RSS

Versengés a műhelyben (ÉGy 6/46)

28 okt
Élő Gyülekezetek II. évfolyam 5. szám

Élő Gyülekezetek II. évfolyam 5. szám

ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november).

Most a II. évfolyam 5. szám cikkeit futottam át, mind kedves nekem. De talán a legelső a legmegdöbbentőbb. Így ezt most ismét közreadom ebben a formában.

A cikk bevezetője:

Ezt az egyszerűen, közérthetően megfogalmazott írást olvasva valószínűleg elismerjük, hogy a bemutatott szituáció a realitást tükrözi. Sok esetben találkozhatunk azzal, hogy az „eszközök” ahelyett, hogy a Mester kezében végeznék a rájuk szabott feladatot, maguk szeretnék átvenni az Ő szerepét. Ennek az lesz az eredménye, hogy amunka – ami talán a befejezéshez közeledik – most mégis áll.
Nagy előrelépést jelent az, ha fel- illetve elismerünk egy hibás szituációt, még nagyobbat, ha magunk is részese vagyunk, azonban a legnehezebb a változtatást véghez vinni, annál is inkább, mivel sok esetben ezt is közösen kell megtenni.

Versengés a műhelyben

Az ácsmester műhelyében nagy elégedetlenség és harc támadt. A szerszámok, amelyeknek az lett volna a rendeltetésük, hogy csodálatos egyetértésben és harmóniában dolgozzanak egymással, most ahelyett elkezdtek zúgolódni, ítélkezni és egymás fölé emelkedni.
„Úgy gondolom – mondotta dr. Fúró, egy mély kutató -, hogy Gyalu testvér általában csak felületes munkát végez. Természetesen nagy zajjal dolgozik, nagy hűhót csinál, és ha az ember a forgácsra néz, úgy tűnik, mintha borzasztó sokat végzett volna, …de csak a felületet érinti. Nem, elfogyott a türelmem vele szemben. Az én vezérelvem ez: csak mélyen behatolni a dolgokba.”
„Ismerem az Ön bölcsességének mélységét – válaszolta Kalapács prédikátor – és csodálom beható erejét; de el kell ismernie, hogy az Ön hatásköre nagyon kicsi körzetre korlátozódik.”
„Kalapács testvér – kiáltott közbe a hegyes kis Szegsegéd -, Ön valóban elég nagy zajt csinál, de tapasztalatból állíthatom, hogy végeredményben mindig csak a fejemet üti.”
Két öreg Fűrész aggasztóan összedugta a fejét, és egyik a másiknak ezt suttogta kitöredezett fogai között: „Én már régen elégedetlen vagyok a műhelyben levő mostani állapotok miatt. Az én időmben mindig azt mondtuk: Lassan, de biztosan! Sose vártam azt, hogy egy nagy deszka pár pillanat alatt apró darabokra változzék. Oda és vissza, oda és vissza, így dolgoztam a deszkán, míg egyik rost a másik után engedett. Igen, ez kemény, hosszadalmas munka volt. De most! – ott vannak a gépek, hatalmas intézkedések, és pár pillanat alatt megtörténik az, ami, ha helyesen csinálnák, egy órai időt is igénybe venne.”

Versengés a műhelyben (ismeretlen szerző)

Versengés a műhelyben (ismeretlen szerző írása)

„No, no, kedves Fűrész – mondotta Véső barát -, az Ön nézeteit már régen ismerjük. De én úgy vélem, hogy a dolog azon fordul meg, hogy az ember világosan tudja, milyen úton és módon éri el a legjelentősebb eredményt. Kalapács prédikátort élesen kritizálták, de én állíthatom, már régen dolgozom az ő vezetése alatt, ismerem érveléseinek súlyát és az ő erőteljes beszédének nagyszerű hatását. Egyetlen ütése sem téveszti el célját.”
A Patkó, amely véletlenül a műhelyben volt, most belekeveredett a beszélgetésbe:„Én is ismerem Kalapács úr hatalmát, de összehasonlíthatatlanul többet nyertem Fújtató úr igehirdetései által. Melegségre, melegségre van szükségünk! Az megolvasztja a szíveket, melyek az erőszaknak ellenállnak. Ó, hol lennék én, ha ő a lehellete által nem élesztette volna azt a tüzet, ami engemet izzóvá tett!”
Ekkor általános tetszésbe tört ki mindenki: „Igen, igen, melegségre van szükségünk, melegségre!”
Ekkor a tiszteletre méltó Köszörűkő professzor, aki épen azzal volt elfoglalva, hogy néhány fiatal fejszének az értelmét kiélesítse, ünnepélyesen megfordult és így szólt: „Bocsássanak meg uraim, a melegség önmagában nem elégséges nékünk; ha valóban alapos munkát akarunk végezni, ahhoz a bensőség nem kielégítő. Ó, nekem sok tapasztalatom van, és sok szikrát láttam már fellobbanni, amely csak egy kis taplót gyújtott fel. Pontosságra, élességre, fényezettségre, finom képzettségre a szó legkiterjedtebb értelmében elengedhetetlenül szüksége van minden eszköznek, amelyik valami jó munkát akar elvégezni.”
Pár jelentős pillantás esett a becsületes Csavarhúzó testvérre, aki egészen műveletlen, de teljesen hű és hathatós munkás volt.
„Én arra törekszem – mondotta egész egyszerűen -, hogy ami az utamba jön, azt bátran megragadjam, és amit egyszer erősen megfogtam, azt nem egykönnyen engedem el újból. Ilyen módon nekem már sok munka sikerült.”
A két barát: Derékszög és Mérővessző, akik eddig hallgatagon feküdtek a polcon, indíttatva érezték magukat, hogy ők is modjanak pár intő szót. Aggodalmukat fejezték ki afelől, hogy valaki egészségtelen sietséggel túl messzire mehet. „Amennyire mi emlékezni tudunk, senkinek sem sikerült semmi, ha nem maradt meg az előírt kötelességek pontos vonalán.”
„Én már bevertem egy pár szeget jó szilárdra, anélkül, hogy valami előírt tervem lett volna” – mondotta Kalapács testvér halkan magában, és úgy látszik, közben egészen elfelejtette, hogy őt egy magasabb kéz vezette.
Ebben a pillatnatban kinyílt az ajtó és belépett a műhelybe „az ácsmester fia”. Rögtön elcsendesült az eszközök szóharca, amely alatt semmiféle munka nem haladt előre. A Mester jelenlétében minden szerszám egyszerre tevékeny összhangba került, és a munka örömmel tovább folyt.
A Mester éppen egy templom mintájának elkészítésével volt elfoglalva. Gyakorlott keze alatt a munka láthatólag a befejezés felé közeledett, és minden eszköz ellentmondás nélkül végezte azt a munkát, amelyre a Mester használta. Fűrész és kalapács, gyalu és fúró, köszörűkő és srófhúzó, – mind megtalálta a maga munkáját. Minden ellentétet figyelmen kívül hagyva, készségesen engedte át egyik a másiknak a helyet, aszerint, amint amunka azt megkövetelte. És így épült a munka a Mester bölcs, teremtő keze alatt csodálatos, tökéletes templommá.

Reklámok
 

Címkék: , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: