RSS

Varró Vince… az aggastyán

03 Már
Varró könyve Hetényi professzorról

Varró könyve Hetényi professzorról

Varró Vince belgyógyász-gastroenterológus professzor a Nagy Öregek közé tartozik. 92 éves és még mindig friss. Az volt 2008-ban is, amikor 87 évesen könyvet írt egykori mesteréről, Hetényi Géza professzorról. Antikváriumban akadtam rá a Medicina kiadónál megjelent életrajzra. Nagyon tanulságos, hiszen nemcsak a szegedi I. Belklinika történetébe látunk bele, hanem – mivel a könyv alcíme: a Korányiak szellemi öröksége – a budapesti III. Belklinika 1909-1936-os életébe is beletekinthetünk. Ez volt az a klinika, ami a politika áldozata lett Hóman Bálint idejében. A könyvet melegen ajánlom minden egészségügyben dolgozó, különösen orvos számára, mert igen tanulságos.

Hadd illusztráljam egy érdekességgel. Varró Vince fotókkal, tudományos és egyéb cikkekkel is szinesíti könyvét.

Hetényi Géza írása a Dél-Magyarország-ban

Hetényi Géza írása a Dél-Magyarország-ban

“Hetényi Géza professzor levele a magánpraxis beszüntetéséről

Az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet a ‘Gyógyíts jobban’ mozgalom keretén a kórházakon belüli magángyakorlat ellen is harcot indított.
Az intézeteken belüli magángyakorlat annak a kornak a maradványa, amelyben a magángyakorlat az orvosok kizárólagos, vagy túlnyomó részben megélhetési forrása volt. Abból a fizetésből, amit kaptak, semmiképpen sem tudtak megélni és ezeket a nevetségesen csekély összegeket a kormányzat éppen azzal indokolta, hogy az orvosok úgysem abból, hanem a magángyakorlatukból élnek meg. Ez azután számos kórházban odáig fajult, hogy a magángyakorlat valósággal középpontjává vált a kórház életének és amellett, hogy az orvosokat elvonta intézeti munkájuktól, egészségteleen szellemet is teremtett. Sok helyen az intézetbe való betegfelvételt bizonyos összeg lefizetéséhez, vagy felesleges ‘magánvizsgálat’ megejtéséhez kötötték: a fizető betegek számára mindig akadt hely, a szegénybetegeket, hacsak esetük valamilyen érdekességgel nem bírt, elutasították. Mulhatatlan volt továbbá, hogy a fizető betegek elvárták, hogy több szolgálatatásban és több figyelemben részesüljenek, mint a szegénybetegek és bizony elég sokan voltak orvosok, akiknek a beteghez való viszonyát elsősorban az szabta meg, számíthatott-e a betegtől valmilyen tiszteletdíjra és ha igen, milyen nagyra. Ez a ’tiszteletdíj’ minden tiszteletet nélkülözött és legtöbbször teljesen borravaló jellege volt.
Amióta Népköztársaságunk kellő fizetést biztosít az intézetekben és kórházakban dolgozó orvosoknak, semmi szükség nincs arra, hogy az elmúlt kornak ez a maradványa továbbra is viruljon egészségügyi intézményeinkben. Klnikáinkon és kórházainkban mindent meg kell tennünk abban az irányban, hogy a betegek egyformán a legjobb bánásmódban és ellátásban részesüljenek, hogy anyagi szolgáltatások indokolatlan előnyöket, így például kisebb szobában való elhelyezést, vagy megjavított étkezést a módosabb betegeknek ne biztosíthassanak, hogy az ilyen betegeknek sokszor indokolatlan szeszélyei az orvosokat napi munkájukban ne zavarják. Mindezideig azonban ezen a téren intézkedés nem történt…”—Dél-Magyarország, 1950. augusztus 6.

Na szóval, akkor csemegézzünk a cikkből, ne feledjük, 1950-ben vagyunk:

“…a nevetségesen csekély összegeket a kormányzat éppen azzal indokolta, hogy az orvosok úgysem abból, hanem a magángyakorlatukból élnek meg…”—az orvosi fizetések ma is vita tárgyát képezik. Soha nem fogják tudni megoldani egy nagy egészségügyi szervezeti masszában.

“számos kórházban odáig fajult, hogy a magángyakorlat valósággal középpontjává vált a kórház életének…”—erre mondták és mondják, hogy állandóan csak maszekoltak. Tényleg volt ilyen kórház?

“…az intézetbe való betegfelvételt bizonyos összeg lefizetéséhez… …a fizető betegek számára mindig akadt hely…”—’szabira megyünk, betesszük a nagymamit a kórházba.’ Rossz gyakorlat. Meg ne próbálja senki! Ehhez inkább több ápolási otthonra lenne szükség.

“Ez a ’tiszteletdíj’ minden tiszteletet nélkülözött és legtöbbször teljesen borravaló jellege volt.”—ma úgy hívják, hogy hálapénz és még szentesítették is. Siralmas.

“…anyagi szolgáltatások indokolatlan előnyöket, így például kisebb szobában való elhelyezést…”—ki és miért kerül az egy-két ágyas elkülönítő kórtermekbe. Ezt lehet és kell is tisztázni a legálisan működő VIP kórtermekkel részlegekkel. Sok helyen megoldották már.

Javaslom a fentieken elgondolkodni. Az 1950-es egészségügyi kormányzat nem tudta megoldani a kérdést. Ennek már 60 éve. Érdemes Korányi Sándor, Hetényi Géza, Varró Vince lelkületét és gondolatait követni, mert a történelem ismétli önmagát.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/03/03 hüvelyk Olvasónapló

 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: