Két indiai jár rendszeresen Magyarországra, látogatva az itteni keresztény gyülekezeteket, többek között az egrit is: Az egyik idősebb, már 70 felett, a másik fiatalabb, még éppen 40 alatt. Bőrük sötét, szívük vidám és friss bennük Istennek a beszéde, a Biblia. Nemcsak olvassák, szólják is, hiszen igehirdetők, elmondják, amit tanultak belőle. Nagy utat járnak be ezek az emberek, mire hozzánk eljutnak, mégsem sajnálják rá az időt, energiát, pénzt. Örömmel jönnek – a világ végéről is.
Joy, az idős, kelet felől jön, Indiából (említettem már itt). Lassan húsz éve, hogy rendszeresen látogatja a magyar gyülekezeteket. Lehet, hogy idén volt itt utoljára. Elköszönt.
Joe, a fiatal, Texasból jön, bár ugyanott született, ahol Joy, Keralában. Repülőmérnök Dallasban. A találkozásunk jól mutatja, hogy nincsenek véletlenek. Ugyanabban az évben született, amikor én. A felesége ugyanabban az évben született, amikor az én feleségem. Ugyanabban az évben volt a házasságkötésük, mint nekünk. És három fiuk van, mint nekünk. Magyar család, indiai család. Ugyanaz, csak pepitában.
Joe jól példázza, hogy a repülőgépek hajtóművei mellett is el lehet mélyülni olyan kérdésekben, mint: honnan jövünk? Hová megyünk? Mi az életünk célja? És mi a célja az életünkkel Istennek?
Könyvei közül magyarul kettő jelent meg. Egyik a keresztségről (bemerítkezés), a másik pedig az ószövetségi áldozatokkal kapcsolatosan. Ajánlom mindenkinek elolvasásra. Aki pedig az angolt bírja, egy további könyve kapható az amazonon is.
A hétköznapok fogságában 