Ahogy végigfuttatom a szememet az íróasztalom fölötti polcon, hirtelen több mint 30 féle bibliafordítást számolok össze. Isten Beszédét, így, nagy betűvel nagyon fontosnak tartom, nemcsak az emberiség, hanem a saját életemben is. Ha nem így lenne, nem foglalna el ilyen tisztes helyet a polcaimon. Ráadásul az UFO és az EFO folyamatosan az íróasztalomon vagy éppen … Bővebben: UFO vs. EFO
Szerző: masza
Gyurgyák nem tartotta magában…
Bepillantani a kulisszák mögé, nagy kiváltság bármely művészeti ágban. De az igazán nagy élmény az, ha az ember bekukkant, majd saját maga megpróbálja űzni a "mesterséget". Mégha kicsiben, mégha szerény lehetőségek között is, de valami újat elkezdeni, valami egészen másba fogni, az furcsa bizsergéssel tölti el az alkotó kedvű hétköznapi figurát. Ja, ha meg sokszor … Bővebben: Gyurgyák nem tartotta magában…
Cvó járe – cvótauzend cetli – cvejundcvancigtauzend vjú
"Első próbálkozásom 03ÁPR Igen, el kell valahol kezdeni. Meg kell próbálni uralni a technikát, elindítani azt a gondolatfolyamot, ami aztán tovább áramlik az olvasó felé. Anélkül, hogy a technika tönkretenné az írót és a mondanivalót. Nos, megnyitottam a blogot. Első posztom puszta próbálkozás, az első lépés, hogy legyőzzem a technikát." —volt az első bejegyzés két évvel ezelőtt. … Bővebben: Cvó járe – cvótauzend cetli – cvejundcvancigtauzend vjú
A lélegzetelállító Leonardo
Karácsonyra egy gyönyörű könyvvel lepett meg a feleségem nagynénje és férje (kapható pl. a Librinél). Leonardo da Vinci nevét már mindenki hallotta, ha más nem, a Da Vinci kód c. könyv és film miatt (ami egyébként egy fikciós regény). Ez a reneszánsz fazon (hiszen az 1400-1500-as évek fordulóján élt) gyönyörű festményeket festett. Ez a könyv pedig … Bővebben: A lélegzetelállító Leonardo
Stechoscope – sztechoszkóp
Ekkora pauza nem fordult még elő a blog történetében, de nincs mit tenni, mert életem egyik legsűrűbb időszaka volt az elmúlt két hét (ennek részben oka volt: ez). Igencsak rohamtempóban kellett felkészülnöm az Egri Kardiológiai Napokon tartott előadásomra (a témáról majd egy későbbi blogbejegyzésben). Nem sűrűn fordulok elő kardiológiai rendezvényeken, csak ha meghívnak. Így most … Bővebben: Stechoscope – sztechoszkóp
Varró Vince… az aggastyán
Varró Vince belgyógyász-gastroenterológus professzor a Nagy Öregek közé tartozik. 92 éves és még mindig friss. Az volt 2008-ban is, amikor 87 évesen könyvet írt egykori mesteréről, Hetényi Géza professzorról. Antikváriumban akadtam rá a Medicina kiadónál megjelent életrajzra. Nagyon tanulságos, hiszen nemcsak a szegedi I. Belklinika történetébe látunk bele, hanem - mivel a könyv alcíme: a … Bővebben: Varró Vince… az aggastyán
Ebbe a játszmába nem megyek bele… 2.
Egy korábbi bejegyzésben emlegettem Eric Berne pszichiáter két könyvét. Ott az Emberi játszmákból idéztem. Most lássuk a Sorskönyvet: "A "jó" érzésekkel kapcsolatban érvényes az a klinikai tapasztalat, hogy a "barna" zsetonok, a "rossz" érzések gyűjtői nem fogadják szívesen az "arany" zsetonokat, amikor bókok, dicséretek, "sztrókok" formájában felajánlják nekik. Olyan meleg meghittségben élnek régi társaikkal, a … Bővebben: Ebbe a játszmába nem megyek bele… 2.
A kismaci és én…
Annak idején, amikor a 90-es évek végén, az ezredfordulón megjelent a linezolid, akkor egy új antibiotikumcsoport hajnalát jelentette. Ezek az oxazolidinonok. Akkor nagy jövőt jósolt nekik mindenki, hiszen MRSA vagyis meticillin rezisztens Staphylococcus aureus elleni, hatékony gyógyszernek bizonyult. Aztán megjelent nálunk is, Magyarországon. Csak az ára... hát az elviselhetetlenül magas lett, így aztán a kórházak … Bővebben: A kismaci és én…
Egy Heinz ketchup tanulságai
Buffet megveszi a Heinzet - szól az egyik hírportál cikke: "A mai napon a H.J. Heinz bejelentette, hogy elfogadja Warren Buffett vállalatának, a Berkshire Hathawaynek és a 3G-nek a vételi ajánlatát, az üzlet értéke 28 milliárd dollár. Ez minden idők legnagyobb felvásárlása az élelmiszeriparban." —kit érdekel? Pláne egy orvost... Nem, nem. Ennek a hírnek semmiféle … Bővebben: Egy Heinz ketchup tanulságai
Ebbe a játszmába nem megyek bele… 1.
Kocság Előd doktor, aki a Marosvásárhelyi Egyetem I. Gyermekklinikáján dolgozott és jelenleg Székelyudvarhelyen orvos, az interneten blogot vezet: Lapocska címmel. Ebben találtam rá egy érdekes könyvajánlóra. Két művet ajánl a nagyérdemű olvasótábor figyelmébe. Mindkettő Eric Berne pszichiáter szakkönyve (de laikus olvasóknak is hallatlanul érdekes!): az egyik címe Emberi játszmák, a másik pedig Sorskönyv. Három idézet … Bővebben: Ebbe a játszmába nem megyek bele… 1.








