Madarász Tamás (Miskolc) barátomat több, mint 20 éve ismerem. Annak idején abban a Tóalmási táborban ismertem meg, amiről már meséltem a nyáron itt: 20 év múlva az ifjú vándor megpihen.
Ha akkor valaki azt mondta volna, hogy Madarász Tamás és Maszárovics Zoltán 20 év múlva ugyanazon a trombitás találkozón fog zenélni, akkor egyszerűen kinevettem volna. Micsoda badarságokat beszél! Álmodozás.
Csodák márpedig vannak.
Na persze, nehogy azt higgye a kedves olvasó, hogy akár én, akár Tamás megtanult trombitálni. Az elmúlt két évtized nem volt elég rá, meg persze egyikünk sem forszírozta túlságosan. Belefújni talán bele tudnánk, de ez korántsem elég, hogy eljussunk egy igazi trombitás találkozóra.
A történet azzal kezdődött, hogy a fiamat meghallgatni mentem el Mezőkövesdre, a XIX. Észak Magyarországi Trombitás Találkozóra. Az 1990-es évek eleje óta szervezik a zeneiskolai trombita tanárok ezt az összejövetelt, ami rendkívül színvonalas. Az idei szervezésében Benyó Tibornak (Tibi bácsi) volt nagy szerepe, aki az Egri Farkas Ferenc zeneiskolában tanít. Mit tanít? Természetesen trombitát. Ő vitte el a fiamat és hívott engem is a találkozóra.
Úgyhogy a fenti utópisztikusnak tűnő mondat helyesen így hangzik:
“Ifj. Madarász Tamás és Ifj. Maszárovics Zoltán ugyanazon a trombitás találkozón zenélt a mai napon.”
Miközben ugyanis a fellépők névsorát nézegettem, akkor láttam meg – majd hallgattam meg – Tamás barátom Tamás nevű fiát, aki negyedéves trombita szakos zeneiskolásként vett részt. Zozó fiam pedig elsősként. Úgyhogy együtt zenélt a Tamás és a Zoltán.
Ebből is látszik: Isten útjai kifürkészhetetlenek! (“Mily kifürkészhetetlenek szándékai, mily megfoghatatlanok útjai!” Római levél 11. rész 33. vers)
Igaza van Ihász Gábornak, amikor azt énekli a Múlnak a gyermekévek c. dalában: …álomvilág, de azt gyermekünk álmodja tovább.
A hétköznapok fogságában 