Viktor Ügó még az orvostörténelembe is beleártotta magát. Nyilvánvalóan utánanézett, hogy ki volt a XVIII. század legmenőbb és az orvosképzés legbefolyásosabb alakja. Így választhatta ki Herman Boerhaave-t, aki viszont nem sebész volt, hanem botanikus-orvos. Alapvető műve: Institutiones medicae. Ráadásul már 1738-ban meghalt Leydenben. Így a megjegyzés kissé félreérthető:
“Gauvain így folytatta:
– Véres esztendő lesz ez a kilencvenhármas év.
– Fiam, ügyelj minden tettedre – kiáltott föl Cimourdain. – Szörnyű nehéz feladatot vállaltunk. Ne vádaskodj azok ellen, akik nem felelősek a dolgokért, mert mióta az orvos bűne a betegség? Igaz, ezt a nagy esztendőt a könyörtelenség jellemzi. Miért? Azért, mert ez a nagy forradalmi esztendő. Ez az esztendő testesíti meg a forradalmat. A forradalomnak egy ellenfele van: a régi világ. Ez ellen könyörtelen harcot kell vívnia. A seborvosnak is ellenfele a fekély, amit könyörtelenül ki kell irtania. A forradalom elpusztítja a királyságot a király személyében, az arisztokráciát a nemesek személyében, a despotizmust a királyi katonában, a babonát a pap személyében, a barbár igazságtalanságot a bíró személyében, egyszóval minden zsarnokságot azokban, akik a zsarnokságot képviselik. A műtét borzalmas, de a forradalom biztos kézzel hajtja végre. Ami pedig azt a sok egészséges emberhúst illeti, amit e céljának föláldoz, kérdezd csak meg Boerhaavét, mit gondol róla? Melyik daganatot lehet vérveszteség nélkül kivágni? Melyik az a tűzvész, melynek oltása közben nem ég el valami? Ezek a félelmes szükségszerűségek a siker feltételei. A sebész a mészároshoz hasonlít; az orvos a hóhérra emlékeztet. A forradalom a végzetes föladatnak szenteli magát. Megcsonkítja a beteg testet, de megmenti az életét. Ugyan! Talán bizony kegyelmet kérsz a fertőző kórnak? Azt akarjátok, hogy irgalmas legyen az ártó mérgekhez? Nem hallgat rátok. Jól megmarkolta a múlt torkát, nem ereszti el, amíg nem végzett vele. Jó mélyen belevág a civilizáció testébe, ebből fog kikelni az emberi nem egészsége. Kétségtelen, megszenveditek. De meddig tart a szenvedés? Amíg a műtét. Utána élni fogtok. A forradalom amputálja a világot. Innen ez a nagy vérömlés: kilencvenhárom.
– A sebészet megfontolt – jegyezte meg Gauvain -, de az emberek, akiket én látok, őrjöngenek.
– A forradalomnak – felelte Cimourdain – elszánt emberekre van szüksége. A remegő kezű segédeket elkergeti magától. Csak a kérlelhetetlen munkatársukban van bizalma. Danton félelmetes, Robespierre hajthatatlan, Saint-Just megingathatatlan, Marat könyörtelen. Ügyelj rájuk, Gauvain. Ezek a nevek nélkülözhetetlenek. Ezek az emberek hadseregeket érnek. Ezek fogják Európát rettegésben tartani.
– De talán a jövendőt is – mondta Gauvain.”
Így Szimurden (Cimourdain) vagy tévedett: elfelejtette, hogy Boerhaave régen meghalt, vagy pedig átvitt értelemben gondolta: “Kérdezd meg Boerhaave-t, úgyértem olvasd el a könyveit, ami ránkmaradt!”
Victor Hugo-t már nem kérdezhetjük meg, hogyan értette. Talán ha elolvasnánk az eredeti franciát… de olyat én nem tudok, úgyhogy titok marad számomra.
A hétköznapok fogságában 