…ketten. Újabb két szeretett ember költözött el a Mennyei Hajlékba. Az idős gyógyszerésznő, Fülöp Sándorné, Mártika néni és a demjéni Róza néni (Takács Györgyné). Előbbitől nyáron, a nagy melegben augusztus 8-án búcsúztunk, utóbbitól most pénteken (december 7-én) a nagy hidegben. Mártika 76 éves volt, Róza 63. Akkor tikkasztó hőség, most dermesztő fagy. Hó, hideg, de ragyogó napsütés, ott fenn a demjéni domboldalon.
Mégis sok közös volt az alkalomban. Az igét mindkét esetben Soproni János hirdette (írtam róla itt), a sírnál pedig nekem adatott a feladat, hogy szóljak pár szót. Micsoda? Egy orvos temet? Igen, a közösségben, ahová hívő emberként járok, nincsenek papok. Klérus nélküli egyház vagyunk. Így ha kell, akkor az ilyen búcsúztatókat is mi tartjuk… a ravatalnál és a sírnál is.
Augusztusban a 23. zsoltárt olvastam: “Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te veszsződ és botod, azok vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.”
Füves legelőkön nyugtat engem… vagy más fordítás szerint …megpihentet.
Meg sem fordult a fejemben, hogy most, decemberben ismét ezt olvassuk a sírnál. Aztán Gyuri bácsi (Róza néni férje) mégis ezt kérte. Milyen igaza volt. Amikor a szülőszobán az éppen megszülető gyermek érkezett e világra (még gyermekosztályos munkám során), ugyanazt láttam, mint a beteg vagy idős emberek utolsó perceiben: megpihenésre van szükségük. Az újszülöttnek édesanyja keblén, az életpályát befutónak pedig Krisztus keblén, a Mennyei Honban.
A hétköznapok fogságában 