, részletet közlök: De minden véget ér,/Nem csörgedez az ér,/A susogni nem jő,/Nem imbolyog a felhő,/A szív többet nem üt,/Halál les mindenütt./Mert minden meghal itt,/A semmi ránk havaz,/Jaj, bús panasz! … A víg kacaj már tompa jaj./ Nem zeng madárdal,/A lombon által./Szellő se fú./Jaj, iszonyú! (Csak csendben jegyzem meg, az előzőt Radnóti Miklós fordította, ezt meg Kosztolányi Dezső.
Talán azért ragadott meg a fejezet, mert márciusban ezzel a témával foglalkoztam (lásd az előadásról szóló hirdetést itt, DVD-n szívesen elküldöm a felvételt – hozzászólásban kérem az email címet megadni). Az elmúlás témája évente megkeres. Hol a betegek halála, hol saját hozzátartozónk halála miatt.
Előzmény: Száz vers – a Lackfi féle 1
Folytatás: Száz vers – a Lackfi féle 3
A hétköznapok fogságában 