RSS

Amit minden egrinek el kell olvasnia…

22 feb

Egri csillagok (mai kiadás)

Van néhány ilyen könyv. Természetesen az Egri csillagok a nambör van. Akár többször is el lehet olvasni. Vagy inkább úgy fogalmaznék: ha lehet, akkor többször is olvassuk el! Ravasz figura volt ez a Gárdonyi, nagyon tudott írni (még titkosírással is). De nemcsak író, hanem történész, sőt természettudós is volt egyben (ahogy arról beszámoltam korábban, a Mai csodák… c. bejegyzésekben).

Most viszont egy másik könyvet szeretnék ajánlani. Eredetileg egy interaktív film készült a történetről. Azt nem láttam még, talán arra is sor kerül, de a könyvet megvettem.

A regény fordulatos, izgalmas. A helyszínek pedig ismerősek. Jó olvasni Egerről úgy, hogy az olvasás közben a valós képek kerülnek elénk. S bár nem más a Jumurdzsák gyűrűje, mint egy történelmi sci-fi, közben mégis elbűvölő az eseményekkel és a helyszínekkel.

alexandra.hu

Elsőre fenntartásokkal fogadtam a megjelenését, mégis levett a lábamról. Annak idején azt gondoltam, hogy az Egri csillagok népszerűségét kihasználva szeretnének valami “gagyit” ránklőcsölni. Sok híres művel eljátszották már ugyanezt.

Ez a könyv azonban jól mutatja, hogy az írója jól utánanézett mindennek. A helyszinek hű leírása, a Gárdonyi Géza életéből vett részletek és a könyv kifogástalan helyesírása, szedése első osztályú. Összesen találtam benne vagy két-három elgépelést és egyetlen helyen csuklott meg az író, amikor a főszereplő egy mondat erejéig magázza Juli édesapját, holott már tegeződő viszonyban voltak. De ez csak apróság.

Ajánlom mindenkinek, egrieknek és nem egrieknek egyaránt. Aranyos történet. Gyorsan olvasható, nem kell seprűnyéllel lenyomni az olvasó torkán.

Egrieknek kötelezővé tenném még Mikszáth Különös házasság c. regényét (a Magyar Elektronikus Könyvtárból letölthető – itt), meg néhány egyéb helyi írást, de ezekről majd egyszer, egy későbbi bejegyzésben beszámolok.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2012/02/22 hüvelyk Olvasónapló, Történelem

 

Címkék: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: