ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november). A II. évfolyam 3. szám (.pdf formátumban elolvasható itt) 1999. júniusában jelent meg.
Nehéz dönteni, hogy melyik cikkét is töltsem újra, ide a blogba. Hiszen ebben a számban mutattuk be a Bódvaszilasi Gyülekezetet. Reichert Gyulától hoztunk cikket (“Aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál” címmel). Mégis újra Brian Gunning rövid, tömör és velős cikkét idézem:
Brian Gunning: Közösségbe fogadva (UPLOOK 1998. december)
Nemrég részt vettem két beszélgetésben olyan hívőkkel, akik egymást nem ismerték. Két különböző gyülekezetből, városból és országból származtak, de ugyanazzal a problémával kerültek szembe saját gyülekezeteikben. Meglátásuk szerint ez a hívők közösségbe fogadásának feltűnően könnyelmű módja volt. Hívjuk azért segítségül az Újszövetséget,hogy lássuk, miként történt ez az ősi gyülekezetben.
1. Az õsi gyülekezet megértette, hogy az Úr csatolt hozzájuk új megtérteket. Lukács a Csel 2,47-ben teszi ezt a megfigyelést. Később Pál a korinthusiaknak akarta tudtukra adni, hogy “Isten adja a növekedést” (1Kor 3,6-7). Ez óriási megkönnyebbülést jelent számunkra, ha azt gondolnánk, hogy a mi felelősségünk újakat csatolni a gyülekezethez. Pál szerint a mi feladatunk az 1Kor 3 alapján az ültetés és az öntözés.
2. A csatlakozás egy helyi közösséghez a hosszútávú, harmonikus együttlét szándékával történt. Lukács az újonnan megtért hívők csatlakozását a helyi gyülekezethez a csatlakozni, tapadni (ragadni,ragaszkodni) igékkel fejezi ki (Csel 5,13; 17,34). W. E. Vine a szó jelentését így magyarázza: “hirtelen egybekapcsolódni, összeragadni, összekötöződni”. A fentiekben idézettek szövegösszefüggése alapján Vine továbbmegy és kifejti, hogy “ez egy személlyel való olyan szoros kap csolatba kerülést jelent, mint az eggyé válás, vagy az ő oldalára állás”.
3. A helyi gyülekezethez tartozó közösséget kiváltságnak tekintették, mely bizonyos felelősséggel járt együtt. A Csel 5-ben Lukács beszámol az Anániáson és Szafirán esett ítéletről. Az 5,13-ban teszi azt a megfigyelést, miszerint sokan a magas mérce miatt nem csatlakoztak a hívőkhöz. A helyi gyülekezet nem volt sem az akkori idők egyik népszerû vallási mozgalma, sem pedig egy társadalmi gyülekezés, ami semmiféle követelményt nem támaszt velünk szemben. Megértették, hogy az óriási kiváltsághoz ugyanakkora felelősség is tartozik. A Csel 5. része a továbbiakban bemutatja, hogy egyesek vagy beletartoztak vagy nem tartoztak bele a közösségbe. Nem létezett “félszívû hozzászegődés” a helyi gyülekezethez. Vagy bentlévők, vagy kintlévők voltak.
4. A hívők közösségbe fogadása az életük és világosságuk alapján történt. János az 1Jn 1,2-3-ban elmondja, hogy közösségünk az életre épül, vagyis nem lehetünk közösségben hitetlennel. A közösség azt jelenti, hogy részesedünk abból, ami közös. Ha valahol nincs élet, ott nincs közösség sem. János azonban továbbmegy és kijelenti, hogy a mi közösségünk a világosságban való járáson alapul (1Jn 1,6-7). Ez azt jelenti, hogy ha egy hívő felismer valamilyen igazságot, de úgy dönt, hogy nem jár aszerint, akkor nem lehet vele közösségünk. Pál ezt az igazságot a Róma 14,1-ben tovább finomítja, ahol a rómabelieket arra buzdítja, hogy fogadják el a hívőket még akkor is, ha esetleg erőtelenek. Hívők jöhetnek hozzánk tanulatlanul is úgy, hogy a szellemi dolgokban való jártasság hiányai mutatkoznak bennük, de erőtlenségük miatt nem lehet őket kizárni a közösségből. Az számít, hogy mit cselekszenek azzal a világossággal, amijük van.
5. Meg kell vizsgálni azokat, akik újonnan jelentkeznek gyülekezetünkbe. Amikor hívők jönnek gyülekezetünkbe, a véneknek időt kell szakítani egy olyan megbeszélésre, melynek során szellemi állapotukról és a gyülekezettel kapcsolatos szándékaikról tudakozódnak. Szükséges, hogy a pásztorok ne csak a gyülekezet számára új hívőkre ügyeljenek, hanem gondoskodjanak azokról is, akik már a közösségben vannak. Júdás komolyan figyelmez tet a 4. versben: “Észrevét lenül belopózkodott közénk néhány ember…”. Az előzőekben Júdás a 3. versben így bíztat: “… komolyan küzdenetek kell a szenteknek egyszer átadott hitért”. Napjainkban sokan vannak, akik titkos napirendi pontokkal, hibás tanítással és gyakorlattal szeretnék leigázni a helyi gyülekezeteket azzal a szándékkal, hogy egy gyanútlan közösséget félrevezessenek. Ám ha a vének a helyi gyülekezet előtt ismeretlen hívőket udvarias, de amellett intelligens meghallgatásnak vetik alá, akkor sok jót lehet tenni ezügyben.
6. Amikor új tagok csatlakoznak, azt közölni kell a gyülekezettel. Ha a vének megállapítják, hogy az Úr újabb hívőket csupán küldött a gyülekezetbe, azt közölni kell a többi hívővel. Ez lehetővé teszi, hogy mindenki tudomást szerezzen arról, ki hol áll. Tudtul adja, hogy ezeket a testvéreket be lehet vonni a gyülekezet feladataiba. A gyülekezethez tartozás és a befogadottság érzését nyújtja az új hívőknek, továbbá bizalmat a kegyelmi ajándékaik forgatására és a felelősség vállalásra. Az egyértelmű, világos közlés hiánya oda vezethet, hogy a jószándékú szentek felelősség vállalására kérik fel azokat, akik nem tartoznak a közösségbe.
Amikor tehát valakit közösségbe fogadunk, tegyük azt helyesen!
A hétköznapok fogságában 