A napokban két dalszövegben is felfedeztem, hogy másokat is foglalkoztatnak a hétköznapok, nemcsak engem. Demjén Ferenc (Rózsi) Mindig ugyanúgy c. dalában énekli:
“Ha a hold feljön az égre / Még egy napnak vége,
A vén folyó is újra / Ezüstre cseréli minden aranyát.
Lassan sétálok a parton, / Fejemet lehajtom,
Álmodom a csendet, / Nem hallom a város tompa moraját.
Elfeledem majd, hogy zajos a világ, / Elfeledem majd, a hétköznapok búját, bánatát.
Ha a hold fenn van az égen / Elfeledem majd, hogy elfáradtam régen,
Holnap újra indul minden ugyanúgy, / Mindig ugyanúgy…
Elfeledem majd, hogy zajos a világ, / Elfeledem majd, a hétköznapok búját, bánatát.
Ha a hold fenn van az égen, / Elfeledem majd, hogy elfáradtam régen,
Holnap újra indul indul minden ugyanúgy / Mindig ugyanúgy…
Elfeledem majd, hogy zajos a világ, / Elfeledem majd, a hétköznapok búját, bánatát.”
A másik pedig Soproni János dala, a Szerettem volna nagyra törni című:
“Szerettem volna nagyra törni, / megfejteni a titkokat, / s a gondolatnak fecske szárnyán / bejárni kéklő ormokat.
De lassan, lassan már belátom, / merőben más az én utam, / a hétköznapok dzsungelébe / parancsolt vissza, jó Uram.
Ormok helyett a földön járni, / apró csatákat vívni meg,
a sorsom ez, nem zúgolódom, / ti se szánjatok, emberek.
Szerettem volna nagyra törni, / megfejteni a titkokat, / s a gondolatnak fecske szárnyán / bejárni kéklő ormokat.
De lassan, lassan már belátom, / merőben más az én utam, / a hétköznapok dzsungelébe / parancsolt vissza, jó Uram.
Apró csavarnak is kell lenni, / hogy jól menjen a gépezet.
Parányi jel, mégis szükséges: / némely betűn az ékezet.
Szerettem volna nagyra törni, / megfejteni a titkokat, / s a gondolatnak fecske szárnyán / bejárni kéklő ormokat.
De lassan, lassan már belátom, / merőben más az én utam, / a hétköznapok dzsungelébe / parancsolt vissza, jó Uram.”
Soproni Jánosnak van egy másik dala is, ami pedig a magányról szól: Sokszor úgy érzem, össze roskadok. No, hát ennyit a hétköznapokról, miközben meghallgatjuk a dalokat a hétköznapokról.