Hol tart már a tudomány!

Amikor valamilyen csoda-kütyüt mutatnak nekem, legyen az okostelefon, tablet stb., akkor fel szoktam kiáltani irónikusan: "Hol tart már a tudomány!" Egyrészt nagyon hasznos ez a számtalan számítás- és híradástechnikai fejlesztés, de persze van hátulütője is, mert a technika és az internet együttesen képes úgy lekötni az ember figyelmét, hogy nem marad már kapacitása a körülötte … Bővebben: Hol tart már a tudomány!

Versengés a műhelyben (ÉGy 6/46)

ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november). Most a II. évfolyam 5. szám cikkeit futottam át, mind kedves nekem. De talán a legelső a legmegdöbbentőbb. Így ezt most ismét közreadom ebben a formában. A cikk bevezetője: Ezt az … Bővebben: Versengés a műhelyben (ÉGy 6/46)

Két reklám és az örökélet

Amikor még a szüleimmel éltem (na, nem most volt), még volt televíziónk. Akkoriban igen gyűlöltem a reklámokat. Mindig ugyanazt sulykolják, idétlen szövegek, villódzó képek, ráadásul megszakítják a műsort. Mára a reklámok átalakultak. Számomra is, hiszen nincsen televíziónk (már 15 éve, nem is hiányzik), de az interneten is jelen vannak a reklámok: akár a postafiók jobb … Bővebben: Két reklám és az örökélet

Gates, de nem Bill, hanem Bob

(Helyzetjelentés: Nem álltam be a karthauzi szerzetesrendbe, hallgatásom oka éppen ezzel ellentétes. Mostanában "túl sokat" kell beszélnem rendezvényeken, konferenciákon. Így aztán a korábbiakban birtokolt nem túl sok időm most még tovább rövidült. De már csak néhány hét és újra lehetőségem lesz az írásra és a WordPress publikációkra. Egyet azért lezárok most, a sok vázlat közül.) Robert … Bővebben: Gates, de nem Bill, hanem Bob

Most már muszáj lesz!

Soha nem olvastam Robin Cookot. Bár megfilmesített regényét, a Kómát természetesen láttam, de elég is volt belőle. Orvosként éppen eleget találkozok a halállal, elmúlással és inkább magam írok róla, mint olvasnám. Mégis felkeltette az érdeklődésemet két momentum: Édesanyám hívta fel figyelmemet a Magyar Nemzet 2013. augusztus 17-i számában található interjúra. Az író immár 73 éves … Bővebben: Most már muszáj lesz!

Korbán (ÉGy 5/46)

Micsoda? Orbán? Nem, korbán! Egész pontosan , vagyis egy héber szó, a  igéből ered. Az Ószövetségben először Mózes Harmadik Könyvének első részében találkozhatunk ezzel a szóval az áldozatok leírásánál. A korbán főnév szoros összefüggésben van egy igével, melynek jelentései: közel állni, közel lépni, közeledni illetve közel vinni, áldozatot bemutatni. Kifejezi tehát azt, hogy a különféle áldozatok bemutatása … Bővebben: Korbán (ÉGy 5/46)

Rohacsek József

Így hívják magyarul azt a protestáns tudóst és evangélistát, aki a Bibliát szlovák nyelvre az eredetiből lefordította. 1877-ben született és a XX. század elején egy neukircheni missziónál tanult héberül és görögül is. 1911-ben Nyíregyházán szolgált az ottani szlovákok között, majd Modrán volt lelkész éveken keresztül. Fordítását a Brit és Külföldi Bibliatársulat adta ki 1936-ban. Ő … Bővebben: Rohacsek József

Lelkünk erőforrásai fogytán

Mai rohanó világunkban bizony gyakran érezzük: lelkünk erőforrásai fogytán vannak. A hétköznapok monotóniája vagy éppen fárasztó és teljesíthetetlen kihívásai, viszontagságai könnyen megroppantják az embert. Erőre van szükségünk. Nemrégiben kaptam kölcsön Anselm Grün (a német wikipediaban itt - szerzői adatlapja a Bencés Kiadónál itt) könyvét, a Lelkünk erőforrásai c. rövid elmélkedést. A mű elég tömény, itt-ott kemény … Bővebben: Lelkünk erőforrásai fogytán

Mennyit változott a kasza?

Nagyapám még verte a kaszát... én meg üzemanyaggal itatom. Méghozzá keverékkel, amibe az a szép kék olaj kell, amit emlegettem néhány bejegyzéssel korábban (itt - Olajos kézzel...). Szóval, tisztán emlékszem rá, hogy édesanyám édesapja (Antók József, Máriabesnyő) milyen módszeresen kalapálta a kaszát. Műértően magyarázta, hogy ha csak a fenőkővel éleznénk, akkor az anyag elfogyna, elpuhulna, … Bővebben: Mennyit változott a kasza?