
Jól ismert kép ez Leonardo da Vinci művei közül. A középpontban Jézus, a tanítványok pedig körülötte – egy hosszú asztalnál. Mintha úgy ültek volna le, hogy a közönség bekukkantva a terembe, mindenkit jól lásson. Ennél azért az eredeti helyzet kicsit másabb volt. Nyilván egymást látták és abban az időben nem mindig jutott asztal (Jézus is az ács fia volt, akkoriban az asztal-os – bútorkészítő kisiparos – ritkább volt).
Ennek a képnek valaki elkészítette a jelenlegi járványra adaptált változatát:

(ismeretlen készítő, forrás: Internet)
Miért érdekes az utóbbi kép? Azért, mert mi is most hasonló helyzetben vagyunk. Az imaházak, templomok zárva, üresek. A hívők otthon ülnek és online vannak kapcsolatban egymással.
De nézzük meg mi történt azon a bizonyos utolsó vacsorán, ahol az Úr Jézus együtt volt a tanítványokkal!
János evangéliuma 13. rész 1-11. versek, majd 21-26. versekig (illetve a 30. vers) – elolvasható a szentiras.hu-n ide kattintva
Miért hagytam ki a köztes igeverseket? Persze, fontos üzenete van a teljes igeszakasznak. Hiszen nagyon komoly krízis előtt vagyunk. Már ezen az estén drámai események történnek, hiszen Júdás távozott (30. vers). Ráadásul ezen a vacsorán Jézus régi dolgokat összegez és új dolgokat is mond.
De én most három másik, talán elsőre földhözragadt momentumról szeretnék említést tenni:
1. Lábmosás – mármint Jézus a tanítványoknak
- nem fertőtlenítő szeres vizet használt, még ha akkoriban használtak illatszereket, főzött detergenseket (szappant) hamuból
- nem gumikesztyűben mosta a tanítványok lábát
- nem csipesszel az orrán tette (voltak szagok biztosan), amit tett
Mi volt ez, ha nem közelség, belépett a személyes térbe! Vegyük tudomásul, hogy ez ma a betegápolásban, elesettek gondozásában történik hasonlóan.
2. „ráhajolt a kebelére” (odahajolt) – mármint János, a tanítvány Jézus kebelére
- belépett, belehajolt a személyes térbe
- a távolság kevesebb volt mint 1,5 méter
- ráadásul nem volt rajta szájmaszk sem sebészi, sem FFP2/3, N95
Mi volt ez, ha nem közelség, ismét beléptek egymás személyes terébe! (János volt a “szeretett” tanítvány. Nyilván egy szeretet kapcsolat ezt megengedi.)
3. „bemártotta a falatot és odaadta” – mármint Jézus Júdásnak
- nem csipesszel vagy villával adta
- nem is kesztyűben
- hol volt még akkor a HACCP?
Szoros együtt étkezés volt ez. Mi, ha nem közelség?
Kimondhatjuk, hogy az Úr Jézus és a tanítványok szoros közelségben voltak… testileg is. De milyen közösségben voltak?
Nyilván lelki, szellemi közösségben, hiszen naponta itták Jézus szavait, az élő vizet, az élő Igét! De ez a kis csapat bizony biológiai közösségben is volt!
Pár szót ejtsünk erről a mindennapi közösségről, hiszen fontos kérdéssé vált most, amikor járvány van a világon és Magyarországon is.
Biológiai közösség az, amikor a testi kontaktusok által rendszeresen baktériumokat (és néha vírusokat is) adunk, veszünk egymás között.
Talán elsőre furcsán és csúnyán hangzik, mégis az intimitás, a belsőséges kapcsolat része ez a folyamat és ez így van rendjén. Azonban ebben is vannak fokozatok:
- Legszorosabb biológiai közösség a házasság, a szexualitás. Nem véletlenül mondja a Biblia, hogy a házasságban férj és feleség lesznek ketten egy test. (1Korintus 6,16)
- Hasonló ehhez az anya-gyermek kapcsolat, különösen az első életévekben, leginkább pedig a szoptatás időszakában. Szinte szó szerint össze vannak nőve!
- De ha továbbmegyünk: ilyenek a gyermekközösségek is, ahol pl. az óvodában a játékok megfogása, egymás lebirkózása során hasonló történik, szoros kapcsolat jön létre. A gyermekek adják veszik a baktériumokat, váladék, nyálcseppeket.
- Gondolhatunk ilyenkor a sportolókra is. Akik együtt izzadnak a pályán, a gépeken és egymást ölelgetik egy szép gól után.
- De egy-egy táborozás vagy éppen a kollégiumi életforma (pl. egymás poharába beleisznak stb.) szintén ilyen.
- Szorosabb munkahelyi közösségek az együtt töltött idő és a feladat formája szerint változhatnak.
- Most a COVID-19 járvány során kiderült a laikus közönség számára is, hogy az ápolási otthonok, szociális otthonok (esetleg kórházi osztályok) is biológiai közösségek (szakemberek korábban is tudtuk, láttuk a rezisztens baktériumok terjedése alapján). A járvány ilyen helyeken üti fel a fejét könnyedén.
Valljuk be: mi, mint az Úr Jézus tanítványai a helyi gyülekezetben is kicsit biológiai közösségek is vagyunk.
Gondoljuk a következőkre:
- kézfogás
- ölelés
- egymás arcának érintése (puszi)
- együtt étkezés: vendégszeretet és az úrvacsora (ez utóbbit különböző képen gyakoroljuk, de az egy kehely vagy pohár erre utal)
A közelség, kapcsolat és intimitás része ez. Baj lenne? Egyáltalán nem. Mindennapi hitéletünk, a testvéri közösség része. S egy közösségen belül is kivel szorosabb, kivel lazább ez a kapcsolat, de megvan, nem kerülhetjük ki a biológiai közösséget.
Azt mondtam nem baj… KIVÉVE, amikor járvány van és ezáltal veszély fenyeget, különösen jelen helyzetben, amikor az idősnél súlyos formában érkezhet meg a fertőzés.
Ezért kiemelem még egyszer. Nem baj… és itt egy nagy DE következik: járvány van, ezért most BAJ.
Ebben a helyzetben érvényes számunkra a Prédikátor üzenete a Prédikátor könyve 3. rész 5. versében: „megvan az ideje az ölelésnek és megvan az ideje az öleléstől való tartózkodásnak”
- Mi történt a tanítványokkal, miután az Úr Jézus meghalt a kereszten? Testileg elszakadtak az Úr Jézustól. Bár a feltámadást követően találkoztak, de a mennybemenetelkor végleg elszakadtak.
- Mi történt a jeruzsálemi gyülekezettel (olvashatjuk később az Apostolok Cselekedeteiben) – jött az üldözés és szétszórattak, elszakadtak egymástól.
- Mi történt Pál apostollal? Előfordult a szolgálata során, hogy éveket töltött együtt a testvérekkel, de aztán el kellett szakadnia tőlük. Közben viszont vágyakozott, hogy újra találkozhasson velük!
Testi elszakadás – a biológiai közösség megszakadása – ennek vagyunk most tanúi ebben a járványos időszakban. Nem más ez, mint a lelki, szellemi közösség próbája! A testileg távolkerült hívő emberek között a kapcsolat megmarad Krisztusban és a lehetséges kommunikációs formák használatával.
Annak idején Isten használta pl. Pál apostolon keresztül az új, római úthálózatot és remekül működött a levelezés (lásd a teljes Újszövetséget).
Ma sincs másként Isten használja azt, amink van. Pl. a technikát, ami rendelkezésünkre áll – használjuk is! A lelki, szellemi közösség megvan Krisztusban, kamatoztassuk ezt a hétköznapokban és közösségeinkben.
Amikor az Ige azt mondja a Zsidók 12. rész 1. versében, hogy „Tegyünk le minden ránk nehezedő terhet… állhatatossággal fussuk meg az előttünk lévő pályát”, akkor ennek a futásnak része most az otthon maradás, egymás segítése a nehezebb időkben. Ki kell tartani a járvány megfékezése érdekében, hogy aztán eljöjjön az az idő, amikor újra találkozhatunk és megérinthetjük egymást, kezetfoghatunk és gyakorolhatjuk a közösségben a vendégszeretet, úrvacsorát stb.
A hétköznapok fogságában (időpont: 2020. ápr. 26., V, 15:01) ezt írta:
> masza posted: ” Leonardo da Vinci: Utolsó Vacsora (forrás: Internet) Jól > ismert kép ez Leonardo da Vinci művei közül. A középpontban Jézus, a > tanítványok pedig körülötte – egy hosszú asztalnál. Mintha úgy ültek volna > le, hogy a közönség bekukkantva a terembe, mindenk” >