RSS

Ebbe a játszmába nem megyek bele… 1.

26 feb
Eric Berne, a pszichiáter

Eric Berne, a pszichiáter

Kocság Előd doktor, aki a Marosvásárhelyi Egyetem I. Gyermekklinikáján dolgozott és jelenleg Székelyudvarhelyen orvos, az interneten blogot vezet: Lapocska címmel. Ebben találtam rá egy érdekes könyvajánlóra. Két művet ajánl a nagyérdemű olvasótábor figyelmébe. Mindkettő Eric Berne pszichiáter szakkönyve (de laikus olvasóknak is hallatlanul érdekes!): az egyik címe Emberi játszmák, a másik pedig Sorskönyv.

Három idézet az első könyvből, amiért érdemes elolvasni:

“Az autonómia akkor valósul meg, ha valakiben mozgásba lendül vagy újra működni kezd a következő három képesség: tudatosság, spontaneitás és intimitás.” —igen, erre törekszik az ember, de nem könnyű megvalósítani.

“A játszmák nemzedékről nemzedékre szállnak. Figyeljük meg valakinek a kedvenc játszmáját: gyakran visszavezethetjük a szülőkig, sőt a nagyszülőkig. Előre pedig, a gyerekek irányába, még az unokák is továbbadhatják – hacsak nem történik valamilyen sikeres közbelépés… A gyermek “nevelése” elsősorban abban áll, hogy megtanítják nekik, milyen játszmákat játsszanak…” —elgondolkodtató, milyen irányban terelgetjük gyermekeinket.

“Szerencsére a játszmamentes intimitás, amely az emberi életvezetés legtökéletesebb formája (vagy legalábbis kellene hogy legyen), olyan nagyszerű ellenszolgáltatásokat nyújt, hogy kiegyensúlyozatlan személyiségek is biztonsággal és jókedvűen válhatnak meg játszmáiktól, ha a jobb kapcsolathoz megfelelő partnert találhatnak.” —ezért adta Isten a házasságot, játszmamentes intimitás, hogy aztán a hétköznapok harcait, játszmáit sikeresen játsszuk.

Fenti idézetek az Emberi játszmákból vannak, egy következő bejegyzésben a Sorskönyvből hozok néhány sort.
Dr. Koncság ajánlója: http://koncsag.wordpress.com/2013/01/02/sorskonyv/

 
2 hozzászólás

Szerző: be 2013/02/26 hüvelyk Olvasónapló

 

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

2 responses to “Ebbe a játszmába nem megyek bele… 1.

  1. Koncsag Sz. Előd

    2013/02/27 at 22:23

    Örvendek, hogy továbbadhattam valamit, amit én is kaptam. (A kedvenc idézetem: “Mid van, amit nem kaptál?” 1Kor4,7).
    Köszönöm a megtisztelő hivatkozást. Nem vagyok oktató, Marosvásárhelyen rezidens orvos voltam, most Székelyudvarhelyen dolgozom a gyermekosztályon.

     
    • masza

      2013/02/28 at 08:02

      Köszönöm a kiegészítést, javítottam a bejegyzésben. Annak különösen örülök, hogy szerintem igen aktuális és fontos kérdéseket feszeget a Lapocska. Jó munkát!

       

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: