Igen, ez az a bizonyos vírus…

Már annak idején (1994-1995), a mikrobiológia tanulásakor bevésődött az orvostanhallgató agytekervényeibe (már akinek volt affinitása a fertőzésekhez), hogy Isten mentsen meg az ebolától és a marburgtól! Két, magas halálozással járó, vírusos betegség, melyek hátterében áll a két kórokozó az Ebola és a Marburg. Így tanultuk őket, együtt. Ez utóbbit manapság ritkán emlegetik, bár elvétve okoz megbetegedést. Például 1967-ben laboratóriumban, a dolgozók között okozott halálos fertőzéseket. Rokona az Ebola vírus most viszont különösen “népszerű” lett. Már korábban terveztem, hogy írok róla egy bejegyzést, de aztán láttam, hogy a magyar média elég részletesen beszámol a megbetegedésről, kiváló összefoglaló cikkek találhatók a jelentősebb hírportálokon, így meggondoltam magam.

Az apropót viszont most mégis az adja ennek a bejegyzésnek, hogy két misszionárius kapta el a betegséget. Már hazaszállítják (a doktor már megérkezett) őket az Egyesült Államokba, de a munkájukról mégis szeretnék megemlékezni (abban a reményben, hogy felépülve majd visszatérhetnek a szolgálatba – életre szóló védettséggel az immunrendszerükben).

Kent és Amber Brantly (Monrovia, Libéria, Nyugat-Afrika)
Kent és Amber Brantly (Monrovia, Libéria, Nyugat-Afrika) – Samaritan’s Purse

Kent Brantly doktor két gyermek apja, mégis vállalta, hogy ilyen veszélyes körülmények között szolgál… Isten nevében, hirdetve munkája által is az Örömhírt, az Evangéliumot. A Szamaritánus Erszénye (Samaritan’s Purse) nevű missziós szervezet (melynél Brantly doktor szolgál) szorosan együtt működik a Médecins Sans Frontieres (Orvosok Határok Nélkül – világi orvosmissziós szervezet) mellett a SIM-mel (Soudan Interior Mission), amely szintén egy keresztyén misszió.

Ez utóbbi szervezet működteti többek között a Mukinge Hospitalt Zambiában, ami az ország észak-nyugati régiójában a Chitokoloki-Kalene-Mukinge kórházak háromszögének egyike és itt a kaonde népcsoportot látják el (Chitokolokiban a luvale népet, Kaleneben a lunda népet – ezen kórházakat a CMML működteti a zambiai állammal együttműködve).

David és Nancy Writebol (Monrovia, Libéria, Nyugat-Afrika)
David és Nancy Writebol (Monrovia, Libéria, Nyugat-Afrika) – SIM

Ennek a SIM-nek munkatársai a Writebol házaspár: David és Nancy. Mivel a feleség szintén az ebolásokat ellátó egyik kórház háttérmunkájában vett részt (Monrovia, Liberia – Nyugat-Afrika), sajnos ő is megkapta a betegséget. Súlyos beteg ő is, de imádkozunk, hogy az Úr mentse meg a halál torkából!

Az országokban (Guinea, Sierra Leone, Libéria, Nigéria stb.) egyébként szigorú szabályok léptek életbe, az Egyesült Államok már nem ajánlja senkinek a beutazást. Mégis számtalan egészségügyi dolgozó vagy más háttérmunkában résztvevő misszionárius dolgozik Nyugat-Afrikában (meg persze a világ többi részén). Isten áldása legyen a szolgálatukon!

Igen, ez az a bizonyos vírus…” bejegyzéshez 2 hozzászólás

  1. Zoli, nagyon köszi ezt az infót, hatalmas áldozatot vállalnak ezek a misszionáriusok, és mindenki aki veszélyezteti magát a szolgálatban. Isten áldja őket!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s