Azoktól, akik rendszeresen olvassák ennek a blognak az írásait, azoktól elnézést kérek a hosszú hallgatásért. Ajjaj, ez tobb, mint két hét volt. De tényleg nagyon be voltam havazva. Most talán egy kicsit, de igazán csak egy kicsit ritkul a légkör. Épp annyira, hogy a nyomáscsökkenés nehogy megártson, marad még belőle a hétköznapokban bőségesen.

Láttuk mostanában, hogy megpróbálták fiatalítani a magyar bírói kart azáltal, hogy nyugdíjaztak egy csomó idős dolgozót. Hogy ezáltal egészségesebb lesz-e az igazságügy, azt majd csak az idő fogja megmutatni. Meglátjuk.
De az, hogy az egészségügy igazságosabb lett-e, annak jeleit egyáltalán nem látjuk. Talán néhány halvány momentumot láthatunk, de arra azt kell mondani: ez így nem ér! Mert ezeket még annak idején Molnár Lajos egészségügyi miniszter harcolta ki (gondoljunk a nyilvános várólistákra).
Az “öreg” megírta visszaemlékezését arról a 10 hónapról, amikor ő regnált a minisztériumban, 2006-2007-ben. Bár a könyvet 2010-ben adták ki, hozzám most jutott el.
A könyvesboltok kirakataira rendszeresen rápillantok, így láttam meg az egyikben, ahol nagy leárazások szoktak lenni, ezt a kötetet. Különös érdekessége az, hogy a majd háromezer forintos árról kettőszáz forintra árazták le. Megdöbbentő engedmény. Ha utána számolunk, akkor több, mint 90%. Ritkán látni ilyet, olyan, mintha az emberhez hozzávágnák.
Pedig ez a könyv többet ér. No nem éppen azért, mert történelemkönyvként felhasználható lenne. Éppen ellenkezőleg, a történelmet, vagyis azt a közel egy évet, olyan könnyed stílusban adja elő Molnár Lajos, ami által olvasmányossá válik az egész. Egyúttal, néhány momentum erejéig a kulisszák mögé is enged betekinteni. Megmutatja, hogyan is működött az akkori kormányzás, milyen jó és milyen rossz dolgok voltak benne. Humorosan, könnyeden.
Elmeséli, hogyan került törvénybe a vizitdíj, kórházi napidíj. Jól lerántja a leplet a ma is katasztrofálisan, a hálapénz alapján működő egészségügyi rendszerről. Így a könyv ma is aktuális és megrázó: annak, aki benne van, annak azért, aki pedig nem lát bele, annak azért.
Bátran ajánlom mindenkinek a művet. Ha igyekszik a kedves olvasó, akkor egyetlen érméért, vagyis kétszáz forintért kap belőle a volt Bizományi helyén működő könyvesboltban (Egerben).