Micsoda? Orbán? Nem, korbán! Egész pontosan 
, vagyis egy héber szó, a 
igéből ered. Az Ószövetségben először Mózes Harmadik Könyvének első részében találkozhatunk ezzel a szóval az áldozatok leírásánál. A korbán főnév szoros összefüggésben van egy igével, melynek jelentései: közel állni, közel lépni, közeledni illetve közel vinni, áldozatot bemutatni. Kifejezi tehát azt, hogy a különféle áldozatok bemutatása tulajdonképpen az Istenhez való közeledés, és a helyesen hozott áldozat által Isten és ember egészen közel került egymáshoz, egy szellemi közösséget alkotva.
Az Élő Gyülekezetek 1999. augusztusi számából az egyik kedvenc cikkem volt a “korbános”. Üzenete ma is érvényes és nagyon tanulságos, főleg azt látva, hogy hány idős szenved az egyedülléttől éppen kórházba kerülve:
“John A. Bjorlie: Korbán
Amikor az abortusz-igenlés végigsöpört az Egyesült Államokon, a keresztyének válasza ez volt: »Ez a világ elveti és meggyilkolja gyermekeit, pedig a gyermek az Úrtól való örökség, egy áldás. Érkezését örömmel kell venni, így mi gyermekeket fogunk örökbe fogadni. Gyermekeket nemzünk és az Úr félelmében neveljük fel õket.« Mindez sokkal erõteljesebben szólt, mint ezer abortusz-ellenes szórólap.
Manapság, az eutanázia hangos szóvivői adnak lehetőséget a keresztyéneknek, hogy nyilatkozzanak. Hogyan bánjunk a gyengékkel, erőtlenekkel, öregekkel? Be tudjuk mutatni a valódi kereszténység egyedülállóságát ebben a világban? Itt most az otthonunkban való helytállásról, bizonyságtételről beszélek.
Krisztus élete merő ellentéte volt azoknak az álkegyeseknek, akik mentesítették magukat mindenféle otthoni kötelezettségük alól. Kegyeskedő kortársainak ezt mondta Krisztus: »Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát azért, hogy a helyébe állíthassátok a magatok hagyományait. Mert Mózes ezt mondta: Tiszteld apádat és anyádat, és aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék. Ti pedig azt mondjátok: Ha ezt mondja valaki apjának vagy anyjának: korbán, vagyis áldozati ajándék az, amivel megsegíthetnélek akkor már nem engeditek, hogy bármit tegyen is apjáért vagy anyjáért; és így érvény telenné teszitek az Isten igéjét hagyományotokkal, amelyet továbbadtatok; de sok más ehhez hasonlót is tesztek.« (Mk 7,9-13)
Elhanyagolták a szüleikről való gondoskodást. És kire hivatkoztak, kit okoltak ezért? Istent, akit állítólag imádtak. Azt az összeget, amellyel kisegíthették volna szüleiket, Istennek szentelték adományként, korbánként.
Ennek ellentéteként nézzük meg Jézus példáját. Ha volt valaki, aki mentesítve lehetett volna az otthoni kötelességek alól, akkor az az Isten Fia volt. És mégse hivatkozott a korbánra Máriának: „Amikor Jézus meglátta ott állni anyját, és azt a tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: »Asszony, íme, a te fiad!” Azután így szólt a tanítványhoz: „Íme, a te anyád!” És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.« (Jn 19,26-27). Még akkor is, amikor a kereszten szenvedett, volt arra gondja, hogy az anyját rábízza valakinek a gondoskodására.
Krisztus szavaival összhangban Pál mondja: »Az özvegyasszonyokat, akik valóban özvegyek, tiszteld. Ha pedig egy özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, s ezek tanulják meg, hogy elsősorban a saját házuk népét becsüljék meg, és hálájukat szüeik iránt róják le, mert ez kedves az Istennek… Ha pedig valaki az övéiről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél.« (1Tim 5,3-8)
Ezeknek a verseknek az értelme nem is lehetne egyértelmûbb, és mégis miért nem eszerint járnak el sokan? Az a vers, hogy »Ha … valaki az övéirõl nem gondoskodik … rosszabb a hitetlennél!« néha arra ösztönzi a keresztényeket, hogy a nagyon is jó életszínvonalukat tovább emeljék, vagy éppenséggel egy ok arra, hogy életbiztosítást kössenek (nemrégen egy bizdtosítási ügynök hivatkozott nekem erre a versre, de mint észrevettem, ez volt az egyetlen igehely, amelyet tudott). De megértettük-e, hogy ez a vers arra tanít minket, hogy gondot viseljünk a szüleinkre, nagyszüleinkre?
Az, hogy rójuk le hálánkat szüleinknek, azt jelenti, hogy ők tisztába tettek, felneveltek, élelemmel láttak el, és eljön az idõ, amikor ezt viszonoznunk kell. Nehéz és fárasztó napokban velünk voltak, gondot viseltek ránk, és eszerint kellene nekünk is tennünk. És éppúgy, ahogyan minket megetettek, nekünk is azt kell tennünk, ha szükségük van erre. A keresztyén szociális otthonok nem azért jöttek létre, hogy ennek a felelősségét elpalástolják előlünk. És ha meg is bízok valakit fizetésért, hogy helyettem lássa el ezeket a teendőket, a felelõsség Isten előtt még mindig az enyém: »…ne vesd meg anyádat, ha megöregszik!« (Péld 23,22) Ez az én felelõsségem, mielõtt a gyülekezeté lenne, ez az én részem, mielõtt az államé lenne.
Míg a világi emberek állami intézményekre hárítják az otthoni kötelességek ellátását, vagy éppenséggel el akarják távolítani »a társadalom haszontalan, nem produktív tagjait«, addig a keresztényeknek a szeretet radikálisan más útját kell megmutatniuk efelé az önzõ világ felé, mely megveti az ősz hajat. A világ kormányzói: a kényelem, a haszon és a gazdaságosság. De a keresztények erőssége: a bennük lakozó Krisztus, és vezetésük: az Ő életének és át nem ruházható tanításainak követése.
Ezen igék olvasóinak Isten nem engedi, hogy a felelősséget elhárítsák ezzel a szóval: „korbán”. Inkább számoljunk ennek az isteni elhívásnak a nagyságával. És ha a nagyobb kiadásokat számolgatjuk, mondogassuk magunknak: »Az Ő parancsolatai nem nehezek«, és azután ne cselekedjünk hitetlenül.
Mit ér a keresztyénség, ha nem gyakorlatias?! Így hát éljünk aszerint a mindennapokban!”
Ebben a lapszámban a következő cikkek olvashatóak (.pdf az mktgy.hu-n):
A helyi gyülekezet finanszírozása – Szeretné ha befektetése a lehetõ legmagasabb hozamot érné el, minden kockázat Skizárásával? Szeretné a pénzét egy olyan alapba fektetni, amelynek 6000 éves múltja tanúskodik arról, hogy mindez lehetséges? Ha ezt egy reklám szövegeként olvasnánk bizonyára kiváncsivá tenne minket. Talán sok esetben nem gondolunk arra, hogy az adakozásról, az Úr munkájába fektetésről nyugodtan elmondhatjuk: megéri. Brian Gunning az adakozásnak erre és néhány hasonlóan fontos jellemzőjére hívja fel a figyelmet, melyeket az apostoli levelekben figyelt meg a gyülekezetek finanszírozásával kapcsolatban.
Adakozás és áldozat (I. rész) – Az adakozás olyan problémája a gyülekezeteknek, akárcsak a szeretet: mindig lehet és mindig kell is róla beszélni. Mit jelent az adakozás? Mi a különbség az adakozás és az áldozat között? Szükség van-e arra, hogy adakozzunk? Kiket hív fel az Ige adakozásra? Mennyit adjunk? Ki/Mi részesülhet az adományból? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ az író a Kegyelem és Igazság c. folyóirat 1939-ben megjelent cikkében. Az írás aktualitását ma sem tagadhatja senki. A cikk olvasásakor segítséget jelenthetnek a feltett kérdések. Talán érdemes megvizsgálni – a kérdéseket összevetve a cikkben található válaszokkal és a saját elképzelésünkkel, gyakorlatunkkal -, hogy vajon mi Isten ránk vonatkozó szándéka és akarata.
Isten munkája Szilágynagyfaluban – Erdély történelmi eseményeiről, a történelmi egyházak életéről sokat hallani. A médiákon keresztül viszonylag bőven jutnak el információk hozzánk. Azt hiszem: ugyanakkor sokan vagyunk olyanok, akik az erdélyi evangéliumi gyülekezetekről, testvéreink életéről keveset tudunk. Szeretnénk megragadni az alkalmat, a lehetőséget közösségek bemutatására, hogy szélesebb körben is megismertethessük Isten munkálkodásának gyümölcseit. Reméljük nem Szilágynagyfalu lesz az egyetlen. Századunk első évtizedeiben élő hitű és bibliaismerő testvérek járták be Bihar és Szilágy megyét, akik bizonyságtételére sokan megtértek. A híres baptista prédikátor, Kornya Mihály először 1904-ben jutott el Nagyfaluba, ahol először baptista gyülekezet alakult, hintették a magot. Később, református körökbõl jövő testvérekkel megalakult egy újabb gyülekezet (a baptista mellett), mely most bemutatkozik. A nagyfalui testvérgyülekezet biztos alapokon indult el, s az évtizedek során szépen szaporodott.
Ez a szám azért is a szívem csücske, mert ebben adtunk hírt a menyasszonyommal, hogy összeházasodunk: “Örömünket osztjuk meg, amikor tudatjuk, hogy életünket összekötjük ez év (1999) október 2-án Egerben. Helye és ideje: egri református templom, 15 óra 30 perc – Maszárovics Zoltán és Lemperger Éva”—ez már a múlt évezred történelme.
A hétköznapok fogságában 