Ojtás

Nem sajtóhiba! Régen az oltást ojtásnak nevezték. A régi orvosi könyvekben is ez szerepel. Szinte már közhelynek számít, hogy: az első védőoltást Edward Jenner fedezte fel és alkalmazta, amikor a tehénhimlő vírusát emberekbe oltva, megvédte őket a variola verától, vagyis a fekete himlőtől. Az oltás is a vacca=tehén szó miatt kapta: vakcináció. (A fekete himlő az emberiség történelmében fontos szerepet játszott, írtam róla itt: A végzet katonái – Poxvirus…)

Mint infektológus, a védőoltásokkal hivatalból szükséges foglalkoznom. Most mégis megmosolyogtak, hogy “a hóhért akasztják”. Úgy gondoltam ugyanis, hogy ha már lúd, legyen kövér, illetve inkább egyszer fájjon a sok szuri, mint apránként. Esedékes volt már néhány védőoltás felvétele, hát inkább egyszerre beadattam Nagy Róbert orvoskollégámmal.

Minden felnőtt számára esedékes lenne a tetanusz elleni tízévenkénti védőoltás. Ha ezt mindenki szépen felvenné, akkor a traumatológiákon sebellátáskor nem kellene osztogatni a “tetanuszt”. Annak ugyanis, akit 10 évente beoltanak ellene, annak nem szükséges az akut oltás, mert teljes védelemmel rendelkezik. Sőt, mivel van néhány olyan vakcina, amiben a diphtheria (torokgyík) és a pertussis (szamárköhögés) elleni komponens is van, érdemes ilyet választani (pl. Adacel). Miért? Azért, mert a szamárköhögés elleni gyermekkori védőoltás hatása felnőttkorban már jelentősen csökken és bizony felnőttben is tud hetekig tartó köhécselést okozni a pertussis baktériuma (Bordetella pertussis). Így aztán egyetlen szúrással három baktérium elleni védelem lesz erősebb az emberben.

A másik szuri a typhus (vagy magyarul hastífiusz) ellen véd. Ez a typhus nem keverendő össze a kiütéses tífusszal, amit teljesen más baktérium terjeszt és szóltam róla itt: A végzet katonái – 2! Szóval a hastífusz elleni védőoltást annak, aki fertőző osztályon dolgozik, öt évente fel kellene vennie, s bár ritkán látunk ilyen beteget, akkor is jó, ha az ember olyan vidékre utazik, ahol még előfordul a betegség. Magyarországon néhány hordozó talán még van, de a betegség szinte eltűnt, inkább a trópusokon meg Indiában jellemző. A typhus ellen két vakcinánk is van: Typherix és Typhim Vi. Hát az előbbivel szúrtak meg.

Ha pedig lúd, akkor legyen kövér – ahogy fentebb írtam -, ezért, mivel úgyis jön az influenza szezon, felvettem még az idei szezonális influenza elleni védőoltást, a Fluval AB-t. Az idén is három törzs darabjait tették bele: van egy H1N1 (hágyegyenegy almát!), aztán egy H3N2 – ezek “A” influenza törzsekből készült anyagok; és van egy influenza B törzsből készült összetevője is.

Az influenza elleni védőoltás felvételét minden kedves olvasónak ajánlom, s ha lejárt a 10 év, akkor egy diphtheria-tetanusz-pertussis sem árt! A typhus elleni nem olyan fontos.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s