RSS

Brian Gunning címkéhez tartozó bejegyzések

Két tábor – te melyik táborban vagy? (ÉGy 7/46)

ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november). Most a II. évfolyam 6. szám cikkeit futottam át, a kiválasztott cikk minden időben aktuális, ma is. A címe: Két tábor, a szerzője pedig Brian Gunning:

Élő Gyülekezetek 1999-ből (lassan 15 éve)

Élő Gyülekezetek 1999-ből (lassan 15 éve)

“Vannak gyülekezetek, ahol két tábor létezik: az építők tábora és a rombolók tábora. Az építőknek adottságokra és türelemre van szükségük. A másiknak bárki tagja tud lenni.”
Egy gyülekezetben rombolni nagyon könnyű, de sokkal több erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy valaki építő legyen. Az egyik eszköz, amit az „építők” használnak, az a biztatás. A szót az Újtestamentumban néha vigasztalásnak, buzdításnak, könyörgésnek szokták fordítani.

1. Légy ott! Részt venni a gyülekezet minden alkalmán, az támogatást jelent. Ha mindig ott vagy, az biztonságérzetet ad a gyülekezetben. Alkalmat ad arra, hogy másoknak szolgálj, és példa lehet másoknak. Ez önfegyelmen és kötelességtudaton alapszik, nem pedig kényelmen. Ezért légy ott! (Cselekedetek könyve 28,14-15; Zsidókhoz írt levél 10,25)

2. Imádkozz a problémákért és áldásért! A rendszeresség és kitartás az imádkozásban attól függ, hogy szeretnénk-e megoldani a gyülekezeti problémákat vagy csak beszélni szeretünk róluk. Az igazi imádkozók szellemi síkra emelik a gyülekezeti közösséget. Ez is példát mutat. Ez az egyetlen megoldás, ami igazán működik. Azonban mialatt problémákért imádkozunk, ne felejtsünk el azért a sok mindenért hálát adni, amit Istentől kaptunk. Az énekíró is azt tanácsolja, hogy számoljuk meg egyenként; azt jósolja: meg fog bennünket lepni a lista. („Nézd az áldást, nézd meg egyenként, s meglepődve látod, hogy az Úr mit tett.”) Próbáld ki! (Jakab levele 5,16/b-18)

3. Vegyél részt az evangéliumi munkában! Az evangéliumi munka egybekapcsol minket. Ilyenkor kiderül, hogy ki a mi valódi ellenségünk. Az itt végzett munka a dolgainkat helyes irányban tartja. Emlékeztet bennünket arra, hogy mi mindnyájan megkegyelmezett bűnösök vagyunk. Ez elveszetteket nyer meg. Ebbe beállni nem szellemi ajándék kérdése. Tedd meg a te
részed, amivel támogatni tudod a gyülekezetben az evangélium hirdetését. (Filippi 1,5; Tesszalonikai levél 1,8)

4. Tarts csendesnapokat! Egy vagy két napot Isten igéjével tölteni felfrissülést jelent a keresztyéneknek. Ez egy lehetőség az
együtt munkálkodásra és jó alkalom a közösség gyakorlására. Jó ok arra, hogy bibliatudósokat hívjunk meg magunk közé. (A legtöbb igehirdető szeret részt venni csendesnapokon. Hívjátok meg bátran őket.) Lehetőség arra is, hogy a környékbeli gyülekezeteknek szolgáljunk. (Nehémiás 8,1-12; Cselekedet könyve 18,27)

5. Látogassátok egymást! Apollós nagyon sok segítséget kapott Aquillától és Priscillától. Talán neked is lehetőséged van arra, hogy másokat meglátogass az ő otthonaikban. Nem kell nagy dolgokra gondolni, egy rövid, szeretetteljes látogatás csodákra képes. Talán meg tudsz hívni másokat magadhoz vagy találkozhatsz velük egy kávézóban is. Egymás látogatása az egyik legelhanyagoltabb szolgálat a gyülekezetekben, pedig az egyik leghatékonyabb módja a gyülekezet építésének. (Cselekedetek könyve 18,26)

6. Szólj egy szót, küldj egy üdvözlőlapot vagy egy e-mailt! Megható, hogy egy jó időben mondott jó szó mekkora erővel bírhat. Rossz szavakra soha nincs alkalom, ami jó lenne. De néha még a jó szót is lehet rosszkor mondani. Próbálj mindig pozitív módon
kommunikálni. Legjobb, ha a nyelvünket csak bátorító szavakra állítjuk be, ellenkező esetben könnyen előjön a kritika. (Példabeszédek 15,23; 25,11; Ézsaiás könyve 50,4)

7. Imádkozz az idősebbekért! Az ember teljes valóját megváltoztatja a másokért elmondott imádság. Eltűnik belőled a vita, a kritika vagy az ítélet velük szemben. A gyülekezet vénei Isten emberei, akik felelősséggel tartoznak a nyájért. Ők méltóvá tétettek arra, hogy imádkozzunk értük még esetleges hibáik ellenére is. (Zsidókhoz 13,7; Timóteushoz írt első levél 5,7)

8. Légy közösségben az Úrral és tartsd meg az ő beszédét! Ez az az út, ahogyan valaki távol tudja magát tartani attól, hogy a gyülekezetben rombolóvá váljék. Pál rengeteg rombolással szembesült, de közösségben volt Istennel. Előbb vagy utóbb mások is hálával fognak megtelni a te örömteli életed által. Ezért légy kitartó! (Timóteushoz írt első levél 4,12-16)

9. Légy békekövet! A hústest mindig kész konfliktust szítani, de a szellemi hívők egy ennél sokkal nehezebb feladattal: a békéltetéssel vannak elfoglalva. Nem szükséges, hogy minden gyülekezeti problémába belemártsuk magunkat, de amikor belekerülünk, vigyázzunk, hogy a békesség megtartásán fáradozzunk.(Filippi levél 4,2; Máté evangéliuma 5,9)

10. Tanuld meg imádni Istent! Az imádat a hívõk legmagasztosabb tevékenysége. Ez Istent az Őt megillető helyre helyezi, át meg átjárja a hívők szívét, ezáltal helyükre kerülnek a dolgok a szívükben és az értelmükben. A mi megmentésünkkel Isten alapvető célja az, hogy az Ő imádásában legyünk foglalatosak (János evangéliuma 4,23). Ha mást nem is tudsz csinálni, de tanuld meg Istent imádni! (Zsoltárok 122,1; Péter első levele 2,1-10)

Ehhez, az eredetileg az UPLOOK c. folyóiratban megjelent cikkhez kapcsolódóan egy 70 évvel korábbi írás, ami hasonló kérdést feszeget.

Kiss Ferenc valamikor az 1950-es években (forrás: www.mktgy.hu)

Kiss Ferenc valamikor az 1950-es években (forrás: http://www.mktgy.hu)

Kiss Ferenc: Minden egészséges keresztyén életnek, minden lüktető gyülekezetnek és minden igazi ébredési időnek egyik kísérőjelensége a farizeusok és az írástudók, valamint az ezekhez csatlakozott tudatlan emberek ellenséges fellépése. Be kell teljesedni Jézus szavainak: “Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd.” (János evangéliuma 15. fejezet 20. vers) Tudni kell ugyanis és Isten gyermekének világosan kell látnia, hogy ma valamennyi egyházban, sőt valamennyi bibliai gyülekezetben, közösségben és egyesületben kétféle elem szavát halljuk. Egyik csoport a valóban bibliai, szellemi emberekből áll, akik akár egyházban vannak, akár gyülekezetben, örömmel látják az ébredési jelenségeket és imádkoznak azokért, mert a múló földi dolgokon és érdekeken keresztül szemeiket Isten országára és a lelkek üdvösségére irányítják. A másik csoport az írástudóké és farizeusoké, akik a hozzájuk csatlakozó lelkileg tudatlan egyénekkel együtt a bibliai példák szerint ma is csak indokolatlan kritizálásokban, ellenvetésekben, elferdített vitatkozásokban, végeredményben ellenségeskedésben élik ki magukat. Közben a farizeusok igazi természete szerint magukat kifogástalan vallásos embereknek tartják. Ezeknek a végcéljuk ma is az, amit Jézus röviden így foglalt össze: “Jaj nektek… mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt, mivelhogy ti nem mentek be, akik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be.” (Máté evangéliuma 23,13) Szükségesnek látjuk e helyett is felhívni e kétféle emberre olvasóink figyelmét azért, hogy minden helyzetekben igyekezzenek világosan különbséget tenni a kétféle hang között és félelem valamint rettegés nélkül hordozzák továbbra is magukban a Szentírásból vett világosságukat, bizonyságot tévén mindeneknek a bennük lévő élő reménységről.—forrás: Kegyelem és Igazság 1938, és Kiss Ferenc professzor James Stewart skót evangélista magyarországi körútjával kapcsolatosan írja.

Reklámok
 

Címkék: , , , , , , , , , , , , , , , ,

Korbán (ÉGy 5/46)

Micsoda? Orbán? Nem, korbán! Egész pontosan korbanheb, vagyis egy héber szó, a korbanige igéből ered. Az Ószövetségben először Mózes Harmadik Könyvének első részében találkozhatunk ezzel a szóval az áldozatok leírásánál. A korbán főnév szoros összefüggésben van egy igével, melynek jelentései: közel állni, közel lépni, közeledni illetve közel vinni, áldozatot bemutatni. Kifejezi tehát azt, hogy a különféle áldozatok bemutatása tulajdonképpen az Istenhez való közeledés, és a helyesen hozott áldozat által Isten és ember egészen közel került egymáshoz, egy szellemi közösséget alkotva.

Az Élő Gyülekezetek 1999. augusztusi számából az egyik kedvenc cikkem volt a “korbános”. Üzenete ma is érvényes és nagyon tanulságos, főleg azt látva, hogy hány idős szenved az egyedülléttől éppen kórházba kerülve:

“John A. Bjorlie: Korbán
Amikor az abortusz-igenlés végigsöpört az Egyesült Államokon, a keresztyének válasza ez volt: »Ez a világ elveti és meggyilkolja gyermekeit, pedig a gyermek az Úrtól való örökség, egy áldás. Érkezését örömmel kell venni, így mi gyermekeket fogunk örökbe fogadni. Gyermekeket nemzünk és az Úr félelmében neveljük fel õket.« Mindez sokkal erõteljesebben szólt, mint ezer abortusz-ellenes szórólap.
Manapság, az eutanázia hangos szóvivői adnak lehetőséget a keresztyéneknek, hogy nyilatkozzanak. Hogyan bánjunk a gyengékkel, erőtlenekkel, öregekkel? Be tudjuk mutatni a valódi kereszténység egyedülállóságát ebben a világban? Itt most az otthonunkban való helytállásról, bizonyságtételről beszélek.
Krisztus élete merő ellentéte volt azoknak az álkegyeseknek, akik mentesítették magukat mindenféle otthoni kötelezettségük alól. Kegyeskedő kortársainak ezt mondta Krisztus: »Szépen félreteszitek az Isten parancsolatát azért, hogy a helyébe állíthassátok a magatok hagyományait. Mert Mózes ezt mondta: Tiszteld apádat és anyádat, és aki gyalázza apját vagy anyját, halállal bűnhődjék. Ti pedig azt mondjátok: Ha ezt mondja valaki apjának vagy anyjának: korbán, vagyis áldozati ajándék az, amivel megsegíthetnélek akkor már nem engeditek, hogy bármit tegyen is apjáért vagy anyjáért; és így érvény telenné teszitek az Isten igéjét hagyományotokkal, amelyet továbbadtatok; de sok más ehhez hasonlót is tesztek.« (Mk 7,9-13)
Elhanyagolták a szüleikről való gondoskodást. És kire hivatkoztak, kit okoltak ezért? Istent, akit állítólag imádtak. Azt az összeget, amellyel kisegíthették volna szüleiket, Istennek szentelték adományként, korbánként.
Ennek ellentéteként nézzük meg Jézus példáját. Ha volt valaki, aki mentesítve lehetett volna az otthoni kötelességek alól, akkor az az Isten Fia volt. És mégse hivatkozott a korbánra Máriának: „Amikor Jézus meglátta ott állni anyját, és azt a tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: »Asszony, íme, a te fiad!” Azután így szólt a tanítványhoz: „Íme, a te anyád!” És ettől az órától fogva otthonába fogadta őt az a tanítvány.« (Jn 19,26-27). Még akkor is, amikor a kereszten szenvedett, volt arra gondja, hogy az anyját rábízza valakinek a gondoskodására.
Krisztus szavaival összhangban Pál mondja: »Az özvegyasszonyokat, akik valóban özvegyek, tiszteld. Ha pedig egy özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, s ezek tanulják meg, hogy elsősorban a saját házuk népét becsüljék meg, és hálájukat szüeik iránt róják le, mert ez kedves az Istennek… Ha pedig valaki az övéiről nem gondoskodik, az megtagadja a hitet, és rosszabb a hitetlennél.« (1Tim 5,3-8)
Ezeknek a verseknek az értelme nem is lehetne egyértelmûbb, és mégis miért nem eszerint járnak el sokan? Az a vers, hogy »Ha … valaki az övéirõl nem gondoskodik … rosszabb a hitetlennél!« néha arra ösztönzi a keresztényeket, hogy a nagyon is jó életszínvonalukat tovább emeljék, vagy éppenséggel egy ok arra, hogy életbiztosítást kössenek (nemrégen egy bizdtosítási ügynök hivatkozott nekem erre a versre, de mint észrevettem, ez volt az egyetlen igehely, amelyet tudott). De megértettük-e, hogy ez a vers arra tanít minket, hogy gondot viseljünk a szüleinkre, nagyszüleinkre?
korbanAz, hogy rójuk le hálánkat szüleinknek, azt jelenti, hogy ők tisztába tettek, felneveltek, élelemmel láttak el, és eljön az idõ, amikor ezt viszonoznunk kell. Nehéz és fárasztó napokban velünk voltak, gondot viseltek ránk, és eszerint kellene nekünk is tennünk. És éppúgy, ahogyan minket megetettek, nekünk is azt kell tennünk, ha szükségük van erre. A keresztyén szociális otthonok nem azért jöttek létre, hogy ennek a felelősségét elpalástolják előlünk. És ha meg is bízok valakit fizetésért, hogy helyettem lássa el ezeket a teendőket, a felelõsség Isten előtt még mindig az enyém: »…ne vesd meg anyádat, ha megöregszik!« (Péld 23,22) Ez az én felelõsségem, mielõtt a gyülekezeté lenne, ez az én részem, mielõtt az államé lenne.
Míg a világi emberek állami intézményekre hárítják az otthoni kötelességek ellátását, vagy éppenséggel el akarják távolítani »a társadalom haszontalan, nem produktív tagjait«, addig a keresztényeknek a szeretet radikálisan más útját kell megmutatniuk efelé az önzõ világ felé, mely megveti az ősz hajat. A világ kormányzói: a kényelem, a haszon és a gazdaságosság. De a keresztények erőssége: a bennük lakozó Krisztus, és vezetésük: az Ő életének és át nem ruházható tanításainak követése.
Ezen igék olvasóinak Isten nem engedi, hogy a felelősséget elhárítsák ezzel a szóval: „korbán”. Inkább számoljunk ennek az isteni elhívásnak a nagyságával. És ha a nagyobb kiadásokat számolgatjuk, mondogassuk magunknak: »Az Ő parancsolatai nem nehezek«, és azután ne cselekedjünk hitetlenül.
Mit ér a keresztyénség, ha nem gyakorlatias?! Így hát éljünk aszerint a mindennapokban!”

Ebben a lapszámban a következő cikkek olvashatóak (.pdf az mktgy.hu-n):

A helyi gyülekezet finanszírozása – Szeretné ha befektetése a lehetõ legmagasabb hozamot érné el, minden kockázat Skizárásával? Szeretné a pénzét egy olyan alapba fektetni, amelynek 6000 éves múltja tanúskodik arról, hogy mindez lehetséges? Ha ezt egy reklám szövegeként olvasnánk bizonyára kiváncsivá tenne minket. Talán sok esetben nem gondolunk arra, hogy az adakozásról, az Úr munkájába fektetésről nyugodtan elmondhatjuk: megéri. Brian Gunning az adakozásnak erre és néhány hasonlóan fontos jellemzőjére hívja fel a figyelmet, melyeket az apostoli levelekben figyelt meg a gyülekezetek finanszírozásával kapcsolatban.

Az Élő Gyülekezetek II. évfolyam 4. száma (1999-ből)

Az Élő Gyülekezetek II. évfolyam 4. száma (1999-ből)

Adakozás és áldozat (I. rész) – Az adakozás olyan problémája a gyülekezeteknek, akárcsak a szeretet: mindig lehet és mindig kell is róla beszélni. Mit jelent az adakozás? Mi a különbség az adakozás és az áldozat között? Szükség van-e arra, hogy adakozzunk? Kiket hív fel az Ige adakozásra? Mennyit adjunk? Ki/Mi részesülhet az adományból? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ az író a Kegyelem és Igazság c. folyóirat 1939-ben megjelent cikkében. Az írás aktualitását ma sem tagadhatja senki. A cikk olvasásakor segítséget jelenthetnek a feltett kérdések. Talán érdemes megvizsgálni – a kérdéseket összevetve a cikkben található válaszokkal és a saját elképzelésünkkel, gyakorlatunkkal -, hogy vajon mi Isten ránk vonatkozó szándéka és akarata.

Isten munkája Szilágynagyfaluban – Erdély történelmi eseményeiről, a történelmi egyházak életéről sokat hallani. A médiákon keresztül viszonylag bőven jutnak el információk hozzánk. Azt hiszem: ugyanakkor sokan vagyunk olyanok, akik az erdélyi evangéliumi gyülekezetekről, testvéreink életéről keveset tudunk. Szeretnénk megragadni az alkalmat, a lehetőséget közösségek bemutatására, hogy szélesebb körben is megismertethessük Isten munkálkodásának gyümölcseit. Reméljük nem Szilágynagyfalu lesz az egyetlen. Századunk első évtizedeiben élő hitű és bibliaismerő testvérek járták be Bihar és Szilágy megyét, akik bizonyságtételére sokan megtértek. A híres baptista prédikátor, Kornya Mihály először 1904-ben jutott el Nagyfaluba, ahol először baptista gyülekezet alakult, hintették a magot. Később, református körökbõl jövő testvérekkel megalakult egy újabb gyülekezet (a baptista mellett), mely most bemutatkozik. A nagyfalui testvérgyülekezet biztos alapokon indult el, s az évtizedek során szépen szaporodott.

Ez a szám azért is a szívem csücske, mert ebben adtunk hírt a menyasszonyommal, hogy összeházasodunk: “Örömünket osztjuk meg, amikor tudatjuk, hogy életünket összekötjük ez év (1999) október 2-án Egerben. Helye és ideje: egri református templom, 15 óra 30 perc – Maszárovics Zoltán és Lemperger Éva”—ez már a múlt évezred történelme.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/09/10 hüvelyk Élő Gyülekezetek, Biblia, Olvasónapló

 

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

Közösségbe fogadva (ÉGy 4/46)

Az Élő Gyülekezetek 1999. harmadik száma. Fő téma: a közösség (a hívő keresztyének közössége)

Az Élő Gyülekezetek 1999. harmadik száma. Fő téma: a közösség (a hívő keresztyének közössége)

ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november). A II. évfolyam 3. szám (.pdf formátumban elolvasható itt) 1999. júniusában jelent meg.

Nehéz dönteni, hogy melyik cikkét is töltsem újra, ide a blogba. Hiszen ebben a számban mutattuk be a Bódvaszilasi Gyülekezetet. Reichert Gyulától hoztunk cikket (“Aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál” címmel). Mégis újra Brian Gunning rövid, tömör és velős cikkét idézem:

Brian Gunning: Közösségbe fogadva (UPLOOK 1998. december)

Nemrég részt vettem két beszélgetésben olyan hívőkkel, akik egymást nem ismerték. Két különböző gyülekezetből, városból és országból származtak, de ugyanazzal a problémával kerültek szembe saját gyülekezeteikben. Meglátásuk szerint ez a hívők közösségbe fogadásának feltűnően könnyelmű módja volt. Hívjuk azért segítségül az Újszövetséget,hogy lássuk, miként történt ez az ősi gyülekezetben.
1. Az õsi gyülekezet megértette, hogy az Úr csatolt hozzájuk új megtérteket. Lukács a Csel 2,47-ben teszi ezt a megfigyelést. Később Pál a korinthusiaknak akarta tudtukra adni, hogy “Isten adja a növekedést” (1Kor 3,6-7). Ez óriási megkönnyebbülést jelent számunkra, ha azt gondolnánk, hogy a mi felelősségünk újakat csatolni a gyülekezethez. Pál szerint a mi feladatunk az 1Kor 3 alapján az ültetés és az öntözés.
2. A csatlakozás egy helyi közösséghez a hosszútávú, harmonikus együttlét szándékával történt. Lukács az újonnan megtért hívők csatlakozását a helyi gyülekezethez a csatlakozni, tapadni (ragadni,ragaszkodni) igékkel fejezi ki (Csel 5,13; 17,34). W. E. Vine a szó jelentését így magyarázza: “hirtelen egybekapcsolódni, összeragadni, összekötöződni”. A fentiekben idézettek szövegösszefüggése alapján Vine továbbmegy és kifejti, hogy “ez egy személlyel való olyan szoros kap csolatba kerülést jelent, mint az eggyé válás, vagy az ő oldalára állás”.
3. A helyi gyülekezethez tartozó közösséget kiváltságnak tekintették, mely bizonyos felelősséggel járt együtt. A Csel 5-ben Lukács beszámol az Anániáson és Szafirán esett ítéletről. Az 5,13-ban teszi azt a megfigyelést, miszerint sokan a magas mérce miatt nem csatlakoztak a hívőkhöz. A helyi gyülekezet nem volt sem az akkori idők egyik népszerû vallási mozgalma, sem pedig egy társadalmi gyülekezés, ami semmiféle követelményt nem támaszt velünk szemben. Megértették, hogy az óriási kiváltsághoz ugyanakkora felelősség is tartozik. A Csel 5. része a továbbiakban bemutatja, hogy egyesek vagy beletartoztak vagy nem tartoztak bele a közösségbe. Nem létezett “félszívû hozzászegődés” a helyi gyülekezethez. Vagy bentlévők, vagy kintlévők voltak.
4. A hívők közösségbe fogadása az életük és világosságuk alapján történt. János az 1Jn 1,2-3-ban elmondja, hogy közösségünk az életre épül, vagyis nem lehetünk közösségben hitetlennel. A közösség azt jelenti, hogy részesedünk abból, ami közös. Ha valahol nincs élet, ott nincs közösség sem. János azonban továbbmegy és kijelenti, hogy a mi közösségünk a világosságban való járáson alapul (1Jn 1,6-7). Ez azt jelenti, hogy ha egy hívő felismer valamilyen igazságot, de úgy dönt, hogy nem jár aszerint, akkor nem lehet vele közösségünk. Pál ezt az igazságot a Róma 14,1-ben tovább finomítja, ahol a rómabelieket arra buzdítja, hogy fogadják el a hívőket még akkor is, ha esetleg erőtelenek. Hívők jöhetnek hozzánk tanulatlanul is úgy, hogy a szellemi dolgokban való jártasság hiányai mutatkoznak bennük, de erőtlenségük miatt nem lehet őket kizárni a közösségből. Az számít, hogy mit cselekszenek azzal a világossággal, amijük van.
kozosség5. Meg kell vizsgálni azokat, akik újonnan jelentkeznek gyülekezetünkbe. Amikor hívők jönnek gyülekezetünkbe, a véneknek időt kell szakítani egy olyan megbeszélésre, melynek során szellemi állapotukról és a gyülekezettel kapcsolatos szándékaikról tudakozódnak. Szükséges, hogy a pásztorok ne csak a gyülekezet számára új hívőkre ügyeljenek, hanem gondoskodjanak azokról is, akik már a közösségben vannak. Júdás komolyan figyelmez tet a 4. versben: “Észrevét lenül belopózkodott közénk néhány ember…”. Az előzőekben Júdás a 3. versben így bíztat: “… komolyan küzdenetek kell a szenteknek egyszer átadott hitért”. Napjainkban sokan vannak, akik titkos napirendi pontokkal, hibás tanítással és gyakorlattal szeretnék leigázni a helyi gyülekezeteket azzal a szándékkal, hogy egy gyanútlan közösséget félrevezessenek. Ám ha a vének a helyi gyülekezet előtt ismeretlen hívőket udvarias, de amellett intelligens meghallgatásnak vetik alá, akkor sok jót lehet tenni ezügyben.
6. Amikor új tagok csatlakoznak, azt közölni kell a gyülekezettel. Ha a vének megállapítják, hogy az Úr újabb hívőket csupán küldött a gyülekezetbe, azt közölni kell a többi hívővel. Ez lehetővé teszi, hogy mindenki tudomást szerezzen arról, ki hol áll. Tudtul adja, hogy ezeket a testvéreket be lehet vonni a gyülekezet feladataiba. A gyülekezethez tartozás és a befogadottság érzését nyújtja az új hívőknek, továbbá bizalmat a kegyelmi ajándékaik forgatására és a felelősség vállalásra. Az egyértelmű, világos közlés hiánya oda vezethet, hogy a jószándékú szentek felelősség vállalására kérik fel azokat, akik nem tartoznak a közösségbe.
Amikor tehát valakit közösségbe fogadunk, tegyük azt helyesen!

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/08/01 hüvelyk Élő Gyülekezetek

 

Címkék: , , , , , , , , ,

Helyünk a történelemben (ÉGy 3/46)

1999. évi második szám témái: testvérgyülekezetek történelme, James Stewart igehirdetése, Zarándok gyülekezet könyvajánlója stb.

1999. évi második szám témái: testvérgyülekezetek történelme, James Stewart igehirdetése, Zarándok gyülekezet könyvajánlója stb.

ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november). A II. évfolyam 2. szám (.pdf formátumban elolvasható itt) 1999. áprilisában jelent meg.

Az írások között szó van a férfiak szerepéről a helyi gyülekezetekben, de cikket olvashatunk James Stewarttól is, aki egy keresztyénné lett futballista volt a XX. század elején. A könyvajánlóban E. H. Broadbent híres könyvét, a Zarándok gyülekezetet ajánlottuk, amiben az evangéliumi kereszténység egyháztörténetét ismerhetjük meg. Donald L. Norbie a hagyományok szerepét feszegeti a keresztyén közösségekben.

Egyik legkedvesebb cikkem ebből a lapszámból az, amelyik annak fontosságát fejti ki, hogy a mai keresztény közösségek is próbáljanak meg az első századi hívők hitélete és hitelvei alapján működni, hiszen ez van Isten Igéjében, a Bibliában. Isten maga várja ezt el tőlünk!

Íme a cikk teljes terjedelmében (ne lepődj meg, kedves olvasó, de a különböző bibliai könyvek megnevezését rövidítettük, a kódok megfejthetők pl. itt, a Magyar Elektronikus Könyvtár rövidítési jegyzékében):

Lehetséges, hogy ez a generáció lesz, aki meglátja a Gyülekezet elragadtatását. Lehet, hogy mi leszünk azok,  “akik megtartatunk a Úr eljöveteléig” (1Tessz 4,15). Ez összekapcsolna bennünket az első században élt testvérekkel. Ahogy ők ennek a korszaknak az elejét látták, mi láthatnánk a végét. A Gyülekezet történelme segít bemutatni azt, hogy az elõzõ generációk hogyan értették Isten kinyilatkoztatásait. Ösztönözhet minket odaadásra, és figyelmeztethet a hibákra, de nem tehet hozzá semmit az isteni kijelentésekhez. Ezért vissza kell térnünk az Újszövetséghez. Az újszövetségi gyülekezetek mindig is meg voltak győződve arról, hogy az Újszövetség nem csak a megváltásról és a keresztyén életről ad határozott tanítást, hanem azt is tartalmazza, hogy mi Isten szándéka a helyi gyülekezetek gyakorlatával kapcsolatban. Ma sok gyülekezetbe járó hívő azért vonzódik a gyülekezethez, mert egészségesek az alapvetõ tanítások. Vagy azért, mert az emberek olyan melegszívűek és barátságosak, keresztyéni gondviselésben és szeretetben élnek. Vagy talán, mert odafigyelnek a gyermekekre és a fiatalokra. Vagy mert jó a hozzáállás a gyülekezeti élet gyakorlati dolgaihoz. De vajon ez az egyetlen helyes út? Gyakran áll fenn feszültség a gyülekezetekben azért, mert alapvető 
nézetkülönbség van ebben a kérdésben. Csak a megváltás alapvető tanai legyenek hittételek, a gyakorlatnak a hagyomány és kultúra fejlődése alapján való kidolgozását pedig hagyjuk az adott korszakra? Mi úgy hisszük, hogy az újszövetségi feljegyzések a korai gyülekezetekrõl Isten útbaigazításai voltak minden idők gyülekezeteinek. Azt kellene tennünk, amit az újszövetségi hívők tettek. Ha a mi időnket valaha feljegyzik a
gyülekezetek történelmébe, azt fogják feljegyezni, hogy az egy szembetűnő viszszatérés volt az első századi gyakorlatokhoz? Feljegyzik majd, hogy generációnk jellemzője az állhatatos vágyakozás volt az Isten Igéjének való engedelmességre? Vajon talál-e bőséges indokot a történetíró arra, hogy belássa, ez a generáció úgy tekintette magát, mint aki várja az Úr visszajövetelét, és eközben úgy élt, mint az első századi keresztyének? Megtörténhet.
Álljon most itt néhány megjegyzés arról, hogy mit is tettek a korai gyülekezetek:
(1) Az Isten Igéje volt a
kizárólagos hatalom (2Tim 3,16-17; 1Kor 14,37).
(2) Minden helyi gyülekezetet szellemileg érett vének együttese vezetett (Csel 20,17.28; 1Tim 3,1-7; Tit 1,5-11).
(3) Két gyülekezeti gyakorlat megtalálható volt: az Úrvacsora (Csel 2,42; 1Kor 11,23-34) és a bemerítkezés (Csel 8,35-39; Róm 6,1-6).
(4) Minden hívő papként cselekedett (1Pt 2,5.9; Zsid 10,19-22; 13,15).
(5) Krisztus “fej” szerepe felismerhető volt (1Kor 11,3; Ef 1,22; Kol 1,18).
(6) Különböző szerepe van férfinak és nőnek (1Tim 2,8-3,12; 1Kor 11,1-6; 14,34-35; Róm 16,1-23).
(7) A gyülekezet képes volt fegyelmezést gyakorolni (1Kor 5,1-5; 1Tim 5,20; Tit 3,10-11; 2Tessz 3,6; 

Róm 16,17).
(8) Minden egyes gyülekezet önálló, független volt az Apostolok Cselekedeteiben, a levelekben és a Jelenések könyvében. A gyülekezeteket mindig helyileg címezték a levelekben, és soha sem mint egy közös szövetséget.
(9) Elkötelezettek voltak az evangélium terjesztésében, mint egy összetartozó test (Róm 1,15; 1Kor 15,1; Gal 1,8; Fil 1,5.14; 1Tessz 1,8).
(10) A hívők megszentelt életet éltek (Ef 1,4; Kol 1,22; 3,12; 

2Tim 2,19; 1Pét 1,15-16).
(11) Az Úr Jézus nevében jöttek össze (Mt 18,20; 1Kor 1,10-16).
(12) Csak a hiteles életû hívőket ismerték el a közösségben (Csel 2,41).
(13) Összegyűltek közös imádkozásra (Csel 2,42; 4,24-31; 1Tim 1,3-4; 2,1.12).
(14) Összejöttek a tanítási alkalomra (Csel 2,42; 1Tim 4,11-16; Ef 4,11-24; Tit 2,1).
(15) 
Hozzájárultak a hívő testvérek, a keresztyén munka és munkások pénzügyi szükségleteihez (1Tim 6,17-19; Filem 18-19; 1Kor 9,1-15; 2Kor 9; Fil 4,18-19).
(16) A Szent Szellem munkálkodására voltak utalva (Ef 2,22; Jn 16,13; Csel 6; 20,28 és még néhány másik hivatkozás).
(17) Krisztus Uralma látszott rajtuk (Fil 2,1-11 és sok 
másik helyen). Az első századi gyülekezetek és az utolsó századi gyülekezetek között lesz valami különbség? Mennyire illő lenne, ha az Urat visszajövetelekor egy hazatalált gyülekezet köszöntené!
Írjunk egy kis gyülekezeti történelmet, a sajátunkét.

A cikk szerzője az a Brian Gunning Kanadából, aki az UPLOOK Magazin Living Assemblies vagyis Élő Gyülekezetek c. rovatát vezette. Az ő sorozata fontos momentum volt a magyar lap elindításában 1998-ban.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/06/20 hüvelyk Élő Gyülekezetek

 

Címkék: , , , , , , , , , , ,

Az alkalom, amire a legkevesebben járnak (ÉGy 2/46)

ÉGy X/46 címbeli jelzéssel indítottam ezt a bejegyzés-folyamot, amiben egy újság számaiból bengészek (vagy böngészek). Az Élő Gyülekezetek folyóirat első példányai 1998-ban kerültek az olvasók kezébe (november). A II. évfolyam 1. szám (.pdf formátumban elolvasható itt) 1999. elején jelent meg.

1999. évi első szám témái: imaóra, sport, szeretet és az Esztergomi közösség bemutatkozása

1999. évi első szám témái: imaóra, sport, szeretet és az Esztergomi közösség bemutatkozása

Ebből a számból számomra talán a legkedvesebb cikk, amelyik az imaóráról szól: “Ha nincs valódi közösség a gyülekezetben, az imaalkalmat el fogják hanyagolni. De ha az imaórát elhanyagoljuk, az a közösség rovására fog menni. Isten közösségre hívott el bennünket. Közösségben vagyunk Jézus Krisztussal, a Fővel, közösségben a Test tagjaival, egymással. Talán meglepõ, hogy sokszor pontosan az az alkalom a legkisebb látogatottságú, amelyen lehetőség nyílik az egymással és az Úrral való közösség együttes gyakorlására. Vajon mi tart minket távol ezektől az alkalmaktól: a munka, a sport, a szórakozás vagy egyszerűen csak a lustaság? Brian Gunning cikke azt mutatja be nekünk, hogy milyen szerepe lehet az imaalkalmaknak a gyülekezet életében.”—írtuk a bevezetőben (LR és MZ).

Íme egy részlet a cikkből:
“Az imaóra emlékeztet arra, hogy mennyire szükségünk van az Úrra. A helyi gyülekezet egészséges működése az Úr munkája. Ugyan mi munkatársai vagyunk Istennek, de a gyülekezet semmit sem tehet Nélküle. Ha azt hisszük, hogy elég csupán az összejöveteleket előkészíteni és a szokásos alkalmakat megszervezni a Gyülekezet fejétől való függés nélkül, akkor már elfelejtettük, miről is szól a helyi gyülekezet. Ugyan mikor emlékeztetnénk magunkat arra, hogy szükségünk van rá, ha nem az imaórán?”

Ezúton ajánlom a lapszám teljes elolvasását: letölthető a http://www.mktgy.hu/sites/default/files/fajlok/elogyulekezetek/elogyulekezetek_2e_1sz_1999.pdf
linken.

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/05/13 hüvelyk Élő Gyülekezetek, Történelem, Vélemény

 

Címkék: , , , , , , , , , , , ,

A vengédszeretet öröme (ÉGy 1/46)

1998-ban bocsátottuk útjára az Élő Gyülekezetek folyóiratot Lemperger Róberttel közösen. Az I. évfolyam 1. szám (.pdf formátumban elolvasható itt) 1998. novemberében jelent meg a Hárfa Evangéliumi Kiadó gondozásában. A lap érdekessége, hogy ez a harmadik Magyarországi Keresztyén Testvér Gyülekezetek színeiben megjelenő folyóirat: az első Kegyelem és Igazság címen volt megrendelhető, Kiss Ferenc professzor szerkesztésében (kár, hogy a Wikipedia erről a tevékenységéről nem számol be). Éppen 11 évfolyamot élt meg (hasonlóan az ÉGy-hez, csak éppen az 1933-1944 között). A második periodikát többen szerkesztették A békesség fejedelmének útján címmel. Remélem, hogy későbbi bejegyzésekben mindkét megelőző lapról is beszámolhatok. Azért kezdem az Élő Gyülekezetekkel, mert az interneten most már teljes egészében hozzáférhető, olvasható az mktgy.hu honlapon.

Élő Gyülekezetek I. évfolyam 1. szám (1998)

Élő Gyülekezetek I. évfolyam 1. szám (1998)

Az Élő Gyülekezetek lap első számának bevezetőjéből:

“Szeretettel köszöntjük a lap első számának olvasóit. Mindenek előtt szeretnénk köszönetet mondani Istennek, hogy ez a kiadvány létrejöhetett, és azért imádkozunk, hogy az Ő szándéka szerint való eszköz legyen, és  hasznos a népe számára. Köszönjük, azoknak a munkáját is, akik a fordításban, a nyelvhelyesség ellenőrzésében vannak segítségünkre. Köszönjük azoknak a kiadóknak a hozzájárulását a magyar fordítás megjelenéséhez, amelyek az írások nagyrészét eredetileg közreadták. A lap célja, hogy segítse a gyülekezeteket és az azokat alkotó hívőket, megtalálni az összhangot, a keresztyén tanítás és a gyakorlat között. A gyülekezetekről szóló és a velük kapcsolatos hírek közlése révén segítse a kapcsolat szorosabbá válását, a közösségek életére így pozitív, serkentő hatással legyen. A fenti összefüggéseket Pál apostol személyén keresztül követhetjük nyomon igazán. Ő volt az, akinek a Gyülekezettel kapcsolatban a legtöbb dolgot jelentett ki Isten. Leveleiből láthatjuk, hogy ezeket továbbadta és tanította. Az is jellemző leveleire, hogy az „elméleti”, tanító részekhez, mindig a gyakorlattal, az élettel kapcsolatos részek kötődnek. Személyes életében is megfigyelhetjük, hogy teljes mértékben élte azt, amit tanított. Ez azonban nem csak az apostol kiváltsága, hanem a valódi keresztyénség egyik alapvető jellemvonása. Az újság ezt a jellemvonást hivatott erősíteni, és ehhez kérnénk az olvasók aktív közreműködését is. Szeretnénk, ha minél többen küldenének az egyes témákkal, cikkekkel kapcsolatban véleményeket, tapasztalatokat; híreket, beszámolókat és írásokat. Terveink között szerepel egy olyan rovat elindítása is, amelyben egy-egy helyi gyülekezetet mutatnánk be röviden. A cikkek nagy része az amerikai (US) Testvérgyülekezetek egy lapjából az UPLOOK-ból lett fordítva. Emellett azonban szeretnénk, ha más – elsősorban magyar – forrásból is származnának írások. A nyugati (amerikai) újságokból fordított cikkek között találhatunk olyanokat is, amelyek Magyarországon szokatlan dolgokat, gyakorlatokat tartalmaznak. Úgy gondoljuk, hogy ezeket is olyan szívvel kell olvasnunk, amely kész arra, hogy mindent megvizsgáljon, a jót (jobbat) – ha szokatlan is – elfogadja és gyakorolja. Az újság bizonyos tekintetben a testvérgyülekezetekhez kapcsolódik, azonban mivel a Gyülekezet nem kötődik felekezethez, minden közösség számára ajánljuk, és igyekszünk mindenki részére eljuttatni aki ezt igényli. A szerkesztők (MZ és LR)”

Az egyik legkedvesebb cikkem ebből az első számból az, amelyik a vendészeretet fontosságáról beszél. A cikk írója Brian Gunning, aki foglalkozását nézve könyvelő, és az egyik kanadai testsvérgyülekezetben szolgál. Többek között a Counsel Magazine szerkesztője és több könyvet is írt.

Íme egy részlet a cikkből:

4. A vendégszeretet áldozatot követel. Nem mindig kényelmes a vendéglátás. Az ételt meg kell tervezni és el kell készíteni. Más dolgot ilyenkor talán halasztani kell. Talán át kell adnod még a saját ágyadat is valaki másnak. A vendégszeretet a szívünket érinti. Megpróbálja, hogy valójában milyen szolgák vagyunk. A vendégszeretet nem attól függ, milyen állapotban van mondjuk a szőnyegünk, hanem milyen állapotban van a szívünk. Azonban ez egy olyan áldozat, amit megéri meghozni. Nem láttam még egyetlen olyan keresztyént sem, aki megbánta volna a vendégszeretetet. A kényelmetlenség csekély, az áldás nagy.”

—Ugye milyen fontos ezt megélni hívő keresztyénként!

 
Hozzászólás

Szerző: be 2013/04/27 hüvelyk Élő Gyülekezetek, Történelem, Vélemény

 

Címkék: , , , , , , , , , ,