RSS

Sokszor úgy érzem címkéhez tartozó bejegyzések

Börtön-sláger

Micsoda? Igen, van ilyen is. Ez természetesen nem valamelyik popzenész szerzeményére vonatkozik, nem is valamilyen népdalgyűjtés során felfedezett, büntetésvégrehajtási (BV) intézményben lekottázott rigmusra.

A váci börtönben, a fogvatartottak (elítéltek) között ébredés van. Mit jelent ez? Az elmúlt évek során a poklok legmélyét megjárt bűnözők közül többen is hitre jutottak, keresztény hitre. Most is működik “bent” egy kb. 40 főből álló közösség, akik idejük egy részét rendszeresen bibliaolvasással, imádkozással töltik. Erről mesélt Boros Lajos, legutóbbi “kintlétekor” a keresztény gyülekezetünkben. Még három és fél éve van bent, de már 18 és fél év eltelt.

Többek között ő is gyakran énekli a Sokszor úgy érzem összeroskadok… c. dalt. Meghallgatható a YouTube-on is (ott nem ő énekli, hanem valaki más). Nagyon szép ének. Szívből jövő kiáltás (pl. a hétköznapok fogságában is). Sokan azt gondolják, hogy a dalt valaki olyan írta, aki szintén valamelyik börtönben vagy fegyházban töltött néhány évet. Azért gondolják, mert a magyarországi börtönökben ez a dal nagyon elterjedt. Igazi “börtön-sláger”. Boros Lajosék ellátogatva (természetesen rácsos teherautóban) más börtönökbe, keresztény-missziós céllal beszélnek Istenről és eléneklik, többek között ezt az éneket is. Mára elterjedt.

A dalt azonban olyan valaki írta, aki szintén sokat fordul meg a börtönben, de nem mint elítélt, hanem mint börtön-missziós. Vagyis olyan ember, aki éppen azért megy a fogvatartottak közé, hogy hirdesse nekik az Örömhírt, Isten Evangéliumát.

Soproni János lassan húsz éve jár az egri börtönbe ilyen céllal (nemsokára a 80. életévét tölti be), majd minden csütörtökön. Ő írta ezt az éneket, lassan 30 évvel ezelőtt, nem a börtön falai között. Amikor néhány fogvatartott megpróbálta meglepni azzal, hogy ezt az éneket – nem tudták, hogy ő írta – megtanulták a váciaktól és elénekelték neki, elmosolyodott és felfedte a titkot.

Bár minél többen énekelnék szívből ezt az éneket a fogvatartottak között:

Sokszor úgy érzem összeroskadok / Többé nem lesznek jó és szép napok.
Nem süt rám a napsugár, nem lesz többé tél se nyár / Lelkem terhével egyedül vagyok
Éjszakák törnek rám, / És én úgy érzem megfolyt a magány.
Félelem, fájdalom / Kínozza lelkem, hogy el sem mondhatom

Megpróbáltam, hogy nagy dolgot teszek: / Minden emberhez nagyon jó leszek,
És ha megbántanak nem lesz szívemben harag, / Ez sem oldotta meg a terhemet.
Mit tegyek ezután? / Mikor tűnik fel újra a szivárvány?
Lesz-e még megoldás, / Vagy csak a négy fal vesz körül, semmi más?

Van egy út, amit Isten készített, / Csak ott lelsz nyugtot és békességet.
Ez az út, a kereszt, ahol Isten szent Fia, / Minden emberért életét adta.
Még ma jöjj, ahogy vagy, / Hisz Jézus Krisztus téged is elfogad.
Félelem, fájdalom, / Eltűnnek végleg, s te élhetsz szabadon.

A dalra hivatkoztam már: itt.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/08/19 hüvelyk Emberek, Vélemény, Zene

 

Címkék: , , , , , ,

A hétköznapok fogságában

A napokban két dalszövegben is felfedeztem, hogy másokat is foglalkoztatnak a hétköznapok, nemcsak engem. Demjén Ferenc (Rózsi) Mindig ugyanúgy c. dalában énekli:

“Ha a hold feljön az égre / Még egy napnak vége,
A vén folyó is újra / Ezüstre cseréli minden aranyát.

Lassan sétálok a parton, / Fejemet lehajtom,
Álmodom a csendet, / Nem hallom a város tompa moraját.

Elfeledem majd, hogy zajos a világ, / Elfeledem majd, a hétköznapok búját, bánatát.

Ha a hold fenn van az égen / Elfeledem majd, hogy elfáradtam régen,
Holnap újra indul minden ugyanúgy, / Mindig ugyanúgy…

Elfeledem majd, hogy zajos a világ, / Elfeledem majd, a hétköznapok búját, bánatát.

Ha a hold fenn van az égen, / Elfeledem majd, hogy elfáradtam régen,
Holnap újra indul indul minden ugyanúgy / Mindig ugyanúgy…

Elfeledem majd, hogy zajos a világ, / Elfeledem majd, a hétköznapok búját, bánatát.”

A másik pedig Soproni János dala, a Szerettem volna nagyra törni című:

“Szerettem volna nagyra törni, / megfejteni a titkokat, / s a gondolatnak fecske szárnyán / bejárni kéklő ormokat.
De lassan, lassan már belátom, / merőben más az én utam, / a hétköznapok dzsungelébe / parancsolt vissza, jó Uram.

Ormok helyett a földön járni, / apró csatákat vívni meg,
a sorsom ez, nem zúgolódom, / ti se szánjatok, emberek.

Szerettem volna nagyra törni, / megfejteni a titkokat, / s a gondolatnak fecske szárnyán / bejárni kéklő ormokat.
De lassan, lassan már belátom, / merőben más az én utam, / a hétköznapok dzsungelébe / parancsolt vissza, jó Uram.

Apró csavarnak is kell lenni, / hogy jól menjen a gépezet.
Parányi jel, mégis szükséges: / némely betűn az ékezet.

Szerettem volna nagyra törni, / megfejteni a titkokat, / s a gondolatnak fecske szárnyán / bejárni kéklő ormokat.
De lassan, lassan már belátom, / merőben más az én utam, / a hétköznapok dzsungelébe / parancsolt vissza, jó Uram.”

Soproni Jánosnak van egy másik dala is, ami pedig a magányról szól: Sokszor úgy érzem, össze roskadok. No, hát ennyit a hétköznapokról, miközben meghallgatjuk a dalokat a hétköznapokról.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2011/06/19 hüvelyk Vélemény, Zene

 

Címkék: , , , , ,