Jó, ha jó vénája van a betegnek. Könnyű tőle vért venni. Ehhez persze olyan asszisztensnő kell, aki jól meg tudja szúrni a vénát. Ügyes, gyakorlott kéz nagy segítség és a beteg is hálás, ha nem kell összeszurkálni, hogy lejöjjön az a pár cső vér a vizsgálatokhoz.
De az asszisztensnőnek is lehet jó “vénája”. Ha ez “írói véna”, akkor különösen hasznos. Az egészségügyben is vannak, akik írnak. Van aki sci-fi-t, ahogy arról beszámoltam: itt (klikk). Most egy másik kollégámat hadd idézzem. 2007-ben együtt indítottuk be az immunológia szakrendelést a kórházban: én voltam az orvos, ő pedig az asszisztensnő. Most tudtam meg, hogy jó humorral rövid történeteket is megkomponál az elmúlt évek, évtizedek tapasztalatai alapján. Az alábbi történet szereplői fiktív személyek, de mélyen merít a valóságból.
Csirmaz Lívia: Wölgyessy
“Dr. Wölgyessy-Neurotich Virgulina kipirult arccal és két szatyorral a kezében roskadt le a zsúfolt váróteremben.
Prof. Dr. Patientius
lélekbúvár
– Ez az én emberem, végre rátaláltam! – sóhajtott fel Wölgyessy-Neurotich Virgulina (továbbiakban csak egyszerűen Virgulina) és levendulás keszkendőjével végigsimított gyöngyöző homlokán. Virgulina a doktori címet apjától vette át, aki a boldog emlékezetű Miksa császár jogi tanácsadója volt – mint tudjuk, igen rossz lehetett –, viszont neki sikerült egy lélekvesztővel hazatérnie Mexikóból.
A mult merengéseiből egy női hang rázta fel: az asszisztensnő beszólította, ő következett!
…”
A teljes írás .pdf formátumban olvasható: itt (klikk).
A hétköznapok fogságában 