Halálos. Mert akkor, ha nem vesszük észre időben és nem gyógyítjuk, a betegek jelentős részét elveszíthetjük. Az infektív, vagyis fertőző (vagy inkább fertőzéses eredetű) endocarditisek már csak ilyenek. A világtörténelemben jó néhány ismert ember halálát követelte a kór:
A zeneszerző Gustav Mahler (1860-1911) streptococcus endocarditisben halt meg. Hasonló véget ért Ottorino Respighi (1879–1936) élete. A skótok jogosan sajnálták híres költőjüket Robert Burns-t (1759–1796), pedig csak 37 éves volt. Az egyik leghíresebb orvos (aki szívbelhártya gyulladásban halt meg) Alois Alzheimer (1864–1915), 51 éves volt. Orville Gibson (1856–1918), a híres gitárkészítő és zenész is emiatt a kórság miatt szenderült jobb létre. Ma, ha valaki igazán jó minőségű gitárt vagy bendzsót akar venni, akkor a gibsonokra méltán számíthat. Ha pedig zene, akkor megemlítendő a Jethro Tull muzsikusa John Glascock (1951–1979). Őt is az endocarditis vitte el 28 évesen, bár neki volt egy szívbillentyű-hibája is előzetesen.
Megígértem a stechoscope-ról szóló bejegyzésben, hogy akkori, vagyis március 23-i előadásom vázlatát közreadom.
A blokkban Szerafin Tamás szívsebész, illetve Al-Kodimi Hasszán kardiológus kollégám beszélt még. Előbbi fantasztikus új technikákat mutatott be, rövidfilmekkel illusztrálva, utóbbi összefoglalta az endocarditisek ismeretanyagát. Az én feladatom nem az ajánlás, vagyis kezelési irányelv közreadása, hanem néhány dolog hangsúlyozása volt. Inkább szemléletet szerettem volna bemutatni, aminek fontos részei:
1. „Csípjük el” a kórokozót, vagyis CÉLZOTT TERÁPIÁra törekedjünk!
2. „Lórúgásnyi” antibiotikumot adjunk, vagyis MEGFELELŐ DÓZISt alkalmazzunk!
3. Vegyük figyelembe, hogy honnan jött a beteg, vagyis HOL AKVIRÁLTA AZ INFEKCIÓT. Ettől nagyban függ az antibiotikum-választásunk!
4. Nem mindegy, hogy „milyen pályán játszik” a doktor, vagyis MIK A LEHETŐSÉGEINK egy beteg kivizsgálása és kezelése során. Jól fel kell tudni mérni a helyzetet.
A hétköznapok fogságában 