Soha nem olvastam Robin Cookot. Bár megfilmesített regényét, a Kómát természetesen láttam, de elég is volt belőle. Orvosként éppen eleget találkozok a halállal, elmúlással és inkább magam írok róla, mint olvasnám. Mégis felkeltette az érdeklődésemet két momentum:
Édesanyám hívta fel figyelmemet a Magyar Nemzet 2013. augusztus 17-i számában található interjúra. Az író immár 73 éves (elvégre 1940-ben született), riportot készítettek vele. Nem hosszút (nem amolyan “mélyinterjú”), csak néhány rutin kérdést szegeztek neki. (Hasonló riport olvasható itt.) Egy részlet megragadta a figyelmemet:
“Mindig is az volt a célom a regényeimmel, hogy szórakoztatás közben adjak át tudást az olvasóknak az orvoslásról és az élettudományokról. erre azért van esszenciális szükség, mert míg az elmúlt évtizedekben az orvoslás egyre gyorsuló, exponenciális ütemben fejlődik, addig az emberek orvosi ismeretei jóindulattal is csak állandó sebességgel, lineáris függvényt követve bővülnek. Így a tudomány és a laikusok tudása közötti szakadék folyamatosan szélesedik. Ez azért nagy probléma, mert egy demokráciában, ahol az emberek beleszólhatnak a közügyekbe, például az egészségügyi és a tudománypolitikába is, legalábbis nem szerencsés, ha egy betűt sem értenek az egészből. A felnőtteket viszont nem lehet a gyerekeknél megszokott iskolai keretek között oktatni, így csak a szórakoztatóipar, a mozi és a szórakoztató irodalom marad. És úgy gondolom, hogy a regényeim igenis hatottak az emberek egészségügyi tudatosságára az utóbbi évtizedekben.”—teljesen érthető és bizony teljesen jogos gondolatok. Igaza van.
A másik momentum meg az volt, hogy az Egy tucat esztendőt, az egyik recenzió “magyar, történelmi Robin Cook“-nak nevezi. Megtisztelő.
Ezek után kénytelen leszek elolvasni a Kómát. Már csak azért is, mert Robin Cook azt mondja: “Ha egy bestsellert szeretnél írni, nem szükséges elolvasnod több száz könyvet, mint ahogyan én tettem. Pusztán olvasd el a Kómát, abban minden szükséges trükk és fortély benne van!”—ez azért egy kicsit erős, de kipróbálom. Már kölcsön is kaptam a könyvet, de még időt kell rá keríteni, mert nem érkeztek meg a hosszú téli esték…
A hétköznapok fogságában 
Hát…én volnék, aki az említett recenziót elkövette. Bevallom, a címadást egy kicsit az is motiválta, hogy a világhírű bestseller író neve hívószóként funkcionál. Mindannyiunknak – ha mást nem is – pozitív érzéseket hoz a konyhára, amikor szép számú olvasó kattint a cikkre. Amúgy jobban szeretem az Egy tucat esztendő típusú könyveket, mint a bestseller-irodalmat.
Kóma – Láz – Agy – Járvány: mindegy, hogy melyikkel kezded (már bocs a tegezésért), nagyjából annyi a különbség köztük, mint az egypetéjű ikrek közt. Jellemző, hogy itt és most csak az Agy elolvasásában vagyok teljesen biztos, mert azzal kezdtem, de azt tudom, hogy olvastam fél tucat (nem esztendőt, hanem) ugyanazon kaptafáról valót. Van műkincsrablókról szóló könyve is a mesternek (szfinx), de annak szerkezete totálisan megegyezik az orvos-krimik vázával. Oszt vót egy sci-fi is, Atlantiszról szólt, na az már érdekesebbnek adódott (de a címét nem jegyeztem meg).
Amit viszont ajánlhatok, az a Gyötrelem éve. Robin Cook első könyve, nagy kár, hogy egyetlen próbálkozás után a sutba vágta az öreg ezt az irányvonalat. Engem laikusként is megdöbbentett – na ez az igazi orvos-krimi. Talán Téged is megihlet és megírod a magyar változatot.
Ezúton is köszönöm a recenziót. Érdekes, hogy Benkő László is ugyanezt mondta a tavalyi HistoryCon-on. Bátorított, hogy történelmi orvos-krimit érdemes lenne írni (merthogy az Egy tucat esztendőben a krimi feelinget csak fűszerezésnek szántam). Ezzel csak az a baj, hogy a mai furmányos tudományos érdekességekhez képeset a 200 évvel ezelőtti orvoslás sokkal egyszerűbb volt. De persze ez csak gyenge kifogás. Mindenesetre árgus szemekkel olvasom a Kómát és egy jó barátom megígérte, hogy kölcsönzi nekem a Gyötrelem évét. Aztán már tollat kéne kézbe vennem, nem könyvet.
Bocsánat, most néztem meg, van-e válasz. Orvoskrimi az orvostudomány hajnalán – nem is rossz! Mindenki maga dönti el, szükséges-e, akar-e Robin Cook-á válni. Jó, ha az embernek van egy hosszú távra (egész életre) érvényes hivatása, mert ha emellé társul egy szerény életmód, nem szükséges kiszolgálnia a közízlést. Kíváncsi leszek, milyen érzésekkel olvasod majd a Gyötrelem Évét! Egész társadalmunk számára mérhetetlenül hasznos volna, ha valaki felvállalná a magyar változatát, de ugyanakkor nem kívánom senkinek, mert egészen biztos, hogy botrányt okozna. Elég markáns ezen első Robin Cook könyv mondanivalója, de magyar változata mellett szerintem lányregény lenne az eredeti 🙂
Amúgy (következő könyv szempontjából) miben utazol?
Be vagyok havazva, ezért nem válaszoltam. Persze a Kóma rövidebb volt, mint gondoltam (gyorsan elintéztem) és a Gyötrelem éve sem tartott túl soká. Hát igen, belereccsint rendesen az “öreg”, akkor még fiatal volt. Ráadásul a tengeralattjárón jól el volt zárva a külvilágtól és ideje is megengedte, hogy írjon. Furcsa, ha nem kerül a hajóra, lehet, hogy soha nem lett volna ideje írni és így beindítani ezen karrierjét, de ez más kérdés. Igen, a könyv a valódi hétköznapokról szól. A magyar helyzet egyébként (belülről látva) hasonló mértékben szenved, de másképpen. Azt is bevallom, hogy nem merném megírni, talán majd, ha nyugdíjas leszek, vagy elvisznek egy tengeralattjáróra szolgálatba. 🙂
A két világháború közötti időszak érdekel, ami az Egy tucat esztendő folytatása lenne. De az év végéig érdemi munkát nem tudok bele feccölni. Most adtam le egy kéziratot szakmai témában (könyvfejezet), ami kivette az erőmet.