A végére értem. Általában nem olvasok verseket, ezért ez most új élmény volt, így, egyszerre 100 vers, a világirodalom több ezer évéből és több tucat országából. Ahogy korábban írtam: jó könyv. Annyira azért nem, mint a kedvencem: Weöres Sándor három kötetes gyűjteménye. Hadd közöljek a “Száz vers”-ből ismét egyet:
Edmund Spenser: Homokba írtam kedvesem nevét
Homokba írtam kedvesem nevét,
de jött a hullám s rajzom elsöpörte:
leírtam újra minden betűjét?
de jött a dagály, s munkám eltörölte.
Hiú ember, hiú vágy! – szólt pörölve
a lány – megfogni a pillanatot,
hisz magam is így omlok egykor össze,
és nevemmel együtt elpusztulok.
Tévedsz! – feleltem: – híred élni fog,
ami porba hal, az csak földi lom,
szépséged a dalaimban lobog,
s dicső neved a mennybe fölirom.
S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,
örökké él s örökké megújul.
(fordította Szabó Lőrinc)
Mintha a feleségem mondta volna: “Ne nézz a földi mulandóságra!” Mégis megvan bennem is a reménység a mennyei hon felé, hogy szerelmünk tovább él.
Ez a Spenser valamikor az 1500-as évek végén élt. Akkor már Anglia mozgolódott, a királynő is vágyott arra, hogy egy jó szentírás-fordítás legyen a kezükben. Meg is jelent 1611-ben (Jakab király alatt) az “AV” (authorized version, AVKJ), éppen 400 éve. Nyilván ez a hatás is érezhető kellemes, szolíd, mégis mély szeretet sugárzó versén.
Előzmény: Száz vers – a Lackfi féle 2
Folytatás: Száz vers – a Lackfi féle 4
A hétköznapok fogságában 