Zsoltár a dizsiben

A XI. Biai Ifjúsági Találkozóra készülve az idő témakörén gondolkodtam. Ha az idő múlásán merengünk, óhatatlanul is elkezdünk nosztalgiázni. Ma úgyis nagy divat a retró, hát belehallgattam néhány olyan zenébe, amely gyermekkoromban volt sláger. Így jutottam el Boney M.-hez is. Az 1970-80-as években futottak be és lépten-nyomon hallani lehetett a számaikat. Még arra is emlékeztem, … Bővebben: Zsoltár a dizsiben

Az alkalom, amire a legkevesebben járnak (ÉGy 2/46)

ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november). A II. évfolyam 1. szám (.pdf formátumban elolvasható itt) 1999. elején jelent meg. Ebből a számból számomra talán a legkedvesebb cikk, amelyik az imaóráról szól: "Ha nincs valódi közösség a gyülekezetben, … Bővebben: Az alkalom, amire a legkevesebben járnak (ÉGy 2/46)

Tömény történelem…

...kellemesen felhígítva és keverve, nem rázva. Tudjuk, hogy a jó öreg Bond rázva szereti, de a történelem - bármennyire is színes - mégsem egy egyszerű koktél. A téma önmagában megrázó, nem szabad rajta rázni! Még jó, hogy a Historium Kiadó sem rázta, hanem keverte. Méghozzá kellemes koktélt kevert ki 2012. december 8-án Dunaszerdahelyen, a Vermes-villában. … Bővebben: Tömény történelem…

Las Ramblas – Les Rambles

Eger belvárosi utcái követik az esővíz domboldalról lerohanó áramlatait. Meg kell nézni egy XVIII. századi térképet és látható, hogy az Eger patakkal párhuzamosan is vannak utcák, de sok kisebb köz tart a meder felé. Valóban, teljesen logikus, hogy az igazi, csőrendszeren alapuló csatornázások kora előtt (sewage system) az Európai varosok jelentős részében a szennyvíz elvezetése … Bővebben: Las Ramblas – Les Rambles

A vengédszeretet öröme (ÉGy 1/46)

1998-ban bocsátottuk útjára az Élő Gyülekezetek folyóiratot Lemperger Róberttel közösen. Az I. évfolyam 1. szám (.pdf formátumban elolvasható itt) 1998. novemberében jelent meg a Hárfa Evangéliumi Kiadó gondozásában. A lap érdekessége, hogy ez a harmadik Magyarországi Keresztyén Testvér Gyülekezetek színeiben megjelenő folyóirat: az első Kegyelem és Igazság címen volt megrendelhető, Kiss Ferenc professzor szerkesztésében (kár, hogy a … Bővebben: A vengédszeretet öröme (ÉGy 1/46)

Fertőző szívbelhártya-gyulladás

Halálos. Mert akkor, ha nem vesszük észre időben és nem gyógyítjuk, a betegek jelentős részét elveszíthetjük. Az infektív, vagyis fertőző (vagy inkább fertőzéses eredetű) endocarditisek már csak ilyenek. A világtörténelemben jó néhány ismert ember halálát követelte a kór: A zeneszerző Gustav Mahler (1860-1911) streptococcus endocarditisben halt meg. Hasonló véget ért Ottorino Respighi (1879–1936) élete. A skótok … Bővebben: Fertőző szívbelhártya-gyulladás

A lélegzetelállító Leonardo

Karácsonyra egy gyönyörű könyvvel lepett meg a feleségem nagynénje és férje (kapható pl. a Librinél). Leonardo da Vinci nevét már mindenki hallotta, ha más nem, a Da Vinci kód c. könyv és film miatt (ami egyébként egy fikciós regény). Ez a reneszánsz fazon (hiszen az 1400-1500-as évek fordulóján élt) gyönyörű festményeket festett. Ez a könyv pedig … Bővebben: A lélegzetelállító Leonardo

Egy Heinz ketchup tanulságai

Buffet megveszi a Heinzet - szól az egyik hírportál cikke: "A mai napon a H.J. Heinz bejelentette, hogy elfogadja Warren Buffett vállalatának, a Berkshire Hathawaynek és a 3G-nek a vételi ajánlatát, az üzlet értéke 28 milliárd dollár. Ez minden idők legnagyobb felvásárlása az élelmiszeriparban." —kit érdekel? Pláne egy orvost... Nem, nem. Ennek a hírnek semmiféle … Bővebben: Egy Heinz ketchup tanulságai

Bugát Pál a nyelvújító

Ez meg hogy lehet? Hát nem orvos volt? Hát nem róla nevezték el a gyöngyösi kórházat? De igen, ez így van rendjén, mert korának valóban az egyik legnagyobb kaliberű, meghatározó orvosa, orvostanára volt. Gyöngyöshöz több szálon is kötődött, többek között ott született. Rokonai is ott éltek: "Bugátnak éppen nem volt kedve a vitatkozást folytatni, mert … Bővebben: Bugát Pál a nyelvújító

A Dumás Sanyi és a Balzsamos Jóska – II. kötet

Alexandre Dumas méretes műve a Joseph Balsamo. Az alcíme az, hogy Egy orvos feljegyzései. Már korábban jeleztem, hogy ez egy átverés. Az öreg Sanyi, vagyis Dumás Sanyi (csak így hívjuk a családunkban; Balsamót, meg Balzsamos Jóskának) fantáziája elszabadult. De hát ez már csak így van a történelmi regényeknél, a történelmi tényekkel elég lazán bánik. Ráadásul … Bővebben: A Dumás Sanyi és a Balzsamos Jóska – II. kötet