Előadás fiataloknak

Az előadás első diája, melyre klikkelve a teljes sor .pdf-ként letölthető

Több, mint öt évvel ezelőtt tartottam előadás ezen a címen a Katolikus Ifjúsági Klubban Dr. Kovács Kázmérbarátom és kollégám felkérésére. Akkor a sorozatban ő is tartott egy előadást, természetesen a várandóssággal kapcsolatban, nekem pedig a fertőzések, járványok témakör jutott. A sorozat így nézett ki: 2006. november 15. „Beteg voltam és meglátogattatok…” – Egri évszázadok (N. Lutter Katalin), november 22. Áldott állapot – Advent (Kovács Kázmér), november 29. Fertőző betegségek és a Biblia (Maszárovics Zoltán), december 6. Szenvedélybetegségből szabadultam (Tóth Valéria), december 13. Isten érintései az elhagyatottságban (Sztancsik Tamás). Izgalmas volt, valami kis média visszhangot is kapott.

Ugyanezzel a címmel tartottam előadást tegnap, pénteken (2012.03.30-án) középiskolásoknak. Igen megtisztelő volt a felkérés, mert a Sancta Maria iskolában, az ún. Humán tudományok napja keretében (Fodor és Szabó tanárnő szervezésében) a diákok olyan előadókat hallgathattak, mint: Berecz Mátyás történész, Lisztóczky László irodalomtudós, Löffler Erzsébet – a Főegyházmegyei Könyvtár igazgatója és Nemes Lajos, a levéltár igazgatója.

Az előadásom természetesen itt nem rekonstruálható, de a vázlata, vagyis a diasorozat .pdf-ként letölthető a fenti képre kattintva. Ha valakit érdekel…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s