Viktor Ügó széles látókörére utal a regénye, az 1793. Tényleg. Még Ezékiel prófétát is emlegeti, ami a Bibliában van. Róla írtam az egyik júliusi bejegyzésben: Ezékiel első néhány fejezete. Ott egy színes .pdf anyagot is elhelyeztem annak idején. Érdemes belenézni, mert van benne egy fantáziarajz arról a bizonyos szekérről, amire Victor Hugo hivatkozik.
Az alábbi leírás a francia Konventet mutatja be (2. rész, 3. könyv: A konvent), nagyon plasztikus, ugyanakkor részletes:
“A falak mentén egyenes, bő redőjű, a zöld alapszínnél sötétebb zöld koszorúkkal mintázott posztófüggönyök hullottak alá, amelyek a karzat párkányától egész a padlóig beborították a tanácsterem falait. A posztókárpit fölött a fal színe ridegen csupasz fehér volt. Ebbe a falba minden párkányzat vagy virágdísz nélkül két emeletsorban vágódtak be a karzatok. Alul a négyszögletű, felül a kerekded alakú nagy erkélyek, mert még Vitruvius építészeti elvei uralkodtak: a bolthajtásos íveket mindig a gerendás benyílók fölé kellett emelni. Tíz-tíz tribünje volt az ülésteremnek a terem két hosszabbik oldalán, és a két végén két-két hatalmas páholy: összesen huszonnégy. Ezekben tolongott a hallgatók tömege.
Az alsóbb tribünök látogatói elözönlöttek minden talpalatnyi helyet, és a karzat minden öblét megszállottak. A felsőbb karzatokon vasrúd korlát futott körül, úgy könyökmagasságban, avégből, hogy a nézőket a lépcsőkről föláramló tömegek ki ne szoríthassák a karzatról az ülésterembe.
Egyszer mégis megtörtént, hogy egy ember lezuhant a karzatról, és félig-meddig Massieu beauvais-i püspök nyakába esett. Nem ütötte agyon magát, s így szólt: „No lám, mégiscsak lehet valami hasznát venni egy püspöknek.”
A Konvent terme általában kétezer személy befogadására volt berendezve, de a felkelés napjaiban háromezer is beszorult.
A Konvent naponta két ülést tartott, egyet délelőtt, egyet az esti órákban.
Az elnök karosszékének kerek volt a háta, és aranyos szögekkel verték ki.
Asztala négy szárnyas szörnyfigurára támaszkodott, amelyek egyetlen lábon ültek. Mintha az Apokalipszisből szalajtották volna ide őket, hogy tanúi legyenek a forradalomnak. Mintha azért fogták volna ki őket Ezékiel szekeréből, hogy Sanson taligáját húzzák.
Az elnök asztalán nagy csengő állott, amely kisebbfajta harangnak is beillett volna, továbbá hatalmas réz tintatartó, és egy nagy, pergamenbe kötött könyv, amely az ülések jegyzőkönyveit tartalmazta.
Néha egy-egy levágott fejből erre az asztalra csurrant a vér, ahogy a pika végén odanyújtották.
A szónoki emelvényre kilenc lépcsőfok vezetett. Ez a lépcső olyan magas, meredek és kényelmetlen volt, hogy Gensonné egyszer megbotlott rajta, amikor az emelvényre igyekezett. – A lépcső olyan, mint amelyik a vérpadra visz! – mondta. – Jól teszed, ha megtanulod rajta a járást – kiáltotta oda Carrier. Azokon a helyeken, ahol a fal túlságosan üresnek és mezítelennek látszott, például a terem sarkaiban, az építész díszítésül vesszőnyalábokat applikált; a fejszék éle kifelé fordult.
A szónoki emelvénytől jobbra és balra két oszlopon egy-egy tizenkét láb magas kandeláber emelkedett, amelynek csúcsán négy pár lámpás pislákolt. Minden karzaton volt egy-egy ilyen kandeláber. A lámpatartók alapzataira szabályos karikák voltak faragva, ezeket a nép a guillotine nyakláncainak nevezte.”
Amikor Ezékiel szekeréről beszél az író, akkor ez csak annyit jelent, hogy Ezékiel írta le a szekeret. Nem pedig ő ült rajta. A valóságban ezen a trónon maga Isten ült:
Ezékiel 1,3-tól: “Valójában lőn az Úrnak beszéde Ezékiel paphoz, a Búzi fiához a Káldeusok földén, a Kébár folyó mellett, és lőn ott rajta az Úrnak keze. 4 És látám, és ímé forgószél jött északról, nagy felhő egymást érő villámlással, a mely körül fényesség vala, közepéből pedig mintha izzó ércz látszott volna ki, tudniillik a villámlás közepéből. 5 És belőle négy lelkes állat formája tetszék ki, és ez vala ábrázatjok: emberi formájok vala, 6 És mindeniknek négy orczája vala, és négy szárnya mindenikőjöknek; 7 És lábaik egyenes lábak, és lábaik talpa mint a borjú lábának talpa, és szikráznak vala, mint a simított ércz színe. 8 Továbbá emberi kezek valának szárnyaik alatt négy oldalukon. Mind a négyőjöknek orczái és szárnyai. 9 Szárnyaik egymás mellé lévén szerkesztve, nem fordultak meg jártukban, mindenik az ő orczája irányában megy vala. 10 És orczájok formája vala emberi orcza, továbbá oroszlán-orcza mind a négynek jobbfelől, és bika-orcza mind a négynek balfelől, és sas-orcza mind a négynek hátul; 11 És ezek az ő orczáik. És szárnyaik felül kiterjesztve valának, mindeniknél két szárny összeér vala, kettő pedig fedezé testöket. 12 És mindenik az ő orczája irányában megy vala, a hová a lélek vala menendő, oda mennek vala, meg nem fordulván jártukban. 13 És a lelkes állatok közt látszék, mint egy égő üszög, a mely lángolt, mint a fáklyák, ide s tova futkározva a lelkes állatok közt; és a tűznek fényessége vala, és a tűzből villámlás jöve ki. 14 És a lelkes állatok ide s tova mozognak vala, mint a villámlás czikázása. 15 És mikor ránéztem a lelkes állatokra, ímé egy-egy kerék vala a földön az állatok mellett mind az ő négy orczájok felől. 16 A kerekek mintha tarsiskőből készültek volna, és mind a négyüknek ugyanazon egy formája vala, és úgy látszának egybeszerkesztve, mintha egyik kerék a másik kerék közepében volna; 17 Jártukban négy oldaluk felé mentek vala; meg nem fordulnak vala jártukban; 18 És talpaik magasak valának és félelmesek, és e talpak rakva valának szemekkel köröskörül mind a négynél. 19 És mikor járnak vala a lelkes állatok, járnak vala a kerekek is mellettök, és mikor fölemelkednek vala az állatok a földről, fölemelkednek vala a kerekek is. 20 A hová a lélek vala menendő, mennek vala, a hová tudniillik a lélek vala menendő, és a kerekek fölemelkednek vala mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben. 21 Ha azok mentek, ezek is mennek vala, és ha azok álltak, ezek is állnak vala, és ha fölemelkedtek a földről, fölemelkednek vala a kerekek is mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben. 22 És vala mintegy mennyezet az állatok feje fölött, olyan mint a csodálatos kristály, kiterjesztve felül fejök felett. 23 És a mennyezet alatt szárnyaik egyenesek valának, egyik a másikkal összeérvén; mindegyiknek kettő vala, a melyek befedik vala innen, és mindegyiknek kettő vala, a melyek befedik vala amonnan az ő testöket. 24 És hallám szárnyaik zúgását, mint sok vizeknek zúgását, úgy mint a Mindenhatónak hangját, mikor járnak vala, zúgás hangját, mint valami tábornak zúgását; mikor állának, leeresztik vala szárnyaikat. 25 És lőn kiáltás a mennyezeten felül, a mely vala fejök felett, és ők megállván, leeresztik vala szárnyaikat. 26 És a mennyezeten felül, a mely fejök felett vala, látszék mint valami zafirkő, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján látszék mint egy ember formája azon felül; 27 És látám izzó érczként ragyogni, a melyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség vala körülötte, 28 Mint a milyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája, és látám, és orczámra esém, és hallám egy szólónak szavát.”
A hétköznapok fogságában 