Dániel, pattanj: Népszámlálás!

— kiáltottam a legidősebb fiamnak ma délután. Őt is a számítógép elé szólítottam. Igazi családi program. Gyorsabban ment, mint gondoltam. Először, meglátva a kérdőívet, kicsit megszeppentem: No, ennek neki kell ülni! - mondtam magamban. De kellemesen csalódtam. Az internetes kérdőívek logikusak, a kitöltés ment mint a villám. Persze a dolgot megkönnyítette, hogy egy háztartásban, saját … Bővebben: Dániel, pattanj: Népszámlálás!

H, mint Himnusz – H, mint Hungary

Nemrégiben istentiszteleten voltunk egy református templomban (Szilvásvárad). A hely gyönyörű, az épület pedig az egri Bazilika kicsinyített, töpörödött mása, csak éppen minden fehérre meszelve. Valamelyik Keglevich építtette katolikus templomnak, aztán vagy ő, vagy valamelyik másik Keglevich összekapott az érsekkel és végül a reformátusoké lett, a falu domináns vallása ez. A lelkész igazi lelkész, mert lelkes. … Bővebben: H, mint Himnusz – H, mint Hungary

Azok a vénák – folytatás

Már korábban beszámoltam arról, hogy a kollégák közül többen is foglalkoznak írással, ami nem merül ki egy blog vezetésében, hanem novellák, szösszenetek, sőt regények is születnek. Egy újabbat hadd közöljek most itt: Csirmaz Lívia: Nyegle Elek „Szende doktornőnek ez a napja is úgy kezdődött mint eddig bármikor: végigtapogatta, nyomkodta, hallgatta azt az 50 beteget, akik … Bővebben: Azok a vénák – folytatás

10 év 181 anekdótában

Vicces könyv - ezt a címet adtuk neki. Már közel tíz éve írjuk a gyerekek azon mondásait, amelyek mosolyt fakasztanak, mert őszinték, aranyosak és sokszor talán bizarrnak tűnnek. Harminc oldalon 181 aranyköpést gyűjtöttünk össze a feleségemmel, amit természetesen nem adok közre teljes terjedelmében, hiszen családunk intim szférájához tartozik. De egy tucat példát, érdekességként, idézek, annál … Bővebben: 10 év 181 anekdótában

Azok a vénák

Jó, ha jó vénája van a betegnek. Könnyű tőle vért venni. Ehhez persze olyan asszisztensnő kell, aki jól meg tudja szúrni a vénát. Ügyes, gyakorlott kéz nagy segítség és a beteg is hálás, ha nem kell összeszurkálni, hogy lejöjjön az a pár cső vér a vizsgálatokhoz. De az asszisztensnőnek is lehet jó "vénája". Ha ez … Bővebben: Azok a vénák

Ketten hagytak itt, egyetlen napon

Pintér Ilona életének jelentős részét a hűvösvölgyi evangélikus szeretetotthonban töltötte. Fiatalon derült ki róla, hogy sclerosis multiplexben szenved. Elmondhatta: az ember élete hetven vagy legfeljebb nyolcvan esztendő, nagyobb része szenvedés. Harmincegynéhány éves volt, amikor megbetegedett, most jóval hetven fölött költözött el ebből a világból. Gyakorlatilag negyven év betegágy. Negyven év... mintha egész eddigi életemet fekve, … Bővebben: Ketten hagytak itt, egyetlen napon

Joe vs Joy

Két indiai jár rendszeresen Magyarországra, látogatva az itteni keresztény gyülekezeteket, többek között az egrit is: Az egyik idősebb, már 70 felett, a másik fiatalabb, még éppen 40 alatt. Bőrük sötét, szívük vidám és friss bennük Istennek a beszéde, a Biblia. Nemcsak olvassák, szólják is, hiszen igehirdetők, elmondják, amit tanultak belőle. Nagy utat járnak be ezek … Bővebben: Joe vs Joy

Börtön-sláger

Micsoda? Igen, van ilyen is. Ez természetesen nem valamelyik popzenész szerzeményére vonatkozik, nem is valamilyen népdalgyűjtés során felfedezett, büntetésvégrehajtási (BV) intézményben lekottázott rigmusra. A váci börtönben, a fogvatartottak (elítéltek) között ébredés van. Mit jelent ez? Az elmúlt évek során a poklok legmélyét megjárt bűnözők közül többen is hitre jutottak, keresztény hitre. Most is működik "bent" … Bővebben: Börtön-sláger

Fekete – Halászat

Mint aki a kommenizmus utolsó éveiben (olvasd: szocializmus) voltam fiatal, Fekete István könyvei természetesek voltak a könyvespolcomon. Ifjúsági regények és a film: Tüskevár. Fel sem merült bennem, hogy az író néhány évtizeddel korábban rendszeridegennek számított. Végigolvasva élettörténetét, igen meglepődtem (ld. fenti klikk a wikipediára mutat). A háborút követően 1951-ig, annak ellenére, hogy remek író volt, … Bővebben: Fekete – Halászat

Henry Allen Ironside

Henry Allen Ironside (1876-1951) az evangéliumi kereszténység és a fundamentalizmus hőskorában élt. Nem! Ezt a fundamentalizmust ne tévesszük össze az iszlám fundamentalizmusával. Akkoriban a kereszténység Bibliához forduló, békés, szeretetteljes mozgalmát nevezték így, válaszként a liberális, szabad, könnyelmű teológiai irányzatokra. Fundamentumnak, alapnak a Szentírást tartották, semmi mást. Ma is vannak fundamentalisták ebben az értelemben (ne nevess … Bővebben: Henry Allen Ironside